Belépés
2020. július 12. vasárnap | 28. hét | 194. nap | 18:06 | Izabella, Dalma
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Krónika 8. rész (Erzsébet-táborok)
Módosulhat az Erzsébet-programról szóló törvény

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára expozéjában kiemelte: az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány - az Erzsébet-programról szóló törvénymódosítás révén - a magyar államtól ingyenesen tulajdonba kapná az alapvetően a gyermektáborok működtetéséhez kapcsolódó ingatlanrészeket, amelyekből kettő a fonyódi táborhelyhez tartozó partsáv mentén, egy pedig a zánkai táborhely kikötőjében terül el.

Kifejtette: magyar kormány az elkövetkező időszakban összesen 26 milliárd forintot fordít két balatoni, a zánkai és fonyódligeti táborhely felújítására és bővítésére. A felújítások során a Zánkai Erzsébet-tábor nemcsak minden meglévő lakóépülete felújításon esik át, de új közösségi terek is létrejönnek. megújul a sportcsarnok, színházterem, fejlesztik az éttermet és a konyhát, Fonyódligeten pedig teljesen új, korszerű épületek létesülnek. A munkálatok nem befolyásolják a táboroztatást, az eközben is zökkenőmentesen folyik majd - jelezte Rétvári Bence, aki hozzátette: a kormány által biztosított forrás így lehetővé teszi, hogy a színvonalas programok mellett 21. századi körülmények között és duplájára emelt létszámban táborozhassanak majd a gyermekek.

A beruházás megvalósítása érdekében az is szükséges, hogy a táborokat üzemeltető alapítvány tulajdonába kerüljön a gyermektáborok teljes területe. 2016 szeptemberében ez nagyrészt már meg is valósult, az alapítvány az államtól ingyenesen megkapta a táborhelyekhez tartozó ingatlanokat, 3 ingatlan kivételével, ahol különböző adminisztratív és jogi akadályok miatt az átadás akkor még nem történhetett meg. Mostanra ezek az akadályok is elhárultak - mutatott rá.

A parlamenti államtitkár kitért arra is, hogy az Erzsébet Táborok programjain 2016-ban közel 90 ezren vettek részt, 2017-ben ez a szám már meghaladta a 100 ezret, 2018-ban pedig 126 ezerre emelkedett a résztvevők száma.

2018-ban már összesen csaknem 30 ezer táborozó nyaralt a biztonságos és tartalmas programokkal szervezett hatnapos balatoni Erzsébet-táborokban, Zánkán és Fonyódligeten - összegzett Rétvári Bence.

Külön öröm számukra, hogy a közel 30 ezer résztvevő között határainkon túlról (Kárpátaljáról, Erdélyből, a Felvidékről és a Délvidékről) érkezők is voltak, összesen mintegy 2 500-an. Az erdélyi Erzsébet-táborban, Ivó településen lévő táborhelyen nyáron több mint 1 500 magyarországi gyermek táborozott, ősszel pedig csaknem 2 000 erdélyi magyar gyermek pihenhetett - ismertette a parlamenti államtitkár.

A napközis táboroztatási program keretében Magyarország 500 településén közel 60 ezer gyermek vakációs napközi időtöltéséről és napi négyszeri egészséges étkezéséről gondoskodott a lakóhely közelében a Napközi Erzsébet-táborok keretében. A nyári táborok mellett ősszel és tavasszal ottalvós osztálykirándulásokon vehetnek részt a gyermekek. 2018-ban az őszi-tavaszi ottalvós osztálykirándulások keretében a balatoni táborhelyeken több mint 18 ezer gyermek vett részt Erzsébet-tábori programon - jelezte.

Fidesz: állami területek kerülnek alapítványi tulajdonba a Balatonnál

Kovács Sándor (Fidesz) kifejtette: a kormány döntött a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborok fejlesztéséhez szükséges beruházások támogatásáról, ezek jelenleg előkészítés alatt állnak, és most minden fejlesztési terület az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány tulajdonába kerül.

A javaslat ugyanis rendelkezik a három érintett állami tulajdon átadásáról az alapítványnak - közölte.

