Belépés
2019. február 24. vasárnap | 8. hét | 55. nap | 04:17 | Mátyás
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A szoclib mutyik és bűnök miért nem zavarják az ők szavazóikat?
J - K-ig:
Jakab Zoltán, Dr. Jakab Zoltánról kiderült, vállalkozó orvosként valótlan tartalmú jelenléti ívek alapján kapott díjazást az önkormányzati kórháztól. A polgármesteri hivatal ellenőrzési osztályának vizsgálata szerint 2007 óta harminckét esetben mutatható ki, hogy a politikus olyan dátumokat szignózott a létszámkimutatásokban, amikor nem volt jelen az egészségügyi intézményben.

Juhász Ferenc, volt védelmi miniszter - HM mutyik a HM Currus Gödöllői Harcjármű-technikai Zrt körül ("Bizalmi állás a HM második legnagyobb haditechnikai vállalata, a HM Currus Gödöllői Harcjármű-technikai Zrt. a vezetése is. Erre leginkább az az eset szolgáltat példát, amikor Juhász Ferenc honvédelmi miniszterségekor Füzesi Attilát nevezték ki az igazgatóság elnökének, akinek apja magánkölcsönt adott Juhász németvölgyi villájának megvételéhez. A cég fő tevékenysége elvileg a Magyar Honvédség haditechnikai parkjának, harcjárműveinek karbantartása lenne, de ettől a korszaktól kezdve egy egészen más feladat vált a társaságnál időszerűvé. Juhász minisztersége idején ugyanis haderőreform címén tudatosan építették le a honvédség alakulatait, a felszabaduló fegyverek és harci eszközök pedig hadrendből kivont felesleges tárgyakká (inkurrenciává) váltak, amelyeket el lehetett adni a kereskedőknek. A legegyszerűbb módszer az volt, hogy hulladékká nyilvánították ezeket, és kivonták az értékes fémeket, amelyekből óriási haszna származhatott a vevőknek. http://www2.mno.hu/portal/646751 )

Juhászné Lévai Katalin, volt szocialista országgyűlési képviselő, volt hajdú-bihari közgyűlés elnöke - társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás vádja (2004-ben a megyei területfejlesztési tanács elnökeként cégbírósági módosítás nélkül írt alá egy döntést a könyvvizsgáló személyéről, http://www.korrupedia.hu/index.php/Juh%C3%A1szn%C3%A9_L%C3%A9vai_K atalin_mentelmi_%C3%BCgye Neki is tudnia kellett a 30 milliós szocialista mutyiról : 2005-ben ő volt a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke, akkor amikor Tóth József volt MSZP-s képviselő (-2010) arra utasítta egy önkormányzati kht. vezetőit, hogy a 30 millió lenyúlt közpénzt hogyan tüntessék el papíron. http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=193414 )



Kabai Károly, önkormányzati képviselő, Nyírbogát - adócsalás és magánokirat-hamisítás, számlagyár http://www.mno.hu/portal/368970?searchtext=kabai%20k%C3%A1roly

Kapolyi László - adócsalás, (System Consulting nevű cége ellen az APEH adóvégrehajtást kezdeményezett 2010-ben), ...

Kaszab Csaba, alpolgármester/Kőbánya - folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés (3 év 10 hónap börtön, 17 millió forintos kenőpénz visszafizetése)

Katus Ferenc, az MSZP Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésének frakciótagja - Zuschlag-ügy harmadrendű vádlottja : folytatólagosan elkövetett csalásért öt és fél évi börtönre, hat év közügyektől eltiltásra, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélték, egyúttal megszüntették két és fél év óta tartó előzetes letartóztatását. (http://nol.hu/belfold/zuschlag_fehergalleros_bunszervezetet_mukod tetett__a_buntetese_nyolc_es_fel_evi_borton )

Kemecsei Árpád, MSZP zuglói szervezet elnökségi tag, a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságának elnöke - Zuschlag-ügy tizenötöd rendű vádlottja : magánokirat-hamisítás és csalás büntette miatt háromszázezer forint pénzbüntetésre ítélték. http://nol.hu/belfold/zuschlag_fehergalleros_bunszervezetet_mukodt etett__a_buntetese_nyolc_es_fel_evi_borton

Koltai Dénes, MSZP egyik Baranya megyei képviselőjelöltje, . A politikus által vezetett Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési házkutatást tartott a rendőrség. Úgy tudjuk, a feljelentést az egyik dolgozó tette, aki azt állítja: a karon fiktív számlákat bocsátottak ki.





