Belépés
2019. június 25. kedd | 26. hét | 176. nap | 09:51 | Vilmos
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
húsvét 5. hét szerda 05.22
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás Jeruzsálembe megy, hogy az apostolok döntését kérje a pogányságból megtért keresztények kötelezettségeiről.
Amikor Pál és Barnabás befejezte első missziós útját, néhányan Júdeából Antióchiába érkeztek, és így tanították a pogányságból megtért testvéreket: ,,Ha nem fogadjátok el a Mózes törvényében előírt körülmetélkedést, nem üdvözülhettek."
Mivel pedig Pál és Barnabás hevesen tiltakozott és vitába szállt velük, közösen elhatározták, hogy Pál és Barnabás meg még néhányan a többiek közül menjenek föl Jeruzsálembe az apostolokhoz és a presbiterekhez ennek a vitás kérdésnek ügyében.
A közösség elbúcsúztatta őket. Ezután áthaladtak Fönícián és Szamarián, és elbeszélték az ottani híveknek a pogányok megtérését. Ezzel nagy örömöt szereztek nekik.
Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, az egyház, az apostolok és a presbiterek szívesen fogadták őket. Ők pedig elbeszélték, mi mindent művelt általuk az Isten.
Erre azonban felállt néhány, a farizeusok felekezetéből megtért hívő, és kijelentette: ,,Körül kell metélni őket, és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét."
Erre az apostolok és a presbiterek összegyűltek a kérdés megvizsgálására.
Ez az Isten igéje. ApCsel 15,1-6

EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézusban marad, mint a szőlővessző a szőlőtőn, az sok gyümölcsöt terem.
.........


Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Ezek az evangélium igéi. Jn 15,1-8

Imádság
Urunk, irgalmas Jézus! Mindenfelé látni a sok rászorulót és szegényt. Látjuk, hogy sokan félrefordítják fejüket és továbbmennek anélkül, hogy enyhítenék a szenvedők baját. Segíts minket, hogy soha ne gondoljuk azt, hogy nem tudunk segíteni vagy a mi segítségünk keveset ér! Adj nekünk erőt, hogy megtegyük azt a keveset, amire lehetőségünk van! Te azt kéred tőlünk, hogy gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit, legyünk irgalmas szamaritánusok, akik nem megyünk el szó nélkül embertársaink mellett, hanem a konkrét helyzetekben igazi segítséget adunk. Hisszük, hogy minden jó cselekedetet, amit másoknak teszünk, neked tesszük, Urunk.

Elmélkedés
A választott nép szőlőskert, amelynek Isten a tulajdonosa, gazdája és művelője. ,,Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves" - mondja Jézus, majd kiegészíti ezt a képet a következővel: ,,Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők." Szavai kinyilatkoztatásnak számítanak, amelyek megvilágítják kapcsolatát az Atyával és a mi kapcsolatunkat ővele. Jézus a szőlőtő, azaz az élet rajta keresztül árad. Ő tartja életben azokat, akik hozzá tartoznak, miként a szőlőtő is táplálja a szőlővesszőket.
Jézus az igazi szőlőtő, azaz egyedüli közvetítő az emberek számára a mennyei Atya felé. Ő nyilatkoztatja ki számunkra személyében, tanításában és tetteiben az Atyát. Rajta keresztül ismerhetjük meg az Atyát és az ő felénk áradó szeretetét. A hasonlat elején Jézus gyümölcstelenségről, terméketlenségről beszél. Ez a választott nép hitetlenségét, elutasítását jelenti. Isten évszázadokon keresztül eljuttatta küldöttei, prófétái által üzenetét az ő népéhez, de ezt nem szívlelték meg. A végső időkben eljövő Messiást, Jézust a korábbi idők prófétáihoz hasonlóan elutasították és megölték. E terméketlenséggel áll szemben a hasonlat végén megjelenő ,,bő termés", amelyet azok hoznak, akik hittel elfogadják Jézust.
C. Horváth István Sándor
maroka, 2019. május 22. szerda, 13:48
Címkék: Apostolok Cselekedeteiből, Barnabás Jeruzsálembe, Amikor Pál, Júdeából Antióchiába, EVANGÉLIUM Szent János, Horváth István Sándor,
Kommentek
Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja 06.10
azért ettem."
Az Úristen így szólt a kígyóhoz: ,,Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Az (ő ivadéka) széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod."
Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja.
Ez az Isten igéje. Ter 3,9-15.20

