Belépés
2018. december 13. csütörtök | 50. hét | 347. nap | 05:51 | Luca, Otília
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Meghosszabbították a Szomália környéki kalózkodás elleni uniós misszió mandátumát
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács arról számolt be, hogy egészen 2020 végéig kiterjesztették a műveletet. Az MTI-hez is eljuttatott hétfői közlemény szerint 11,7 millió eurót (mintegy 3,8 milliárd forintot) különítettek el az Afrika szarvánál működő misszió költségeire a 2019-2020-as időszakban.

Mint írták, a tanács arról is döntött, hogy a jövő márciusra tervezett brit uniós kiválás után a spanyolországi Rotába helyezik át a misszió jelenlegi northwoodi műveleti parancsnokságát, a haditengerészeti erő úgynevezett Tengerbiztonsági Központját (MSCHOA) pedig Londonból a franciaországi Brestbe.

Ezzel párhuzamosan lecserélték az ATALANTA jelenlegi brit parancsnokát, Charlie Stickland vezérőrnagyot, posztját a spanyol Antonio Martorell Lacave altengernagy veszi át.

A misszió keretében 2008 óta hadihajókat állomásoztatnak a szomáliai partok közelében, hogy elrettentsék a kalózokat a kereskedelmi hajók megtámadásától, illetve védő kíséretet biztosítsanak a humanitárius jellegű tengeri szállítmányok célba juttatásához.

Sajtóhírek szerint a szomáliai partoknál regisztrált kalóztámadások száma a 2011-es 176-os csúccsal szemben tavaly mindössze hét, idén eddig pedig egy volt.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. július 30. hétfő, 18:50
Címkék: Tengerbiztonsági Központját, Charlie Stickland, Antonio Martorell Lacave, uniós tagállamok, 2019-2020-as időszakban, tanács arról,
Kommentek
Meghosszabbították a szexuális kényszerítéssel gyanúsított afgán férfi letartóztatását
Közleményük szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy júniusban két alkalommal szeméremsértő módon viselkedett a nyílt utcán két nővel szemben, szeptemberben pedig egy gyorsétterem mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy nőt.

A gyanúsított a bűncselekmény elkövetése után a felelősségre vonás elkerülése érdekében elmenekült az országból és Ausztrián keresztül Németországba akart utazni. Magyarországon nincsenek családi, rokoni kapcsolatai, nem kötődik az országhoz, ezért a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, a férfi "jelenléte az eljárási cselekményeknél kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés mellett biztosítható".

Bár a gyanúsított büntetlen előéletű - írták -, ellene 2018 júniusa és szeptembere között hasonló jellegű bűncselekmények miatt három büntetőeljárás is indult, ezért feltehető az is, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő, hasonló jellegű bűncselekményt követne el.

A bíróság megállapította, hogy a
velemenyezd, 2018. december 12. szerda, 16:52
Az uniós bíróság helybenhagyta a korábbi egyiptomi elnökkel szemben hozott korlátozó intézkedések meghosszabbít
tavaszán olyan határozatot fogadott el, amely az állami pénzeszközök hűtlen kezeléséért felelősként azonosított, és a hozzájuk kapcsolódó emberekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben korlátozó intézkedéseket vezetett be.

A határozatot, amely a korábbi egyiptomi elnököt, Hoszni Mubarakot is jegyzékbe vette amiatt, hogy az állami pénzeszközök hűtlen kezelésével összefüggésben az egyiptomi hatóságok bírósági eljárást folytatnak ellene az ENSZ korrupció elleni egyezménye alapján, már kétszer meghosszabbították. Mubarak azt kérte az Európai Unió Törvényszékétől, hogy semmisítse meg az uniós tanács határozatában szereplő intézkedések meghosszabbításra vonatkozó jogi aktusokat. Szerdán kihirdetett ítéletében az uniós törvényszék elutasította a keresetet és helybenhagyja a vagyon befagyasztásának meghosszabbítására vonatkozó, 2017-es és 2018-as tanácsi határozatokat.