Krausz Csaba, újbudai szocialista önkormányzati képviselő - Zuschlag-ügy ötödrendű vádlottja : folytatólagosan elkövetett csalásban találták bűnösnek ezért 3 év börtönre, három év közügyektől eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. http://nol.hu/belfold/zuschlag_fehergalleros_bunszervezetet_mukodt etett__a_buntetese_nyolc_es_fel_evi_borton

Kulcsár Attila, a brókerbotrány elsőrendű vádlottjának pere előreláthatólag 2010 végén indul újra

Kullai Tamás, kecskeméti szocialista önkormányzati képviselő - Zuschlag-ügy hetedrendű vádlottja : folytatólagosan elkövetett csalásban találták bűnösnek, ezért 3 év négy hónapi börtönbüntetésre, négy év közügyektől eltiltásra, valamint vagyonelkobzásra ítélték. http://nol.hu/belfold/zuschlag_fehergalleros_bunszervezetet_mukodt etett__a_buntetese_nyolc_es_fel_evi_borton

Lados István, Zuschlag személyi titkára - Zuschlag ügy másodrendű vádlottja: csalás, a Zuschlag-ügy másodrendű vádlottja, a bíróság nem jogerősen 2 év börtönre ítélte : a rá vonatkozó ítéletet elfogadta (http://nol.hu/belfold/zuschlag_fehergalleros_bunszervezetet_mukod tetett__a_buntetese_nyolc_es_fel_evi_borton )

Lakos Imre, Bp. XI. kerület alpolgármestere, ( http://www.magyarhirlap.hu/belfold/molnar_lakos_nyomaban.html )



Máté László, Máté László egykori MSZP-alelnök: Az ország legjobb malmát, a nyolcmilliárd forintot érő Budai Hengermalmot Máté László félmilliárdért vette meg, oly módon, hogy az ÁPV Rt.-ben üldögélő barátai segítettek neki ebben, és a Postabanktól hitelt vett fel, amit azonban nem nagyon fizetett vissza. A malom nem működik, pedig hatalmas kapacitása és korszerű technológiája van. Viszont a köztartozásokat fölhalmozták.







Marsovszky Balázs, Fiatal Baloldal fővárosi elnöke - Zuschlag-ügy hatodrendű vdlottja : csalás ("...csak papíron létező ,,civil szervezetek" vezetői is jól jártak Zuschlag pályázataival - Marsovszky Balázs a Fiatal Baloldal fővárosi elnökeként például a Biztos Pont Egyesületet irányította...- Volt olyan, hogy a jelenlétemben Marsovszky Balázs pénzt adott Zuschlagnak. Majd Zuschlag megnézte a banktól kapott igazolást, hogy mennyi a pénz. Megszámolta és volt ilyen megjegyzése, hogy ,,na, a piszkos zsidó több mint 10 százalékot vett le". http://mno.hu/portal/705166 ; folytatólagosan elkövetett csalásért 2 év négy hónapi börtönbüntetést, három év közügyektől eltiltást, valamint vagyonelkobzást kapott.