Jobbik: támogatható a javaslat, de remélik, nem épülnek apartmanházak

Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) is fontosnak nevezte a gyermekek nyaraltatását az Erzsébet-táborokban, ezért támogatásáról biztosította a törvényjavaslatot.

Jelezte ugyanakkor, hogy március 15-én hatályba lép a területrendezési jogszabály Balatonra vonatkozó szakasza, és bízik abban, hogy valóban a gyermekek fogják a szóban forgó területeket birtokolni, nem pedig apartmanházak fognak ott épülni.

Valóban a gyermekek használhassák ezeket a területeket! - kérte.

DK: Zánka is elvesztette közintézmény jellegét

Arató Gergely (DK) közölte: az alapcéllal egyetértenek, mert a gyermektáboroztatás kapacitásának növelése támogatható.

Az azonban kérdés - folytatta -, hogy ha ez a cél fontos az államnak, miért szervezte ki ezt a feladatot.

Szerinte az alapítványban mint egy "fekete lyukban" eltűnik ez a vagyon, és így Zánka is elvesztette közintézmény jellegét.

Zárszó

Rétvári Bence államtitkár zárszavában azt mondta: egy olyan alapítványról van, amely egyházi kötődésű, ezért biztosított, hogy a köz javát fogja szolgálni a vagyon.

Ezután az elnöklő Lezsák Sándor lezárta a vitát.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. március 05. kedd, 16:36
Címkék: Rétvári Bence, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, Zánkai Erzsébet-tábor, Erzsébet Táborok, Napközi Erzsébet-táborok,
Kommentek
Online nemzetközi konferenciát tartanak Orbán Viktor részvételével jövő szerdán
Novák Katalin azt mondta, hogy az angol nyelvű konferenciát Orbán Viktor Facebook-oldalán élőben lehet majd követni.

A konferencia célja, hogy az érdeklődők közvetlenül, torzított fordítás nélkül meghallgathassák, mit gondolnak a saját országukban nagy többséggel megválasztott vezetők Európáról - tudatta.

Az alelnök azt mondta, hogy a járvány időszaka nem volt alkalmas a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyának rendezésére, de ebben a helyzetben is voltak olyanok, akik azzal foglalkoztak, hogyan lehetne a Fideszt kitenni a néppártból.

Donald Tusk, a néppárt elnöke mindent megtesz az egység ellen, az egységes néppárt helyett annak megosztásában érdekelt, és partnere azoknak, akik szintén ezen dolgoznak - mondta Novák Katalin.

Arra a kérdésre, hogy vajon miért nem szeretik a Fideszt, azt válaszolta: a nemzetközi szintéren nem szoktak hozzá a nyers, egyenes beszédhez, és annak sem örülnek, hogy sikerül érvényesíteni a magyar nemzeti érdekeket.

Novák Katalin közölte: minden
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 22:03
DK: Mészáros Lőrinc fizesse vissza az Erzsébet-táborok felújítására kapott pénzt!
Barkóczi Balázs elmondta: a Mészáros család cége egy konzorcium részeként 21,58 milliárd forintot nyert el felújításra.

A gyerekek és a rászorulók állami nyaraltatásán is az Erzsébet-táborokat "birtokló" Mészáros Lőrinc keresett "újabb közpénz tízmilliárdokat" - közölte.

A DK-nak nem azzal van baja, hogy felújítják azokat a táborokat, amelyekben rászoruló gyerekeket üdültet az állam, hanem azzal, hogy a kormány elvárja: "mi fizessük ki" a "haveroknak elajándékozott" létesítmények felújítását is - fogalmazott Barkóczi Balázs.

Emlékeztetett: a zánkai és fonyódligeti tábor már nincsen az állam tulajdonában, mert azokat ingyenesen megkapta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány.
velemenyezd, 2020. június 26. péntek, 13:02
Novák Katalin: minden Erzsébet-táborban lesznek fertőtlenítőpontok
A Mol által az Erzsébet-táboroknak adományozott fertőtlenítőszerek átadása alkalmából Novák Katalin kiemelte: a táborok mottója idén a biztonság lesz.

Elmondta, hogy országszerte június 29-én indulnak a napközis Erzsébet-táborok: 800 településen, csaknem ötezer helyszínen.

