Belépés
2019. december 07. szombat | 49. hét | 341. nap | 14:39 | Ambrus
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Kajak-kenu válogató - Hüttner: nagy szükség van Kammererék párosára
Május végén az első válogatón a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer a harmadik helyen végzett Erdőssy Csabával, a keddi második versenyen viszont győzni tudott Gál Péter Istvánnal, majd a csütörtöki szétlövésen megelőzték a Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté egységet. Ezt követően a 41 éves Kammerer úgy fogalmazott, csupán az volt a célja, hogy egy jót versenyezzen ebben a számban. A világbajnokságra az 1000 méteres négyes tagjaként szeretett volna kijutni, így ez a páros siker minden tervét felboríthatja.

"Persze örülök, hogy nyertünk, de úgy gondolom, a kvótát már inkább a fiatalabb kajakozóknak kellene megszerezniük. Ugyanakkor még nem adtam fel a vágyamat, hogy úgy búcsúzzak, hogy egy hazai rendezésű világbajnokságon dobogóra állhassak kedvenc számomban" - utalt az ezer méteres négyesre a szám kétszeres olimpiai aranyérmese.

Az M1 aktuális csatornán Hüttner Csaba pénteken közölte, Kammerer ismét utat mutatott a fiataloknak, hogy milyen felkészültséggel lehet odaérni az élre.

"Tudjuk róla, hogy régi motoros, kiváló versenyző, de nem biztos benne, hogy ebben a számban megfelelő eredményt tud elérni a szegedi világbajnokságon. Márpedig ő szeretne éremmel zárni, ezért vetődött fel benne, hogy inkább négyesben indulna" - magyarázta a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya.

Hozzátette, a jövő heti minszki Európa Játékok után állapítják meg, hogy Kammerer melyik számban indul a vb-n.

"Most azt gondolom, hogy elég nagy szükség van erre a párosra, amelyben még van fejlődési lehetőség. Fontos, hogy jó kvótaszerző párost tudjunk ebből az egységből csinálni" - nyilatkozta.

A szakvezető leszögezte, összességében elégedett a második válogató színvonalával és a versenyzők felkészültségével, hiszen ezúttal is voltak kimagasló teljesítmények. Az Európa Játékokon induló keret összetételéről pénteken a magyar szövetség versenysport bizottsága, valamint elnöksége is tanácskozik, de Hüttner megfogalmazása szerint sok vitára egyik testületnek sincs oka.

"Nehéz jóslatokba bocsátkozni. A csapat erős, de nem tudom, mennyit vett ki a versenyzőkből a válogató" - válaszolt a minszki várakozásait firtató kérdésre.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. június 21. péntek, 09:31
Címkék: Erdőssy Csabával, Péter Istvánnal, Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté, Hüttner Csaba, Európa Játékok,
Kommentek
Szent Charbelről neveztek el parkot Gazdagréten
Szent Charbel életével és halálával folyamatosan emlékeztet Jézus szavaira, azokra, amikor arról beszél János evangéliumában, hogy a földre hulló mag ha el nem hal, nem hoz termést; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.
Szent Charbel magyarországi tisztelete is jelzi, hogy közösek keresztény értékeink - mondta a főapát. Köszöntője végén azt kívánta Budapest és az ország lakóinak, hogy Szent Charbel jelenléte mindenki számára legyen áldás.
- Erdő Péter bíboros - mielőtt Tarlós Istvánnal és Joanna Azzi nagykövettel ünnepélyesen leleplezte a Szent Charbel park utcanévtábláját és megáldotta a teret - hangsúlyozta, hogy nagy örömmel hozta haza a szent ereklyéit, melyeket Libanonban kapott.
Még nagyobb volt azonban az öröme, amikor megtudta, hogy a magyar hívek között Charbelt már sokan tisztelik, sőt van egy művész pap, aki a szent portréját meg is festette. Emlékezetes marad a bíboros számára az is, hogy a közeli Szent Angyalok-templomban az elmúlt esztendőben Béchara Boutros
maroka, 2019. május 27. hétfő, 23:04
Titkos szolgálati elszigeteltségben élek
*
https://www.youtube.com/watch?v=aVfUixwHYtM
Hol van ebben a videóban arról szó, hogy már 1956 AUGUSZTUSÁBAN a Magyar Néphadsereg repülőgépeiről terjesztették azokat a röplapokat, melyekkel oly sikeresen kiprovokálták az egyébként jogos népharagot, hogy október 23-án szervezetten, nagy tömeg jelent meg a pesti utcákon?
*
Hol van ebben arról szó, hogy akkoriban HEGEDÜS ANDRÁS volt Magyarország miniszterelnöke? Sehol!
*
Hol van ebben arról szó, hogy valójában Hegedüs Andrással és Bata Istvánnal tárgyaltak 1955-ben a szovjet csapatok Ausztriából történő kivonása után Magyarországra történő átirányításáról?
Sehol!
*
Ugyanis, ha mindez kiderülne HEGEDÜS ANDRÁSRÓL, az 1956-os miniszterelnökről és BATA ISTVÁNRÓL, akkori honvédelmi miniszterről, hogy ők provokálták - az előre legyártott ás általuk terjesztett RÖPLAPOKKAL - az egyébként jogos népharagot - azért, hogy legyen ÜRÜGY behívni a szovjet csapatok újabb egységeit, akkor nyilvánvaló lenne, hogy
furaila, 2019. március 06. szerda, 06:04
Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulójára emlékeztek Békéscsabán
Az államtitkár felidézte, hogy a Munkácson 175 év született festőművész gyermekkorát Békéscsabán töltötte nagybátyjánál, Reök Istvánnál, aki "a céhkönyvek bizonysága szerint, 1855. január 6-án Lang György békéscsabai asztaloshoz adta inasnak".

