Belépés
2019. június 27. csütörtök | 26. hét | 178. nap | 02:17 | László
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
József Attila: A DUNÁNÁL
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. ,,Meglásd,
ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

/1936. június/

Videó Link
maroka, 2019. június 12. szerda, 16:48
Címkék: József Attila, rakodópart alsó, város minden, hosszú esőt, habok felém, anyagba leszálltak,
Kommentek
Nyolcvan programmal várja 25 helyszínen a vendégeket a Bőköz fesztivál
számító, 470 lakosú Kémes polgármestere, Pfeifer Gabriella azt emelte ki, hogy a település számára hatalmas élmény a fesztivál, amelyre már készülnek az ott élők, és várják a rendezvényre érkezőket.

Pál Csaba, Szaporca vezetője úgy fogalmazott, hogy a településen a táj szépsége, a természeti adottságok, a gasztronómia és a rendezvény által odavitt művészeti értékek együtt találhatók meg a fesztivál ideje alatt.

Az egyutcás, 70 lakott házzal rendelkező és 201 lakosú Tésenfa polgármestere, Hideg József arra biztatta az odalátogatókat, hogy fedezzék fel, miként őrzi a település építészeti formakincse a gyönyörű, de mára már elveszett paraszti kultúrát.

Németh Tamás, Drávacsehi vezetője a sajtótájékoztató helyszínére utalva megjegyezte, hogy települése legszebb parasztháza Szentendrén található.

Szabó Attila, a PTE Protokoll és rendezvény irodájának munkatársa elmondta, hogy idén a korábbiaknál sokkal gazdagabb programmal jelennek meg, amelyben részt vesz a Műszaki és Informatikai Kar, a
velemenyezd, 2019. június 20. csütörtök, 22:03
József Attila-mellszobrot avattak a Ferencvárosban
Pintér Attila bronzból készült alkotását Tarlós István főpolgármester, Bácskai János, Ferencváros polgármestere és Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szóvivője avatta fel a Ferencvárosban.

"József Attila életének színtere kulturális örökségünk kitörölhetetlen része. Emlékezni róla, ápolni, megismertetni mulaszthatatlan kötelességünk" - hangsúlyozta köszöntőjében Tarlós István.

A főpolgármester szavai szerint a költő megjelenítése a téren visszavisz a múltba, felejthetetlen alakja mint néma szemtanú jelenik meg a megváltozott élettérben, a szobornál elidőzve, a megtört arcot fürkészve ma is eleven jelenik meg a múlt súlyos öröksége.

Mint mondta, Pintér Attila műalkotása érzékenyen megmintázott mű, amely hűen adja vissza a költő nélkülözésekkel teli alkotóéletének lényegét, akinek a nyomor, kilátástalanság, kiszolgáltatottság kitörölhetetlen nyomokat hagyott szinte minden alkotásán. "A portré egyszerű, letisztult eszközökkel, mégis
velemenyezd, 2019. június 20. csütörtök, 21:48
Krónika 7. rész (költségvetés, napirend után)
függetlenségét is biztosítja a büdzsé. Az ügyészségekről is szólt, amelyek költségvetése szintén önálló fejezetben szerepel.

Nem született döntés a bírói illetményrendszer reformjáról, így az illetményalap változatlan - ismertette. Kiemelte a bírósági ingatlanfejlesztéseket.

Jobbik: hiányzik a konszenzus

Az együttműködés és a nagyvonalúság hiányát rótta fel a kormányoldalnak Steinmetz Ádám (Jobbik), azt hangsúlyozva: tavaly egyet sem fogadtak be pártja 537 indítványából.

Jelezte: ő idén Móring József Attila fideszes honatya több korábbi indítványát nyújtotta be, bízva abban, hogy a kormánytöbbség méltányolja ezeket, hiszen a politikai szándékot látja e felvetések megvalósítására.

Hozzátette: a feladat csupán annyi, hogy költségvetési forrást kell találni a sokak által támogatott javaslatok megvalósítására.

Sneider Tamás (Jobbik) felszólalásában ismételten amellett érvelt, hogy a nőkhöz hasonlóan a férfiaknak is váljon lehetővé a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjbavonulás.
velemenyezd, 2019. június 20. csütörtök, 21:41
Múzeumok éjszakája - Sokszínű programok Csongrád megyében
vendégeket, akik a természet és a növényvilág érdekességeivel ismerkedhetnek. A Somogyi-könyvtárban az egyébként zárt külön gyűjtemények anyagából rendeznek alkalmi kiállításokat, a legkisebbek pedig 22 óráig játékos foglalkozásokon vehetnek részt.

Hódmezővásárhelyen a Múzeumok éjszakája idei fő témája a százötven éve született Tornyai János élete és munkássága. A festőművészről megszerzett ismeretekről a Színlelő nevet viselő játék feladatlapján adhatnak számot a vendégek. Ezen az éjszakán Plohn József százévesnél is idősebb fényképezőgépe is életre kel az Alföldi Galériában, amellyel a látogatókról is készítenek felvételeket, s kulisszatitkokat tudhatnak meg az érdeklődők a Dilemmáról, a világ első digitális animációs filmjéről, amely Kass János gyűjteményes kiállításában látható. Az Emlékpontban a látogatók az eredeti technikával sokszorosíthatják azokat röpcédulákat, amelyeket a kommunistaellenes "sámsoni fiúk" készítettek és terjesztettek az 1950-es években.