Marton István, polgármester, Nagykanizsa - hivatali visszaélés, http://zalaihirlap.hu/loero/20081218_ket_ugy__sok_vetek?s=rel

Mesterházy Attila, miniszterelnök-jelölt - csalás : Zuschlag-ügy ( "A tanú szerint a pályázatok elbírálásának rendje a Gyermek és Ifjúsági Alap tanácsánál akkor változott meg, amikor Ocsovai Tamás helyett Mesterházy Attila lett az elnök." http://www.hirtv.hu/belfold/?article_id=289093 )

Molnár Gyula, Bp. XI. ker polgármestere - ingatlan tulajdonjogának átruházása kapcsán hivatali visszaélés miatt gyanúsított + Évi mintegy ötmillió forintjába került az újbudai önkormányzatnak Molnár Gyula sofőrje, akit az In-kal Securityn ,,keresztül" fizettek közpénzből ( http://www.magyarhirlap.hu/belfold/molnar_lakos_nyomaban.html )

Nagy Imre, Eger polgármestere (-2010)- jogosulatlan gazdasági előny és magánokirat-hamisítás gyanúja : Az egri kistérségben tanuló gyermekek logopédiai ellátására igényelt normatívával megkárosították a Gyurcsány-kormányt, és jogosulatlan előnyhöz juttattak családokat. Még 2007-ben Deák Boldizsár, egykori fideszes önkormányzati képviselő tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen bűnszövetségben, hivatali visszaéléssel jelentős kárt okozó csalás, számviteli fegyelem megsértése és közokirat-hamisítás miatt. Állítása szerint bizonyítékai vannak arra, hogy a korábbi, szocialista-liberális helyhatósági, kistérségi vezetés idején jogszabálysértően igényeltek és használtak fel közpénzeket, támogatásokat. ( http://index.hu/belfold/2011/03/25/rabositottak_eger_volt_polgarme steret/ )


Nyakó István és felesége - BKV ügyek, sikkasztás

Nyékes Béla, MSZP környezetvédelmi tagozatának elnökségi tagja, Kecskemét - 300 millió forintos kárértékű csalás ( http://index.hu/belfold/2009/05/28/300_millios_csalas_miatt_csukta k_le_egy_mszp-st/) (előzetesben?)

Ocsovai Tamás, egykori ifjúsági tárca helyettes államtitkára - Zuschlag-ügy : csalás ( "személyesen ő adta át a hamis számlákat Ocsovai Tamásnak, az egyik helyettes államtitkárnak" http://mno.hu/portal/705166 )

Oszkó Péter, pénzügyminiszter - adócsalás (ciprusi offshore cégek)

Őri András, a Fiatal Baloldal Zala megyei elnöke - Zuschlag-ügy negyedrendű vádlottja ; folytatólagosan elkövetett csalásért, számviteli fegyelem megsértéséért 4 évi börtönbüntetésre, négy év közügyektől eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. (Mivel Őri előzetes indoklás nélkül nem jelent meg a tárgyaláson, elfogatóparancsot adtak ki ellene.), http://nol.hu/belfold/zuschlag_fehergalleros_bunszervezetet_mukodt etett__a_buntetese_nyolc_es_fel_evi_borton

Paizs József, Szigetvár polgármestere - burkolt privatizáció előkészülete, http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=304711

Páva Zoltán, polgármester/Komló - jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés

Pénzes László, polgármester/Komádi - sikkasztás : Leader Egyesület Hajdú-Bihar megye ("Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése") P. L. a cég felügyelőbizottságának tagja http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=316311

Podolák György, volt MSZP-s ogy képviselő - sikkasztás (Csepelen, Deme Gáborral),

Szabó Loránd, Dombóvár volt szocialista polgármestere - különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás, vesztegetés és hivatali visszaélés. Jelenleg sikkasztás és vesztegetés vádjával folyik ellene büntetőeljárás a Tolna Megyei Bíróságon. ( http://mno.hu/portal/727692 )

Szabó Zoltán, Erzsébetváros/Budapest VII. ker., - Hunvald-ügyben tettestársként elkövetett csalással gyanusítják (http://nol.hu/belfold/ujabb_szocialista_ex-honatyat_gyanusitottak _meg_hunvald-ugyben)

Szanyi Tibor, o. gy. képviselő (2010: Bp. 19. vk.) - választási csalás ( Átjelentkezésre buzdította az MSZP-seket a 2010-es o.gy. választások első fordulója előtt Budapesten a XIII. kerületben.)



