Belépés
2019. március 18. hétfő | 12. hét | 77. nap | 18:56 | Sándor, Ede
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Megkezdődött a 100-as vasútvonal Debrecen-Ebes közötti szakaszának felújítása
Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a beruházás várható eredményeként a vasúti és a közúti közlekedés biztonságának növelését emelte ki. Emlékeztetett arra, hogy a Hajdú-Bihart érintő munkálatok során már megújult a püspökladányi vasútállomás, és új közúti aluljáróval kötötték össze a vasúti pálya két oldalán lévő városrészeket.

Az államtitkár a most folyó rekonstrukció nagyságrendjét a 100-as fővonal 1800-as években kezdődött építéséhez, illetve az 1970-es években megvalósított villamosításához hasonlította.

Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője Debrecen elérhetőségének javulását emelte ki, és elmondta: hazánkban egyre telítettebbek az autópályák, a közutak, ezért nagyon fontos a vasútfejlesztés mind a személyszállítás, mind a teherfuvarozás szempontjából.

A Debrecen-Budapest közötti vasúti összeköttetés Kósa Lajos szerint ma még nem versenyképes, de a fejlesztésekkel azzá kell tenni.

Mayer András, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgató-helyettese hozzátette: a hazai központi költségvetési forrásból, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló beruházás 13,8 milliárdos összegének kétharmadát vasútfejlesztésre, egyharmadát ehhez kapcsolódó közútfejlesztésre fordítják.

A beruházás eredményeképp 2019 őszétől csökken a vasúti utazási idő Ebes és Debrecen között, az új felüljárónak és a körforgalomnak köszönhetően gördülékenyebb lesz a közúti közlekedés a 4-es számú főúton, nő a közlekedés színvonala, javul az utasbiztonság, valamint csökken a környezetszennyezés és a közlekedési zaj. Az Ebes-Debrecen közötti 7,65 kilométer hosszú szakasz felújítása 2018 nyarán kezdődött, és jövő ősszel fejeződhet be. Ezt követően a vasúti pálya alkalmas lesz az óránkénti 160 kilométeres sebességű közlekedésre, a kétvágányú vonal megengedett tengelyterhelése pedig 225 kiloNewtonra (kN-ra) nő - tette hozzá.

Suhajda Balázs, a MÁV Zrt. pályalétesítményi osztályvezetője kiemelte: a beruházás fontos része a kelet-nyugati vasúti közlekedés fő ütőerét képező Budapest-Debrecen-Záhony vasútvonal rekonstrukciójának, aminek eredményeként jelentősen csökken majd a menetidő a vonalon.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. szeptember 18. kedd, 22:24
Címkék: Bodó Sándor, Kósa Lajos, Mayer András, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő, Suhajda Balázs, 100-as vasútvonal,
Kommentek
Fokozatosan helyreáll a menetrend szerinti közlekedés a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon
A vonalon korábban 40-60 perccel meghosszabbodott a menetidő.

Friss közleményükben azt írták: a nyíregyházi vonalon, az Ebes-Hajdúszoboszló-Kaba közötti vonalszakaszon megjavították a meghibásodott biztosítóberendezést. A torlódások elkerülése érdekében viszont egyes személyszállító vonatok még átmenetileg egyesítve közlekedtek Püspökladány és Debrecen között.
velemenyezd, 2018. szeptember 10. hétfő, 17:01
Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon
A nyíregyházi vonalon, Ebes-Hajdúszoboszló-Kaba között a biztosítóberendezés hibásodott meg, csak egy vágányon közlekednek a vonatok - írták a közleményben.

A nagyobb torlódások elkerülése érdekében egyes személyszállító vonatok egyesítve közlekednek Püspökladány és Debrecen, illetve Hajdúszoboszló és Püspökladány között.

A Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon 40-60 perccel meghosszabbodik a menetidő - közölte a Mávinform.
velemenyezd, 2018. szeptember 10. hétfő, 15:32
Magyar rekord: 326-an ropták a Mikepércsi csárdást Debrecen főterén
Béres András néprajzkutatóra, a Déri Múzeum egykori igazgatójára, a Debreceni Népi Együttes egyik alapítójára, művészeti vezetőjére, néptánc-koreográfusra, a virágkarnevál megálmodójára születésének 90., halálának 25. évfordulójának évében egész éves programsorozattal emlékeznek tisztelői.

A Mikepércsi csárdás koreográfiája 1950-ben készült Béres András néprajzi gyűjtései nyomán. A tánc évtizedeken át volt nyitószáma a Debreceni Népi Együttes műsorainak, majd egy időre feledésbe merült. Mikepércsen azonban újra "felfedezték" az alkotást, ami mára a település egyik jelképévé vált. 2009-ben pedig - rekordot elérve - 318 táncos ropta egyszerre a mikepércsi sportpályán a csárdást.

A karneváli hét keretében pénteken délután Nagytemplom előtti Kossuth téren gyűlnek össze a néptáncosok, hogy túlszárnyalják a 2009-es sikert.

