Belépés
2018. december 17. hétfő | 51. hét | 351. nap | 08:38 | Lázár, Olimpia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
ITM: a kormány felismerte a gazdaságfejlesztésben rejlő lehetőségeket
György László a globális folyamatok felismerésének jelentőségét hangsúlyozva kiemelte az új technológiák szerepét, mert ezek - mint mondta - olyan ágazatokban válthatnak ki munkahelyeket, amelyekben Magyarország különösen érintett. Hozzátette, hogy az előrejelzések szerint a tevékenységek 60 százaléka jelentős mértékben automatizálódhat, ám ez szerinte nem feltétlen a munkahelyek megszűnését, inkább átalakulását okozhatja.

Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a változás képességét és az emberi tényezők ismeretét a gazdasági siker kulcsának nevezte. Ismerni kell a jövő szükségleteit, a hosszú távú fogyasztói igények felmérése azonban nem hagyhatja figyelmen kívül a rendkívül sokszínű emberi viszonyokat és az emberi magatartás dinamikáját - hangsúlyozta.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a világ gazdasági súlypontjai átalakulnak a feltörekvő államok gazdaságának megerősödésével, a népesség városokba áramlásának köszönhetően pedig felértékelődik az épített és a természeti környezet minősége. Hozzátette, hogy az évszázad közepére világszerte 5 milliárd főre duzzad a középosztály, annak fogyasztási szokásai pedig erősítik a keresletet a minőségi szolgáltatások iránt. Magyarország számára új lehetőség, hogy ezzel párhuzamosan a globális élelmiszerigény legalább 30 százalékkal nő, de a nyugati társadalmak elöregedése is járhat előnyökkel, hiszen ennek köszönhetően új fogyasztói igények jelenhetnek meg az egészségiparban és az egészségturizmusban - hangsúlyozta.

György László szerint a következő évek legfontosabb feladata magyar vállalkozások termelékenységének erősítése lesz, emellett sürgette a közlekedési infrastruktúra további fejlesztését és a kilencvenes években magánkézbe került stratégiai infrastruktúraelemek visszavételét.

Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a változás képességét és az emberi tényezők ismeretét a gazdasági siker kulcsának nevezte. Ismerni kell a jövő szükségleteit, a hosszú távú fogyasztói igények felmérése azonban nem hagyhatja figyelmen kívül a rendkívül sokszínű emberi viszonyokat és a magatartások dinamikáját - hangsúlyozta.



A Mol vezetője szerint a trendkutatók sokszor ezzel nem számolnak, a matematikai modellek ezért - mint azt globális cégek bukásai is mutatják - emiatt tévednek.

Hernádi Zsolt figyelmeztetett arra is, hogy bármekkora piacot gyorsan el lehet veszíteni, ha egy cég nem számol az állandó változással és azzal, hogy annak irányát sokkal könnyebb megbecsülni, mint a sebességét.

A Mol 20 éve helyesen mérte föl, hogy lépnie kell és elsőként vásárolt föl cégeket a környező országokban, így nem csupán azt védte ki, hogy maga is felvásárlás célpontja legyen, hanem regionális vezetővé is vált - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy vállalat 2030-ig szóló startégiája már nem a védekezésre épül, hanem olyan világtrendekre, amelyek közül sok ma még nem is érzékelhető .Ezek közül kiemeltea környezettudatosság és a megújuló energiák iránti igényt, amely alapján a Mol - mint mondta - csökkenti a motorikus üzemanyagok termelését, a felszabaduló kapacitásokat pedig az újra feldolgozható műanyagok termelésébe fekteti.

