Belépés
2020. július 16. csütörtök | 29. hét | 198. nap | 02:19 | Valter
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Angol szerelmes versek
Rád gondolok
Angol szerelmes versek
Válogatta és az előszót írta: Baranyi Ferenc

Előszó

Az egyik pályatársam, aki leginkább orosz verseket fordít, azt mondta nekem egyszer, hogy mesélni talán oroszul lehet a legjobban. Ironizálni viszont franciául tette hozzá nyomban. Vitatkozásra és szószapora csevegésre viszont az olasz nyelv a legalkalmasabb.

Az angol főleg üzleti tárgyalásokra való. Ökonomikus nyelv: a legtöbb tárgyat, fogalmat egytagú szóval jelöli. Gyors, lényegre törő megbeszélésekre tehát valóban a legmegfelelőbb. És furcsa módon szerelmi vallomásokra is, éppen emiatt. Mert ahogy már írtam valahol - az igaz szerelem sohasem bőbeszédű.

Vallomás angolok esetében? Az ember úgy hinné, hogy a hidegvérű brit lovag inkább csak közli, mintsem megvallja szerelmét. Tárgyszerűen, röviden. Egytagú szavakból álló kurta mondatokban. Nálunk még ez a fajta tényközlő szerelmi vallomás is legalább kétszer annyi ideig tartana. Az angol főnevek, igék magyar megfelelői ugyanis rendszerint többtagúak. Ezért aztán bajban van az, aki formatartó szigorral fordít angol verseket magyarra.

Istennek hála, sokan vállaltá és vállalják ma is a veszélyt. S az ilyenek előtt csodálatos birodalom tárul fel, mint ahogy a befogadók előtt is. Újra megbizonyosodhatnak arról, hogy a költészetre csak a saját öntörvényei érvényesek. Ennek a jól nevelt, szigorúan erkölcsös, alapjában véve konzervatív népnek is megvoltak a maga botrányt botrányra halmozó, polgárpukkasztó fenegyerekei, mint Lord Byron, a szülői akarattal szembeszegülő, romantikus szerelmesei, mint Elizabeth Barrett és Robert Browing vagy éppenséggel az érzelmi másságot dacosan vállaló lázadói, mint Oscar Wilde. És nemcsak a szabadosabb századokban már, hanem sokkalta előbb: Christopher Marlowe éppen olyan korhely, bűnözőkkel cimboráló kocsmatöltelék volt a tizenhatodik században, mint a francia Villon az előzőben. Ha szerelemről van szó, a legendás angol hidegvér is éppen úgy felforr alkalmasint, mint a lobogásban sohasem lankadó latinok vére.

Angol pontosabban brit költők szerelmes verseiből kínálunk önöknek egy karcsú válogatást. Azért pontosítok, mert például a skót Burns éppen úgy helyet kap benne, mint mondjuk az ír Yeats. Meglepve tapasztalják majd, hogy a világ szerelmi lírájának slágerversei közül mily sokat szállított a ködös Albion.

Melengessenek bennünket ezek a ködön át érkező sugarak is az általános világhűlésben.
Baranyi Ferenc

Edmund Spenser
1552?-1599




Edmund Spenser
Homokba írtam kedvesem nevét

Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve
a lány - megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! - felelte: - híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megujul.

Szabó Lőrinc fordítása
foldinefehereva, 2019. november 19. kedd, 19:45
Címkék: Baranyi Ferenc, Lord Byron, Elizabeth Barrett, Robert Browing, Oscar Wilde, Christopher Marlowe,
Kommentek
Kihirdették a VII. Savaria Filmszemle díjazottait
Lovass Tibor közleményében azt írta: idén 137 alkotással neveztek a résztvevők a filmszemlére, ezek közül 117 pályamű felelt meg a feltételeknek.

Tájékoztatása szerint kisjátékfilm, dokumentumfilm és filmetűd kategóriákban versenghettek egymással az alkotók, idén külön kategóriában szerepeltek a diákfilmek, amelyeket középiskolai és felsőoktatásban résztvevő diákok részére hirdettek meg.