Szekeres Imre, volt honvédelmi miniszter - "A nagy HM mutyi" ( Éttermekben, parkolókban és honvédelmi minisztériumi irodákban osztották a kenőpénzeket a szocialista Szekeres Imre vezette szaktárcánál és a Honvédelmi Minisztérium (HM) cégeinél dolgozó tisztek...A bűnszervezetben a tárca tulajdonában álló társaságokon keresztül kellett visszaosztani a milliókat, amelyek kézről kézre járva eljutottak a HM felső vezetőinek irodájáig is. A maffiaszerű bűncselekmények mechanizmusa nem volt bonyolult, a súlyos közpénzeket felemésztő beszerzéseket elnyerő magáncégek a valós árnál hat-tíz százalékkal többet kértek, ezt a pénzt pedig borítékokban adták vissza a bűnszövetségben levő döntéshozóknak. A szálakat a nyomozóknak a minisztériumi irodákig sikerült felgombolyítaniuk, innen a pénz útja már követhetetlen. http://www.mno.hu/portal/707490 )

Szenteczky János, Csevak (Csepeli Vagyonkezelő) vezérigazgató, MSZP polgármesterjelölt Csepelen - csepeli lakásmutyi ( http://csepel.info/?p=10176#more-10176 )

Szilvásy György, volt titokminiszter - hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett, különleges személyes adattal való visszaélés gyanúja (A Központi Nyomozó Főügyészség azzal gyanúsítja, hogy jogtalanul adott át a nemzetbiztonsági bizottság tagjainak lemezeket, amelyeken az UD Zrt.-t érintő lehallgatott telefonbeszélgetések voltak) ;

Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere - hűtlen kezelés bűncselekménye (egyenlőre csak gyanúsított) : A kazincbarcikai önkormányzat név nélkül nyilatkozó illetékese annyit mondott, hogy egy civil szervezet egy éve jelentette fel a polgármestert gyanús külsős megbízási szerződések miatt. Feltételezések szerint több esetben is teljesítés nélkül fizettek különböző cégeknek, illetve ugyanazon munkát többször is elszámoltak. Az okozott kár értéke elérheti a 10 millió forintot a feljelentők szerint. ( http://index.hu/belfold/2011/05/10/gyanusitottkent_hallgattak_ki_a _kazincbarcikai_polgarmestert/ )

Sztancsik Ferenc, képviselő, Csiha Judit volt kampányfőnöke - hűtlen kezelés ( Havi 250 ezer forintért tartotta a kapcsolatot Szűcs István MSZP-s alpolgármester és az önkormányzat között, http://www.hirtv.hu/gazdasag/?article_id=311528)





Szubotics Miklós, verekedés - Fóris Gábor, a Bors tudósítója az MTI-nek azt mondta: fotókat készített az iskoláról és Szubotics Miklós iskolaigazgatóról, a baranyai közgyűlés szocialista képviselőjéről annak kapcsán, hogy egy 11 éves diák rendszeresen bántalmazta az intézmény egyik pedagógusát. A 2010-es országgyűlési választásokon Baranya szigetvári választókörzetében képviselőjelöltként induló igazgató ezt nehezményezve rátámadt, leteperte a földre, elvette fényképezőgépét, majd autóba ült és elhajtott.





Szűcs Erika, képviselő, volt szociális és munkaügyi miniszter - Négy hónappal a miniszteri székből történő távozása után szerződést kötött saját korábbi tárcájával, csaknem hatmillió forintot kapott annak a területnek az elemzéséért, amelyet korábban felügyelt. A szerződés szerint a volt miniszter 2009 szeptemberétől 2010 májusáig havi 900 ezer forintot kapott korábbi tárcájától. Később módosították a megállapodást, így januártól májusig ,,csak" havi 450 ezres juttatásban részesült, így összesen bruttó 5,850 millió adóforintot tehetett zsebre. (http://mno.hu/portal/724044)

