Belépés
2019. szeptember 19. csütörtök | 38. hét | 262. nap | 04:56 | Vilhelmina
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Wieliczka: Árpád-házi Szent Kinga sóbányája
Ez a cikk 11 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A wieliczkai sóbánya Lengyelország egyik legérdekesebb és legismertebb idegenforgalmi látványossága. A közel 800 éves földalatti sókitermelés emlékeit az ország egykori fővárosától, Krakkótól 12 kilométerre találjuk. A 13. században magyar bányászok kezdték a fejtést. A bányát a 15. századtól látogatják az érdeklődők, a vendégek között volt például Kopernikusz, Chopin és Goethe.
A wieliczkai sóvidék körülbelül 13,5 millió éve keletkezett, amikor egy bepárlódó tengeröbölben megkezdődött a vízben oldott sók kicsapódása. A vízből kiváló sórétegek és a hozzájuk társuló kőzetek kitöltötték a Kárpátelői Mélyedésnek nevezett területet. A Kárpátok ezt követő kiemelkedését követő intenzív tektonikus folyamatok következtében a sótartalmú üledék eltolódott és felgyűrődött. A sóvidék felső részén a sótömbökből álló zárványok a jellemzőek, a mélyebben lévő részeken összefüggő sórétegeket találunk.

A bánya rövid története
A sóbányászat a 13. századtól 1996-ig folyamatos volt. A kősótelepek kitermelésének megkezdése előtt a felszínen található sós forrásokból eredő víz bepárlásával nyerték a sót (a sókinyerésnek ezt a módszerét már öt és félezer éve alkalmazzák). A felszínközeli források kimerülésével a sós vizet a föld mélyében keresték egyre mélyebb aknákat ásva, mígnem rátaláltak az első kősótömbökre. Magyar bányászok kezdték majd 800 éve a tömbös fejtést, akiket Kinga, Szemérmes Boleszláv lengyel király felesége hívott Lengyelországba. A só, mint értékesíthető áru, folyamatos bevételt biztosított a Krakkóban székelő uralkodóknak. Volt olyan év, amikor éves bevételük egyharmad részét a sóból származó jövedelmek adták. A sóbánya 1772-ben, az ország felosztásakor került osztrák igazgatás alá, majd 1918-tól újra - az immár független - lengyel állam tulajdona lett.
*
Árpád-házi Kinga Lengyelország védő szentje.
................................


Kinga (Kunigunda) 1224. március 5-én született IV. Béla és Laszkárisz Mária bizánci hercegnő első gyermekeként, minden valószínűség szerint az esztergomi királyi várban. Testvérhúga Szent Margit és Boldog Jolán, nagynénje Szent Erzsébet volt, a királylányra elsősorban a domonkos és ferences koldulórendek szerzetesi eszményei hatottak
Árpád-házi Kinga 15 éves volt, amikor 1239-ben Boleszláv lengyel király feleségül kérte. A tatárjárás a lengyeleket sem kerülte el. Kinga hazatért, hogy apjától, IV. Bélától kérjen segítséget a nélkülöző lengyel nép számára. Ekkor kapta ajándékba a máramarosi sóbányát Erdélyben. A birtokbavétel jeléül beledobta gyűrűjét egy aknába. A legenda szerint a gyűrűt nem sokkal később az általa alapított wieliczkai bánya egy sótömbjében találták meg. Kinga sajátjaként szerette második hazáját, Lengyelországot. A lengyelek is királynőként szerették és tisztelték. Templomokat, kolostorokat és kórházakat alapított. Férje halála után, bár a lengyelek kérték, hogy vegye át az ország kormányzását, ő inkább Istennek szentelte életét és kolostorba vonult. VIII. Sándor pápa 1690-ben boldoggá avatta, majd 1999-ben II. János Pál iktatta a szentek sorába.
A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga.
727 éve, 1292. július 24-én halt meg Árpád-házi Szent Kinga lengyel királyné, Lengyelország és Litvánia védőszentje. A nép sokat beszélt csodatételeiről, a legenda szerint az ő imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól. Sírjánál a legendaírók szerint 60 vak és 200 más beteg gyógyult meg.
Nevéhez fűzik Lengyelország első és legnagyobb sóbányája, Wieliczka felfedezését is. A legenda szerint 1249-ben, amikor a tatárjárás után felkereste az újjáépített Magyarországot, apja neki ajándékozta az egyik máramarosi sóbányát.
Képen: Szent Kinga sószobra a wieliczkai sóbányában. Kinga visszakapja gyűrűjét (kép forrása: magyarkurir.hu) A képen látható szobrok sóból készültek
........