Hernádi Zsolt hangsúlyozta, hogy a változás képességét a jövő munkavállalóinak is át kell adni, ezért szorgalmazta az oktatás és képzés fejlesztését is.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. június 13. szerda, 14:51
Címkék: György László, Hernádi Zsolt, kormány felismerte, globális folyamatok, előrejelzések szerint, munkahelyek megszűnését,
Kommentek
Szép napot mindenkinek!
tömegbázis, fogynak a valóban elkötelezett, tettre kész emberek. Ezt a jelenséget mi is a saját bőrünkön érezzük. Az emberek keringnek a nemzeti oldalon, s miközben vándorolnak egyik szervezetből a másikba...
vagy teljesen felnyílik a szeme (ez a kevesebb), vagy annyira belefásul az egészbe, hogy hagyja abba az egészet, dob sutba mindent, és süllyed passzivitásba. Ez - sajnos - a rendszer hatékonysága mellett tanúskodik. Miután az emberek kimerítették a rendszer által felkínált/engedélyezett lehetőségeket, s meggyőződtek azok gőzlevezető voltáról (ellenőrzött és a rendszer keretein belül tartott lázadás), avagy öncélúságáról, a végső lépés megtételére, az egyetlen valódi alternatíva felismerésére már keveseknek marad kedvük és erejük. Ahogy növekszik ugyanis a rendszer által felkínált választási lehetőségekből kiábrándulók aránya, törvényszerű, hogy az a hányad, amely az önsajnálatba süllyedés helyett hajlandó rászánni magát az utolsó lépésre, egyre több embert jelent.
Miért nem tudnak az
kirscha, 2018. december 14. péntek, 11:12
John Bolton: az Egyesült Államok szembeszáll Peking és Moszkva afrikai befolyásával
Bolton szerint mind Kína, mind Oroszország gyors ütemben, korrupt üzleti gyakorlattal terjeszti ki gazdasági és politikai befolyását Afrikában.

Beszédében Bolton hangsúlyozta, hogy az amerikai kormány elsődleges feladatának tekinti gazdasági kapcsolatai szélesítését az afrikai kontinensen, részben azért, hogy lehetőségeket teremtsen az amerikai üzleti élet szereplői számára és védelmezze az afrikai országok függetlenségét, részben pedig azért, hogy megvédje az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit.

"Kína és Oroszország gyors ütemben terjeszti ki pénzügyi és politikai befolyását szerte Afrikában" - állapította meg a nemzetbiztonsági tanácsadó. Szerinte a két ország "agresszív beruházási politikát" folytat és máris előnyben van az Egyesült Államokkal szemben.

"Kína kenőpénzzel, átláthatatlan megállapodásokkal és az adósságállományok stratégiai kezelésével afrikai országokat tart fogva és mozgat Peking kívánságai szerint" -fogalmazott Bolton.

Hasonlóképpen éles szavakkal bírálta
velemenyezd, 2018. december 13. csütörtök, 18:02
ITM: a kormány feladata, hogy segítse a vállalkozásokat az új követelményekhez alkalmazkodásban
hogyan lehet segíteni a vállalkozásoknak abban, hogy közelebb kerüljenek a fogyasztókhoz vagy a fejlesztéshez, hogyan lehet minél több kis-és középvállalkozást felkészíteni arra, hogy saját termékkel, saját technológiával tudjanak megjelenni a piacon - mondta.

Az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.-nél dolgozzák ki azokat a fejlesztési programokat, amelyek képessé teszik az államot arra, hogy minél jobban, célzottan segítse a vállalkozásokat abban, hogy a számukra nyíló növekedési lehetőségeket kihasználják. Ennek egyik fontos eleme az Akadémia, a Gazella - korábbi nevén HGC - program, amelynek az a feladata, hogy szofisztikált kiválasztási eljárással megtalálja azokat a cégeket, amelyeknek komoly növekedési potenciáljuk van, majd személyre szabott, a vállalkozások élethelyzetéhez illeszkedő lehetőségekkel - képzéssel, kapcsolatépítéssel, technológiafejlesztéssel - támogassa őket. A vállalkozásokat segíti ebben a Modern gyár program is. Ezeket a programokat szeretnék továbbfejleszteni -
velemenyezd, 2018. december 13. csütörtök, 16:42
Radioaktívhulladék-kezelő: folyamatos a fejlesztés a cégnél
Átmeneti Tárolójába az idén eddig 300 darab kiégett fűtőelemet tároltak be. A legújabb tárolókamrák építése tavaly fejeződött be, a tároló jelenleg 9307 kiégett fűtőelem biztonságos tárolására alkalmas, azonban a paksi atomerőmű igényeinek megfelelően folyamatosan bővíthető. A szakemberek már dolgoznak az új tároló egységek építésének előkészületein - jelezte az RHK.

