Belépés
2020. január 17. péntek | 3. hét | 17. nap | 16:54 | Antal, Antónia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A Helytállásért elismerést adományozták posztumusz Esterházy Pálnak
Az oklevelet Ottrubay István, az Esterházy Magánalapítvány vezérigazgatója vette át a kismartoni Esterházy-kastélyban rendezett ünnepség keretében Szita Szabolcstól, a Holokauszt Emlékközpont igazgatójától és Deme Pétertől, az Igaz Emberekért Társaság elnökétől.

1944-ben az akkor Budapesten élő Esterházy Pál többeknek menedéket nyújtott, a tomboló nyilasterrort elítélte és ellene cselekedett - emelte ki Szita Szabolcs méltató beszédében, amelynek szövegét az MTI rendelkezésére bocsátotta. Esterházy Pál egyik emlékezetes tette volt, hogy százezer pengőt adományozott veszélyben lévő zsidó gyermekek ellátására keresztény szervezeteken keresztül.

Ez önmagában is hatalmas összeg volt, azonban még fontosabb, hogy olyan helyre juttatta, ahol az életet mentette - hangsúlyozta az emlékközpont igazgatója.

Esterházy Magánalapítvány sajtóközleménye kitér arra, hogy az 1945-ös Mindszenty-perben tett egyik tanúvallomás szerint az összeget az Irgalmas Nővérek budapesti, Ménesi úti épületében elrejtett zsidó gyermekek megmentésére adományozta Esterházy Pál 1944 nyarán.

A Galánthai Esterházy család utolsó hercegi rangot viselő tagja 1901-ben született Kismartonban. Művelt, több nyelven beszélő ember volt, a politikától visszavonult életet élt. Miután 1938 után, Ausztriának a náci Németországhoz csatolása után burgenlandi birtokaitól megfosztották, Magyarországon élt. 1945-ben a családot megfosztották magyarországi birtokaitól is, és 1949-ben Esterházy Pált a Mindszenty-perben alaptalanul 15 év börtönre ítélték. 1956-ban feleségével, Esterházy Ottrubay Melindával Bécsen át Zürichbe menekült, és 1989 májusában bekövetkezett haláláig már nem tért vissza Magyarországra.

Az Igaz Emberekért Társaság 2012-ben a Holokauszt Emlékközpont keretén belül jött létre. Oklevelével olyan személyek iránt fejezi ki tiszteletét, akiknek humanitárius helytállását, bátor kiállását a zsidó üldözöttekért példamutatónak tartja a jelen és a jövő nemzedékei számára. A társaság összesen kilenc elismerést ítél oda idén. A nyolc másik oklevelet Budapesten, augusztus 4-én, a Humánum Napján - Raoul Wallenberg zsidómentő svéd diplomata születésének évfordulóján - adják át.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2013. május 31. péntek, 18:22
Címkék: Esterházy Pálnak, Ottrubay István, Esterházy Magánalapítvány, Szita Szabolcstól, Holokauszt Emlékközpont, Deme Pétertől,
Kommentek
Hamarosan a magyar nézők is láthatják a Mária Teréziáról készült filmet
A temesvári születésű, Amerikában élő, magyarul jól beszélő rendező elmondta, hogy befejeződtek az utómunkák is, már csak a szinkronizálás egy része van hátra. Hozzátette, a Mária Terézia születésének 300. évfordulója alkalmából készült film első bemutatója Pozsonyban lesz és utána hamarosan Magyarországon is képernyőre kerül a produkció.

Robert Dornhelm szerint azzal együtt, hogy a forgatások alatt az összes színész az anyanyelvén beszélt, nagyon jó lett a végeredmény. Mint mondta, reméli, hogy felkérik, készítsen egy újabb filmet Mária Teréziáról, hiszen ez a korszak politikailag nagyon érdekes.

Márciusban kezdett egyedülálló vállalkozásba a Cseh Televízió, az osztrák ORF, a szlovák RTVS, a német Beta Film az MR Film és az MTVA: közösen kezdték elkészíteni a történelmi filmet Mária Terézia életéről. Ez az első alkalom, hogy négy európai közszolgálati televíziós csatorna közösen készített televíziós produkciót.

A produkcióban négy ország több mint ötven színészének kellett
velemenyezd, 2017. november 20. hétfő, 20:53
A fekete város 3.fejezet
Jánoshoz.

Elújságolta Görgeyné, hogy Erdély lecsendesült, elég volt a császári haderőnek bejönni, lassanként elhagyogatták Thökölyt a hívei. Az erdélyi urak teljes bűnbocsánatot kaptak, mint akik a helyi hangulatok ereje alatt cselekedtek vala, ellenben a Magyarországból zászlóihoz csatlakozottak főembereit lázadóknak tekintik, az üldözöttek listáján van János is. Parasztruhában, mint fuvaros menekült Osgyánig, ahol egy darabig Katalinéknál rejtőzött. Darvas sógor, akinek jó embere a nádorispán, Esterházy Pál, Budára ment, hogy teljes amnesztiát eszközöljön ki számára, most is ott kuncsorog valahol, bárcsak segítené meg az isten. Osgyánból Katalin értesítette őt (a nagyasszonyt), hogy az ura ott van, s így ment el hozzája szüret táján s rávette, hogy közelében, a toporci malomban tartózkodjék, ahol helyet csinált neki a hűséges, hallgatag Gáll Péter molnárnál - addig is, míg Darvas kijárja a pecsétes iratot.

Matyej hátrafordult a bakon:

- Behajtsak a kapun?

Ott
1vargaildyko, 2009. december 20. vasárnap, 12:42
Képek, videók
Tata - Esterházy-várkasté
dnemethk
2013. szeptember 30. hétfő, 22:58
Fertőd, Esterházy-kastély
jpiros
2011. november 24. csütörtök, 06:11
Esterhazy%20Janos.jpg
cserhat3
2011. augusztus 18. csütörtök, 19:04
Esterházy-palota.JPG
balazsmargit
2011. augusztus 16. kedd, 08:35
Fertőd - Esterházy-kastél
irmus
2011. április 27. szerda, 18:36
M.o.- Esterházy k..jpg
molnarjulia
2011. február 03. csütörtök, 12:41
14esterhazy_tortaszele t.j
rochlitzne
2009. augusztus 21. péntek, 19:18
Tata, Esterházy-kastély.
irmus
2009. július 31. péntek, 09:15
Esterházy Péter.jpg
ujjozsef
2009. február 09. hétfő, 06:37
Esterházy_József gróf.jpg
ujjozsef
2009. február 07. szombat, 07:52
Csákvár, Esterházy-kastél
flammerne
2008. április 18. péntek, 14:49
Adományozás-HOLD
1vargaildyko
2016. szeptember 02. péntek, 05:58
Adományozás-BARNA
1vargaildyko
2016. május 15. vasárnap, 06:28
Adományozás-HÉT
1vargaildyko
2016. április 12. kedd, 05:53
Az adományozó lovagok
gezemice1949
2016. január 23. szombat, 10:08
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.