Belépés
2019. május 23. csütörtök | 21. hét | 143. nap | 17:51 | Dezső
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
MOB - Kulcsár Krisztián: az én ajtóm mindig nyitva lesz
"Az én ajtóm mindig nyitva lesz" - utalt az M1 aktuális csatornán a MOB-elnök arra, hogy a magyar sport szereplői bármikor számíthatnak a segítségére. Hozzátette: már szervezik számára a találkozókat az egyesületek és a sportági szakszövetségek vezetőivel.

Kulcsár Krisztián szerint az új elnökség fiatalos, lendületes, az összetétele pedig heterogén. Megtisztelő, hogy ilyen elnökséget vezethet - mondta. Jól tudnak majd együtt dolgozni, hiszen a tagok a hazai sportélet különböző területeit képviselik, az egyesületek képviselői éppen úgy jelen vannak, mint a sportági szakszövetségekéi - tette hozzá.

Kulcsár Krisztián elnöki programjában kiemelt szerepet kapott, hogy a piac szereplőit is be akarja vonni az olimpiai bizottság életébe. A MOB továbbra is rendelkezik ugyan állami forrásokkal, de lényegesen kevesebbel, mint korábban, amikor a mostaninál jóval szélesebb feladatkört látott el, ezért növelni kell a saját forrásokat - mondta az új elnök. Kijelentette: olyan partnereket - piaci szereplőket, a vállalati szektor képviselőit - kell találniuk, akik nyitottak arra, hogy a magyar sportot a MOB-on keresztül is támogassák.

Kulcsár Krisztián közölte, hogy főállású elnökként képzeli el a jövőt, kiegészítve ezt azzal, hogy ezzel kapcsolatban még több jogi kérdés nem egyértelmű számára. "Amíg ez nem tisztázódik, vagy ha szükséges, akkor az alapszabály, esetleg a belső szabályzatok megfelelő módosítása nem történik meg, szó sem lehet a munkám anyagi kompenzálásról" - mondta.

A MOB elnöke szakmai szempontból a közeljövő két legfontosabb eseményének a nyári győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) és a 2018-as pjongcsangi téli olimpiát nevezte.

Hamarosan elutazik az Európai Olimpiai Bizottságok szkopjei kongresszusára, ahol nemcsak ő mutatkozik majd be, hanem tájékoztatást adnak a győri szervezés állásáról is - közölte.

A MOB-elnök azt mondta: optimista a pjongcsangi olimpiával kapcsolatban, mert Orendi Mihály alelnöknél "jó kezekben vannak a téli sportágak", folyamatosan egyeztet majd vele, figyelemmel kíséri az aktuális történéseket.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2017. május 04. csütörtök, 19:54
Címkék: Kulcsár Krisztián, Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, Európai Olimpiai Bizottságok, Orendi Mihály, magyar sport, sportági szakszövetségek,
Kommentek
Európa Játékok - MOB-váltófutás a lánggal jövő csütörtökön Budapesten
A MOB csütörtöki tájékoztatása alapján a II. Európa Játékok lángja pénteken indul az Európai Olimpiai Bizottság székhelyéről, Rómából, majd a Mont Blanc, Ljubljana és Bécs érintésével érkezik a magyar fővárosba, innen pedig Pozsonyon, Brnón és Varsón keresztül éri el Minszket.

"A váltó, amelynek első futója Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke lesz, a Hősök teréről indul délután öt órakor és a Kossuth téren ér célba este hét óra körül. A teljes táv közel tizenegy kilométer, az útvonal - rendőri biztosítás mellett - érinti a főváros legszebb pontjait. Az ünnepi eseményen a fehérorosz szervezők delegációja is részt vesz" - mondta Vékássy Bálint, a MOB főtitkára.

A Valóra Váltó az UNICEF-fel karöltve jótékonysági célokat is megvalósít. Hat hazai gyermekotthon - a Debreceni Reménysugár Gyermekotthon, a Margaréta Gyermekotthon, az EMMI Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ, a Bolyai Gyermekotthoni Központ és a Cseppkő
velemenyezd, 2019. május 02. csütörtök, 15:23
A 70 éves Gedó Györgyöt köszöntötték
Az 1972-es olimpián győztes, 1969-ben és 1971-ben Európa-bajnok Gedó György müncheni döntőjéről készült rádiófelvétel lejátszása után Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója olvasott fel egy, az ökölvívásról szóló írást. Ezt követően filmfelvételek idézték fel az ünnepelt pályafutásának emlékezetes pillanatait, benne az Európa-bajnoki sikerekkel, majd Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy kevés olyan magyar olimpiai bajnok van, aki nemcsak az élet napfényes oldalát, hanem annak árnyékos részét is megtapasztalta.