Kisjátékfilm kategóriában Baranyi Benő, Dobray Máté Anja című alkotása végzett az első helyen, filmetűd kategóriában Szilágyi Bálint, Szabó Benedek, Szilágyi Péter Bi-Pi álma című filmje lett az első, míg a dokumentumfilmek között Lukács Csaba, Novák Lajos, Marossy Géza Gyökérkeresők, Ezredvégi emberkereskedelem című filmjét találták a legjobbnak, a diákfilmek között pedig Bartúcz Anna Székely Éva megmenekülése című filmje végzett az élen.

A zsűri tagjai Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, színigazgató, András Ferenc Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, producer,
velemenyezd, 2020. június 05. péntek, 19:33
Aki a napba nézett
Baranyi Ferenc: Aki a napba nézett

Aki a napba nézett:
nem látja már a rétet,
s kontúrjai a kútnak
arany folttá fakulnak,

a karcsú háztetők sem
intenek neki rőten,
tündökletes szegény lett
aki a napba nézett.

Mértéke egy maradt ím:
az összefolyt aranyszín,
megveti már a fű zöld
homályát, ahol hűsölt,

és megveti az alkony
barna csöndjét a parton,
megveti a bogárhát
fekete roppanását,

és megveti a tücskök
ezüst szavát a fű közt,
szemébe nem világít
a pitypangsárga pázsit,

aki a napba nézett:
tündökletes szegény lett,
tarkító színe nincsen,
csak fénylik, mint az isten,

aki a napba nézett:
végzete fény-igézet,
egyetlen nagy sugárban
ragyog aranysiváran.

(szeretem ezt az allegórikus verset: aki egyszer a szépet
liliana01, 2020. május 28. csütörtök, 19:33
Maradt még..
Baranyi Ferenc - Maradt még...

Maradt még bennem valami,
ami szerethető?
Vagy lelkemnek jobbik felét
megette az idő,
és már csak az maradt,
mi kőkemény, rideg,
amit az idő sem bolond rágatlan enni meg?
Ha így van, nem büntethetem
magammal azt, aki
tűrhetőbb változatomat
sem könnyen bírta ki,
egén felhő miért legyen,
ki nap-féléje volt?
Tűzben a gyémánt szén leszen,
akármilyen csiszolt.
S versekkel tudhatok-e így
táplálni másokat?
Kipergett zsákomból - amit
adnék- a búzamag.
De esküszöm: miattatok
megkeresem, ha van
lelkemnek olyan szeglete,
mely még árnyéktalan.
liliana01, 2020. május 08. péntek, 18:19
Koronavírus - Virológus: ígéretesnek tűnik Baranyi Lajos terápiája
A szakember elmondta: a citokinvihart meggátló terápia túl van a laboratóriumi és az állatkísérleti fázison, jelenleg szabadalmi eljárás alatt áll az Egyesült Államokban, amely után már a klinikai vizsgálatok következhetnek.

Jakab Ferenc beszélt arról is, hogy a járvány elleni védekezésben fontos mérföldkőhöz érkezett az ország, a járványgörbe felfelé és lefelé is elindulhat, ez azonban csak a lakosság fegyelmezettségén múlik.

A vidéki lazító intézkedések nem azt jelentik, hogy vége a járványnak, az óvintézkedéseket - távolságtartás, maszk viselése, gyakori kézmosás - továbbra is szigorúan be kell tartani - hívta fel a figyelmet.
velemenyezd, 2020. május 07. csütörtök, 10:11
Koronavírus - Magyar Nemzet: világszenzáció lehet az új, életmentő magyar terápia
A lap szerdai számában Baranyi Lajos elmondta: míg a vírust az emberek 80-85 százaléka könnyedén legyőzi, addig vannak, akik kétoldali tüdőgyulladást kapnak, és ha túl is élik azt, sokuk maradandó tüdőkárosodást szenved. A légzési elégtelenség és/vagy a bakteriális felülfertőződés következtében szeptikus sokk alakul ki a szervezetben, ez általános gyulladással jár, amit a gyulladásos fehérjék fokozott termelése, az úgynevezett citokinvihar kísér. Kutatásainak célja ennek a citokinviharnak a kontrollálása volt.

A professzor ezzel a problémával már hosszú ideje foglalkozik, és a citokinvihar ellen olyan peptideket, vagyis fehérjemolekulákat sikerült fejlesztenie, amelyek nem toxikusak, nincs mérgező bomlástermékük sem, nem halmozódnak fel a szervezetben, pár óra alatt elbomlanak. Fontos tulajdonságuk még, hogy miután vírusfüggetlenek, nem tud kialakulni velük szemben rezisztencia.