Szentesen az első magyar
velemenyezd, 2019. június 20. csütörtök, 12:01
Több hónapos programsorozattal emlékeznek a száz éve elhunyt Csontváryra
A június 19-én kezdődő sorozat keretében neves szakemberek tematikus előadásai vezetik végig az érdeklődőket Csontváry Kosztka Tivadar életútján, szakmai és személyes megközelítésből egyaránt - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az eseménysorozat hivatalos megnyitójára Csontváry halála évfordulójának előestéjén kerül sor a Hadik Kávéház - Szatyor Bárban, a tízéves Hadik Irodalmi Szalon évadzáró, Csontvárynak szentelt rendezvényén. Az est háziasszonya és moderátora Juhász Anna, a Hadik Irodalmi Szalon vezetője lesz.

Ezt követően október végéig előadásokkal, tematikus beszélgetésekkel, vezetett sétákkal, filmklubbal, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és meglepetésekkel idézik fel a művész különleges látásmódját, jelképeit és kalandozásainak helyszíneit.

Az előadók között Czakó Ferenc grafikusművész, W. Barna Erika kézíráskutató, Molnos Péter művészettörténész, Seremetyeff-Papp János restaurátor, Jankovics Marcell filmrendező, Gulyás Gábor esztéta, Bellák Gábor
velemenyezd, 2019. június 15. szombat, 23:24
József Attila: KÉSZ A LELTÁR
József Attila
KÉSZ A LELTÁR

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.

Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.

Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.

Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,

de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.
lilagondolatok, 2019. június 14. péntek, 12:24
Egyszer mindenkinek nyílnak a virágok...
után,
rossz időben születtem,
nem is vitatéma ez már,
rosszkor vagyok rossz helyen.

Nem kell rózsa, elegem van
apró szúrásaitól,
szenvedek én épp eleget
csúfos gonoszságoktól.

Aztán egyszer megjelentél,
rózsa volt a kezedben,
nekem hoztad, majd' megszólalt,
olyan szép, mint mesében.

"Amióta megláttalak,
illatosabb a mező,
és azóta tövis nélkül
áll a büszke rózsatő."*

* Az idézőjeles utolsó versszak adaptáció József Attila nyomán


Juhász Gyula: Erdélyi ibolyák

A kolozsvári kikelet szülötte
E pár szál gyöngéd, kora ibolya.
Szűz szirmukon
szelíden eltünődve
A magyar Mona Lisa mosolya.

Erdélyünk szent rögének ibolyái,
A fájó tájról méla üzenet,
Virágnyelven beszéltek, ó parányi,
De drága kincsek, hervadt kedvesek!

Kék szemetekben az erdélyi égnek
Régi derűje integet felém
És
menusgabor, 2019. június 13. csütörtök, 22:15
A 30. évfordulóra: az én 1956-om
BÜNTETLENÜL- titkos szolgálati módszerekkel.
Ilyen volt az, amit elkövettek ellenem - szülői segédlettel - 1963-ban...
Az igazi tragédia akkor történt velem, amikor szerelmes lettem egyik iskolatársamba,
Horváth Jóskába, akitől csak erőnek erejével - egy szörnyű erőszakot követően - tudtak elszakítani!
Itt olvasható annak a rettenetes erőszaknak a története:
https://www.facebook.com/notes/b%C3%B3na-m%C3%A1ria-ilona/kicsi-ka ti-szerelme/1813425762026745/
HORVÁTH JÓZSEF 1991-BEN HALT MEG agyi ödémában. A Székesfehérvári Alakulat alezredese volt. Soha nem volt alkalmam elmondani neki miért nem tudtam MEGVÁRNI! Soha többé nem tudtam vele beszélni. Mint ahogy másokkal sem - úgy általában. Az egész történetben ez fáj a legjobban!
Az 1956 utáni megtorlások idején rendezett perek során történt, hogy Jóska apja, Horváth István ,,NÉPI BÍRÓ" volt abban a perben, amit Mansfeld Péter és társai ügyében tartottak.
furaila, 2019. június 13. csütörtök, 16:09
Képek, videók
József Attila
maria_kadar_148
2018. május 04. péntek, 21:09
József Attila.jpg
anci-ani
2018. március 09. péntek, 15:28
József Attila - kép.jpg
anci-ani
2018. február 22. csütörtök, 08:34
József Attila - Nagy, mél
sanci81
2018. február 18. vasárnap, 17:39
József Attila idézet,Ó an
cuppika59
2018. január 19. péntek, 15:35
józsef attila szülöi háza
chillik
2017. november 22. szerda, 14:11
józsef attila mamája.png
chillik
2017. november 22. szerda, 14:10
józsef attila és családja
chillik
2017. november 22. szerda, 14:10
jözsef attila 021.png
chillik
2017. november 22. szerda, 14:09
jözsef attila 019.png
chillik
2017. november 22. szerda, 14:09
józsef attila 020.png
chillik
2017. november 22. szerda, 14:08
józsef attila 017.png
chillik
2017. november 22. szerda, 14:07
a rakodópart alsó kövén.p
chillik
2017. december 05. kedd, 13:33
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.