"Örülök, hogy a nehézségek után most itt vagy velünk egészségesen" - mondta.

"Gedó-napokat tartunk, hiszen ma a születésnapodat ünnepeljük, holnap pedig György nap lesz, amit én nagyon jól tudok" - hangsúlyozta utóbbival kapcsolatos érintettségét Nébald György, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának szintén olimpiai aranyérmes elnöke. Személyes élményei között felidézte, hogy 1980-ban, Moszkvában mindketten tagjai voltak az
velemenyezd, 2019. április 23. kedd, 17:22
Asztalitenisz-vb - Az ITTF elnöke szerint Budapest nagyszerű házigazda lesz
szövetséget.

Nátrán Roland, a magyar szövetség (MOATSZ) elnöke elárulta, hogy az elmúlt napokban sokan kérdezték őket, mennyire fáradtak, de mint mondta: ilyesmiről nincs szó.

"Világbajnokságot rendezni jó - jelentette ki. - Számunkra már az elmúlt napokban megkezdődött a vb, s alig vártuk, hogy a szereplők is megérkezzenek. Köszönjük legfontosabb partnereinknek, a magyar kormánynak, államtitkár asszonynak, Thomas Weikertnek és az ITTF-nek, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak, Kulcsár Krisztián elnöknek és Kamuti Jenőnek, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének az együttműködést."

Nátrán Roland reményét fejezte ki, hogy a vb teltházas lesz, s ahogy fogalmazott, rendezőként az a céljuk, hogy az összes néző VIP-nek, azaz különlegesnek érezze magát.

Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, a vb védnöke kiemelte: Budapest ismét készen áll arra, hogy bizonyítson egy népszerű sportágban.

"Az elmúlt években természetesen a sport területe és a sportág is sokat változott, de
velemenyezd, 2019. április 19. péntek, 13:31
MOB: együttműködési megállapodás a Bajcsy Kórházzal
biztosítsunk nekik" - fogalmazott a főigazgató. Hozzátette: a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet rendelkezik olyan diagnosztikus feltételekkel, klinikai fekvő- és járóbeteg ellátással és terápiás lehetőségekkel, amelyek lehetővé teszik a megállapodásban rögzített feladatok magas szintű ellátását. Emlékeztetett rá, hogy a kórház tavaly kapta meg a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Gyakorló Kórháza címet, továbbá öt osztálya oktató osztályi kinevezéssel is rendelkezik.

Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke hangsúlyozta, hogy a szervezet a teljes olimpiai családért felel, ezért odafigyel a nem aktív olimpikonokra is. Az együttműködés létrejöttében kiemelte Bodnár András ötkarikás bajnok vízilabdázó, a kórház még ma is aktív sebész főorvosának, a MOB Mező Ferenc Sportbizottság elnökének szerepét.

"Bodnár András hosszú ideje dolgozott azon, hogy az olimpiai családhoz tartozó sportolók is megkapják azt az egészségügyi odafigyelést és hátteret, amelyet ők valóban megérdemelnek" -
velemenyezd, 2019. március 21. csütörtök, 13:32
Kajak-kenu vb - Tokióba Szegeden keresztül vezet az út, elindult a kampány
az MKKSZ szakmai igazgatója számolt be a válogatott felkészüléséről. Mint elmondta, a téli szárazföldi munka a végéhez ért, most kezdődik a "kilométerek gyűjtése" a különböző meleg égövi táborokban.

"Idén az éremhalmozás helyett az olimpiai kvóták megszerzése lesz a fókuszban, bízunk benne, hogy Szegeden az indulási jogok nagy részét be tudjuk gyűjteni" - fogalmazott. Férfi és női kajakban 6-6, férfi és női kenuban pedig 3-3 kvóta szerezhető.

A sajtótájékoztatón - amelyen ott volt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is - levetítettek egy kisfilmet, amelyben neves külföldi versenyzők vallanak arról, miért szeretnek Szegeden rajthoz állni. A sportolók között általános a vélekedés, hogy a magyarországi pálya a világ egyik legjobbja.

Az augusztusi versenyre - amely a parakajakosok és -kenusok számára is kvalifikációs viadal lesz Tokióra - a legolcsóbb, állóhelyes jegy 900 forintba kerül, a legkedvezőbb árú ötnapos bérlethez pedig 10 530 forintért lehet hozzájutni. A szervezők
velemenyezd, 2019. február 27. szerda, 14:42
Fogolyszökésért két év két hónap fegyházbüntetésre ítéltek egy férfit Győrben
Havasiné Kulcsár Petra elmondta, hogy a másodfokú bíróság hat hónappal mérsékelte az első fokon eljáró Győri Járásbíróság ítéletét.

