Belépés
2019. december 09. hétfő | 50. hét | 343. nap | 16:33 | Natália
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Krónika 4. rész (határozathozatalok)
Meghatározták a horgászszövetség által kezelhető adatokat



Az Országgyűlés 172 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény módosítását, amelyet fideszes képviselők kezdeményeztek. A változás a Magyar Országos Horgász Szövetség horgásznyilvántartását, illetve a horgászegyesületi tagságot igazoló horgászkártya kiadását érinti.

Eszerint jövő január 1-jétől a horgászszövetség a nyilvántartott személy természetes személyazonosító adatait, lakcímét, kézbesítési címét, illetve telefonos és elektronikus elérhetőségét kezeli, ez utóbbi kettőt viszont csak az érintett hozzájárulása esetén rögzítik.

A javaslat egyik előterjesztője, Szűcs Lajos - aki egyben a horgászszövetség elnöke is - a módosítást azzal indokolta: tavaly elindult a horgászkártyák kibocsátása, amivel a horgászok okmányrendszerét újítják meg, a szabályozás pedig az új okmányokhoz szükséges adatok használatára adja meg a lehetőséget.



Illetéket vezetnek be a külterületből belterületbe vont ingatlanokkal való kereskedésre



A képviselők 142 igen, 16 nem és 15 tartózkodás mellett elfogadták az illetékekről szóló törvény kormány által kezdeményezett módosítását, amely jövő február 1-jétől fizetési kötelezettséget vezet be a külterületből belterületbe vont ingatlanokkal való kereskedésre.

Az illeték 90 százalékos lesz, alapját az átminősített területek eladásakor a szerzéskori és az eladási ár különbözete jelenti.

A kormány a módosítást azzal indokolta: vissza akarja szorítani a külterületből belterületbe vonással, majd a területek továbbértékesítésével kapcsolatos spekulációs ügyleteket.

Elhalasztottak egy zárószavazást



Az Országgyűlés az előterjesztő Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter kezdeményezésére 133 igen, 1 nem szavazattal és 40 tartózkodás mellett elhalasztotta a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvény és egyes kapcsolódó törvényi rendelkezések módosításának zárószavazását.



Energetikai tárgyú törvények is változnak



Az Országgyűlés 143 igen, 17 nem és 14 tartózkodás mellett, a kormány előterjesztésére energetikai tárgyú törvényeket is módosított.

Az indoklás szerint a változtatások egy része európai uniós jogharmonizációt szolgál, illetve a hazai joghatósági tapasztalat alapján született.

A döntés érinti az úgynevezett okosmérők felszerelésének szabályozását, a távhőszolgáltatási engedélyezésre vonatkozó szabályokat, a behozott kőolaj és a kőolajtermékek biztonsági készletezésével kapcsolatos számítási módszertant, illetve megszünteti az energetikai auditálásra kötelezett nagyvállalatok évente szükséges regisztrációs kötelezettségéhez kapcsolódó díjfizetést.



Tárgysorozatba vételi döntések



Az Országgyűlés tárgysorozatba vett két ellenzéki előterjesztést: a Párbeszéd klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló törvényjavaslatát, valamint az éghajlatváltozási vészhelyzetből fakadó feladatokról szóló összellenzéki határozati javaslatot.

Személyi döntések

A képviselők arról is határoztak, hogy az igazságügyi bizottságban a DK-s Arató Gergely helyét a jövőben Sebián-Petrovszki László (DK) foglalja el, míg Arató Gergely a népjóléti bizottságban folytatja munkáját a polgármesterré vált László Imre helyett.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. december 03. kedd, 11:41
Címkék: Magyar Országos Horgász Szövetség, Szűcs Lajos, Palkovics László, DK-s Arató Gergely, Sebián-Petrovszki László, Arató Gergely,
Kommentek
Tizennyolc javaslatról szavaz a parlament a jövő héten
Az ülés hétfőn 13 órakor kezdődik, először a képviselők a közelmúltban 99 éves korában elhunyt Horváth Jánosra (Fidesz) emlékeznek, aki 1945 és 1947 között kisgazda nemzetgyűlési, majd 1998 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt. Horváth János 2003-tól 2014-ig a parlament korelnöke volt.

A napirend előtti felszólalásokat követően két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét.