Több mint húsz település táncosai vettek részt a különleges produkcióban: ott voltak a Debreceni Népi Együttes, a Főnix Néptáncegyüttes, Mikepércs néptánc tagozatos diákjai,
velemenyezd, 2018. augusztus 18. szombat, 11:53
Késnek a vonatok a győri és a debreceni vonalon
Kavalecz Imre közleményében az áll: Tatabányán meghibásodott a biztosítóberendezés, a műszaki hiba miatt a Budapest-Győr vonalon közlekedő vonatok 30-40 percet késhetnek.

Ebes és Debrecen között egy fény- és félsorompó berendezés hibásodott meg, ezért azon a szakaszon a vonatoknak lassabban kell haladniuk. A Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon 20-30 perces késések várhatók.
velemenyezd, 2018. augusztus 10. péntek, 17:28
Milliárdos fejlesztések Hajdúszoboszlón
ezek közül az Ebes-Hajdúszoboszló kerékpárút építését, illetve összekötését a Hajdúszoboszló-Nagyhegyes-Balmazújváros kerékpárúttal.

Átépítik a hajdúszoboszlói városközpont egy részét is, amelynek a lakosság szempontjából egyik legfontosabb elemének a műjégpálya kialakítását nevezte a polgármester.

Az idei adventtől a téli hónapokban jégpályaként funkcionál a létesítmény, az év további időszakában pedig a termelői piac helyszíne lesz - mondta Sóvágó László.

Megemlítette azt is, hogy a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy-Tisza-tó kiemelt turisztika övezet fejlesztése keretében Hajdúszoboszló ötmilliárdos kormányzati forrásra számíthat az elkövetkező években.

Ebből a forrásból - a fürdőfejlesztési tervek mellett - két fontos városi idegenforgalmi beruházás valósulhat meg. Az egyik a Mátyás király sétány átalakítása, amely kilenc kanyarral kígyózik majd végig a szállodasoron, s minden kanyarban egy-egy érdekes látványelem fogadja majd a látogatókat. A másik beruházás keretében az Aqua-Palace
velemenyezd, 2018. június 23. szombat, 07:04
Hóvihar - Hajdú-Bihar 29 településén nincs áram, szünetel a villamosközlekedés Debrecenben
Közleményük szerint az áramszünet 29 településen és településrészen pontosan 19054 fogyasztási helyet érint.

A hibák elhárításán Bakonszegen, Balmazújvárosban, Bárándon, Berettyóújfaluban, Bihardancsházán, Biharnagybajomban, Bihartordán, Debrecenben, Ebesen, Földesen, Hajdúböszörményben, Hajdúnánáson, Hajdúnánás-Tedejen, Hajdúszoboszlón, Kabán, Kismacson, Látóképen, Nádudvaron, Nagyháton, Nagyhegyesen, Nagymacson, Nagyrábén, Ondódon, Püspökladányban, Sápon, Sárrétudvarin, Szerepen, Telekföldön és Tetétlenendolgoznak a szakemberek.

A rendőrség arról is tájékoztatott, hogy a Hajdúdorog és Újfehértó közötti 3504-es számú út a rendkívüli időjárási helyzet miatt járhatatlan. A havazás és a hófúvás miatt Hajdúnánás és Hajdúdorog között vasárnap reggelre járhatatlanná vált útszakaszt megtisztították, újra járható.

A szombat esti ónos eső és a felső vezetékek jegesedése miatt továbbra is szünetel a villamosközlekedés Debrecenben - közölte a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. sajtóügyeletese vasárnap
velemenyezd, 2018. március 18. vasárnap, 10:41
Késnek a vonatok a záhonyi vonalon
A Mávinform szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy nem tudnak pótlóbuszokat biztosítani, helyette dízelmozdonyok beállítását tervezik Püspökladány és Debrecen között, és egyes vonatok egyesítve közlekednek majd a nagyobb torlódások elkerülése érdekében.

A vonatközlekedést a korábban Kaba és Püspökladány, valamint Ebes és Hajdúszoboszló között elromlott biztosítóberendezés és átépítés miatti vágányzár is lassítja - tették hozzá.
velemenyezd, 2018. március 07. szerda, 15:42
Képek, videók
Szerelmi-bájital-Debre cen
menusgabor
2019. január 15. kedd, 22:08
Debrecen
dandej
2019. január 09. szerda, 12:14
Petőfi Sándor Debrecenben
menusgabor
2019. január 01. kedd, 17:26
Debreceni_-kremes.jpg
vorosrozsa66
2018. március 27. kedd, 17:46
A debreceni run 01.jpg
chillik
2018. január 25. csütörtök, 05:02
A debreceni run 02.jpg
chillik
2018. január 25. csütörtök, 05:02
A debreceni run 03.jpg
chillik
2018. január 25. csütörtök, 05:01
A debreceni run 04.jpg
chillik
2018. január 25. csütörtök, 05:01
A debreceni run 05.jpg
chillik
2018. január 25. csütörtök, 05:01
HÜSEJÁNOS4-DEBRECEN -olaj
cserhat3
2018. január 24. szerda, 21:23
Debrecen Ünnepi fények
irmus
2017. december 29. péntek, 14:12
debreceni strand.png
chillik
2017. december 06. szerda, 15:07
megkezdődött a havazás.jp
szalai0913
2012. február 04. szombat, 20:07
Megkezdődött2.JPG
kmmmarika
2010. május 07. péntek, 10:35
Megkezdődött.JPG
kmmmarika
2010. május 07. péntek, 10:35
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.