Z. Krisztián jogerős büntetését töltötte a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben, ahonnan 2017. szeptember 11-én egy másik ügyben tanúkéntikihallgatása miatt átszállították a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

Másnap délelőtt a Győri Járásbíróságon, kihallgatása után egy felügyelő levezette a vádlottat a bíróság belső udvarára, a sorompónál várakoztak a fogvatartottakat szállító járműre. A vádlott a felügyelő figyelmetlenségét kihasználva kihúzta a kezeit a rá felhelyezett bilincsekből és a sorompó lecsukódása előtt elmenekült.

A férfit nyolc nap múltán - lakossági bejelentés alapján - Győrszentivánon fogták el a rendőrök.

A másodfokú bíróság az ítélet indoklásában kimondta: nincs jelentősége annak, hogy a más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő vádlott hosszú vagy rövid tartamú szabadságvesztés büntetését töltötte, amikor
velemenyezd, 2019. február 21. csütörtök, 12:51
M4 Sport-Az Év sportolója gála - Liu Shaolin Sándor és Kozák Danuta az elmúlt év legjobbja
választották, az év női futballistája Jakabfi Zsanett, a Wolfsburg játékosa lett. Az év találatára a szurkolók szavazhattak, a legtöbben a ferencvárosi Sigér Dávid MTK-nak lőtt gólját látták a legszebbnek. A Magyar Labdarúgó Szövetség életműdíját az olimpiai és Eb-bronzérmes Rákosi Gyula kapta.

A Magyar Olimpiai Bizottság és az MSÚSZ életműdíját az 1979-ben világbajnoki aranyérmes férfi asztalitenisz-csapat tagjainak, Jónyer Istvánnak, Klampár Tibornak és Gergely Gábornak ítélték.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az elismerés átadását úgy vezette fel, hogy méltánytalan, ha egy sportolónak a pályafutása zenitjén a sportága még nem olimpiai sportág, de most ezzel a díjjal is szeretnék elismerni a nagyszerű sportpályafutásokat.

"Bennünk volt még két-három világbajnoki cím, és nagyon sajnáljuk, hogy nem nyerhettünk olimpiai aranyat" - mondta Jónyer István.

A fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzők közül a kerekesszékes vívókat felkészítő Beliczay Sándor kapta az
velemenyezd, 2019. február 14. csütörtök, 23:22
Vívó-vb - Sikeres prezentáció Milánóban
hangulatához passzoló színvilágát - tudatták.

"Úgy éreztem, hogy Budapest népszerűsége hatalmas, és a nemzetközi turizmusban jártas szakemberek is elismerik, hogy a főváros nem véletlenül sláger az utazók körében. A Külgazdasági és Külügyminisztériummal közösen megtartott előadásunkban mi is igyekeztünk meglovagolni, hogy az utóbbi hónapokban számos díjat kapott a város mint turisztikai célpont" - tette hozzá az MVSZ főtitkára.

Az eredeti tervek szerint a magyar delegációt erősítette volna Kulcsár Krisztián is. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke közvetlenül Szarajevóból, a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról érkezett volna az olasz városba, de járatát hóvihar miatt törölték, így csak utólag hallott a magyar prezentáció sikeréről.

Közölte: "biztos vagyok benne, hogy sikerült jó hírét kelteni Magyarországnak és a magyar sportnak, így levélben meg fogom köszönni az olasz kollégáknak, hogy részt vehettünk az eseményen."

A MOB első embere arról is beszélt, hogy korábbi
velemenyezd, 2019. február 12. kedd, 17:52
Képek, videók
krisztiánnév.jpg
zsokica45
2018. június 01. péntek, 16:47
krisztián névv.jpg
zsokica45
2018. június 01. péntek, 16:47
krisztián névd.jpg
zsokica45
2018. június 01. péntek, 16:47
Berki Krisztián
agica2004
2018. április 12. csütörtök, 19:25
SZKT-Bóka Krisztián.jpg
agica2004
2018. február 18. vasárnap, 20:07
Március 13. Krisztián
rushlilly
2018. január 27. szombat, 12:11
berki krisztián.png
chillik
2017. november 03. péntek, 15:13
krisztián.jpg
agica2004
2017. április 21. péntek, 18:11
kelemen krisztián.jpg
zsokica45
2016. október 26. szerda, 15:24
magyar sportló.gif
szicu
2012. február 13. hétfő, 14:02
Kia Sportage (2013) -.jpg
farkas1945
2013. január 18. péntek, 13:36
Kia Sportage.jpg
farkas1945
2012. január 16. hétfő, 12:18
Kia Sportage (1).jpg
farkas1945
2012. január 16. hétfő, 12:17
Fárasztó sportág a... TÚR
mfg2003b
2006. augusztus 27. vasárnap, 18:50
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.