Szakács László korábban 2006-2010, valamint 2014-2018 között is volt már az MSZP-frakció tagja, ezúttal a családi okokból távozó Tóbiás József helyét foglalhatja el a szocialisták között. A DK padsoraiban Sebián-Petrovszki László pártigazgató az októberben a XI. kerület polgármesterévé választott László Imrét váltja.

Az interpellációkra ezúttal egy óra áll rendelkezésre, amit az azonnali kérdések követnek szintén hatvan percben, majd a kérdések hangozhatnak el fél órában.

Kedden napirend előtti felszólalásokkal indul az ülésnap, majd szavazások következnek. Több nemzetközi szerződés kihirdetése
velemenyezd, 2019. december 01. vasárnap, 11:51
Krónika 3. rész (határozathozatalok)
A parlament 169 igen szavazattal, egyhangúlag hozzájárult a magyar-szlovén államhatár új, 2018-as határokmányainak kihirdetéséhez.

Elfogadták az ÁSZ tavalyi beszámolóját



Az Országgyűlés elfogadta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2018-as szakmai tevékenységéről szóló beszámolóját.

A képviselők 117 igen szavazattal, 54 ellenében hagyták jóvá az erről szóló határozatot.

Domokos László, a szervezet elnöke az indítvány parlamenti vitájában úgy fogalmazott, az ÁSZ 2018-ban is nagy hatékonysággal és eredményesen látta el a közpénzek és a közvagyon ellenőrzésével kapcsolatos feladatait.

A parlament jóváhagyta a 2018-as zárszámadást

A parlament elfogadta a 2018-as központi költségvetés végrehajtásáról szóló pénzügyminiszteri zárszámadást.

A képviselők 116 igen szavazattal, 55 ellenében hagyták jóvá Varga Mihály javaslatát.

A kabinet szerint a tavalyi zárszámadásból nemcsak az derül ki, hogy az adócsökkentések és adókedvezmények több százmilliárd forintot hagytak a
velemenyezd, 2019. november 19. kedd, 13:13
A tavalyi zárszámadásról szavaz a Ház
A hétfőn ülés második napja reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit szavazások követnek.

A képviselőknek nyolc előterjesztésről kell dönteniük: a tavalyi költségvetés zárszámadása mellett elfogadhatják az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2018-as beszámolóját, valamint új törvényt hozhatnak a szakképzésről.

A határozathozatalok után kilenc indítvány általános vitáját bonyolítják le. Egyebek mellett terítékre kerül az az ellenzéki javaslat, amely az alaptörvény nyolcadik módosítására irányul, az önálló közigazgatási bíráskodás alkotmányos lehetőségének megszüntetése érdekében.

Igazságügyi és pénzügyi témájú törvénymódosítások mellett szó lesz még az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépés további magyar részvételéről, valamint a temesvári népfelkelésről történő megemlékezésről.

A parlament szerdán, csütörtökön és pénteken folytatja munkáját, majd jövő hétfőn fejezi azt be.
velemenyezd, 2019. november 19. kedd, 07:04
Krónika 4. rész (határozathozatalok)
Elfogadták az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2017-es és 2018-as beszámolóját



Az Országgyűlés egyhangúlag, 184 igen szavazattal elfogadta az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2017-es és 2018-as tevékenységéről szóló beszámolókat.

Az ombudsmani hivatal a gyermekek, a fogyatékossággal élők és a leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportok jogainak védelme mellett foglalkozik a szociális jogokkal, a nemzetiségek jogaival és környezetvédelmi panaszokkal is.



Költségvetési fejezetet kapott az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat



Az Országgyűlés 129 igen, 52 nem és 4 tartózkodással elfogadta a központi költségvetés címrendjének módosításáról szóló határozati javaslatot, amely létrehozza az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat költségvetési fejezetét.

A döntés előzménye, hogy július 2-án a kormány kezdeményezésére az Országgyűlés új szervezeti és finanszírozási modellt hozott létre a kutatás-fejlesztési és innovációs ágazat számára. Az MTA
velemenyezd, 2019. július 12. péntek, 12:51
A jövő évi költségvetésről döntenek a képviselők
A házelnök - parlament honlapján elérhető - napirendi javaslata alapján a nyári rendkívüli ülésszak utolsó ülése délelőtt 10 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Ezt követi Varga Judit miniszteri eskütétele. Orbán Viktor kormányfő azt követően javasolta az igazságügyi tárca élére a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát, hogy az eddigi miniszter, Trócsányi László elfoglalta képviselői helyét az Európai Parlamentben.

