Belépés
2018. december 15. szombat | 50. hét | 349. nap | 19:31 | Valér
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Szombaton Magyarországon is megrendezik a fallabda világnapját
A hazai szövetség tájékoztatása szerint ezen a napon világszerte ingyenes pályákkal várják az érdeklődőket, akik számára szakmai segítséget is nyújtanak a klubok a játék pontos megismeréséhez.

Magyarországon a főváros mellett többek között Egerben, Szegeden, Győrben, Debrecenben, Szombathelyen, Szolnokon, Tatabányán és Hódmezővásárhelyen várják a sportolni vágyókat.

Az eseményen résztvevő klubok pontos listáját a Magyar Fallabda Szövetség honlapján, illetve Facebook-oldalán lehet megtalálni.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. október 10. szerda, 15:32
Címkék: Szombaton Magyarországon, Magyar Fallabda Szövetség, fallabda világnapját, hazai szövetség, napon világszerte, játék pontos,
Kommentek
MSZP: tiltakozni kell a munka törvénykönyvének módosítása ellen
minden adott a törvényjavaslatban ahhoz, hogy kizsákmányolják a munkásokat, akiket túlterheltség jellemez majd, családok zilálódhatnak szét emiatt, valamint a munkafeltételek radikális romlása miatt még többen mennek majd el Magyarországról. Az a multinacionális tőke, amely "előtt most Orbán (...) meghajol", egyébként így majd munkaerőhiány miatt el fog menni az országból - jegyezte meg.

A szocialista politikus szerint a szombati szakszervezeti tüntetés bebizonyította, hogy van munkásvédelem Magyarországon.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke arról beszélt, szombaton a magyar nép megüzente, hogy nem kér a "rabszolgatörvényből". Azt mondta, a harcot nem adják fel, minden parlamenti, mozgósítási eszközt be fognak vetni. "Ha ezt a gyalázatos törvényt megszavazzák, akkor minden egyes fideszes képviselőt egyenként fogunk szembesíteni tettének súlyával" - jelentette ki.

Komjáthi Imre kérdésekre válaszolva elmondta: szombaton a tüntetésen megsérült a térde, de - mint mondta - ellenkező híresztelésekkel
velemenyezd, 2018. december 09. vasárnap, 13:21
Tesztgyőztes borok kóstolója szombaton
borválasztásukban. "A cél nem volt kevesebb, mint megnevezni és bemutatni azt a száz magyar bort, amely a hazai és nemzetközi borversenyek eredményei, valamint a szakmai ajánlók javaslatai alapján összeálló mezőnyből a zsűri pontszámai alapján kiemelkedik" - emlékeztettek az MTI-hez eljuttatott közleményükben a szervezők.

A legjobb magyart borokat kiválasztó zsűri elnökének a brit Caroline Gilby Master of Wine-t (nemzetközi borszakértőt) kérték fel. A száz legkiválóbbnak ítélt bor mellett a bírálók 11, Magyarországon kiemelt figyelmet érdemlő kategória (pezsgő és habzóbor; illatos fehérbor; olaszrizling; furmint; késői szüretelésű édes bor; aszúbor; rozé; kékfrankos; bikavér; bordói házasítás; Villányi Franc) legjobbjait is kiválasztották, kategóriánként a legjobb 5-5 tételt bemutatva.

Ebből a kínálatból kaphatnak ízelítőt a szombati sétálókóstoló látogatói: a rendezvényen több mint 50 kiállító vesz részt 80 toplistás borral a Winelovers 100 magazinból, ezek mellett pedig további 70 tétel is
velemenyezd, 2018. december 07. péntek, 07:05
Lengyel és magyar szakértők: az 1989-es rendszerváltás az utóbbi években ért csak véget
Az első alkalommal rendezett krasiczyni lengyel-magyar szabadegyetemen pénteken pódiumbeszélgetést tartottak a lengyel és a magyar rendszerváltásról, ennek legnagyobb sikereiről, illetve kudarcairól.

Szabó szerint az 1989-90-es rendszerváltás elhozta Magyarországon apolgári és a politikai szabadságjogok világát. Ez - mint mondta -a rendszerváltás legnagyobb sikerének nevezhető.

