Belépés
2019. augusztus 19. hétfő | 34. hét | 231. nap | 16:32 | Huba
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
ITM: a kormány célja a növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások segítése
Kifejtette, a magyar kkv-k az elmúlt nyolc évben lépést tudtak tartani a nagyobb vállalatokkal, amit mutat, hogy ez idő alatt a magyar gazdaság a harmadával növekedett, a hazai mikro-, kis- és közepes vállalatok is ugyanennyivel, harmadával tudták növelni a hozzáadott értéküket.

György László felidézte, hogy a Világbank és a Pwc felmérése szerint egy átlagos közepes vállalkozás Magyarországon 52-56 százalék közötti adót fizetett 2006-2010 közötta hozzáadott értéke után. Hangsúlyozta, hogy 2010 óta folyamatosan csökken egy átlagos közepes vállalkozás adóterhe Magyarországon, ami 2019 második felében 36 százalék lesz. Emellett a kormány bevezette a kisvállalkozók tételes adóját, a kata-t, amely a 600 ezer működő vállalkozásból 300 ezer számára biztosít 6 és 20 százalék közötti adóterhelést. A nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások számára bevezették a kisvállalati adót, a kiva-t, amely 13 százalékos adóterhelést jelent a hozzáadott érték után - mondta az államtitkár.

György László kitért arra, hogy készül az új kkv-stratégia, amelyről a vállalkozói szövetségekkel közösen országjáró rendezvényen kérik ki az érintettek véleményét, a velük egyeztetett anyag kerül majd a kormány elé tavasszal.

A kkv-stratégia fontos eleme a vállalkozói mentorprogram, amelyet az ITM az MKIK-val és a SEED alapítvánnyal közösen valósít meg. A program célja, hogy a növekedést elérni akaró vállalkozásokat segítsék, köztük a női, a fiatal és a generációváltás előtt álló vállalkozásokat. A multicégek úgy váltak naggyá, hogy az anyaországaik mindenben segítettek lehetőségeikhez képest - mutatott rá György László.

A kkv-stratégiának másik fontos eleme, hogy 2019 őszétől elindul a vállalkozó nemzet elnevezésű mobilalkalmazás, amely többek között ingyenes honlapkészítési és forrástérkép funkciókat is tartalmaz majd. A világon Magyarországon indul Hong-Kong után másodikként a vállalkozásokat segítő mobilalkalmazás - jegyezte meg az államtitkár.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kkv-k eszköz- és tőkehiányosak, ennek orvoslására a rendszerváltás óta folyamatosan indulnak programok.

A magyar vállalkozások egy részére jellemző a vállalkozói tudás hiánya is, illetve nincsenek vállalkozói tapasztalataik - mondta Parragh László. Hozzátette, az országos vállalkozói mentorprogramban egyebek közt abban segítik a vállalkozásokat, hogya rendelkezésükre álló lehetőséget hogyan tudják jobban és hatékonyabban használni.

A program négy elemből áll, a személyes és szakmai mentorálásból, a pénzügyi és vállalkozói szemléletformálásból, a hatékonyságmérő programból és a vállalkozásfejlesztési szervezetek tevékenységének összehangolásából - ismertette az MKIK elnöke.

Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány ügyvezetője kiemelte, hogy a program indulásával szerdán megnyílt a regisztráció lehetősége a www.vallalkozztudatosan.hu honlapon, egyaránt várják a mentorok és a mentorálást igénylő vállalkozások jelentkezését.

A Széchenyi 2020 program keretében 3,3 milliárd forint európai uniós támogatással 2020 végéig valósul meg az Országos Vállalkozói Mentorprogram a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, és a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány konzorciumi együttműködésében.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. február 06. szerda, 13:11
Címkék: György László, Parragh László, Magyar Kereskedelmi, Lakatosné Lukács Zsuzsanna, SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, Országos Vállalkozói Mentorprogram,
Kommentek
Opten: növekedési pályára állt a magyar halgazdálkodás
Az Opten a kedvező eredményeket a 2018. január 1-jén hatályba lépett általános forgalmi adó (áfa) csökkentésével magyarázza.

