Belépés
2020. július 10. péntek | 28. hét | 192. nap | 18:04 | Amália
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A DK is részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia melletti demonstráción
A párt budapesti sajtótájékoztatóján a DK frakcióvezető-helyettese indoklásként azt mondta, hogy a kormányzati műhelyekben olyan döntések születnek, amelyek semmibe veszik a Magyar Tudományos Akadémiát és az akadémiai dolgozókat.

Tudomány nélkül nincs sikeres ország, a tudomány az alapja a korszerű társadalomnak és az innovációnak - jelentette ki Arató Gergely. A politikus szerint az MTA tervezett kormányzati átalakítása egy "háborús csapással ér fel". Az MTA az elmúlt években rengeteget tett annak érdekében, hogy visszacsábítsa a fiatal kutatókat, de a tudósok most ezrével fogják elhagyni az országot - tette hozzá.

Arató Gergely azt is nyilvánvalónak nevezte, hogy a kormány nem szakmai, hanem politikai okok miatt "haragszik" az MTA-ra és a tudományos életre.

A sajtótájékoztatón részt vett Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője is, aki azt mondta, hogy a tudományos életet és műhelyeket nemcsak "nyílt uszítással" lehet tönkretenni, hanem pénzelvonásokkal is. A DK ezért arra kéri a költségvetési bizottság elnökét, hogy a testület vizsgálja meg a Magyar Tudományos Akadémia büdzséjével kapcsolatban felmerülő kérdéseket - jelentette be a politikus. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: Palkovics László önhatalmúlag felül akarja írni az MTA költségvetési számait, ami felveti annak a lehetőségét, hogy az innovációs és technológiai miniszter törvénysértést követ el.

Egy másik témában feltett, a Jobbikkal való együttműködést firtató kérdésre Gréczy Zsolt azt felelte, hogy a DK az Orbán-rendszer lebontásában érdekelt pártokkal és szervezetekkel kíván együttműködni. Az önkormányzati választásra optimalizálni kell az együttműködést, hogy mindenütt egy ellenzéki polgármester-jelölt álljon szemben a Fidesszel - jelentette ki.

A politikusokat megkérték, véleményezzék Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnökének szavait, aki aggodalmának adott hangot amiatt, hogy több ellenzéki párt is együttműködésre készül a Jobbikkal. Arató Gergely azt felelte, reménykednek abban, hogy a Jobbiknak sikerül megmutatnia, a "jövője különbözik a (.) múltjától".

Arról, hogy az LMP-s Demeter Márta megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon Arató Gergely azt mondta, hogy tovább folytatódik az ellenzéki pártok elleni kormányzati hadjárat. Egy "kamu történetről, egy hazugságról van szó", úgy tűnik, hogy ha egy képviselő szembeszáll a Fidesszel, akkor minden eszközt megpróbálnak felhasználni ellene - fogalmazott.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. február 12. kedd, 13:02
Címkék: Magyar Tudományos Akadémia, Magyar Tudományos Akadémiát, Arató Gergely, Gréczy Zsolt, Palkovics László, Ronald,
Kommentek
Freund Tamás: a tudomány és a politika együttműködése nemzeti érdek
kijelentése ellen. Az új elnök hangsúlyozta: az interjúból kiragadott és kifogásolt mondatban a gyenge társadalomtudósokról beszélt, és "ezt sajnos a kiválóak vették magukra".

Mint emlékeztetett, valójában mindig a sokféleség, a sokszínűség mellett szállt síkra, a világnézeti sokféleség ugyanis motorja a társadalmi fejlődésnek.

A kormánnyal kiépítendő kapcsolatokra vonatkozó kérdésre válaszolva Freund Tamás méltatta a Belügyminisztériumban és az Emberi Erőforrások Minisztériumában működő tudományos tanácsokat, és felvetette, hogy ezek mintájára minden tárcánál létrejöhetne egy olyan szervezet, amelynek feladata a tudománnyal való kapcsolattartás lenne.

Az új elnök céljának nevezte a kétirányú kommunikációt: ne csak a kormány adjon megbízásokat a tudománynak, hanem legyen nyitott a tudomány jelzéseire - jegyezte meg.

Az MTA közlése szerint az 555 szavazati jogú közgyűlési tag közül az elnökjelöltek szavazásán 429 fő vett részt. Freund Tamás 251 szavazatot kapott (58,51 százalék), Pléh
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 14:42
Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke
A neurobiológus a hat év után leköszönő Lovász Lászlót váltja a Magyar Tudományos Akadémia élén. Az elnöki posztért Freund Tamás mellett Pléh Csaba pszichológus, nyelvész indult.

A főtitkári posztot Kollár László Péter építőmérnök, a főtitkárhelyettesit pedig Erdei Anna immunológus tölti majd be a következő hároméves ciklusban.

