Belépés
2019. július 16. kedd | 29. hét | 197. nap | 12:24 | Valter
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Férfi vízilabda Bajnokok Ligája - Varga Zsolt: egy munkának most a végére értünk
"Egy munkának most a végére értünk, persze jön majd a folytatás, de az most legyen a jövő zenéje" - nyilatkozta Varga Zsolt a Kossuth Rádiónak a címvédő Olympiakosz felett ötméteresekkel aratott sikert követően. A tréner hozzátette, ezt a győzelmet ugyanolyan nagy fegyverténynek tartja, mint amikor tavaly a hazai porondon három évig egyeduralkodó, 2017-ben ugyancsak BL-győztes Szolnokot letaszították a trónról. "Ez volt a másik nagy álmunk, óriási élmény ezzel a csapattal dolgozni, és látni a játékosok folyamatos fejlődését."

Varga Zsolt a fináléval kapcsolatban megjegyezte, végig higgadtnak kellett maradnia, hiszen több olyan momentuma is volt az összecsapásnak, amin el mehetett volna a döntő. "Az Olympiakosz nagyon jól kihasználta a játékvezetői felfogást, nagyon jól mutatja az erejüket a görögöknek, hogy háromgólos hátrányból is fel tudtak állni."

A Ferencváros vezetőedzője megjegyezte, az Olympiakosz mellett a Pro Reccót, a Barcelonetát tartja még a legerősebb európai csapatoknak, s az, hogy ezek közül kettőt is legyőzött együttese, azt mutatja, megérdemelt győzelmet arattak. Hozzátette, a legerősebb kerete egyértelműen a Reccónak van, de nem mindig a legjobb összeállítású együttes nyer, hanem a legjobb csapat.

A szakvezető kitért arra is, hogy a döntőben az utolsó tíz percet az idejekorán kipontozódott Varga Dénes, később pedig Vámos Márton nélkül fejezték be: "Van egy mondás, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy lennie kell, bár ezt néha nehéz elfogadni. Amikor Dumi (Varga Dénes) kipontozódott, lehetett látni, hogy az Olympiakosz vérszemet kapott, de szerencsére volt annyi előnyünk, hogy a végén döntetlen lett. Az ötméteresek során pedig azoknak a játékosoknak kellett megnyerni a párharcot, akik odaálltak, jó volt látni köztük olyanokat, akik hosszú utat jártak, mint például Vogel Soma és Jansik Szilárd" - mondta Varga Zsolt.

A torna legértékesebb játékosának Varga Dénest választották: "Megkoronáztuk a szezonunkat, bár ez a két bíró majdnem megutáltatta velem a vízilabdát, sőt, talán lehet, hogy utálom is (...), nincs most kedvem játszani. Szerencsére a csapattársaim felnőttek a feladathoz, és megnyerték nélkülem, értem, helyettem. Nagy kő esett le a szívemről, hogy ennek így lehetettem a részese."

Az olimpiai bajnok klasszis megjegyezte, a szezon közben nem úgy sikerültek a nemzetközi mérkőzéseik, ahogyan azt eltervezték, most azonban megmutatták, mire is képesek.

Vogel Somáról szólva a kapitány kijelentette: "felnőtt a feladathoz, és innentől kezdve úgy kezelem, mint a legjobb magyar kapus".

Varga Zsolt magyar bajnok és kupagyőztes csapata sorozatban a harmadik szezonjában nyert nemzetközi trófeát: 2017-ben és 2018-ban az Eurokupában, ezúttal pedig a BL-ben ért fel a csúcsra.

A Ferencváros a sorozat történetének hatodik magyar győztese az OSC (1973, 1979), a Vasas (1980, 1985), az Újpest (1994), a Honvéd (2004) és a Szolnok (2017) után.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. június 09. vasárnap, 07:03
Címkék: Bajnokok Ligája, Varga Zsolt, Kossuth Rádiónak, BL-győztes Szolnokot, Varga Dénes, Vámos Márton,
Kommentek
Iker Casillas kapcsolattartó lett az FC Portónál
A klub hétfőn jelentette be, hogy a 38 éves kapus Portóban folytatja a gyógyulást, közben pedig a csapat, a szakmai stáb és a vezetőség tagjai közötti összekötőként, kapcsolattartóként tevékenykedik.