Közölték, hogy a bevételekkel párhuzamosan az alkalmazotti létszám is emelkedett, 2015-höz képest 2018-ban 247 emberrel többen dolgoznak a magyar halgazdaságokban.

Rámutattak arra is, hogy szintén a cégek stabilitását támasztja alá, a felszámolás alá került vállalkozások rendkívül alacsony száma: 2016-ban és 2017-ben összesen 1-1 ilyen cég akadt, míg 2018-ban összesen öt. Emellett csekély volt azon cégek száma is, amelyek ellen végrehajtási eljárást indítottak: 2017-ben 29 ilyen cég volt, ami tavaly 12-re mérséklődött.

A cégfluktuációs index a vizsgált időszakban hektikusan alakult 7 százalék és 12 százalék között, ami elmarad az országos átlagtól és a piaci szereplők stabilitását jelzi - tették hozzá.

Kiemelték, hogy a piaci eredményeket leginkább belföldi halfogyasztási szokások befolyásolják, amelyek rendkívül lassan változnak a Nemzeti Agrárkutatási és
velemenyezd, 2019. augusztus 17. szombat, 10:46
Vitályos: a mezőgazdaság fejlesztése kiemelten fontos a jövő szempontjából
mezőgazdasági szakvásár megnyitóján hangsúlyozta: a földművelésnek, állattenyésztésnek nem csak történelmi hagyományai vannak, de kiemelkedő közösségépítő szereppel is bírnak.

Az államtitkár azt mondta, Magyarország az agrárgazdasági termeléshez kedvező lehetőségekkel rendelkezik, ami jelentős növekedési potenciált jelent. Ennek kihasználása, mondta, közös feladat és kötelezettség. Ezért is fontos kormányzati cél a mezőgazdaság támogatása, az ágazat területén működő mikro-, kis- és közepes vállalkozások versenyképességének javítása.

A kormányzati törekvések között sorolta fel a fiatalok helyben, vidéken maradásának, aktivitásának támogatását, miután az új nemzedék elköteleződése elengedhetetlen a helyi mezőgazdasági tevékenység fejlesztéséhez. A helyi gazdaság, a vidék jövője - mondta. Vitályos Eszter hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaságban rejlő jövőbeni lehetőségek minél szélesebb körű kiaknázását segíti a szentlőrinci vásár is, amelyen egyebek mellett Magyarország digitális agrárstratégiájának, a
velemenyezd, 2019. augusztus 02. péntek, 13:22
Brexit - Tíz szabadkikötő létrehozását tervezi a brit kormány
amerikai törvényhozási jelentés szerint.

Az Egyesült Királyságban 1984 és 2012 között működtek szabadkikötők, és azért szűntek meg, mert nem hosszabbították meg a működésükről szóló jogszabályok hatályát. Szabadkikötő volt többek között Liverpool és Southampton. Az Európai Unióban hozzávetőleg 80 szabadkikötő működik, jórészt az elmúlt 15 évben csatlakozó országokban. Az EU azonban nem pártolja őket, mert álláspontja szerint méltánytalan versenyhelyzetet teremtenek a zónákban működő cégek és azon vállalkozások között, amelyek a közösség szabályai szerint tevékenykednek.

A brit kormány Boris Johnson hivatalba lépése óta fokozta az előkészületeket a megállapodás nélküli kilépésre. Az új kormányfő határozott álláspontja, hogy a szigetország EU-tagsága mindenképp megszűnik a Brexit jelenleg érvényes határnapján, október 31-én, akár sikerül megállapodásra jutni az Európai Unióval, akár nem.