Tóth József, Polgár polgármestere, volt MSZP-s képviselő (-2010), hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás - Arra utasítta egy önkormányzati kht. vezetőit, hogy a 30 millió lenyúlt közpénzt hogyan tüntessék el papíron. Az ügy lényege röviden: 2005 februárjában Tóth Józsefnek a megyei közgyűlés alelnökeként tudomására jutott, hogy a megyei önkormányzat által alapított M3 Kht.-nál gazdálkodási és pénzügyi szabálytalanságok történtek, ezért ezekről feljegyzésben tájékoztatta a megyei közgyűlés vezetését. Személyesen is tárgyalt a kht. illetékeseivel, akik közül egyikük titokban hangfelvételt készített a beszélgetésről. Ebből kiderült: Tóth József indulatosan kérdőre vonta az elkövetőket, s javasolta, hogy amit papíron lehetséges elrendezni, azt rendezzék el esetleges visszadátumozással is, de hozzátette, hogy a történtekről tájékoztatni fogja a megye vezetését. A törvénytelenségek elkövetőit azóta pénzbüntetésre ítélték - több esetben már jogerős ítéletek is születtek -, de az eljárás során az elmúlt években Tóth Józsefet mindvégig tanúként hallgatták ki. A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a múlt hónapban eljárást indított Tóth József ellen bűnpártolás gyanújával, a vádhatóság szerint ugyanis a politikusnak annak idején kötelessége lett volna büntető-feljelentést tenni az ügyben. ( http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=193414 ; http://nol.hu/belfold/ugyeszsegi_eljaras_politikai_megrendelesre_ )

Kaszab Csaba, alpolgármester/Kőbánya - folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés (3 év 10 hónap börtön, 17 millió forintos kenőpénz visszafizetése)

Katus Ferenc, az MSZP Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésének frakciótagja - Zuschlag-ügy harmadrendű vádlottja : folytatólagosan elkövetett csalásért öt és fél évi börtönre, hat év közügyektől eltiltásra, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélték, egyúttal megszüntették két és fél év óta tartó előzetes letartóztatását. (http://nol.hu/belfold/zuschlag_fehergalleros_bunszervezetet_mukod tetett__a_buntetese_nyolc_es_fel_evi_borton )

Kemecsei Árpád, MSZP zuglói szervezet elnökségi tag, a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságának elnöke - Zuschlag-ügy tizenötöd rendű vádlottja : magánokirat-hamisítás és csalás büntette miatt háromszázezer forint pénzbüntetésre ítélték. http://nol.hu/belfold/zuschlag_fehergalleros_bunszervezetet_mukodt etett__a_buntetese_nyolc_es_fel_evi_borton

Koltai Dénes, MSZP egyik Baranya megyei képviselőjelöltje, . A politikus által vezetett Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési házkutatást tartott a rendőrség. Úgy tudjuk, a feljelentést az egyik dolgozó tette, aki azt állítja: a karon fiktív számlákat bocsátottak ki.

Krausz Csaba, újbudai szocialista önkormányzati képviselő - Zuschlag-ügy ötödrendű vádlottja : folytatólagosan elkövetett csalásban találták bűnösnek ezért 3 év börtönre, három év közügyektől eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. http://nol.hu/belfold/zuschlag_fehergalleros_bunszervezetet_mukodt etett__a_buntetese_nyolc_es_fel_evi_borton

Kulcsár Attila, a brókerbotrány elsőrendű vádlottjának pere előreláthatólag 2010 végén indul újra

Kullai Tamás, kecskeméti szocialista önkormányzati képviselő - Zuschlag-ügy hetedrendű vádlottja : folytatólagosan elkövetett csalásban találták bűnösnek, ezért 3 év négy hónapi börtönbüntetésre, négy év közügyektől eltiltásra, valamint vagyonelkobzásra ítélték. http://nol.hu/belfold/zuschlag_fehergalleros_bunszervezetet_mukodt etett__a_buntetese_nyolc_es_fel_evi_borton
geptop, 2013. június 15. szombat, 13:50
Címkék: Jakab Zoltán, Jakab Zoltánról, Juhász Ferenc, Currus Gödöllői Harcjármű-technikai Zrt, Füzesi Attilát, Magyar Honvédség,
Kommentek
Fidesz-KDNP: hatalmas kudarc az ellenzéki előválasztás
A kormánypárti politikus rámutatott: a korábbi választásokon is lehetett látni, hogy nincs hiteles arca az ellenzéknek, akit el tudnának indítani főpolgármester-jelöltnek. Most lezárult a szokásos "casting" - fűzte hozzá.