Az Árpád-házi királylány első magyarországi emlékművét a Március 15. téri Belvárosi Templom mellett állították fel 2002-ben, később felszentelték wieliczkai sóból készült szobrát az egri Minorita templomban is, ahol Boldog Jolán és Szent Hedvig (Jadwiga), Nagy Lajos király lányának ereklyéje is megtalálható.
Szent Kinga nevét Esztergomban utca őrzi, 2013-ban templom épült tiszteletére a Veszprém megyei Küngösön, az eddigi egyetlen magyarországi Szent Kinga-templomban ereklyéjét is elhelyezték. A település - amely a IV. Béla által lányának ajándékozott területen fekszik - nevét több forrás szerint Kingáról kapta, Kingus a Kunigunda név besenyő változata volt.
Képen: A királynőnek átnyújtják a gyűrűjét tartalmazó sótömböt. A képen látható szobrok sóból készültek
.........


*
- Világhírű látványosság, világhírű látogatók.
A wieliczkai sóbánya világhírű idegenforgalmi látványosság. Az utazók már a 15. században látogatták, a mai értelemben vett turizmus a 18. század végén kezdődött meg. Kijelölték a turistaútvonalat, a vendégkönyv pedig kezdett megtelni a látogatók elégedettséget sugárzó bejegyzéseivel. Közöttük volt például Kopernikusz, Chopin, Goethe, I. Ferenc osztrák császár, Sienkiewicz és Prus kiváló lengyel írók, Karol Wojtyla, George Bush amerikai elnök és Czeslaw Milosz költő. 1978-ban felkerült a ma már történelminek számító legelső UNESCO Kulturális és Természeti Világörökség Listára, 1994-ben pedig lengyel történelmi műemlékké nyilvánították.
..............................


300 kilométernyi labirintus
Wieliczkába érkezve a bánya bejáratát egy szépen kialakított park területén találjuk. A bányába csak csoportosan lehet lemenni, lengyel vagy angol nyelvű bányászkísérők segítségével. Kérésre magyar nyelven beszélő kísérőt is tudnak biztosítani. A megfelelő öltözék kiválasztásánál vegyük figyelembe, hogy a mélyben átlagosan 14 Celsius-fok a hőmérséklet. A mintegy 2 órás túrához megfelelő cipőről is érdemes gondoskodni. A látogatás végén a 135,6 méteres mélységből már gyorslift szállít minket a felszínre. A bánya kilenc szintből áll, 64 métertől 327 méterig, ahol a legmélyebb pontja található. A föld alatti labirintus több mint 300 kilométernyi járatból és 3000 darab, összesen 7,5 millió köbméter térfogatú kamrából áll. A sóbánya nagyságát jelzi, hogy a turisták által bejárható útvonal a teljesen kitermelt aknák alig egy százalékát teszi ki.
A bánya legszebb kamrái, járatai, földalatti tavai és kápolnái alkotják a turistaútvonalat. Az 1635-1640 között kialakított Danilowicz-akna körzetében elhelyezkedő útvonal 22 kamrából áll, melyeket 2,5 kilométernyi járatrendszer köt össze. Az aknát többször átépítették és mélyítették, két része a lépcsőházi és a felvonó szakasz. 378 lépcsőfokon juthatunk le az I. szintre és kezdhetjük meg a bányalátogatást. A következőkben röviden bemutatjuk a legérdekesebb és legértékesebb kamrákat.
A 22 kamra közül a legelsőt a nagy lengyel csillagászról, Kopernikuszról nevezték el. A kamra központi részén a tudós sóból faragott szobrát találjuk. A zöld színű sóban kifaragott kamra a speciális, erős gömbfagerendákból készült aládúcolásoknak köszönhetően maradt fenn.
A Szent Antal-kápolnán keresztül jutunk el a Janowice-kamrába, melyet a 17. században alakítottak ki. A legszebb wieliczkai legendát (lásd fent keretes írásunkban) mutatja be az itt elhelyezett 6 életnagyságú szobor. Eszerint Árpád-házi Kinga jegygyűrűje csodálatos módon a kősótelepekkel együtt vándorolt Erdélyből Wieliczkába. Az első kitermelt sótömbben megtalálták a gyűrűt, azóta bővelkedik sóban Lengyelország.
- 800 méteres séta után érünk el a Szent Kinga-kápolnába, amely 101 méter mélyen található. Egy óriási zöldsótömzs kifejtésével hozták létre 1896-ban. A terem 54 méter hosszú és 15-18 méter széles, a magassága 10-12 méter. A teremben minden szobrot sóból készítettek, látható Az utolsó vacsora, A kánai menyegző és A templomban tanító Jézus. Mint minden lengyel templomban, itt is megtaláljuk II. János Pál szobrát. A kápolnában szentmiséket, koncerteket és egyéb programokat tartani
Szent Kinga kápolnája
........