A kft. tájékoztatott arról, hogy az idén fúrásokat végeztek a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló telephelyén, vizsgálva a bővítési lehetőségeket. Eddig 6536 hordót szállítottak balesetmentesen és biztonságosan a telephelyre, ebből 4833 darab került vasbeton-konténerekbe ágyazva, a felszín alatt 250 méterre található egyes kamrába.

A társaság az új tárolási koncepció megvalósítása érdekében, a gazdaságosságot és a legnagyobb fokú biztonságot tartva szem előtt már kialakította a második kamrát, és megtörtént a harmadik-negyedik kamra bányászati kialakítása - ismertették.

Folyamatban van a Nyugat-Mecsekben a kutatási program, a végső
velemenyezd, 2018. december 12. szerda, 20:12
Az EU intézkedéseket hozott a környezetbarátabb termésnövelő termékek forgalomba hozataláért
A tájékoztatás szerint a rendelet harmonizálja a - szerves vagy másodlagos nyersanyagokból készülő - termésnövelő anyagokra vonatkozó előírásokat Unió-szerte és ezzel új lehetőségeket teremt ezen anyagok nagyüzemi termelésére.

Ezen túlmenően harmonizált korlátozásokat vezet be a rendelet az ásványi trágyákban fellelhető szennyező anyagok bizonyos körében.

A rendelet értelmében a CE-jelöléssel ellátott uniós termésnövelő anyagoknak meg kell felelniük bizonyos követelményeknek ahhoz, hogy az uniós belső piacon szabadon forgalomba helyezhetők legyenek. E követelmények többek között a szennyező anyagok legmagasabb megengedett szintjére, az összetevők meghatározott kategóriáinak alkalmazására és a címkézésre vonatkoznak majd.

A CE-jelöléssel nem ellátott műtrágyák gyártóinak továbbra is lehetőségük lesz termékük forgalomba hozatalára a belföldi piacon.

Az új jogszabály a 2003 óta érvényes rendeletet váltja fel, és a műtrágyák minden fajtájára (ásványi és szerves anyagok, talajjavító
velemenyezd, 2018. december 12. szerda, 17:52
Szijjártó: lehetőség nyílik Magyarország és Kambodzsa együttműködésének szorosabbra fűzésére
jussanak tiszta ivóvízhez és a szennyvízelvezetés is többeknek legyen biztosított. Magyarország továbbá azt is szorgalmazza, hogy Kambodzsa több nemzetközi támogatást kapjon a taposóaknák felszámolására - fűzte hozzá.

A gazdasági együttműködésről a külügyminiszter elmondta: az Eximbank 64 millió dolláros (mintegy 18,2 ,milliárd forintos) hitelkeretet biztosít az üzleti együttműködés támogatására, és most 38 cég vett részt a magyar-kambodzsai üzleti fórumon. A politikusok igyekeznek megteremteni a lehetőségeket az üzleti kapcsolatok elmélyítéséhez - mutatott rá.

Megjegyezte: a diplomataképzésben is együttműködnek, valamint Magyarország 15 kambodzsai diáknak ad ösztöndíjat.

Prak Szokhon hangsúlyozta: magyar partnerével megállapodtak arról, hogy intenzívebbé teszik a kétoldalú kapcsolatokat.

Azt mondta: áttekintették a kétoldalú gazdasági együttműködés lehetőségeit, emellett pedig több nemzetközi kérdésben egyeztették álláspontjukat.