Baranyi Lajos ezekből a hatóanyagokból egy kombinált terápiát fejlesztett ki, amelynek részleteit addig nem hozza
velemenyezd, 2020. május 06. szerda, 08:41
Baranyi Ferenc : Kék madár, zöld fák
Baranyi Ferenc : Kék madár, zöld fák

A mesebeli madarat
elfogjuk olykor, hogy utána
úgy dönthessünk: legyen szabad.
S szorosan az ablakhoz állva
eresztjük el a messzi ég
felé, mely húzza ismerősen -
s akkor a madár színe kék.
Csak akkor. Mindig eltűnőben.
Nincs más, csak ez a pillanat,
mely tollait kékkel befújja,
hiszen pihéin átszalad
a sugárzó mennybolt azúrja
és hiteti, hogy élni szép:
van Kék Madár, mely visszaszállhat!
S engedek én is kicsikét
az illúzió igazának,
hisz ez a szárnyalás visz el
a boldogsághoz, mert iránya
cikcakkos, tört íveivel
ráröpteti szemünk a fákra,
s meglátjuk végre a csodát,
mit addig is kínált az ablak:
zöldellnek, zöldellnek a fák.
lilagondolatok, 2020. március 25. szerda, 10:43
Baranyi Ferenc : Ki számol el
Baranyi Ferenc : Ki számol el

Mit ér a legszentebb erény, ha
bűnnek láthatja bárki azt?

Ki sziklával rombol - mit ér, ha
belőle vizet is fakaszt?

Ki szabja meg a lét határát
s halált erénnyé ki avat?

Ki számol el a világgal,
hogy adós sehol nem marad?

Ki? Mit? Miért? Mivégre? Meddig?
A kérdések mentsége véd,

hogy ki ne egyezzen az ember
saját magával semmiképp.
lilagondolatok, 2020. március 08. vasárnap, 09:20
Elmentél tőlem..
Baranyi Ferenc : Elmentél tőlem...

Elmentél tőlem kedves,
S én csak hagytam, hogy menj is csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar... - hagyni kell.
Ha megkérdezné tőlem most valaki,
Hogy mit jelentsz nekem,
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen.
Csak nagy sokára mondanám,
Hogy semmiség...egy múló szerelem.
S nem is vennék észre rajtam,
Hogy könnyes lett mind a két szemem.

Elmegyünk majd egymás mellett,
Szemed ha rám nevet,
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom megremeg.
Mosolygok majd az utcasarokig,
De aztán ha befordulok,
Fáradtan szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet szétmorzsolok.
Ha megkérdeznéd most tőlem,
Hogy mit jelentsz nekem,
Azt mondanám...: semmiség, elmúlt szerelem.
liliana01, 2020. március 02. hétfő, 15:55
Képek, videók
baranyi ferenc valami min
liliana01
2017. november 17. péntek, 15:36
Baranyi Ferenc Sárga r
maria_kadar_148
2017. május 16. kedd, 19:58
baranyi ferenc.png
chillik
2016. október 25. kedd, 12:23
baranyi ferenc 003.png
chillik
2016. szeptember 13. kedd, 16:20
baranyi ferenc 002.png
chillik
2016. szeptember 13. kedd, 16:19
baranyi ferenc 001.png
chillik
2016. szeptember 13. kedd, 16:18
BaRANYI FERENC LEVÉL.gif
feviroza
2014. november 27. csütörtök, 17:49
BARANYI FERENC LEVÉL.gi
feviroza
2014. november 27. csütörtök, 16:44
BARANYI FERENC EGYSZER
feviroza
2014. október 19. vasárnap, 13:43
baranyi ferenc -..hó-álma
erzsikepuskas
2014. szeptember 20. szombat, 19:09
baranyi ferenc .. hó-álma
erzsikepuskas
2014. szeptember 20. szombat, 19:08
baranyi ferenc hó álmaim.
erzsikepuskas
2014. szeptember 20. szombat, 19:03
Lord Byronhoz.jpg
chillik
2016. február 18. csütörtök, 05:16
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.