A 122 méter mélyen fekvő Varsó-kamrában bálokat, koncerteket, sporteseményeket rendeznek. A vendégeket többek között bár és emléktárgyakat árusító üzlet várja. Az útvonal utolsó kamrája az Izabella-kamra, ahonnan visszatérhetünk a felszínre. A liftek négyemeletesek, minden emeleten 9 fő számára van hely, igen szűkösen: az ajtókat is alig lehet becsukni. A 135,6 méteres mélységből a lift másodpercenként 4 méteres sebességgel repít minket a felszínre, ami izgalmas befejezés a különleges látnivalók után.
maroka, 2019. augusztus 04. vasárnap, 08:41
Címkék: Árpád-házi Szent Kinga, Kárpátelői Mélyedésnek, Szemérmes Boleszláv, Árpád-házi Kinga Lengyelország, Laszkárisz Mária, Testvérhúga Szent Margit,
Kommentek
Árpád-házi Szent Kinga szűz
Holnap lesz 07.24-én Lengyelország és Litvánia patrónájának, a sóbányászok védőszentjének, Árpád-házi Szent Margit nővérének liturgikus emléknapja
......................
.................................
Lengyelország és Litvánia patrónájára, a sóbányászok védőszentjére, Árpád-házi Szent Margit nővérére emlékezünk liturgikus emléknapján, július 24-én.
,,Ne félj, Mária, könyörgésed meghallgatásra talált az Úr előtt. Íme, olyan gyermeket szülsz, aki néked és a népnek mondhatatlanul sok örömet fog szerezni. Mert az Úr ezen gyermek életével, példájával és érdemével szándékozik megvilágosítani és megsegíteni egy veletek szomszédos nemzetet" - a krónikák szerint Kinga édesanyja látomásban hallotta e szavakat, kevéssel Kinga születése előtt.
Kinga IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária
maroka, 2019. július 23. kedd, 22:02
NAPTÁR - 2019. június 16.
Nobel-békedíjas Indiában élt albán származású apáca, misszionárius, és ezzel megkezdte magyarországi működését az általa alapított rend. (30 éve)1989. Budapesten ünnepélyesen újratemették Nagy Imrét és mártírtársait. (30 éve)1997. Az Euromed elnevezésű "könnyű szupervonat" megkezdte működését Barcelona és Alicante között. A vonat az 529 kilométeres távot egy órával rövidebb idő alatt tette meg, mint a hagyományos gyorsvonatok. 1999. II. János Pál pápa a lengyelországi Ószandecen (Stary Sacz) szentté avatta Árpád-házi Kingát, IV. Béla magyar király lányát. (20 éve)2017. Magyarország csatlakozott a pekingi székhelyű Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankhoz (AIIB).