A közgyűlés döntött a három közül két alelnök személyéről is. A társadalomtudományi alelnök Lamm Vanda jogász, a természettudományi alelnök pedig Hudecz Ferenc kémikus lesz.

Az élettudományi alelnöki pozícióra új szavazást kell kiírni, mert - mint az mta.hu-n írják - a három jelölt egyike sem kapta meg az ötven százalék plusz egy szavazatot. A szavazás második körébe Kosztolányi György és Szathmáry Eörs jutott be.

Kedden újabb 24 órás szavazás kezdődött a választott elnökségi tagokról, a Könyv- és Folyóirat Bizottság elnökéről és a közgyűlés által választandó bizottságok tagjairól.
velemenyezd, 2020. július 07. kedd, 19:42
II. János Pál pápa és a cikluskövetés
családok boldogságát. Az Evangelium vitae kezdetű enciklikájában kiemelte, hogy az élet szolgálatában álló nevelés magában foglalja azt is, hogy a házaspárokat a felelősségteljes családtervezésre oktassák. A házaspárokat pedig arra hívta, hogy ,,tartsák tiszteletben a személyükbe írt biológiai törvényeket". És rávilágított arra, hogy éppen ,,ez a tisztelet teszi törvényessé a nemzés iránti felelősség szolgálatában a születésszabályozás természetes módszereihez való folyamodást: ezek tudományos szempontból egyre jobbak lesznek, és konkrét lehetőséget nyújtanak az erkölcsi értékekkel összhangban lévő döntésekhez." (EV 97)
1996-ban, a családtervezési módszerek oktatóihoz szólva kiemelte, hogy a természetes fogamzásszabályozás globális szinten ,,támogatja a nők és a népek szabadságának és emancipációjának folyamatát azoktól a hamis családtervezési programoktól, amelyek sajnálatos módon a fogamzásgátlás, az abortusz és a sterilizálás különféle formáit
maroka, 2020. július 07. kedd, 13:40
Krónika 5. rész (azonnali kérdések)
a fiatalok a jövő nyertesei legyenek, kiemelte figyelmet fordítottak rájuk a veszélyhelyzet idején is -hangoztatta. Kitért az új diákhitel lehetőségre és jelezte: 3 milliárdos kerettel indítják el a nyári munkavállalási programot, amely 16-25 éves, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt július elejétől augusztus végéig.



Független: hogyan lehet egy volt ügynök az MMA tagja?



Bencsik János (független) elmondta: törvényjavaslatot nyújtott be, annak érdekében, hogy se a Magyar Tudományos Akadémiának, se a Magyar Művészeti Akadémiának ne lehessen tagja olyan személy, aki a pártállami időkben részt titkosszolgálati tevékenységekben.

Kiderült ugyanis - folytatta - hogy Xantus Gábor kolozsvári születésű filmrendező úgy lehet az MMA alapító tagja, hogy a hírhedt román titkosrendőrség, a Securitate besúgója volt a magyarellenes Ceausescu-rezsim szolgálatában.

Hogyan fér bele a régivágású kereszténydemokráciába volt ügynökök és besúgók kitartása? - kérdezte.

Orbán Viktor
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 16:12
Magas lengyel állami kitüntetést vett át Körmendy Adrienne krakkói főkonzul
Az Andrzej Duda elnök által adományozott kitüntetést Marcin Przydacz külügyminiszter-helyettes nyújtotta át.

A rendezvényen átadták a kitüntetettnek Orbán Viktor miniszterelnök üdvözlőlevelét is, s levelet intézett hozzá a lengyel kormánypárt elnöke, Jaroslaw Kaczynski is.

Az ünnepségen részt vevő Piotr Naimski államtitkár, a lengyel kormány energiaügyi megbízottja köszöntőbeszédében aláhúzta: a főkonzul asszony, bár "szívét Lengyelországnak adományozta", soha nem szakította meg a kapcsolatot a saját hazájával, így "teljesen természetes módon képviseli a magyar gondolkodásmódot, a magyar érdekeket". Történettudományi műveltségéből fakadóan is Körmendy Adrienne számára a közép-európai sorsközösség mindig természetes volt, így a lengyel-magyar közelség "nagyszerű szóvivője" lett - húzta alá Naimski.

Körmendy Adrienne (1946) történész, diplomata az ELTE Bölcsészettudományi Karán diplomázott, később a Varsói Egyetemen is tanult ösztöndíjjal. 1968-1986-ban a Magyar Tudományos Akadémia
velemenyezd, 2020. június 26. péntek, 19:32
Átadták a megújult Beethoven Emlékmúzeumot Martonvásáron
Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kiemelte, hogy a Brunszvik-kastély parkjában most már két múzeum van egymáshoz közel: a tavaly átadott Agroverzum Tudományos Élményközpont és a megújult emlékmúzeum, amely a zenetörténet egyik géniuszának hagyatékát mutatja be.