Hozzátette, hogy 80 ezer táborozó számára nyújt a kormány lehetőséget arra, hogy tartalmasan és biztonságban töltsön el egy-egy hetet.

A napközis táborok reggel 8 óra és 17 óra között kínálnak programokat a gyerekeknek hangsúlyozottan kis létszámú, 20 fős csoportokban, a járványügyi előírások betartásával - közölte az államtitkár.

A politikus beszélt arról is, hogy minden jelentkező gyermek számára biztosítani tudja a kormány az Erzsébet-tábort, és minden résztvevő napi négyszeri ingyen étkezésben részesül.

Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója ismertette, hogy 36 millió forint értékben, 13 ezer liter kézfertőtlenítőt adományoztak a nyári napközis Erzsébet-táboroknak.

A
velemenyezd, 2020. június 24. szerda, 11:51
Novák: valódi segítséget nyújt az ökumenikus segélyszervezet a rászorulóknak
segélyszervezet gyermekekért szervezett adománygyűjtésére felhívó "virtuális futólánccal" kapcsolatban azt mondta: a közös kezdeményezések azért fontosak, mert felhívják a figyelmet arra, hogy egyszerű eszközökkel is lehet segíteni. Néhány száz forinttal is segítséget lehet nyújtani a rászorulóknak, ha van olyan szervezet, amelyik vállalja ezek összegyűjtését, majd eljuttatását azokhoz, akiknek szükségük van rá - tette hozzá.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy idén 100 ezer gyermek vehet részt napközis Erzsébet-táborokban, amelyekre keddig lehet jelentkezni.

Iain Lindsay elmondta: a futólánc főtámogatója, a Tesco brit kiskereskedelmi hálózat 15 millió forint adományt ajánlott fel a segélyszervezetnek.

Az adomány szerinte bizonyítja a cég családok iránti elkötelezettségét, és sok gyermek nyarát varázsolja széppé.

Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója arról beszélt: a Tesco kiszámítható partnere a szervezetnek. Nagy öröm, hogy a közösségi pont újra
velemenyezd, 2020. június 12. péntek, 14:42
Már lehet jelentkezni a napközis Erzsébet-táborokba
A közlemény szerint az első tábori turnus június 29-én indul, júniusban és júliusban a tavalyihoz képest kétszer annyian, százezren táborozhatnak napközikben.

A hétfőtől péntekig tartó táborok az ország bármely településén megvalósíthatók 8 és 17 óra között. A táborban napi négyszeri étkezést, változatos élményprogramokat és kirándulásokat biztosítanak. A programtervbe a jelentkező intézményeknek higiéniai oktatást is be kell építeniük. Ennek megvalósítását az alapítvány egy gyerekeknek készült oktatóvideóval segíti, a táboroztatóknak pedig szintén egy filmen keresztül tart felkészítést az érvényes járványügyi előírásokról és egészségügyi javaslatokról, ajánlásokról - írták.

Hozzátették: idén hetente 25 ezer forint értékű hidegétkezési utalvánnyal ismerik el a táborok lebonyolításában részt vevők munkáját.

Jelentkezni maximum 20 tagú gyermekcsoportokkal a www.erzsebettaborok.hu oldalról is elérhető E-tábor Plusz felületen június 16-áig lehet. A jelentkezéshez idén kevesebb dokumentumot
velemenyezd, 2020. június 09. kedd, 07:04
Krónika 8. rész (azonnali kérdések)
azok a hatékony költségfelhasználási formák, amelyek a vasúti mellett lehetővé teszik a közúti és az egyéni közlekedést - érvelt az államtitkár.

Lukács László György viszonválaszában felhívta a figyelmet: nem saját szavait mondta el, hanem Fazekas Sándornak, a második Orbán-kormány vidékfejlesztési miniszterének egy 2009-es, még ellenzékben tett felszólalását idézte.

Bodó Sándor újra megerősítette, hogy az említett szakaszon nem szűnik meg a vasúti közlekedés.

KDNP: hogyan alakulnak az Erzsébet-táborok?

