Belépés
2019. július 16. kedd | 29. hét | 197. nap | 12:22 | Valter
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Ellenszavazat nélkül döntött a monetáris tanács az alapkamat tartásáról
A közlemény szerint a monetáris tanács felkészült a monetáris politika fokozatos és óvatos normalizációjára, amelynek megkezdése a tartós inflációs folyamatok függvénye. Ennek során először a nemkonvencionális eszköztárral kapcsolatos lépésekre kerül sor. Hozzátették, hogy a jegybank a monetáris kondíciókat előretekintve a forintlikviditást nyújtó swapállomány és a kamatfolyosó optimális kombinációjával alakítja ki, emellett 2019 januárjában 1000 milliárd forintos keretösszeggel elindult a növekedési hitelprogram fix konstrukció.

A közleményben leszögezik: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyetlen horgonya az infláció, elsődleges célja a fogyasztóiár-index 3 százalékos értékének fenntartható módon történő elérése. Az infláció változékonysága az elmúlt negyedévekben számottevően növekedett, ezért a tanács a kilátások megítélésében a szokásosnál is nagyobb figyelmet fordít a tartós tendenciákat megragadó alapfolyamat-mutatók alakulására.

Az adószűrt maginfláció emelkedése a testület szerint a következő negyedévekben is folytatódhat, ezt az inflációs cél fenntartható elérése szempontjából értékelik. A tanács szerint az elkövetkező időszak beérkező adatai meghatározóak lesznek e tekintetben.

A testület értékelése szerint a magyar gazdaság 2018-ban dinamikusan bővült, 2019-től azonban a növekedés várhatóan fokozatosan lassul. A hosszú távú, fenntartható növekedés szempontjából egyre nagyobb hangsúlyt kap a versenyképesség strukturális intézkedésekkel történő javítása.

A volatilis, világpiaci nyersanyagárak mozgására érzékeny tételek az infláció szokásosnál nagyobb mértékű változékonyságát okozták, ennek következtében a fogyasztóiár-index decemberben 2,7 százalékra csökkent. Folytatódott a tartós tendenciákat megragadó adószűrt maginfláció emelkedése, amely 2,9 százalékra nőtt decemberben.

A testület úgy látja, rövid távon fennmarad az infláció nagyobb mértékű változékonysága. A fogyasztóiár-index a 2019 első negyedévi átmeneti emelkedést követően 3 százalék alá csökken. Az adószűrt maginfláció az erős belső kereslet fennmaradásával párhuzamosan 2019 elején 3 százalék fölé emelkedhet, majd a monetáris politika horizontján 3 százalék közelében alakul.

Az előző kamatdöntés óta eltelt időszakot változó nemzetközi pénzügyi piaci hangulat jellemezte. A nagy jegybankok kamatemeléseire vonatkozó piaci várakozások még későbbre tolódtak, ezáltal a laza monetáris kondíciók a korábban vártnál tovább maradhatnak fent - mutat rá a tanács. Az olajárak az előző kamatdöntés óta nagy volatilitás mellett összességében emelkedtek.

Több tanácstag is kiemelte, hogy az elmúlt hónapokban a külső környezettel kapcsolatos lefelé mutató inflációs kockázatok felerősödtek, főként az európai konjunktúra kilátások romlásának eredményeként. Ugyanakkor a tanácstagok között egyetértés mutatkozott abban, hogy a külső környezetben bekövetkezett változásokat elsősorban a hazai inflációs folyamatok szempontjából szükséges értékelni.

A hazai inflációs kilátások tekintetében megnövekedett annak a valószínűsége, hogy a tartós tendenciákat megragadó adószűrt maginfláció 3 százalék fölé emelkedhet, miközben az eurózónában a laza monetáris kondíciók tovább maradhatnak fenn. Ezen tényezők közül az MNB monetáris politikáját elsődlegesen a hazai tartós inflációs tendenciák alakulása határozza meg.