JÚNIUS 16-ÁN SZÜLETETT:1813. JAHN, Otto német zenetörténész, klasszika-filológus, archeológus, ókortudós1844. LINHART György botanikus, mikológus, a magyar növényvédelmi kutatás megalapozója (175 éve)1894. TEJMUR, Mahmud egyiptomi író 1897. WITTIG, Georg Nobel-díjas német kémikus1902. McCLINTOCK, Barbara Nobel-díjas amerikai genetikus1909.
velemenyezd, 2019. június 14. péntek, 08:01
Magyar szentekről mindenszentek napján
pápaságnak.
Talán félreérthető, de igaz: Rómának nagyobb szüksége volt az Európát kelet felé lezáró magyarságra, mint nekünk Rómára, hiszen mi már jóval az úgynevezett honfoglalási időszak előtt keresztények voltunk.
A római katolikus vallás felvétele nem annyira rajtunk, mint inkább az egyházon segített.
Ám, egyik európai egyház sem volt annyira független a pápától, mint éppen Magyarország!
ENNEK ELLENÉRE EGYIK URALKODÓHÁZ SEM ADOTT ANNYI SZENTET A RÓMAI EGYHÁZNAK, MINT ÉPPEN A MAGYAR!
1.) ÁRPÁD-HÁZI SZENT ISTVÁN
969-körül - 1038. augusztus 15.
*
2.) Árpád-házi Szent Imre (kb. 1007 - 1031)
*
3.) ÁRPÁD-HÁZI SZENT LÁSZLÓ (1046 - 1095)
*
4.) Árpád-házi Szent Piroska
- bizánci császárnő (1080 - 1143)
*
5.) Árpád-házi Szent Erzsébet (1207 - 1231)
*
6.) Árpád-házi Szent Kinga (vagy Kunigunda)
Esztergom, 1224. március 5. - Ószandec, 1292. július 24.
*
7.) Árpád-házi Szent
furaila, 2018. november 02. péntek, 05:09
Árpád-házi Szent Kinga szűz és szerzetesnő
Igenaptár oldalon
OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Mint a felkelő nap, olyan a derék asszony.
A jó asszonynak boldog a férje, s kétszer annyi lesz éveinek száma. A derék asszony jóltartja férjét, és az békességben töltheti be éveit.
A jó feleség nagy ajándék: aki féli Istent - jótettei jutalmául -, az részesül benne. Akár gazdag, akár szegény, a szíve jókedvű, és mindig vidámság tükröződik arcán.
A szorgos asszony kedvessége elbájolja férjét, okossága erőt önt tagjaiba. Az értelmes és hallgatag asszony Isten ajándéka, a derék asszonyt nem lehet megfizetni.
A szent és szemérmes asszony igen nagy kegyelem, és a mértékletes asszonynak nincs ellenértéke.
Ami a felkelő nap Isten magas egén a világnak, olyan a jó asszony szépsége, házának ékességére.
Ez az Isten igéje.
Sir 26,1-4.16-21

EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az ő Országát.
Abban az időben Jézus így szólt
maroka, 2018. július 24. kedd, 11:39
Árpád-házi Szent Kinga szűz
Lengyelország és Litvánia patrónájára, a sóbányászok védőszentjére, Árpád-házi Szent Margit nővérére emlékezünk liturgikus emléknapján, július 24-én.
............
A lenti képen Szent Kinga szobra Budapesten, a Március 15. téren - Tóth Dávid alkotása (2002)
.............
Ne félj, Mária, könyörgésed meghallgatásra talált az Úr előtt. Íme, olyan gyermeket szülsz, aki néked és a népnek mondhatatlanul sok örömet fog szerezni. Mert az Úr ezen gyermek életével, példájával és érdemével szándékozik megvilágosítani és megsegíteni egy veletek szomszédos nemzetet" - a krónikák szerint Kinga édesanyja látomásban hallotta e szavakat, kevéssel Kinga születése előtt.
Kinga IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő első gyermekeként született 1224 márciusában.
Szülei, testvérei
maroka, 2018. július 24. kedd, 11:26
Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő
férj oldalára került. 23 évet töltött példás keresztény házasságban. Három gyermeket szült mindenütt bőkezű ajándékokkal segítette a szegényeket, özvegyeket és árvákat. Két klarissza monostort alapított. Férje halála után a szintén özvegységre jutott Kinga nővérével vagyonát felosztva az ószandezi klarissza monostorba vonult. Szent Kinga halála után a gnieznói monostorba költözött. Kitűnt alázatosságával és imaéletével. 1298. június 11-én halt meg.