Mint mondta, Munkácsy Mihály (1844-1900) "itt ismerkedett meg a kétkezi munka nehézségeivel és rejtelmeivel , s talán - ezt nem tudjuk, csak sejthetjük - a kéz isteni adományával".

Az államtitkár, mielőtt megkoszorúzta a Munkácsyról Mihály Múzeum kertjében a művész mellszobrát, azt hangsúlyozta, hogy "a most koszorúkkal ellátott szobor nemcsak az emlékezés többszörös momentuma, de a példáé is: akarattal, tehetséggel és elszántsággal bárki elérhet odáig, ha adottságai és körülményei lehetővé teszik, ahová a hajdani kis asztalosinas elért: a hírnévig, az elismerésig és az elismertségig".

Fekete Péter kiemelte: a békéscsabai múzeum állandó tárlatán a Munkácsy-életmű rendkívül fontos és jelentős alkotásai is megtalálhatók, az emlékszoba pedig
velemenyezd, 2019. február 20. szerda, 13:41
Karácsony Gergely nyerte a baloldali pártok fővárosi előválasztását
októberben egy vasárnapon fogják legyőzni Tarlós Istvánt és a Fidesz-KDNP-t; a mostani vasárnap pedig létrehozta a "vasárnapi szövetséget", megszentelte azt az együttműködést, amelyet az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Szolidaritás a választókkal kötött.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke is azt hangsúlyozta, hogy a budapestiek tudják, nem főpolgármesterük van, hanem a miniszterelnök által küldött helytartójuk. Ez tovább így nem mehet, a demokratikus ellenzéknek egy jelöltet kell állítania Tarlós Istvánnal szemben, hogy esélye legyen az őszi önkormányzati választáson - mondta.

Kitért arra, mind a két jelölt hozzáértő és tisztességes volt, a DK azért döntött Karácsony Gergely támogatása mellett, mert szerintük neki nagyobb esélye van arra, hogy ősszel is győzni tudjon.

Karácsony Gergelynek címezve szavait közölte, a Párbeszéd politikusa mostantól már nem pártpolitikus, hanem a demokratikus baloldali ellenzék közös főpolgármester-jelöltje. Arra kérte a jelöltet, hogy pártpolitikától mentesen
velemenyezd, 2019. február 03. vasárnap, 17:41
Szent István első vértanú 12.26 - Magyar kurír
örökítette meg az Apostolok cselekedeteiben (6,1-8,2). István a hét diakónus egyike volt, akiket az apostolok azért választottak, hogy az imádságnak és az ige szolgálatának éljenek.
A hét diakónus közül Lukács kiemeli Istvánt, aki ,,hittel és Szentlélekkel eltelt férfi" volt. ,,Kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és asiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni."
Képen: Fra Angelico: Szent Péter diakónussá szenteli Szent Istvánt (1447-1449)
......................
István minden égi ajándékot a szolgálatra kapott, a szó eredeti értelmében, teljes egészében szolga, ,,diakónus" volt.
A főtanács elé állították, mint Jézust, és ugyanazokkal a vádakkal
maroka, 2018. december 26. szerda, 18:46
Az Úzgin Űver az európai világzenei toplistán
Az 1991-ben Kecskeméten alakult Úzgin Űver különböző népzenékből kiindulva, a régi és modern hangszereket, hangzásokat és technikákat felhasználva alakít ki egyéni zenei világot. A csapat a dzsessz és a rock, a breakbeat és a dub, a kortárs vagy a retro területéről egyaránt táplálkozik.