A monetáris tanács következő kamatmeghatározó ülését február 26-án tartja, amelyről március 13-án, 14 órakor tesz közzé rövidített jegyzőkönyvet.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. február 13. szerda, 15:32
Címkék: Magyar Nemzeti Bank, monetáris tanács, alapkamat tartásáról, közlemény szerint, monetáris politika, tartós inflációs,
Kommentek
Elfogadta a román képviselőház a külföldi szavazást megkönnyítő törvénytervezetet
26-i európai parlamenti választáson több ezer külföldön élő román állampolgár állt órákig sorba az ország külképviseletei előtt, és sokan közülük nem jutottak sorra, nem adhatták le szavazatukat.

A parlament a választási törvények módosítása érdekében folytatta rendkívüli ülésszakon munkáját a június 30-án véget ért tavaszi ülésszak után. Az új szabályozás azért sürgős, hogy az év végi elnökválasztáson már ne legyenek fennakadások a külképviseleteken.

A tervezetet a képviselőház egyetlen ellenszavazattal, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciójának tartózkodása mellett fogadta el.

A külföldi választókörökben ezentúl nemcsak a voksolásra a belföldiek számára kijelölt vasárnapi napon, hanem az azt megelőző pénteken és szombaton is leadhatják szavazatukat a diaszpórában élők.

A szerdán elfogadott törvény az elnökválasztásra is kiterjeszti a levélben történő voksolást, amelyet 2016-ban a parlamenti választások alkalmával vezettek be. A jogszabály ugyancsak előzetes
velemenyezd, 2019. július 03. szerda, 13:41
A külföldi szavazást megkönnyítő tervezetet szavazott meg a román szenátus
pénteken és szombaton is leadhatják szavazatukat a diaszpórában élők. A szavazókörök elvileg külföldön is helyi idő szerint 21 órakor zárnak, de azok, akik már a helyiségben tartózkodnak, és akik előtte állnak sorban, éjfélig még leadhatják majd voksukat.

A tervezet az elnökválasztásra is kiterjeszti a levélben történő voksolást, amelyet 2016-ban a parlamenti választások alkalmával vezettek be. A jogszabály ugyancsak előzetes regisztrációhoz köti ezt a lehetőséget.

A tervezetet a szenátus ellenszavazat nélkül fogadta el, egyedül az RMDSZ-frakció tartózkodott. Cseke Attila frakcióvezető úgy értékelte: a törvénymódosítás előírásai visszaélésre és a szavazás befolyásolására adnak lehetőséget. Rámutatott: a választási törvény módosítását legutóbb több hónapos, megfontolt bizottsági munka előzte meg, most pedig három nap alatt akarják "összecsapni".

Az RMDSZ egyebek közt azt kifogásolta, hogy - az ügymenet gyorsítása érdekében - a pótlistára feliratkozók adatait ezentúl nem kell kézzel
velemenyezd, 2019. július 01. hétfő, 20:11
Krónika 4. rész (interpellációk)
Fidesz-kormányok, hanem elődeik alatt alakult ki lakhatási válság, hiszen 2010-ig kellett várni arra, hogy segítséget kapjanak a devizahitel-károsultak.

Hozzátette, a kormányzat azt az évszázados gondolkodást támogatja, hogy minden ember, család otthonhoz juthasson lehetőségei szerint, hozzátéve, az utóbbi évek példája azt mutatja, hogy adóemelés helyett adócsökkentés mellett is emelni lehet a támogatások mértékét.

A képviselő nem fogadta el a választ, a parlament viszont - 112 támogató, 31 ellenszavazat és egy tartózkodás mellett - igen.

Fidesz: mikor tér vissza a román fél a párbeszédhez?

Tilki Attila (Fidesz) arról kérdezte a külgazdasági és külügyminisztert, mikor tér vissza a román partner a párbeszédhez, azt hangsúlyozva, nehéz a magyaroknak úgy megbékélni, amikor nyilvánvaló tényhamisítás és soviniszta orvakció zajlik az úzvölgyi magyar katonai temető ellen, ahol a hatszáz halott közül ötszáz magyar, de egyetlen egy sem román.