Úgy értékelt, az ellenzéki oldalon lezajlott előválasztás totális érdektelenségbe fulladt. Alig több mint 34 ezer ember, vagyis a budapestiek mintegy 2 százaléka vett részt a szavazáson. Ez azt jelzi, hogy még saját szavazóikat sem tudták mozgósítani. Továbbá, a számokból az is látszik, hogy még a zuglóiak sem támogatták saját polgármesterüket - jegyezte meg.

A kormánypárti politikus szerint az is látszik, hogy a bevándorláspárti politikusokból és pártjaikból az ellenzéki oldalon sem kérnek.

Borbély Lénárd azt mondta, nem tudja, "meddig akarnak még bohóckodni", de úgy látja, bebizonyosodott, hogy akik a mostani választáson indultak, hiteltelenek a budapestiek szemében. A budapestiek egyértelműen kinyilvánították, hogy abból a bevándorláspárti politikából, amit Karácsony
velemenyezd, 2019. február 03. vasárnap, 18:01
Századvég Alapítvány: a nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a képviselői rendbontást
szokásaitól és szabályaitól. Alapvető európai és nyugati érték, hogy a házat és annak elnökét tisztelik, a képviselők pedig követik a rendszabályokat. Mint kiemelték: "képviselői minimum, hogy a törvényhozási körülményeket nem züllesztik kocsmahangulatúvá és kaotikussá". Ez az általánosan elfogadott és tiszteletben tartott norma - tették hozzá.

A Századvég szerint ezen norma határát lépte át a magyar ellenzék az őszi ülésszak utolsó napjaiban. Úgy vélik, ezzel nemcsak a házszabályt, de saját szavazóikat is megsértették, "hiszen semmibe vették a magyar demokrácia egyik legfontosabb alappillérét, a parlamentarizmust".

A nemzetközi példák közül kiemelték, hogy az Egyesült Államok Képviselőházának házszabálya szerint a házelnöknek jogában áll elrendelni a folyosó és a karzat kiürítését, ha valaki vét a rend- és illemszabályok ellen. A rendbontó képviselők ellen alkalmazható szankciók lehetnek: figyelmeztetés, feddés, szómegvonás és pénzbüntetés. Az amerikai alkotmányban foglaltak alapján a törvényhozás
velemenyezd, 2018. december 15. szombat, 14:11
Október 23. - Gyurcsány: a DK Nagy Imre oldalán áll
ki.

Hangsúlyozta, nem törődnek azzal, hogy mit mondanak rájuk, mert a DK elfogadott egy európai, polgári, jogállami mércét. Ha ennek a mércének az alapján nevezik gazembereknek a kormányon lévőket, akkor nincs lelkiismeret-furdalásuk, mert ők "gazemberek, politikai és büntetőjogi értelemben egyaránt" - mondta a politikus.

Közölte: jelenleg a demokratikus díszletek mögött "egy embertelen diktatúra uralkodik", amely elveszi az ellenzéki képviselőktől annak lehetőségét, hogy érdemben képviseljék a szavazóikat.

Hozzátette, Magyarország felének csak látszólag van képviselete, mert megszűnt a parlamentáris demokrácia. Feladni azonban nem szabad, helyette készülni kell arra, hogy jön egy új, egy európai, polgári, szabad világ - mondta.