Casillas május 1-jén kapott szívrohamot. Két héttel később Jorge Pinto da Costa klubelnök elmondta, a tapasztalt játékos hamarosan bejelenti visszavonulását, ehhez képest a klub most csupán azt közölte, hogy a következő szezonban biztosan nem véd majd a kapus.

Casillas a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, pályafutása nagy részét a spanyol fővárosban töltötte: 1999 és 2015 között 725 mérkőzésen lépett pályára, öt bajnoki cím és három Bajnokok Ligája-diadal részese volt. Ezen kívül a spanyol Szuperkupát négyszer, a Király Kupát és az európai Szuperkupát kétszer-kétszer hódította el. Nála többször csak Raúl öltötte magára a Real mezét (741). A kapus 2015 nyarán igazolt az FC Portóhoz, amellyel tavaly bajnok volt. Szerződése 2021 nyaráig szól. Hazája válogatottjában 167-szer lépett pályára, 2008-ban
velemenyezd, 2019. július 15. hétfő, 13:01
Nem változtak a célok az FTC női kézilabdacsapatánál
Kézilabdasport Nonprofit Kft.-vel, ennek keretében a légiközlekedési vállalat 230 millió forinttal szponzorálja a következő idényben a Ferencváros kézilabda-szakosztályát.

Bognár László, az FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az élvonalbeli felnőtt csapatok következő idényre megfogalmazott célkitűzései nem módosultak a jelentős összeg miatt, hiszen a játékoskeretek már kialakultak mindkét együttesnél.

"A női csapatnak a bajnokságban az első két helyen kell végeznie, a Bajnokok Ligájában pedig továbbra is nagyon szeretnénk bejutni a négyes döntőbe, bár rettentően nehéz a sorsolásunk" - nyilatkozta Bognár.

Hozzátette, a férficsapat célkitűzésein tavalyhoz képest némileg módosítottak. Mivel számos tehetséges, de fiatal kézilabdázót foglalkoztatnak, a következő évadban a biztos bennmaradás az elvárás.

Az FTC női együttese tavasszal a bajnokságban és a Magyar Kupában is a második helyen végzett, a BL-ben pedig a negyeddöntőig jutott. A férfiak hetedikként zártak az
velemenyezd, 2019. július 15. hétfő, 12:01
Bajnokok Ligája - Milánóban játssza hazai meccseit az Atalanta
A BL újoncának azért kellett albérletet keresnie, mert a bergamói Atleti Azzurri d'Italia stadion nem felel meg az európai szövetség előírásainak.

Az Atalanta pénteken hivatalos közleményben mondott köszönetet az Internazionale és az AC Milan vezetőinek, a városi tanácsnak és Giuseppe Sala polgármesternek, akik engedélyezték a bergamóiak vendégszereplését.

A csapat az előző két szezonban a hazai Európa-liga-mérkőzéseit sem saját otthonában, hanem Reggio Emiliában játszotta.

Az Atalanta harmadik lett az olasz élvonal előző idényében, így a csoportkörben kezdheti meg BL-szereplését. A sorsolást augusztus 29-én rendezik Monacóban.
velemenyezd, 2019. július 12. péntek, 18:21
El-selejtező - Kétgólos előnyben a Honvéd
A kispesti stadion építése miatt a meccset az angyalföldi Illovszky Rudolf Stadionban rendezték. A visszavágót jövő csütörtökön 19 órától játsszák Vilniusban.