Indoklásában a bíróság egyebek mellett arra emlékeztetett, hogy a korlátozó intézkedések Egyiptomban egy polgári és demokratikus kormány
velemenyezd, 2018. december 12. szerda, 12:22
Kreml: Putyinnak lehetett Stasi-igazolványa
Peszkov a Bild című német bulvárlap írására reagált, amely szerint a Stasi drezdai archívumában Putyin nevére kiállított igazolványt találtak. Az orosz vezető a Kreml hivatalos honlapján közzétett adatok szerint 1985 és 1990 között szolgált az NDK-ban a szovjet külföldi hírszerzés kötelékében.

A Bild szerint Putyin őrnagyi rangban volt, amikor 1985. december 31-én átvette az általa saját kezűleg aláírt igazolványt, amelynek érvényességét 1989 végéig negyedévenként meghosszabbították. Konrad Felber, a drezdai Stasi-arcívum feldolgozásának vezetője a lapnak elmondta, hogy az okmány birtokában Putyinnak szabad bejárása volt az NDK állambiztonsági szolgálatának intézményeibe, és nem kellett felfednie, hogy a szovjet hírszerzésnek dolgozik. A szakértő úgy vélekedett, hogy az igazolvány birtoklása megkönnyíthette tulajdonosának az ügynökök beszervezését.

Az orosz elnöki szóvivő azt javasolta a kérdés iránt érdeklődőknek, hogy forduljanak az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálathoz (SZVR)
velemenyezd, 2018. december 11. kedd, 13:56
Meghosszabbították az Európai Unió szomáliai kiképzési és kapacitásépítési misszióját
Az uniós tagországok kormányainak tanácsa arról számolt be, hogy egészen 2020. december 31-ig kiterjesztették az EUCAP Szomália nevű műveletet.

Az MTI-hez is eljuttatott közlemény szerint körülbelül 66 millió eurót különítettek el az Afrika szarvánál tevékenykedő kalózok elleni fellépést támogató misszió költségeire a 2019-2020-as időszakban.

A mogadishui székhelyű misszió 2012 júliusában indult, megbízatása az ország képességeinek erősítését célozza a tengeri polgári bűnüldözés tekintetében, mégpedig egyebek mellett szakpolitikai tanácsadással, képzés és felszerelés biztosításával, illetve a szükséges jogszabályok kidolgozásának segítésével.

Az EU-nak emellett működik egy haditengerészeti művelete is Szomáliában, melynek keretében 2008 óta hadihajókat állomásoztatnak az ország partjai közelében, hogy elrettentsék a kalózokat a kereskedelmi hajók megtámadásától, és védőkíséretet biztosítsanak a humanitárius tengeri szállítmányok célba juttatásához.

Sajtóhírek szerint a szomáliai
velemenyezd, 2018. december 10. hétfő, 10:01
Meghosszabbították a Vodafone frekvenciahasználati jogosultságát
A távközlési szolgáltató szerdai közleménye szerint a jogosultság meghosszabbításának egyszeri díja 11 milliárd forint. A sávdíj havi mértéke jelenleg 56,250 millió forint.

A Vodafone Magyarország a jelenleg 3G-s hang és adatszolgáltatásra használt 2100 MHz-es frekvencia tartományban már megkezdte a 4G-s szolgáltatás nyújtását is, a jövőben pedig a tartomány akár 5G-s szolgáltatásra is alkalmas lehet. A Vodafone Magyarország elkötelezett a magyarországi telekommunikációs infrastruktúra, így a mobil és vezetékes hálózatok fejlesztése mellett - írták.

A társaság célja, hogy a UPC Magyarország korábban bejelentett, az Európai Bizottság versenyhatósági jóváhagyását váró felvásárlásával olyan szolgáltatóvá váljon, amely országszerte képes mobil és vezetékes szélessávú, valamint televíziós szolgáltatásokat is nyújtatni.
velemenyezd, 2018. december 05. szerda, 13:52
Meghosszabbították a Magyar Telekom frekvenciahasználati jogosultságát
A távközlési szolgáltató keddi közleménye szerint a három 5 megahertzes duplex frekvenciablokk hosszabbításának egyszeri díját, 11 milliárd forintot 2019 első negyedévében kell kifizetniük. A frekvenciasáv hosszabbításának egyszeri díját, valamint a jövőbeni éves sávdíj jelenértékét további 4,2 milliárd forint összegben 2018. negyedik negyedévében aktiválják.