A DK elnöke felidézte, 1956 októberének közepén senki nem tudta, mi fog történni 23-án, a hó elején a brit nagykövet jelentésében azt írta, hogy Magyarország mintha álmosan szunnyadna. Lehet, hogy a hatalmon levők azt gondolják, hogy az ország álmosan szunnyad, de
velemenyezd, 2018. október 23. kedd, 17:11
Az utóbbi száz év választási csalásairól mit tudsz?
Olvasgattam a kormányváltó tippmixet.... :D
Tényleg ilyen egyszerű lenne? Tényleg mindegy a fideszt leváltani akaró polgárnak, hogy kivel?
És miért nem homályosítják fel a szavazóikat arról, hogy ha bejön a papírforma, akkor sem biztos a leváltás? Mert ugye ez ott megvalósítható, ahol többen vannak azok, akik leváltanák. Mert nem mindenhol.
Tehát adott, hogy a listás szavazatokat a fidesz nyeri meg. Vagyis az egyéni körzetekben kell összehozni azt, ami Hódmezővásárhelyen sikerült. Ott egy független jelöltet támogattak országos erőkkel is. (Kiskunhalasra a kutya sem figyelt, ott kétharmaddal a fidesz nyert)
Nos, független jelöltek mögé, talán be lehetne rángatni egy többséget. De ők függetlenek. Függetlenek pedig nem alakíthatnak kormányt. Vagyis a fidesz győz a listás + egyéni szavazatok alapján. Ráadásul az ellenzék így elvesztené a töredék szavazatokat is. Vagyis a listára leadott szavazatokat az egyéniben kimaradt veszteség nem kompenzálná.
Tehát ez a taktika, kuka....
putnok7882, 2018. március 13. kedd, 10:13
Szlovén elnökválasztás - Az előzetes végeredmény szerint Borut Pahor marad az elnök
képviselő, majd európai parlamenti képviselő is, 2008-tól pedig négy éven át miniszterelnök. 2012-ben - nagy meglepetésre - a hivatalban lévő Danilo Türk elnököt utasította maga mögé a második választási fordulóban. Pahor akkor a szociáldemokrata koalíció jelöltjeként, most független jelöltként indult. A második fordulóban két kormányzó párt, a legnagyobb koalíciós partner, a balközép Szlovén Nyugdíjasok Pártja (DeSUS), amelyet Karl Erjavec külügyminiszter vezet és a Szociáldemokraták (SD) is felhívták szavazóikat, hogy szavazzanak Pahorra, ugyanakkor a Miro Cerar miniszterelnök vezette Modern Közép Párt (SMC) ezt nem tette meg.

Sarec a karrierjét újságíróként kezdte, majd később komikusként szerzett hírnevet. 2010-ben hagyott fel ezzel a foglalkozással, miután saját regionális pártja, a Marjan Sarec Pártja (LMS) színeiben megválasztották polgármesternek.

A vasárnapi szavazáson 1,7 millió szlovén állampolgár adhatta le voksát, a teljes részvétel csaknem 42 százalékos volt a választási bizottság
velemenyezd, 2017. november 12. vasárnap, 21:54
Fidesz-kongresszus - Novák: a gyermekek a legfontosabbak
tartottak" - fogalmazott, hozzátéve: ha hisznek a győzelemben és egymásban, akkor sikerülni fog.

A vizes vb azt is megmutatta, hogy nekünk, magyaroknak, hinni kell egymásban - mondta.

Németh Szilárd alelnök azt mondta: Magyarország és a magyar emberek sikerének záloga, ha megalakulhat a negyedik Fidesz-kormány. Kitért arra, hogy az ellenzék szétesett, tele van korrupciós botrányokkal, a baloldaltól a Jobbikig tiltott pártfinanszírozással próbálja helyzetbe hozni magát.

Tagságukat és szavazóikat már rég elárulták, ezért támogatottságuk is a mélyponton van - tette hozzá.

2018-ban nem ronthatnak ismét rá a magyar családokra, nem szíthatnak ismét gyűlöletet magyar és magyar között, nem tehetik bevándorló országgá hazánkat, nem teljesíthetik be a Soros-tervet, s nem hazudozhatnak, balhézhatnak kedvük szerint - emelte ki. Kijelentette: a választási küzdelemben keménynek, határozottnak, és elszántnak kell lenni és meg kell védeni az országot.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke kiemelte:
velemenyezd, 2017. november 12. vasárnap, 17:43
Jobbik: könnyíteni kell a magáncsőd intézményén
azaz szünetelnének az árverések, birtokban adások és eljárások, amíg nem rendezik a teljes problémakört.