Európa-liga selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:Budapest Honvéd-Zalgiris Vilnius (litván) 3-1 (1-0)---------------------------------------------------Illovszky Rudolf Stadion, 3622 néző, v.: Marhefka (szlovák)

gólszerzők: Banó-Szabó (32.), N'Gog (55.), Gazdag (69., tizenegyesből), illetve Uzela (92.)

sárga lap: Gazdag (62.), Kukoc (74.), illetve T. Kis (6.), Mikoliunas (69.), Tomic (84.)

Budapest Honvéd:

---------------Lefkovits - Batik, Kamber, Lovric - Kovács N., Gazdag, Banó-Szabó (Kálnoki-Kis, 83.), Heffler T., Kukoc (Uzoma, 74.) - N'Gog (Cipf, 70.), Moutari

Zalgiris:

--------Berkovec - Mikoliunas (Uzela, 72.), Tomic, Bolha, Slijngard - Vorobjovas, Pérez (Simkus, 89.) - Antal, Baravykas (Vareika, 67.), Morer - T. Kis

Az első félidőben több és nagyobb helyzetei voltak a vendég litván csapatnak, gólt
velemenyezd, 2019. július 11. csütörtök, 23:11
Gulyás István lett a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya
csapategység és a stabilitás kialakítása, az önbizalom és az erőnlét fejlesztése, a taktikai elemek bővítése és a jobb helyzetkihasználás elősegítése az új szakmai stáb legfontosabb feladata.

A 39 éves spanyol irányító, José María Rodríguez Vaquero - sportági becenevén Chema Rodríguez - idén nyáron vonult vissza, ez az első edzői megbízatása. Profi pályafutását 1999-ben a BM Valladolid csapatában kezdte, majd a Ciudad Real, az Atlético Madrid, a Veszprém, és végül a francia USM Saran kézilabdázója volt. A Bajnokok Ligáját kétszer nyerte meg, és további négy alkalommal szerepelt a döntőben. Veszprémi színekben 2012 és 2017 között egyaránt ötszörös bajnok és Magyar Kupa-győztes, illetve kétszeres SEHA Liga-aranyérmes volt. A spanyol válogatottban több mint 120 mérkőzésen lépett pályára, 2005-ben világbajnok, később vb-bronzérmes, illetve Európa-bajnoki döntős volt.

Nagy László úgy fogalmazott, Chema Rodríguez a spanyol gondolkodásmódot képviseli a szakmai stábban, már Veszprémben is ő volt az edző
velemenyezd, 2019. július 10. szerda, 13:02
BL-selejtező - Sztojev: a Ludogorecnek nagy tervei vannak
A bolgár bajnok szakembere kifejtette: nagyon messzire szeretnének jutni a Bajnokok Ligájában, így a Ferencváros elleni párharcot csak az első lépcsőnek tartják ezen az úton.

"Egy győzelemnek nagyon örülnénk, de a döntetlen is jó lenne a számunkra" - fogalmazott Sztojev, aki szerint a Ferencváros játékosai jó állapotban vannak.

Sztojev elmondta, hogy a felkészülés során nem sikerült ugyan mindent elvégezniük, amit elterveztek, de emiatt nem aggódik, mert a visszavágóig még bepótolhatják az elmaradottakat. A továbbjutási esélyeket nem akarta százalékosan megnevezni, mert szerinte a futball nem matematika.

Csapatáról annyit mondott még, hogy a két új szerzemény, Jorginho és Stéphane Badji nincsenek még jó formában, bár előbbi játszott az Afrika Kupán, ám ha szükség lesz rájuk, akkor bevethetik őket. A Lokomotiv Plovdiv elleni Szuperkupa-mérkőzésen megsérült balhátvédről, Anton Nedjalkovról annyit mondott, hogy az utolsó két edzésen már teljes értékű munkát végzett, ezért "nem lesz vele
velemenyezd, 2019. július 09. kedd, 20:32
Férfi kézilabda NB I - Decemberben és áprilisban lesznek a Veszprém-Szeged rangadók
A magyar szövetség honlapja szerint a Bajnokok Ligája-ezüstérmes Telekom Veszprém a Vác, a Magyar Kupa-győztes MOL-Pick Szeged pedig a Csurgó csapatát fogadja az első fordulóban, szeptember 1-jén. A címvédő dunántúliak a Komlót látják vendégül, a csongrádiak pedig a Ferencváros otthonában szerepelnek az utolsó körben, május 10-én.