Kifejtette: az alapszabadságok visszanyerése azon korlátoktól való szabadulást jelent, amelyeket egy idegen hatalom és az általa működtetett struktúrák rákényszerítettek a magyar társadalomra. Ebben az értelemben a szabadság negatív felfogásáról beszélünk - jegyezte meg.

Az 1989 után következő harminc év kérdése az volt, hogy ebből a negatív szabadságfelfogásból mennyire vagyunk képesek pozitív, értékekkel telített magyar és közép-európai jövőt megalapozni - mondta Szabó.

Szerinte az adott időszakban a magyar gazdaság privatizációja és a piacgazdasági átalakítás neoliberális dogmák mentén zajlott, ennek pedig
velemenyezd, 2018. november 23. péntek, 16:32
Ismét darvadozást rendeznek a Szegedi Fehér-tónál
Az ősz egyik legérdekesebb természeti látványossága a darvak (Grus grus) ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és környéke. Az ott megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig a lecsapolt halastavakon töltik.

A nemzeti park igazgatósága daruleseket szervez ebben az időszakban. Szombaton hajnalban és délután is darunéző túra indul a sándorfalvi Macskási-gyephez. A vállalkozó szelleműek a darvak éjszakázó helyeit megkerülő terepfélmaratonon tehetik próbára állóképességüket, de versenyt rendeznek a fotográfusoknak is.

A legkisebbeket játszóház és kézműves foglalkozás várja, tartanak madárgyűrűzési bemutatót, természetrajzi előadásokat. Az egyik legérdekesebb programnak mégis a kisvonatozás a halvasúton ígérkezik: a területen gazdálkodó Szegedfish Kft. keskeny nyomtávú szerelvényének utasai a halastavak között a Fehértói Halászcsárda mögötti kiinduló állomásról a tórendszer
velemenyezd, 2018. november 08. csütörtök, 07:40
Több mint 300 működő játéktermi nosztalgia gép lesz látható a Dürerben
egyedülálló flippergép is, amelynek grafikáját a szervezők felkérésére készíti el a hazai, Sinboy néven alkotó grafikusművész. Nevéhez méltó a gép dizájnja is: a Lánchíd kőoroszlánja uralja a játékmezőt, de a flippergolyó útja elvezet például a Halászbástya és a Parlament között is.

Az Arcadián új európai flippereket is kiállítanak, de komoly szerepet kapnak az "ősök" is. Látható lesz például a valaha készült legnagyobb flipper, a billiárdgolyóval működő óriási Hercules, amellyel a látogatók Magyarországon csak a kiállítás idején játszhatnak majd. A tárlat része továbbá az első flipperkaros gép, a Humpty Dumpty is, valamint a műfajban legnépszerűbbnek számító Addams Family is.

A háromnapos játékon túl az érdeklődőket egyéb programok is várják. A legrátermetebbeket pénteken egy versennyel várják, amelyen összemérhetik tudásukat a Midway játékgyártó által 1995-ben kiadott klasszikusán, az Ultimate Mortal Kombat 3-ban, szombaton pedig Ian Livingstone fantasy író, videójáték-fejlesztő előadására
velemenyezd, 2018. október 29. hétfő, 16:02
Birkózó-vb - Kiss Balázs nagy csata végén ötödik
A BVSC 35 éves klasszisa szombaton egy-egy győzelem és vereség után a vigaszágra került, amelyen vasárnap két sima győzelmet aratott, így pedig karrierje negyedik vb-bronzáért léphetett szőnyegre a Papp László Sportarénában a szerb Mihail Kajala ellen.

A két birkózó nagyon jól ismeri egymást, a szerb csapat rendszeresen edzőtáborozik Magyarországon, ráadásul az idei Európa-bajnokságon az elődöntőben összecsaptak, s akkor a szerb győzött.

Sike András szövetségi kapitány még a vasárnapi program kezdete előtt annyit jegyzett meg, ha összekerülnek, nehéz jósolni, mert a 2009-ben világbajnok Kiss és Kajala is sok problémával küzdött a felkészülés során.

