Belépés
2020. július 12. vasárnap | 28. hét | 194. nap | 01:04 | Izabella, Dalma
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Ökumenikus Segélyszervezet: Ukrajnában is felfigyeltek arra, ahogy Magyarország kezelte a járvány
A műsorban arról beszéltek, új fejezet kezdődik a szervezet ukrajnai munkájában, miután együttműködési megállapodást írtak alá Kárpátalja kormányzójával. A humanitárius akciókon túl a járványkezelés magyarországi tapasztalatait is megoszthatják - hangzott el.

Lehel László a műsorban azt mondta, a segélyszervezet számára alapvető fontosságú, hogy olyan környezetben dolgozhassanak, ahol értik és segítik a munkájukat. Kárpátalján már 18 éve jelen vannak, s úgy tűnik, hogy az eddig befektetett munka most megtérül - fűzte hozzá.

Az ukránok szívesen küldenének egy orvos csoportot, hogy megfigyeljék a magyar járványkezelési gyakorlatokat, a látogatásra a következő hetekben sor is kerülhet - tette hozzá.

Ugyanakkor az együttműködés más területekre is kiterjed, mint például a szociális szférára és a segélyezési akciókra is - mondta Lehel László.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. május 27. szerda, 09:31
Címkék: Ökumenikus Segélyszervezet, Lehel László, műsorban arról, szervezet ukrajnai, humanitárius akciókon, járványkezelés magyarországi,
Kommentek
Novák: valódi segítséget nyújt az ökumenikus segélyszervezet a rászorulóknak
Novák Katalin kiemelte: az ökumenikus segélyszervezethez eljuttatott felajánlások közvetlenül a rászorulók boldogulását segítik.

Az Iain Lindsay budapesti brit nagykövet által indított, a segélyszervezet gyermekekért szervezett adománygyűjtésére felhívó "virtuális futólánccal" kapcsolatban azt mondta: a közös kezdeményezések azért fontosak, mert felhívják a figyelmet arra, hogy egyszerű eszközökkel is lehet segíteni. Néhány száz forinttal is segítséget lehet nyújtani a rászorulóknak, ha van olyan szervezet, amelyik vállalja ezek összegyűjtését, majd eljuttatását azokhoz, akiknek szükségük van rá - tette hozzá.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy idén 100 ezer gyermek vehet részt napközis Erzsébet-táborokban, amelyekre keddig lehet jelentkezni.

Iain Lindsay elmondta: a futólánc főtámogatója, a Tesco brit kiskereskedelmi hálózat 15 millió forint adományt ajánlott fel a segélyszervezetnek.

Az adomány szerinte bizonyítja a cég családok iránti elkötelezettségét, és sok gyermek nyarát
velemenyezd, 2020. június 12. péntek, 14:42
Koronavírus - A Szerencsejáték Zrt. 50 millió forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezetet
adományozást bejelentő szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Az adományozás részeként 500 család jut élelmiszert és higiénés eszközöket tartalmazó azonnali kríziscsomaghoz, valamint a felajánlással 600 nehéz körülmények között élő gyerek nyári táboroztatását és fejlesztését is támogatják országszerte.

"A mai nap üzenete az, hogy nem szabad megfeledkezni arról a társadalmi rétegről, amely a legnagyobb gondokkal küszködik ebben az országban" - hangsúlyozta Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-vezérigazgatója.

Kiemelte, hogy nyári táboraikban nemcsak gyermekmegőrzésről van szó, hiszen szakembereket alkalmaznak, és a táborok az élményszerzés és a feltöltődés mellett kitörési pontot is jelenthetnek a résztvevő gyerekeknek.

A segélyszervezet az érvényben lévő járványügyi előírások betartása mellett, ellátással szervezi meg a napi foglalkozásokat és a nyári táborokat a rászoruló gyerekeknek. Azokat a családokat pedig, amelyeknek a napi megélhetését veszélyezteti a járványhelyzet,
velemenyezd, 2020. június 10. szerda, 14:03
Sikeres az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló gyermekek megsegítéséért indított kampánya
A szeptemberben leköszönő diplomata hozzátette: mivel az őszre halasztott Ultrabalatonon már nem tud részt venni, szervezett egy akciót, amellyel adománygyűjtésre buzdít. Ismert közéleti személyekből álló futóláncot indított, akikkel gyermeknapig teljesítették a Balaton-körnek megfelelő 220 kilométert.

A nagykövet a felkért futók között említette Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt és Bogdán Ádám válogatott labdarúgót.

Az elmúlt két hónapban a koronavírus miatt nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe, ezért is kiemelten fontos most a rászorulók segítése - hangsúlyozta Iain Lindsay.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója a műsorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a www.segelyszervezet.hu oldalon még mindig lehet támogatni a rászoruló gyermekek ügyét.
velemenyezd, 2020. június 02. kedd, 15:40
Online rendez gyermeknapot az Ökumenikus Segélyszervezet
Pénteken a segélyszervezet budapesti központjából közvetített online rendezvény programját Wolf Kati zenés-táncos műsora, Barna Zsombor bábelőadása, Badár Tamás bűvészprodukciója és Nagy Ervin meseolvasása színesíti. A programok közül az énekesnő által vezetett online videoklip-forgatás interaktív lesz, de a többi művész is bevonja a miskolci, orosházi, kastélyosdombói és olaszliszkai intézményekből interneten bekapcsolódó mintegy 50 rászoruló gyermeket.