A két BL-résztvevő december 8-án Veszprémben, április 12-én pedig Szegeden játszik egymással, de az időpontok a nemzetközi kupaszereplések függvényében még változhatnak, a hivatalos menetrend várhatóan augusztus elejére készül el.

A férfi NB I lebonyolítása az előző szezonokhoz képest változatlan: a 14 csapat körmérkőzéses rendszerben játszik 26 fordulót, majd az alapszakasz első és második helyezettje vívja a döntőt május 21-én és 24-én.

A férfi bajnokság mezőnye:

-------------------------Balatonfüredi KSE, Budakalász, Csurgói KK, Dabasi KC VSE, Eger SZSE, Ferencvárosi TC, Grundfos Tatabánya KC, HE-DO B. Braun Gyöngyös, Mezőkövesdi KC, MOL-Pick Szeged,
velemenyezd, 2019. július 09. kedd, 15:31
Női kézilabda NB I - December végén találkozik először a Győr és az FTC
A magyar szövetség honlapja szerint a Bajnokok Ligája-aranyérmes győriek az EHF Kupa-győztes Siófok otthonában, a fővárosiak pedig az Érd vendégeként kezdik a bajnokságot szeptember 1-jén. Az utolsó fordulóban, 2020. május 23-án az ETO a Kisvárda, az FTC pedig az újonc Szombathelyi KKA vendége lesz.

A Győr és a Ferencváros először december 29-én találkozik Budapesten, a kisalföldi megyeszékhelyen pedig május 3-án csapnak össze.

Az időpontok a nemzetközi kupaszereplések függvényében még változhatnak, a hivatalos menetrend várhatóan augusztus elejére készül el.

A női NB I-ben továbbra is 14 csapat vesz részt, valamennyi helyezés a 26 fordulóból álló körmérkőzéses rendszerben dől el, rájátszást nem rendeznek.

A női bajnokság mezőnye:

-----------------------Alba Fehérvár KC, Békéscsabai ENKSE, Dunaújvárosi Kohász KA, DVSC Schaeffler, Érd HC, FTC-Rail Cargo Hungaria, Győri Audi ETO KC, Kisvárda Master Good SE, Mosonmagyaróvári KC SE, MTK Budapest, Siófok KC, Szent István SE,
velemenyezd, 2019. július 09. kedd, 13:32
Képek, videók
Bajnokok ligája.jpg
nyotti
2007. szeptember 01. szombat, 15:31
Varga Zsolt
maroshegy
2006. október 13. péntek, 16:08
vége a munkának
orban47
2013. július 06. szombat, 19:07
Jó munkának idő kell
raczandris
2009. április 13. hétfő, 01:19
Karnevál végére
csalogany13
2017. május 04. csütörtök, 10:06
Versek végére.jpg
chillik
2017. február 19. vasárnap, 07:48
Este c. vers végére
cipello
2015. augusztus 26. szerda, 15:13
SOMLYÓ VERS VÉGÉRE.gif
feviroza
2015. február 08. vasárnap, 17:51
Végére Szeretettel gondol
margoboszi
2014. december 02. kedd, 19:44
vers végére01.jpg
feviroza
2014. november 12. szerda, 18:03
sor végére gömbbel.gif
erzsikepuskas
2014. szeptember 13. szombat, 15:45
vers végére.jpg
erzsikepuskas
2014. augusztus 03. vasárnap, 15:13
Sünikésőszi-kép-7végér e.g
jucinenadov
2013. november 19. kedd, 00:44
Icutól az év végére
csalogany13
2011. december 21. szerda, 10:29
kivánság 7végére
lovaszmarika
2011. február 10. csütörtök, 17:20
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.