A kezdés után hangos biztatásban tört ki a publikum, a két birkózó pedig kőkeményen egymásnak feszült. Ahogy az megszokott a fogásnem meccsein, a felek a szőnyeg közepén gyűrték egymást, eredménytelenül. Kevesebb mint másfél perc után aztán Kajalát látták passzívabbnak (1-0), Kiss pedig leküldette, ám lentről nem tudta megpörgetni.

A
velemenyezd, 2018. október 28. vasárnap, 16:27
Nekem mindennap '56
pusztasomorjai rokon, Kelemen Gábor, akit lábon lőttek, de továbbiak is, mint Dohány István, Fürtös Lajos, Szűcs Béla. Voltak rendkívül súlyos esetek is. Többen életük végéig szenvedték sebesülésük következményét. Fél lábbal, bicegve dolgozták le maradék életüket. De voltak szerencsések is, akik ugyan több tucat műtét után, évekbe telve, de felgyógyultak és viszonylag hosszú életet éltek meg.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején számtalan külföldi újságíró és fotóriporter is Magyarországon tartózkodott. Így volt ez Mosonmagyaróváron vagy Hegyeshalomban, majd később az osztrák menekülttáborokban.Mosonmagyaróváron a sortűz eseményéről jelenleg nincsenek fellelhető fotók. A külföldi magazinok tudósítói a sortűz utáni eseményekről készítették számtalan felvételüket, de például a magyaróvári temetésről filmet is forgattak.Ezek a képek a legnagyobb kiadók újságjaiban jelentek meg, még Amerikában is. Sajnálatos, de a megtorlás idején ezen felvételek alapján gyűjtötték össze, állították bíróság
azenujsagom, 2018. október 24. szerda, 05:23
Folytatná a béremelést az egészségügyben a Fidesz
Szombati közleményében Fidesz az MSZP-s Korózs Lajos nyilatkozatára reagálva kiemelte, hogy az egészségügyi szakdolgozók bére 2019-re átlagosan 65 százalékkal nő a három évvel korábbihoz képest.

A 19-21 év jogviszonnyal rendelkező, OKJ-végzettségű ápolók átlagkeresete 2010 és 2018 között 172 ezer forintról 343 ezer forintra, középfokú szakmai végzettséggel 148 ezer forintról 261 ezer forintra, felsőfokú végzettséggel 223 ezer forintról 421 ezer forintra emelkedett - tették hozzá.

A mentők bére ennél is nagyobb mértékben, a szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek bére pedig 207 ezer forinttal nőtt a közlemény szerint.

Az MSZP-kormányok alatt - mint fogalmaztak - 6 ezer orvost és ápolót tettek az utcára és üldöztek el a pályáról és az országból, az itt maradók pedig megalázóan alacsony fizetésért dolgoztatták és elvettek tőlük egyhavi bért. Ha a szocialistákon múlik, már egészségügyi dolgozó sem lenne - olvasható a Fidesz közleményében.

Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési
velemenyezd, 2018. október 20. szombat, 18:08
Képek, videók
Baglyok magyarországon.jp
dnemethk
2017. február 19. vasárnap, 16:31
Itt Magyarországon
sanci81
2016. február 01. hétfő, 17:44
Sarki fény Magyarországon
pacsakute
2015. március 20. péntek, 07:40
Magyarországon lassan mi
1951anna
2013. április 12. péntek, 07:17
tito magyarországon
lacipecsenye
2013. március 07. csütörtök, 21:29
Ételosztás Magyarországon
megyerimihaly
2012. december 31. hétfő, 11:21
idosek_vilagnapja_jpg_ 175
lilagondolatok
2018. október 01. hétfő, 08:39
Ápolók világnapja.jpg
pacsakute
2018. május 12. szombat, 12:49
Víz világnapja.jpg
pacsakute
2016. március 22. kedd, 18:07
Béke világnapja.jpg
marika_godone
2016. január 07. csütörtök, 06:35
a_zene_vilagnapja_cím. jpg
erzsikepuskas
2015. december 07. hétfő, 19:08
allatok-vilagnapja.jpg
lenke1964
2015. október 04. vasárnap, 10:52
allatok%20vilagnapja%2 02.
lenke1964
2015. október 04. vasárnap, 09:01
Víz Nemzetközi Világnapja
sacimama
2015. március 25. szerda, 19:03
Idősek világnapja
sacimama
2014. október 01. szerda, 20:19
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.