Arra emlékeztetett: az európai parlamenti
velemenyezd, 2019. június 17. hétfő, 17:12
Magyarok is indulhatnak az "autósport olimpián"
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) és a FIA offroad bizottságának elnöke, a FIA motorsport világtanács üléseinek magyar résztvevője azt mondta az MTI-nek, hogy az MNASZ még júniusban kidolgozza azt a pályázatot, amellyel a hazai versenyzők indulási jogot szerezhetnek az eseményre.

"A világtanács múlt pénteki, párizsi ülésén hozott döntése értelmében a kiválasztási folyamat az egyes országok nemzeti szövetségeinek a feladata, és mivel kevés az időnk, még ebben a hónapban felállítunk egy szakmai bizottságot, amely kidolgozza az erre vonatkozó koncepciót" - számolt be a részletekről az MNASZ elnöke.

A FIA versenykiírásának értelmében az idei római viadalon hat kategóriában, GT, túraautó, Formula-4, drift, szimulátor, valamint gokart szakágban mérhetik majd össze tudásukat a "válogatottak". A jövőben a nemzetközi szövetség tervei szerint minden évben más helyszínen kerül sor a versenyre, a szakágak listája pedig szintén változhat, igazítva az aktuális helyszín
velemenyezd, 2019. június 17. hétfő, 12:22
Módszerváltást, az energetikai átállás felgyorsítását és adócsökkentést ígér a francia kormány Macron mandátumá
Ez valamivel kevesebb, mint a kormány két évvel ezelőtti kinevezésekor, amikor is 370 támogató- és 67 ellenszavazattal, valamint 129 tartózkodással hagyta jóvá a nemzetgyűlés a kormányprogramot, de továbbra is azt jelzi, hogy Emmanuel Macronnak nem kell tartania a képviselőháztól a reformok folytatásakor.

A szavazást megelőzően a miniszterelnök csaknem egyórás beszédében "alapvető módszer- és hangnemváltást" ígért, egy "továbbra is következetes és koherens" kormánypolitika mellett a kormány gazdaságpolitikája ellen hét hónapja tüntető, sokszor erőszakos megmozdulásokat is okozó sárgamellényes mozgalom szociális és intézményi követeléseiről rendezett nemzeti vitasorozat és az európai parlamenti választások után.

Az EP-választásokon az államfő Köztársaságban lendületben nevű pártja 22,41 százalékos támogatottsággal második helyen végzett a 23,3 százalékot elért Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés mögött. Jóllehet a 2017-ben baloldalról érkezett államfőnek látszólag sikerült megtartania a
velemenyezd, 2019. június 12. szerda, 19:49
Ellenszavazat nélkül döntött a monetáris tanács az alapkamat tartásáról
A közlemény szerint a monetáris tanács döntései során az árstabilitás fenntartására fókuszál. A monetáris politika irányultsága továbbra is támogató, a gazdasági szereplők finanszírozási költségei változatlanul kedvezőek. Az infláció alakulását meghatározó tényezőkben kettősség figyelhető meg. A változatlanul élénk belső kereslet emeli, míg a romló külső konjunktúra fékezi az áremelkedés ütemét.

Ennek az árstabilitás fenntartására gyakorolt hatását a tanács a monetáris politika 5-8 negyedéves horizontján értékeli. A testület monetáris politikai döntéseinél óvatos megközelítést alkalmaz, melynek során nagyban támaszkodik a negyedévente megjelenő inflációs jelentés átfogó makrogazdasági és inflációs előrejelzésére.