A Patak című lemezen, amely a hetedik helyre került a WMCE friss, októberi listáján, hat új szám szerepel. A listát a kolumbiai Marta Gomez vezeti La Allegria y el Canto című lemezével, mögötte a szomáliai Dur-Dur Band (Dur Dur of Somalia), valamint a tajvani Csang Ju-feng (Chung Yufeng) Penduluma került a dobogóra.

Az Úzgin Űver albumának címadó szerzeménye tizenhat percben hömpölyög, záró részében megidézi a régi elődzenekar, a nyolcvanas években működött NagyPalibi emlékét. Először szerepelt vendégénekes és igazi dal Úzgin Űver lemezen, PollyFlow a Shirat HaYam című dalban énekel héber nyelven a Vörös-tengerről.

Az együttes hömpölygő, pszichedelikus folyamatzenéje számos műfajból és metódusból merít. Az
velemenyezd, 2018. október 02. kedd, 13:42
Tizenegy helyszínen lesznek programok az Olvasás éjszakáján
A hatodik alkalommal megszervezett olvasásnépszerűsítő irodalmi és könyves fesztivál hat fővárosi és öt vidéki helyszínen kínál programokat. Budapesten az Örkény István Könyvesboltban többek között Juhász Ferenc születésének 90. évfordulója alkalmából Galkó Balázs estjét lehet megtekinteni, valamint beszélgetéssel emlékeznek meg a 2017-ben elhunyt Tarján Tamás József Attila-díjas irodalomtörténészről is.

A Libri Könyvpalotában Tompa Andreával, Cserna-Szabó Andrással, Kemény Istvánnal, Ungváry Krisztiánnal, Závada Péterrel, Nógrádi Gergellyel, Beck Zoltánnal és Háy Jánossal, valamint az Irodalmi Magazin szerkesztőivel találkozhat a közönség. Az Alexandra Könyvesházban bloggertalálkozót és játékos irodalmi vetélkedőt rendeznek, felolvasnak a Kalligram Kiadó őszi köteteiből, valamint bemutatkozik a közönségnek a Könyvmolyképző Kiadó íróit és íróiskolásait tömörítő Aranymosás irodalmi klub is.

A Bookline Móricz Könyvesboltban Maros András, Al Ghaoui Hesna és Mörk Leonóra is bemutatja legutóbbi
velemenyezd, 2018. szeptember 28. péntek, 15:53
Képek, videók
Tapsiék Csacsi Csabával
julcsi1957
2016. április 02. szombat, 21:32
Emesével és Csabával
ujjozsef
2010. február 14. vasárnap, 09:16
Csabával
szupimami
2010. február 08. hétfő, 20:38
Csabával
suniagi
2008. október 04. szombat, 18:17
Csabával
cserye
2006. július 13. csütörtök, 13:26
Edittel és Istvánnal
dudlika
2010. szeptember 01. szerda, 13:42
Istvánnal
evelin02
2008. február 03. vasárnap, 18:30
koleszák
bodacsa
2008. október 19. vasárnap, 21:08
orban-viktor-tokes-nem eth
agica2004
2018. április 04. szerda, 20:51
6huttsvh06u1dyxma3x1.g if
isti53
2013. július 07. vasárnap, 05:25
James Hutton.jpg
06mohild
2012. október 26. péntek, 03:24
window with hutters wall
margoboszi
2010. szeptember 20. hétfő, 16:39
24_hutter_h.jpg
mezixy
2009. február 09. hétfő, 17:31
1924_hutter.jpg
mezixy
2009. február 09. hétfő, 17:31
Mt Hutt
nagyzsu
2007. augusztus 13. hétfő, 09:14
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.