A kambodzsai tárcavezető köszönetet mondott a
velemenyezd, 2018. december 12. szerda, 17:22
Az Európai Parlament jóváhagyta az EU-Japán szabadkereskedelmi szerződést
és az EU 28 tagállamában csaknem 640 millió ember él, a felek együttesen a világgazdaság közel 30 százalékát teszik ki, részesedésük a világkereskedelem teljes forgalmából megközelíti a 40 százalékot. Japán az Európai Unió hatodik legnagyobb exportpiaca, a japán kivitelnek pedig a harmadik legfontosabb célpontja az EU. A szerződés, melyről 2013 tavaszán kezdődtek az egyeztetések, jobban megnyitja a japán piacot az uniós mezőgazdasági export előtt, ahogy számos más ágazatban is bővíti a kiviteli lehetőségeket.

A megállapodás felszámolja a kétoldalú árukereskedelemre kivetett vámokat, megnyitja a szolgáltatások és a közbeszerzések piacát, valamint közös szabályrendszert és szabványokat hoz létre. Szakértők szerint az európai agrártermelők és a japán autógyártók lesznek az egyezmény legnagyobb nyertesei, az uniós exportőrök évi mintegy egymilliárd eurót takaríthatnak meg a vámok lebontásával.

Pedro Silva Pereira, a témáért felelős szociáldemokrata képviselő mérföldkőnek nevezte a szerződést a
velemenyezd, 2018. december 12. szerda, 15:02
Tizenötmillió forint összdíjazású technológiai pályázatot indít a Vodafone Alapítvány
Az alapítvány célja, hogy olyan kész innovációkat találjon és díjazzon, amelyek a társadalmi jót, a felzárkózást segítik elő. Kész digitális megoldásokat várnak, amelyek a három kiemelt csoport valamelyikét segítik.

Reményei szerint számos kreatív, innovatív ötlet érkezik majd, amelyek segítenek a gyermekek, családok, vagy nonprofit szervezetek helyzetének javítását - mondta Amanda Nelson.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkár azt mondta: a kormány célja, hogy mindenki a digitalizáció nyertese legyen Magyarországon. Minden olyan kezdeményezést támogatnak, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az innováció még hangsúlyosabb szerepet kapjon. A kormány jelentős fejlesztéseken dolgozik együtt a piaci szereplőkkel, közöttük a Vodafone-nal is, ilyen az 5G hálózat vagy a Szupergyors Internet Program (SZIP) 2.0 - mondta. Az innovatív ötletek felkutatásában a kormány is részt vesz, a beérkező ötletek akár kormányzati
velemenyezd, 2018. december 12. szerda, 11:52
Képek, videók
Lehetőségek
dandej
2018. szeptember 09. vasárnap, 13:47
a lehetőségek.jpg
sz719eszter
2018. július 31. kedd, 18:17
egyéni-lehetőségek.jpg
menusgabor
2018. március 08. csütörtök, 18:24
A lehetőségek...jpg
pacsakute
2013. február 22. péntek, 06:37
A lehetőségek.jpg
pacsakute
2012. augusztus 05. vasárnap, 10:13
lehetőségek7.JPG
flammerne
2010. január 16. szombat, 17:14
lehetöségek
zsokaoldala
2009. november 03. kedd, 19:18
A lehetőségek soha nem
jakabgasparne
2009. április 15. szerda, 06:57
A lehetőségek.....bmp
bongyi53
2009. február 07. szombat, 09:32
lehetöségek.jpg
szidi001
2007. december 01. szombat, 14:44
választási lehetőségek
orsi1
2007. július 08. vasárnap, 21:13
Aczél György és a kádári
furaila
2018. október 22. hétfő, 00:42
santha_gyorgy__a_samar iai
menusgabor
2018. október 09. kedd, 22:22
Vilmos-György-Sarolta. png
agica2004
2018. szeptember 14. péntek, 21:38
SZKT-Szilágyi György.jpg
agica2004
2018. szeptember 02. vasárnap, 19:02
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.