Áprilisban az infláció 3,9, míg a maginfláció 3,8 százalék volt. Az indirekt adóktól szűrt maginfláció a márciusi 3,5 százalékról áprilisban 3,4 százalékra mérséklődött. A következő negyedévekben az infláció a 3 százalékos jegybanki cél körül ingadozik. Az adószűrt maginfláció az
velemenyezd, 2019. június 12. szerda, 16:29
Emlékezzünk
ilyen határokat megtűrnie."

20. Henri Pozzi (francia szakértő, aki jelen volt a tárgyalásokon):
,,..Pasics, Masarik és Bratianu, de különösen Wilson és Clemenceau olyan játékot játszottak, amely egykor a világtörténelem szégyene lesz."

21. André Tardieu, háromszoros francia miniszterelnök, a La paix című könyvében: ,,Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében."

22. Francois Mitterand, francia elnök:
,,..Ami Trianonban történt, az mocskos dolog volt. Egyetlen néppel sem bántak el gonoszabbul, mint a magyar néppel. Egyetlen országot sem kínoztak meg, marcangoltak szét és raboltak ki jobban. Magyarország népének felosztása a modern civilizáció egyik legszégyenteljesebb lapja."

23. ,,Mikor fogjuk leróni adósságunkat az áldott magyar nemzet iránt, amely a művelt emberiséget megmentette, amikor
menusgabor, 2019. június 04. kedd, 21:15
MOB-közgyűlés - Életműdíjat kapott Dunai Antal
A Nők Sportjáért-díjat Szécsényiné Fekete Irén, a Magyar Sportgimnasztika Szövetség megalapítója, főiskolai táncpedagógus, valamint Kozma Erzsébet, a magyarországi karate egyik alapítója, a Pest-Budai Shotokan Karate Club elnöke kapta. A Nők Sportjáért Életműdíjat Ormai László asztalitenisz-edzőnek és sportvezetőnek ítélték oda, ám ő nem tudott megjelenni az eseményen, a kitüntetést egy későbbi időpontban fogja átvenni. MOB Érdemrendet kapott Köpf Károly, Magyar László és Martos György.

A közgyűlésen szóba kerültek a 427 nap múlva kezdődő tokiói nyári ötkarikás játékok is. Ennek kapcsán Kulcsár Krisztián MOB-elnök jelezte, hogy eddig négy kvótát szereztek a magyar sportolók, míg négy évvel ezelőtt, 2015 májusában még háromnál jártak.

Fábián László sportigazgató arról beszélt, hogy megszigorították a doppingelőírásokat, s a magyar versenyzőknek a korábbi hárommal szemben négy negatív mintát kell adniuk a tokiói olimpiai részvételhez.

Beszámolója szerint a júniusban sorra kerülő minszki
velemenyezd, 2019. május 24. péntek, 20:29
Képek, videók
Magyar Nemzeti Cirkusz.jp
agica2004
2014. március 05. szerda, 16:13
magyar nemzeti lobogo-3.g
menusgabor
2013. augusztus 13. kedd, 22:56
Magyar Nemzeti Gárda.jpg
agica2004
2011. március 23. szerda, 16:09
Magyar nemzeti gárda
laccc10
2010. november 05. péntek, 12:13
Magyar_Nemzeti_Múzeum. jpg
megyerimihaly
2009. március 14. szombat, 00:45
Magyar nemzeti zászló
sarkadykati
2009. február 15. vasárnap, 02:55
35_magyar_nemzeti_szov ets
mezixy
2009. február 09. hétfő, 17:33
Magyar Nemzeti Múzeum
barkaszjudit
2009. január 27. kedd, 09:04
Magyar Nemzeti Galéria
bajzateva
2008. október 14. kedd, 19:49
Magyar Nemzeti Címeres Lo
nanicanna
2008. július 19. szombat, 20:34
moneta1.jpg
matolaterezia
2011. november 12. szombat, 15:18
A saláta frissen tartása
sanci81
2015. december 05. szombat, 09:17
6 Tigris, szép tartása va
lovaszmarika
2013. február 13. szerda, 11:51
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.