Simicskó István (KDNP) azt kérdezte, hogyan alakul idén a nyári táboroztatás az Erzsébet-táborokban.

A politikus úgy fogalmazott, hogy a kormány egy szép és immár sokéves hagyománnyal rendelkező rendszert alakított ki, amikor útjára indította ezeket a táborokat. Hozzátette, úgy tűnik, hogy idén is megrendezhetik ezeket a táborokat, még akkor is, ha a járvány miatt változásokat kell bevezetni.

Emlékeztetett, tavaly 130 ezer, a 2012-es indulás óta összesen pedig mintegy félmillió
velemenyezd, 2020. június 08. hétfő, 19:03
Novák Katalin: kelengyecsomaggal segített hátrányos helyzetű régióban élő családokat a kormány
Novák Katalin a Szent Lázár Megyei Kórházban tartott sajtótájékoztatón kifejtette: az újszülött érkezése rendkívül nagy öröm, és egyúttal számos kiadás is jelentkezik a család életében. A kormány ezeket a kiadásokat szeretné csökkenteni, erről szól a családbarát kormányzás, a családvédelmi akcióterv, és erről szólnak a családokat támogató lépések - mondta.

Az államtitkár ezek között említette a családbarát adórendszert, az Erzsébet-táborokat, azt, hogy a gyerekek jelentős része számára ingyenes az étkezés a bölcsődében és az óvodában, továbbá az ingyenes tankönyveket, az otthonteremtési programot és a babaváró támogatást.

Mindez azt szolgálja, hogy a gyermekvállalás előtt álló anyagi akadályokat igyekezzünk leépíteni, és Magyarországon minden vágyott, tervezett gyermek megszülethessen - fogalmazott az államtitkár.

Novák Katalin közlése szerint a múlt évtől az ózdi, a salgótarjáni és a bátonyterenyei járásban 1500 darab, 15 ezer forint értékű csomagot adtak át újszülöttet, illetve egy év
velemenyezd, 2020. június 05. péntek, 12:31
Koronavírus - Novák: fokozottan ügyelnek a biztonságra az Erzsébet-táborokban
Novák Katalin azt mondta, hogy idén majdnem kétszer annyi, százezer gyereket fogadnak a napközis táborokban, mint tavaly. A táborokban a gyerekeknek lakóhelyükhöz közel biztosítanak tartalmas kikapcsolódást többi között sport és kulturális programokkal napi négy étkezéssel, napi száz forintért - tudatta.

Az államtitkár hozzátette: egy csoportban maximum húsz gyerek vehet részt, jelentkezni az iskoláknak kell.

Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy idén nem lesznek ottalvós Erzsébet-táborok. A járványhelyzetet kihasználva felújítják a zánkai, a fonyódligeti és az ivói tábort, amelynek köszönhetően jövőre mintegy kétszer annyi gyermeket tudnak majd fogadni - tette hozzá az államtitkár.
velemenyezd, 2020. június 04. csütörtök, 10:31
Képek, videók
Erzsébet és fiai.jpg
agica2004
2020. június 21. vasárnap, 12:52
Erzsébet.jpg
agica2004
2020. június 21. vasárnap, 12:52
ima erzsébethez1119_2.jpg
maroka
2019. november 19. kedd, 11:01
ima erzsébethez1119.jpg
maroka
2019. november 19. kedd, 11:00
erzsébet kenyér 1117_6.jp
maroka
2019. november 17. vasárnap, 12:28
erzsébet kenyér 1117_5.jp
maroka
2019. november 17. vasárnap, 12:27
erzsébet kenyér 1117_4.jp
maroka
2019. november 17. vasárnap, 12:25
erzsébet kenyér 1117.jpg
maroka
2019. november 17. vasárnap, 12:24
erzsébet szentmise_4.jpg
maroka
2019. július 29. hétfő, 22:09
erzsébet szentmise_3.jpg
maroka
2019. július 29. hétfő, 22:09
erzsébet szentmise_2.jpg
maroka
2019. július 29. hétfő, 22:08
erzsébet szentmise.jpg
maroka
2019. július 29. hétfő, 22:07
rétvári sándor1111.jpg
maroka
2018. november 13. kedd, 12:46
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.