A szabadkikötőkről szóló tervekkel kapcsolatban a parlamenti ellenzék legnagyobb erejét alkotó Munkáspárt
velemenyezd, 2019. augusztus 02. péntek, 12:31
GVH: csaknem 100 millió forintos kompenzációt fizet a 4Life Direct és biztosító-partnerei ügyfeleiknek
előzetes egészségi állapotuk mennyire befolyásolja a biztosító teljesítését. Emellett a hivatal azt is átnézte, milyen feltételek mellett fizetik ki a biztosítottaknak a teljes biztosítási összeget.

A cégek kötelezettséget vállaltak a kompenzáció kifizetésére, és megfelelési programjukban képzést szerveznek munkavállalóik részére, illetve belső útmutatót készítenek a fogyasztóvédelmi szempontok érvényesülésének biztosítása érdekében. Az érintett fogyasztók tájékoztatást kapnak a cégektől, a vállalkozásoknak 180 nap alatt kell a kifizetéseket teljesíteni.

A GVH egyúttal megállapította, hogy az időskori biztonság kockázati életbiztosítás reklámozása nem volt jogsértő az indexálással összefüggő információkat tekintve. A kötelezettségvállalás teljesülését a GVH utóvizsgálat keretében ellenőrzi majd.

A GVH korábban, 2016. januárjában összesen 99 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Direct Kft. és a Red Sands Life Assurance Company (Europe) Limited cégekre, mert jogsértő, tisztességtelen
velemenyezd, 2019. augusztus 01. csütörtök, 20:09
OXO Labs: 600 millió forint tíz startup vállalkozás támogatására
A kezdeti és korai fázisban lévő vállalkozásokra specializálódott kockázatitőke-társaságtól a termékfejlesztéshez és a piacra lépéshez összesen hatszázmillió forint forrást, valamint szakmai segítséget kaptak az innovatív terméket vagy szolgáltatást megvalósító magyar startup vállalkozások. Összesen tíz cég tizenöt fejlesztése között osztották el a 600 millió forintot, ebből az OXO Labs 20 százalékot, 120 millió forintot állt, 480 millió forintot tett ki az uniós támogatás.

A 2013-ban elindított Ginop alapvető céljai között szerepel a magyar gazdaság fenntartható növekedése, a magas hozzáadott értékű termelés és a foglalkoztatás bővítése. A 2014-től 2020-ig terjedő időszakban a programban összességében több mint 2500 milliárd forint uniós támogatás áramlik be a magyar gazdaságba, a program részeként egyre nagyobb mértékben támogatják a startup tevékenységet.

Az OXO Labs által támogatott startupok között van digitális játékokat fejlesztő cég, az Ipar 4.0 program részeként egy, az ipari gyártás
velemenyezd, 2019. augusztus 01. csütörtök, 19:58
Varga Mihály: a magyar gazdaságnak felzárkózási pályán kell maradnia
hogy ha jó helyre tesszük a hangsúlyt, vagyis a munkahelyekre, a családok erősítésére, az adócsökkentésre, a beruházások támogatására, valamint általánosságban véve a vállalati környezet javítására, akkor eredményt tudunk elérni" - fogalmazott Varga Mihály.

Kifejtette, mivel "kicsit borús" jeleket lehet látni az európai gazdaságban, ezért a magyar kormány elkészítette tizennégy pontos gazdaságvédelmi akciótervét, amely néhány eleme már hatályba is lépett. Varga Mihály ezek között elsősorban a vállalkozásokat érintő a szociális hozzájárulási adó és a kiva csökkentését, az adóelőleg-feltöltés kötelezettség eltörlését, a munkásszállás-építési programot, az öntözött mezőgazdasági területek nagyságának kibővítését, illetve a vállalkozások hitelhez jutásának könnyítését említette.

"A magyar gazdaság eredményeit meg akarjuk védeni, emellett növelni kell a teljesítményét is" - rögzítette a pénzügyminiszter.

A rendelkezésre álló és a következő uniós ciklusú forrásokról szólva elmondta: a korábbi 16
velemenyezd, 2019. augusztus 01. csütörtök, 19:54
Több mint 450 milliós kutatási támogatást nyújt az innovációs hivatal a Szent István Egyetemnek
Palkovics László, az egyetem rektora hangsúlyozta: három olyan tématerület kutatásához nyertek támogatást, amelyek az eddigieknél markánsabb válaszokat tudnak adni a természeti, társadalmi kihívásokra, továbbá gazdasági hasznot is hozhatnak az országnak.