A zene és a tudomány szorosan összekapcsolódik, "a tudósok a zenében keresnek feloldódást", ennek jó példája, hogy Bólyai János matematikus kiválóan hegedült, Werner Heisenberg fizikus pedig zongorázott - tette hozzá.

Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy a múzeum megújítása és a kút építése 200 millió forintba került, de a projekt további eleme a Brunszvik-Beethoven sétány megépítése, amelyre 400 millió forintot fordítanak.

Jelezte, hogy a közbeszerzés során hamarosan kiválasztja a város a kivitelezőt, így év végére elkészülhet a beruházás.

A képviselő arról is beszélt, hogy a Brunszvik-család és Ludwig von Beethoven hagyatéka feladatot és kötelezettséget ró a ma
velemenyezd, 2020. június 26. péntek, 14:32
Virtuális kiállítás nyílik az Országos Idegennyelvű Könyvtár honlapján
Sárközi Ildikó Gyöngyvér etnológus, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársának Létből létbe - Halottak és ősök a kínai sibék emlékezetében című fotókiállításának témája a halottakról és az ősökről őrzött tudás ünnep- és mindennapokat meghatározó jelentősége.

Mint írják, a kínai világ hatalmas térségre terjed ki, és ezen a földrajzi egységen belül a különböző etnikumok távolról sem alkotnak homogén egységet. A kínai nyelvű és kínai kultúrát képviselő han kínaiak mellett további 55, eltérő nyelveket beszélő és eltérő hagyományokkal rendelkező népcsoport él, közéjük tartoznak a sibék is.

Az eredetileg Északkelet-Kínában élő, a mandzsu Qing-dinasztia Nyolczászlós hadseregében szolgáló sibék egy csoportját 1764-ben telepítették át Északnyugat-Kínába, a mai Hszingcsiang-Ujgur Autonóm Terület vidékére, hogy ott határvédő feladatokat lássanak el.

A kommüniké kiemeli, hogy a Kínában nagy nyugatra telepítésként ismert esemény következtében a sibék két
velemenyezd, 2020. június 12. péntek, 13:02
Berzeviczy Albert nevét veszi fel a BOM Alapítvány ösztöndíjprogramja
nemcsak azt érte el, hogy Magyarország részt vegyen az első modern kori olimpiai játékokon, hanem azt is, hogy a magyar sportolók ne az Osztrák-Magyar Monarchia olimpikonjaiként, hanem a Magyar Királyság versenyzőiként szerepeljenek az 1896-os athéni nyári játékokon, ahol hét sportoló hat sportágban hat érmet szerezett, amivel a nem hivatalos éremtáblázaton Magyarország a 6. helyen zárt.

Berzeviczy Albert elkötelezett támogatója volt az olimpiai játékok Budapestre hozatalának. 1911-ben, a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként az intézmény Széchenyi téri székházában, Berzeviczy otthont adott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 14. Kongresszusának, ahol bejelentették, hogy a magyar főváros megpályázza az 1916-os olimpia megrendezését. Egy évvel később a stockholmi olimpián a NOB úgy döntött, hogy Berlin kapja meg a négy évvel későbbi nyári játékokat, és elvi döntést hozott arról, hogy 1920-ban Budapest lesz a házigazda. Az első világháború veszteseként Magyarország végül részt sem vehetett az 1920.
velemenyezd, 2020. június 05. péntek, 10:21
Képek, videók
Tudományos Akadémia
bozsarferenc
2009. április 14. kedd, 18:09
Bp.Demonstráció.jpg
agica2004
2015. március 28. szombat, 15:42
Demonstráció.jpg
agica2004
2014. augusztus 31. vasárnap, 15:53
demonstráció.jpg
agica2004
2013. október 12. szombat, 13:41
Demonstráció
rodes53
2011. december 09. péntek, 11:07
Demonstráció:)
airbatka
2006. október 11. szerda, 09:37
Budapesti Szabadság híd.j
irmus
2018. március 04. vasárnap, 10:06
0 Budapesti látkép.png
lovaszmarika
2017. december 12. kedd, 17:54
budapesti tél.png
chillik
2017. november 17. péntek, 15:36
Családok Budapesti Világt
dandej
2017. május 27. szombat, 21:23
budapesti szanatórium.png
chillik
2016. december 25. vasárnap, 03:38
Budapesti-reggel-2016- 12-
lilagondolatok
2016. december 13. kedd, 10:38
A budapesti Állatkert
sanci81
2016. június 20. hétfő, 16:22
Budapesti béke.jpg
chillik
2016. február 20. szombat, 05:28
Budapesti tervek 2016
sanci81
2016. február 17. szerda, 17:24
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.