A határozathozatalok ideje alatt ölthet végleges formát a kormány 2020-as költségvetésről szóló javaslata. A pénzügyminiszter előterjesztése benyújtásakor úgy fogalmazott, a kabinet családbarát költségvetést terjesztett be. Varga Mihály kiemelte, jövőre csaknem 224 milliárd forinttal emelkedik a családok támogatása, a gazdaságvédelmi akcióterv mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, miközben tovább csökkenek az adók és nőnek a biztonsági kiadások.

A Ház hétfőn olyan tartalmú módosításokat hajtott
velemenyezd, 2019. július 12. péntek, 07:04
Krónika 5. rész (határozathozatalok)
Jogharmonizációs változtatások a tőzsdei cégek és részvényeseik érdekében

Az Országgyűlés törvénybe foglalta a hosszú távú részvényesi szerepvállalás ösztönzését célul tűző európai parlamenti és tanácsi irányelvet annak érdekében, hogy jelentősen javulhasson a tőzsdei cégek működése és a részvényesek tájékoztatása.

A képviselők 131 igen szavazattal, 33 nem ellenében és 22 tartózkodás mellett fogadták el az innovációért és technológiáért felelős miniszter erről szóló javaslatát.

A további jogharmonizációs célú változtatások egyike felhatalmazza a Fogyasztóvédelmi Hatóságot, hogy - amennyiben más eszköz nem vezet eredményre - elrendelje bizonyos online tartalmak eltávolítását az internetes kereskedelem felügyelete során.



Új modellt kapott a kutatás-fejlesztési és innovációs ágazat

Az Országgyűlés új szervezeti és finanszírozási modellt hozott létre a kutatás-fejlesztési és innovációs ágazat számára.

A képviselők 131 igen szavazattal, 53 nem ellenében és három
velemenyezd, 2019. július 02. kedd, 11:12
Krónika 3. rész (határozathozatalok)
Az alapvető jogok biztosává választották Kozma Ákost



Az Országgyűlés 137 igen, 39 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett - tikos szavazáson - az alapvető jogok biztosává választotta Kozma Ákost. Az ombudsmant hat évre választották meg, posztját szeptember 26-tól tölti be.



Elhalasztották a köznevelési törvény zárószavazását

A kormány kezdeményezésére az Országgyűlés 180 igen és négy nem szavazattal elhalasztotta a köznevelési törvény zárószavazását. A kormányzati törvényjavaslat módosította volna az intézményvezetőkre vonatkozó szabályokat, a magántanulói jogviszonyt, az alternatív kerettanterveket és a tankönyvellátás szabályozását.

Elfogadták a honvédségnél rendszeresíthető beosztások számáról szóló határozatot



Legfeljebb 37 650 státuszban újra meghatározta az Országgyűlés a Magyar Honvédség békeidőszaki, rendszeresíthető beosztásainak számát.

Ez nem tartalmazza a rendelkezési állomány státuszainak számát, a minisztériumban, valamint a
velemenyezd, 2019. július 02. kedd, 11:01
Képek, videók
Szövetség Istennel
dandej
2019. július 08. hétfő, 10:59
Isten jele - Szövetség
dandej
2019. március 06. szerda, 20:00
Szivárvány - Szövetség
dandej
2017. október 03. kedd, 09:25
Új szövetség 01.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:58
Új szövetség 02.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:57
Új szövetség 03.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:57
Új szövetség 04.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:56
Szövetség
dandej
2016. július 19. kedd, 14:08
Az új szövetségi kapitány
sanci81
2016. június 03. péntek, 19:07
Új szövetség.jpg
chillik
2016. január 03. vasárnap, 13:15
A gyűrű szövetsége.jpg
pacsakute
2014. július 17. csütörtök, 05:13
Dr Szűcs Lajos
idosmester2
2012. augusztus 27. hétfő, 13:01
73_sp_szucs_lajos.jpg
mezixy
2009. február 17. kedd, 16:38
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.