Az egyik ilyen a létfontosságú rendszerekre, a vízre leselkedő civilizációs eredetű veszélyek azonosítása a többi közt dróntechnikával és szenzortechnológiával, illetve ez utóbbiak fejlesztése. A másik téma a Balaton és a tó vízgyűjtő területének vizsgálata, a szennyezés élő szervezetekre, például a halakra gyakorolt hatása, a harmadik pedig a klímaváltozás hatása a szőlőtermesztésre; példaként említette, hogy a Hegyalján egyre inkább problémát jelent a tokaji aszú előállítása.

A rektor hangsúlyozta, hogy az egyetemen elért kutatási eredmények rögtön beépülnek a tananyagba, illetve hasznosíthatóak a nemzetgazdaságban.

Szabó István, az NKFIH elnökhelyettese arról beszélt, hogy a program keretében 26 felsőoktatási intézménynek, illetve
velemenyezd, 2019. augusztus 01. csütörtök, 19:54
Brexit - A brit kormány további több mint kétmilliárd fontot fordít a rendezetlen kiválásra való felkészülésre
frissen bejelentett tervek között szerepel a határőrség létszámának 500 fős növelése a már korábban bejelentett 500 fős bővítésen felül, valamint a közlekedési infrastruktúra fejlesztése a kikötőkben. Külön forrásokat különítenek el a megállapodás nélküli Brexit esetén a vámellenőrzés miatt Kent grófságban várható forgalmi torlódások enyhítésére, valamint 434 millió fontot a gyógyszerkészletek felhalmozására a folyamatos ellátás biztosítása érdekében. A pénz egy részét, 108 millió fontot pedig a vállalkozásokat segítő országos programra szánják a tájékoztatás szerint. További 138 millió fontból megerősítik a konzuli szolgálatot és információs kampányt szerveznek a külföldön élő brit állampolgárok számára.

Sajid Javid pénzügyminiszter a plusz forrásokat bejelentve hangsúlyozta, hogy 92 nappal a brit európai uniós tagság megszűnése előtt létfontosságú, hogy fokozzák az előkészületek ütemét és garantálják, hogy az Egyesült Királyság készen áll a kilépésre.

Az új kormányfő, Boris Johnson vezetésével a
velemenyezd, 2019. augusztus 01. csütörtök, 11:11
Képek, videók
vállalkozás
jns
2010. augusztus 24. kedd, 20:47
családi vállalkozásban.jp
agica2004
2010. február 08. hétfő, 14:52
Kockázatos vállalkozás
zsim
2009. október 25. vasárnap, 19:19
Vállalkozás1500.jpg
hollygergo
2009. március 16. hétfő, 20:09
Sárközi György idézet.jpg
liliana01
2019. július 14. vasárnap, 19:23
Vilmos kisfia-gyorgy-herc
agica2004
2019. április 04. csütörtök, 20:45
vilmos-gyorgy-herceg.j pg
agica2004
2019. április 04. csütörtök, 20:40
Györgyike virág
eva6
2019. március 24. vasárnap, 10:11
Aczél György és a kádári
furaila
2018. október 22. hétfő, 00:42
santha_gyorgy__a_samar iai
menusgabor
2018. október 09. kedd, 22:22
Vilmos-György-Sarolta. png
agica2004
2018. szeptember 14. péntek, 21:38
SZKT-Szilágyi György.jpg
agica2004
2018. szeptember 02. vasárnap, 19:02
szepesi györgy temetése_2
maroka
2018. augusztus 17. péntek, 15:30
szepesi györgy temetése.j
maroka
2018. augusztus 17. péntek, 15:30
szepesi györgy0725.jpg
maroka
2018. július 25. szerda, 12:33
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.