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel, állhatatosan imádkoztak Máriával, Jézus anyjával együtt.
Miután Jézus fölvétetett a mennybe, az apostolok az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálemtől egy szombat napi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe. Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia Jakab, a buzgó Simon és Jakab testvére, Júdás. Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel, állhatatosan
maroka, 2019. június 10. hétfő, 11:42
húsvét 7. hét szerda 06.05
.........................
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostol efezusi híveit Istennek ajánlja, és elbúcsúzik tőlük.
Pál apostol így folytatta beszédét az efezusi egyház presbiterei előtt:
,,Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra! A Szentlélek azért tett titeket elöljáróvá, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet (Jézus az ő) tulajdon vére árán szerzett meg magának. Tudom, hogyha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, és nem kímélik a nyájat. Sőt még köztetek is akadnak olyanok, akik álnok szóval magukhoz akarják csábítani a tanítványokat. Legyetek tehát éberek, és véssétek jól emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szünet nélkül könnyek között figyelmeztettelek mindnyájatokat!
Most pedig Istennek és az ő kegyelme igéjének ajánllak titeket. Neki ugyanis hatalma van arra, hogy fölépítse művét, és megadja nektek az összes szentekkel közös örökséget. Nem kívántam senki
maroka, 2019. június 05. szerda, 08:07
húsvét 7. hét hétfő 06.03
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A keresztények, amikor megkeresztelkednek és megbérmálkoznak, megkapják a Szentlelket.
Amíg Apolló Korintusban tartózkodott, Pál a felső tartományokon át Efezusba érkezett.
Itt Pál apostol néhány tanítványt talált, és megkérdezte őket: ,,Megkaptátok-e a Szentlelket, amikor hívők lettetek?" Erre ők azt válaszolták: ,,Még csak azt sem hallottuk hogy van Szentlélek."
Pál tovább kérdezte őket: ,,Hát milyen keresztségben részesültetek?" ,,János keresztségében" - felelték.
Ekkor Pál megmagyarázta nekik: ,,János a bűnbánat keresztségével keresztelt. A népet pedig arra biztatta, hogy higgyenek abban, aki őutána jön, vagyis Jézusban."
Ennek hallatára megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál azután rájuk tette a kezét, és leszállt rájuk a Szentlélek. Ismeretlen nyelveken kezdték dicsérni Istent, és jövendöltek. Összesen vagy tizenketten lehettek. Pál pedig bejárt a zsinagógába, és
maroka, 2019. június 03. hétfő, 09:15
Ferenc pápa: A Szentlélek visszaadja a fiatalságunkat
tanítványoktól búcsúzkodva egy igazi katekézist tart a Szentlélekről; elmondja, hogy ki ő. A tanítványok szomorúak, amikor meghallják, hogy Mesterük hamarosan elhagyja őket. Jézus ezt szemükre veti, mert a szomorúság nem keresztény viselkedésmód.
Hogyan tudjuk elkerülni a szomorúságot? A szomorúság ellen az imában azt kértük az Úrtól, hogy tartsa bennünk a lélek megújult fiatalságát. Itt jelenik meg a Szentlélek, mert neki köszönhetjük azt a fiatalságot, ami mindig megújít bennünket. Az Apostolok cselekedeteiből (ApCsel 16,22-34) a napi olvasmány Pál és Szilás példáját állítja elénk, akik börtönben vannak, lábuk kalodába zárva, és dicsőítik Istent - hangsúlyozta a pápa. - A Szentlélek mindent megújít. A Szentlélek elkísér, és segít minket az életben. Ő a vigasztaló Szentlélek!
Ferenc pápa felidézte, hogy fiatal papként szentmisét mutatott be pünkösdvasárnap gyerekeknek. Megkérdezte tőlük, hogy tudják-e, ki a Szentlélek. Egyikük így válaszolt: a ,,paralízises" (vagyis a
maroka, 2019. május 29. szerda, 10:44
húsvét 6. hét szerda 05.29
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostol ,,az ismeretlen Istent" hirdeti az athénieknek.
Mivel Pál ellenfelei újra fellázították a népet, a testvérek kísérőket adtak Pál apostol mellé, akik egészen Athénig vezették őt. Amikor a kísérők visszafordultak, Páltól azt az utasítást vitték Szilás és Timóteus számára, hogy minél előbb menjenek utána Athénba.
Amíg ott rájuk várakozott, egy alkalommal így beszélt az Areopáguszon, Athén főterén:
,,Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból nagyon vallásosak vagytok. Amint ugyanis körbejárva megtekintettem szentélyeiteket, olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felírás állott: »Az ismeretlen istennek.« Azt hirdetem tehát nektek, akit ti ismeretlenül is tiszteltek.
A világot és minden benne lévő dolgot teremtő Isten nem lakik kézzel épített templomokban, mivel ő a mennynek és a földnek Ura. Semmiben sem szorul emberi kéz segítségére, hiszen ő ad mindenkinek életet, levegőt és mindent. Ő telepítette be az egy
maroka, 2019. május 29. szerda, 10:18
húsvét 6. hét kedd 05.28
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül.
A nép - Pál ellenfeleinek biztatására - Filippiben is Pál és Szilás ellen fordult, a bírák pedig letépték róluk a ruhát, és megvesszőztették őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket. A börtönőrnek meghagyták, hogy gondosan ügyeljen rájuk. A kapott parancs értelmében a belső börtönbe vetette őket, és lábukat kalodába zárta.
Éjféltájban Pál és Szilás zsoltárokat énekelve dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen olyan erős földrengés támadt, hogy még a börtön alapfalai is beleremegtek. Az ajtók hirtelen mind kinyíltak, és mindenkiről leoldódtak a bilincsek.
Amikor álmából fölriadva a börtönőr látta, hogy a börtön ajtói tárva-nyitva állnak, kihúzta kardját, és öngyilkosságot akart elkövetni. Azt hitte ugyanis, hogy a foglyok megszöktek. Pál azonban harsány hangon rákiáltott: ,,Ne tégy kárt magadban, hiszen mindnyájan itt vagyunk!"
Az őr
maroka, 2019. május 28. kedd, 13:41
húsvét 6. hét hétfő 05.27
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az Úr megnyitja a hívek lelkét, hogy figyelemmel hallgassák Pál szavait.
Pál éjszakai látomása után, Troászban tengerre szálltunk. Megérkeztünk Szamotrákiába, majd másnap Neápoliszba, innen meg Filippibe, amely Macedónia azon részének legjelentősebb városa, kolóniája volt. Néhány napig ebben a városban maradtunk.
Szombaton kimentünk a város kapuján kívül a folyóhoz, mert úgy tudtuk, hogy ott van az imádság helye. Letelepedtünk, és beszélni kezdtünk a körénk gyűlt asszonyokhoz. A hallgatóság között volt egy Lídia nevű istenfélő bíborárus asszony Tiatíra városából. Ennek az Úr megnyitotta szívét, hogy figyelemmel hallgassa Pál szavait. Háza népével együtt megkeresztelkedett, és utána így rimánkodott: ,,Ha véleményetek szerint az Úr híve vagyok, térjetek be házamba, és ott vegyetek szállást!"
És erővel rá is vett minket erre.
Ez az Isten igéje. ApCsel 16,11-15

EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Szentlélek, az Igazság
maroka, 2019. május 27. hétfő, 09:48
Húsvét 6. vasárnapja 05.26
OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Isten nem akarja, hogy a szükségesnél több teher nehezedjék a hívek vállára.
Abban az időben a pizidiai Antiochiában vita támadt a hívek között:
Néhányan, akik Júdeából jöttek, így tanították a testvéreket: ,,Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek." Mivel emiatt zűrzavar és nagy vita támadt Pál és Barnabás, valamint közöttük, azt határozták, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen fel Jeruzsálembe, s ebben a vitás ügyben forduljon az apostolokhoz és a presbiterekhez.
Jeruzsálemben az apostolok, a presbiterek és az egész egyház jónak látta, hogy kiválasszanak maguk közül néhány férfit, és Pállal meg Barnabással Antiochiába küldjék őket: mégpedig Júdást, másik nevén Barszabbászt, meg Szilást, akik a testvérek között vezető szerepet vittek. Ezt az írást küldték velük:
,,Az apostolok és a presbiterek testvéri üdvözletüket küldik az Antiochiában, Szíriában és Kilikiában élő, pogányságból megtért
maroka, 2019. május 26. vasárnap, 07:30
Képek, videók
APOSTOLOK CSELEKEDETEI
szabonebabi
2013. július 23. kedd, 21:38
Apostolok-cselekedetei .jp
picurcica
2007. augusztus 25. szombat, 12:07
Apostolok Cselekedetei.hu
rambobby
2007. február 22. csütörtök, 10:29
Sziklamecset Jeruzsálembe
pacsakute
2011. december 22. csütörtök, 17:14
Bevonulás Jeruzsálembe
joetoth
2011. április 20. szerda, 19:41
Olajfákhegye Jeruzsálembe
lovaszmarika
2011. február 02. szerda, 14:14
Jeruzsálemben.jpg
szilvi1113
2009. április 02. csütörtök, 11:45
Bevonulás Jeruzsálembe..j
nemarika
2006. november 10. péntek, 21:46
Amikor nem értem
dandej
2019. január 09. szerda, 13:00
amikor.png
menusgabor
2019. január 03. csütörtök, 17:15
amikor változtatsz.jpg
sz719eszter
2018. október 05. péntek, 19:57
amikor mások kedve.jpg
sz719eszter
2018. október 05. péntek, 19:47
amikor kijössz a viharból
sz719eszter
2018. október 05. péntek, 19:45
amikor depressziós vagy.j
sz719eszter
2018. szeptember 24. hétfő, 12:34
amikor a sebész.jpg
sz719eszter
2018. szeptember 22. szombat, 00:55
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.