A rendezvény kapcsolódik az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen Gyermekkor elnevezésű kampányához, amelynek keretében az országszerte több mint 2000 rászoruló gyermeket segítő Kapaszkodó programra gyűjtenek pénzadományokat. A május közepén indult akciót a www.segelyszervezet.hu oldalon online lehet támogatni, de ott megtalálható a segélyszervezet adomány számlaszáma is, ha valaki banki utalással szeretne csatlakozni az összefogáshoz.

A tájékoztató idézi Gáncs Kristófot, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatóját, aki
velemenyezd, 2020. május 29. péntek, 10:41
Koronavírus - Herczegh Anita: példaértékű az együttműködés a szolnoki szociális intézmény otthonainak lakói és
felelős egy megyei jogú város vezetése is. Szolnok jelesre vizsgázott ebben a küzdelemben - emelte ki.

Soltész Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy a járványnak még nincs vége, az időseknek és a gondozóiknak nagy felelőssége és feladata lesz a következő időszakban - mondta, egyben arra kért mindenkit, hogy az idősekre, krónikus betegekre továbbra is figyeljenek.

Az államtitkár megköszönte a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsnak, hat karitatív tagszervezetének, az Ökumenikus Segélyszervezetnek is az elmúlt időszakban végzett munkát. A tanács szolnoki idősotthonnak szánt adományát - kétezer szájmaszkot, kétszáz doboz fertőtlenítőszert, százhúsz doboz vitamint, nyolcvan doboz mosogatógélt, illetve ötven liter kézfertőtlenítőt - a sajtótájékoztató keretében adták át.

Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a rendkívül tudatos szakértelem, az elkötelezett munka és a nagyon komoly városi összefogás eredménye, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében és a
velemenyezd, 2020. május 21. csütörtök, 16:22
Online pénzadománygyűjtést indít az Ökumenikus Segélyszervezet
A segélyszervezet idén is meghirdeti a tavaszi Felhőtlen gyermekkor kampányát, és arra kér mindenkit, hogy csatlakozzon a www.segelyszervezet.hu oldalon támogatható pénzadománygyűjtés célkitűzéseihez - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Az Ökumenikus Segélyszervezet egész éves, gyermekeket segítő munkájának támogatása mellett most azért indít pénzadománygyűjtést, hogy minél több nehéz helyzetbe került gyermekes családot tudjanak élelmiszerrel támogatni, valamint segítséget nyújthassanak a tanulásban azoknak a gyermekeknek, akiknek hiányoznak eszközeik a digitális oktatásba való bekapcsolódáshoz. Emellett fejlesztő pedagógusok bevonásával szeretnének hozzájárulni a gyermekek bezártság alatt tovább halmozódó hátrányainak leküzdéséhez, valamint nyáron intézményeik napközis táborokat szerveznének.

Az adománygyűjtésre hívja fel a figyelmet Iain Lindsay brit nagykövet május 15-én indított Ne csak szurkolj, segíts! jelmondattal meghirdetett akciója is. A diplomata ismert közéleti személyekből
velemenyezd, 2020. május 20. szerda, 11:27
Koronavírus - Soltész: fontos a vállalkozások társadalmi felelősségvállalása
üzemcsarnokuk 15 milliárd forintos bővítését. Üzenetértéke van annak, ha egy vállalkozás ilyenkor fejleszt, új munkahelyeket teremt - tette hozzá.

Soltész Miklós ismertette: a vállalat 30 raklap fertőtlenítőszert ajánlott fel a Szent László Kórháznak. A felajánlóval, a kórházzal és az NHKT tagjaival egyeztetve megállapodtak abban, hogy a kórházban négy raklap fertőtlenítő marad, a többit az NHKT tagjai - a Katolikus Karitász, a Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat - szétosztja az országban.

A fertőtlenítőszert bentlakásos szociális otthonokba juttatják el, például idősotthonokba, fogyatékossággal élőkkel vagy pszichiátriai sérültekkel foglalkozó intézményekbe. Hat raklapnyi fertőtlenítőt civil szervezetek által fenntartott intézményekbe visznek, a többi egyházi fenntartásúba jut el.

Az államtitkár kitért arra is, hogy május 8-a a vöröskereszt nemzetközi világnapja, és
velemenyezd, 2020. május 08. péntek, 12:32
Képek, videók
Kölcsei ökumenikus imahét
romaikatolikusfgy
2011. február 09. szerda, 16:50
magyarország-trianon.p ng
koszegimarika
2020. június 10. szerda, 08:05
vérző magyarország0604.pn
maroka
2020. június 02. kedd, 13:49
magyarország karácsonya12
maroka
2019. december 22. vasárnap, 13:12
Magyarország az én hazám.
menusgabor
2019. november 21. csütörtök, 19:49
Magyarországon Nick V.
dandej
2019. október 22. kedd, 12:09
Nagy-Magyarország térképe
furaila
2019. július 13. szombat, 14:10
magyarország szeretlek012
maroka
2019. január 21. hétfő, 10:10
Magyarország
dandej
2019. január 09. szerda, 13:04
BUÉK Magyarország.jpg
menusgabor
2018. december 30. vasárnap, 19:22
magyarország-dunakanya r.j
menusgabor
2018. szeptember 19. szerda, 21:03
Koronavirus - a megmentő.
menusgabor
2020. május 03. vasárnap, 18:51
a műsorból
orban47
2011. október 06. csütörtök, 05:31
musorbig390061281.jpg
kpista64
2010. február 21. vasárnap, 15:58
musorbig390010281.jpg
kpista64
2010. február 21. vasárnap, 15:58
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.