A Magyar Telekom fejlesztéseinek középpontjában a szupergyors mobilinternet hozzáférés áll, de a 4G hálózatot nem használó ügyfeleknek is megbízható szolgáltatást akar kínálni - írták. Hozzátették, hogy a hatósági határozatnak köszönhetően az érintett frekvenciasávban is megjelenhetnek a legkorszerűbb mobiltechnológiák.

A Magyar Telekom jogelődje, a T-Mobile Magyarország a jelenlegi, 2019. december 27-ig tartó jogosultságot 2004-ben szerezte meg. A hét és fél éves hosszabbítás lehetőségét az akkori kiírás tartalmazta - olvasható a közleményben.
velemenyezd, 2018. december 04. kedd, 18:12
Meghosszabbították Czeglédy Csaba letartóztatását
Szanka Ferenc elmondta: a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően úgy látta, hogy a gyanúsított esetében fennáll a bűnismétlés veszélye, valamint megállapította, hogy Czeglédy Csaba többször is megpróbálta meghiúsítani az eljárást.

A csoportvezető ügyész közölte, a gyanúsítottal és társaival szemben a törvény biztosította legrövidebb határidőn belül vádat emelnek.

Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A gyanú szerint a bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban résztvevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották,
velemenyezd, 2018. december 04. kedd, 14:02
Illegális bevándorlás - Az olasz parlament megszavazta Salvini szigorító intézkedéseit
lezárják.

Olaszország továbbra is nemzetközi menedékjogban részesíti a háború vagy más üldözés elől menekülőket, akiknek kérelmét kivizsgálják. Ezzel egy időben viszont szigorítják az eddig más okból is kiadott humanitárius menedékkérelmek odaítélését. Az Olaszországba érkező emberek 26 százaléka mostanáig ugyanis majdnem automatikusan azonnali, bármilyen ellenőrzés nélküli humanitárius menedékjogot és ezzel együtt tartózkodási engedélyt kapott. Ez ideiglenes volt, de az esetek többségében aztán meghosszabbították.

Az olasz jogszabályok értelmében a többségében Afrikából érkező és a tengeren átkelő emberekről azt feltételezték, hogy menedékre jogosultakról van szó. Korábban Matteo Salvini úgy nyilatkozott, valójában az érkezőknek 7 százaléka számít "valódi" menekültnek. A rendelet ezért pontosan megszabja, hogy Olaszországba érkezését követően mely esetekben kérhet valaki menedékjogot humanitárius okokból.

A rendelet hat pontot sorol fel: az kérhet ilyen státust, aki kizsákmányolás,
velemenyezd, 2018. november 27. kedd, 20:10
Képek, videók
Meghosszabbitott f.kar ??
raczandris
2007. január 29. hétfő, 20:07
Vernazza központja.jpg
skorpiolilike
2013. február 16. szombat, 18:23
Újpest központja.jpg
snbela44
2012. január 19. csütörtök, 00:20
Újpest központja.jpg
sarkadykati
2012. január 18. szerda, 10:24
Baden központjában
mari60
2011. július 24. vasárnap, 12:55
Makaó-központja.JPG
farkas1945
2011. március 04. péntek, 11:54
Nei Pori központja
damayanti
2010. április 07. szerda, 18:34
nagyvarad_kozpontja__a _sb
kmmmarika
2010. március 01. hétfő, 16:26
venezia központja
csufy
2009. június 21. vasárnap, 23:14
Lukácsfalva központja
laverton
2007. május 31. csütörtök, 11:29
London központjában
katrinknight
2006. szeptember 29. péntek, 23:19
Szekszárd központja
bedalaci
2006. szeptember 01. péntek, 10:34
stickley-thumb.jpg
delfata
2007. november 01. csütörtök, 20:20
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.