Úgy értékelt: a kormánynak jelenleg se szándéka, se képessége nincs, hogy kezelje a helyzetet.

Az alelnököt faggatták egy esetleges Jobbik-baloldal összefogásról is, amire válaszul közölte: a Jobbik országos választmánya is kimondta, hogy semmilyen más formációval nem állnak össze, amely szerepet vállalt korábbi kormányokban. Ezt elvi okokkal magyarázta, kijelentve: nem árulhatják el szavazóikat, akik nem erre adtak felhatalmazást. Emellett bármiféle szövetség Gyurcsány Ferenccel erősen megkérdőjelezi, hogy mikor következhetne be valódi rendszerváltás Magyarországon - tette hozzá Z. Kárpát Dániel.

Megkérdezték arról is, hogy sajtóhírek szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai fekete zsákot húztak Horn Gyula szobrára és azt írták rá: "Pufajkás gyilkos!". Z. Kárpát Dániel azt felelte: az eset óta nem volt elnökségi ülés és nem ismeri az ügy részleteit, ha megtudja, akkor
velemenyezd, 2017. november 08. szerda, 18:07
Molnár Gyula: folytatjuk a karakteres baloldali politikát
rá, hogy nemtelen és hazug támadások fogják őt érni.

A pártelnök közölte, a kormányt csak egy teljes körű ellenzéki összefogás képes leváltani, de az elmúlt hónapokban világossá vált, hogy ez az együttműködés néhány párt egyéni szándéka miatt nem jöhet létre. Ezért Botka László - folytatta - nem akarta, hogy ennek az együttműködésnek az ő személye legyen az akadálya.

Molnár Gyula megköszönte Botka Lászlónak az elmúlt időszak küzdelmét.

A pártelnök azt is ígérte, nem hagyják magukra a szavazóikat, és arra készülnek, hogy az elégedetlenek millió számára egyértelmű és világos alternatívát mutassanak.

Molnár Gyula közölte, jelenleg nem foglalkoznak azzal, hogy a párton belül új miniszterelnök-jelöltet találjanak, a legfontosabb most, hogy együttműködést alakítsanak ki az egyéni választási körzetekben.

Közlése szerint az elnökség döntött arról, hogy tárgyalódelegációt állít fel, amelynek a pártelnökön kívül Hiller István választmányi elnök és Tóth Bertalan frakcióvezető a tagja.
velemenyezd, 2017. október 02. hétfő, 12:42
Képek, videók
csaba atya és mága zoltán
maroka
2019. január 24. csütörtök, 21:38
mága zoltán0122.jpg
maroka
2019. január 22. kedd, 22:39
zoltán_józsef atya0120.jp
maroka
2019. január 21. hétfő, 12:29
20358_huszarik_zoltan_ szi
menusgabor
2019. január 06. vasárnap, 22:04
Varju Zoltán-eszmei öröks
menusgabor
2018. november 11. vasárnap, 21:43
vito_zoltan__van_ugy_a z_e
menusgabor
2018. október 16. kedd, 19:46
mága zoltán athén0919_2.j
maroka
2018. szeptember 19. szerda, 11:23
mága zoltán athén0919.jpg
maroka
2018. szeptember 19. szerda, 11:23
mága zoltán athén0919_3.j
maroka
2018. szeptember 19. szerda, 11:22
ifj_mága zoltán_4.jpg
maroka
2018. július 29. vasárnap, 22:00
ifj_mága zoltán_3.jpg
maroka
2018. július 29. vasárnap, 22:00
Juhász Ferenc 1
taltos1
2015. április 02. csütörtök, 22:36
juhász ferenc-éji zene.jp
klara50
2013. október 12. szombat, 23:42
943215_Juhász Ferenc,Otth
ircsike36
2013. június 29. szombat, 06:57
Juhász Ferenc.JPG
basikele
2013. június 14. péntek, 02:09
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.