- Katolikus_network oldalon
Élete
Árpádházi Boldog Jolán királyi és szent család sarja. Apja IV. Béla, anyja a konstantinápolyi császári családból való Laszkarisz Mária. Nagynénje Árpádházi Szent Erzsébet és Prágai Boldog Ágnes, nővére Boldog Kinga, húga Szent Margit, unokatestvére Boldog Gertrúd és Boldog Szalóme.
A szülői házban mindössze öt évet tölthetett, amely öt évbe beleesik a tatárjárás is. Szülei ekkor Krakkóba vitték, és nővére, Kinga, Boleszláv lengyel király felesége gondjaira bízták. Szent életű nővérében Jolán megtalálta
maroka, 2018. június 15. péntek, 16:46
2018. évi történelmi évfordulók 03. 05.
miniszterelnöke lett.
2008 - Elismeri Koszovó függetlenségét Szlovénia és Írország.
2008 - Venezuela mozgósítja egész hadsereget a szomszédos Kolumbiával kirobbant vita miatt.
2008 - Dél-Oszétia felkéri Oroszországot, az ENSZ-t, az Európai Uniót és a Független Államok Közösségének minden tagállamát, hogy ismerje el függetlenségét.

Sportesemények
Forma-1
1977 - Dél-Afrika Dél-Afrikai Nagydíj, Kyalami - Győztes: Niki Lauda Ausztria (Ferrari)

Születések
1224 - Árpád-házi Szent Kinga, IV. Béla király lánya, Szent Margit és Boldog Jolán nővére, Lengyelország és Litvánia védőszentje (+ 1292)
1324 - II. Dávid skót király (+ 1371)
1326 - I. (Nagy) Lajos magyar király (+ 1382)
1512 - Gerardus Mercator flamand térképész, a Mercator-vetület megalkotója (+ 1594)
1794 - Jacques Babinet francia fizikus, matematikus, csillagász, nevezetesek optikai kutatásai (+ 1872)
1816 - Margó Tivadar orvos, zoológus (+ 1896)
1817 - Sir Austen Henry
skorpiolilike, 2018. március 05. hétfő, 08:58
Képek, videók
Árpád-házi Szent Erzsébet
ametiszt54
2015. január 20. kedd, 10:19
arpad-hazi-szent-erzse bet
gigi55
2013. február 09. szombat, 19:22
Árpád-házi Szent Piroska.
aranyibarbara
2009. február 08. vasárnap, 08:29
Árpád-házi Szent Margit.j
aranyibarbara
2009. február 08. vasárnap, 08:27
Árpád-házi Szent László.j
aranyibarbara
2009. február 08. vasárnap, 08:26
Árpád-házi Szent Erzsébet
aranyibarbara
2009. február 08. vasárnap, 08:25
szereplők
durcimarcika
2018. április 22. vasárnap, 16:12
szomszédok szereplói_3.jp
maroka
2017. augusztus 28. hétfő, 11:43
szomszédok szereplói_1.jp
maroka
2017. augusztus 28. hétfő, 11:43
szereplők.jpg
maroka
2017. május 26. péntek, 13:00
szereplők.jpg
durcimarcika
2016. október 12. szerda, 10:50
szereplők1.jpg
durcimarcika
2016. augusztus 22. hétfő, 10:08
Plakáton szereplő
sanci81
2016. március 27. vasárnap, 17:25
Az Alkonyat szereplői.gif
pacsakute
2015. január 14. szerda, 06:59
Ao Haru Ride Szereplők,Sz
yoshiokafutaba
2014. november 24. hétfő, 22:10
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.