Belépés
2020. július 10. péntek | 28. hét | 192. nap | 08:06 | Amália
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Vízilabda Eb - Märcz Tamás véglegesítette keretét
A szövetség keddi közleménye szerint az utolsó szűkítésnél Nagy Ádám és Sedlmayer Tamás maradt ki az együttesből.

"Strukturális szempontokat is figyelembe vettünk, és a sok jó teljesítmény láttán végül, ha nem is volt könnyű, de így döntöttem" - indokolt Märcz Tamás, akinek tanítványai az elmúlt hétvégén megnyerték a világbajnok olaszok otthonában rendezett nemzetközi négyes tornát. Azon a viadalon nem ugrott vízbe kisebb sérülés miatt az olimpiai és világbajnok Hosnyánszky Norbert, akire viszont a kontinensviadalon már számít a stáb.

Az Eb-kerettel kapcsolatban a kapitány elmondta, stabil csapat állt össze három fix védővel, és két olyan játékossal, aki adott esetben magas szintű védőmunkára is fogható. Hozzátette, vannak több poszton is bevethető játékosok, mint például Erdélyi Balázs, Jansik Szilárd vagy éppen Hosnyánszky.

"Gyors a csapat, Olaszországban is jó megindulásokat láthattunk, aminek örültem, mert viszontláttam sokat az elmúlt időszak gyakorlásaiból. Az elmúlt egy-két esztendőben fizikálisan és tudás szinten is felerősödtünk az élmezőnyhöz, mindezt az Európa-bajnokságon szeretnénk igazolni. Nagyon kompakt, ütőképes a csapatunk, de még egyéni és csapatszinten is vannak előrelépési lehetőségeink. Az elkövetkezendő rövid időszakban még olyan munkát tudunk végezni, aminek az lesz a célja, hogy először a spanyolok ellen játszunk jól, stabilan, majd onnantól kezdve végig felfelé íveljen a formánk" - fűzte hozzá Märcz Tamás.

Az együttes szerdától folytatja a felkészülést, majd szombaton költözik be egy budapesti szállodába, ezen a napon a holland és a görög válogatottal tart közös edzést, illetve másnap a görögökkel elsősorban az emberelőny-emberhátrányos helyzeteket gyakorolja.

A magyar válogatott - amely kedden mutatkozik be az Eb-n - a spanyolokkal, a törökökkel és a máltaiakkal találkozik a Duna Arénában. Az olimpiai kvalifikációs kontinensviadalon egy tokiói kvótát lehet szerezni, az európai csapatok közül az ötkarikás címvédő szerbek, a világbajnok olaszok, valamint a vb-ezüstérmes spanyolok indulása már biztos.

A magyar férfi vízilabda-válogatott kerete:

------------------------------------------Kapusok: Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa), Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo) Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnoki Dózsa), Erdélyi Balázs (A-Híd OSC-Újbuda), Hárai Balázs (A-Híd OSC-Újbuda), Hosnyánszky Norbert (ZF-Eger), Jansik Szilárd (FTC-Telekom Waterpolo), Mezei Tamás (FTC-Telekom Waterpolo), Manhercz Krisztián (A-Híd OSC-Újbuda), Pohl Zoltán (FTC-Telekom Waterpolo), Varga Dénes (FTC-Telekom Waterpolo), Vámos Márton (FTC-Telekom Waterpolo), Zalánki Gergő (FTC-Telekom Waterpolo)

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. január 07. kedd, 16:01
Címkék: Vízilabda Eb, Märcz Tamás, Nagy Ádám, Sedlmayer Tamás, Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs,
Kommentek
Jövő májusban lesz a budapesti vizes Eb, törölték a vízilabda kupaidényt
"Örülünk, hogy sikerült megállapodnunk az Európa-bajnokság új időpontjáról. A magyarok szerelmesei a vizes sportoknak és különösen egy ilyen rendkívüli időszak után az emberek még inkább szívesen figyelik majd a legjobbakat. Biztos vagyok benne, hogy jövő májusban egy újabb aranyfejezetet írunk az Eb-k történetébe" - idézte a LEN közleménye Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt.

Paolo Barelli, a LEN elnöke kiemelte, az új időpont tökéletesen szolgálja a sportolók felkészülését az ugyancsak egy évvel elhalasztott tokiói olimpia előtt, és bízik benne, hogy 2021-ben újra fantasztikus lesz a hangulat a telt házas Duna Arénában.

A LEN először március 20-án halasztotta el az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók kontinensviadalát, akkor május 11. és 24. közötti időszakról augusztus 17-30. közé helyzete át. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke múlt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy az augusztusi időpont sem megfelelő, és jelezte, várhatóan jövő májusban kerül sor az
velemenyezd, 2020. május 05. kedd, 16:03
Tokió 2020 - Ismét elhalasztották a női vízilabda olimpiai selejtezőt
A magyar szövetség honlapjának híre szerint a FINA hivatalos közleményben tudatta, hogy elhalasztja a trieszti - és a férfiaknak kiírt rotterdami - viadalt. A nemzetközi szövetség azt is közölte, hogy a jövő nyári, fukuokai világbajnokságnak is új időpontot keres, miután a tokiói játékokat éppen arra az időszakra halasztották. Azt azonban megerősítette, hogy a világliga küzdelmei szeptemberben és októberben véget érnek.

A magyar férfi vízilabda-válogatott a januári Európa-bajnoki győzelmével már kiharcolta a tokiói szereplés jogát, a nőknek azonban még selejtezniük kell a kvótáért.

"Nem ért bennünket meglepetésként a hír, egyértelműen erre számítottunk. - idézte szerdán Bíró Attila szövetségi kapitányt a waterpolo.hu. - Várjuk a selejtező új időpontját, ami könnyen előfordulhat, hogy a következő évre esik. Az beigazolódott, hogy jó döntés volt elindulni a világliga-sorozatban, előtérbe kerül a két hátralévő hazai selejtezős, olaszok és franciák elleni meccsünk, és a Szuperdöntő, amelybe az
velemenyezd, 2020. április 08. szerda, 11:31
Húsvét vasárnaptól bő egy hétig a 2017-es vizes vb eseményei az M4 Sporton #éldátújra
emlékeztet rá, hogy a héten a 2016-os Eb negyeddöntőinek, elődöntőinek, valamint a döntőjének közvetítésével ér véget a kontinenstorna felidézése az M4 Sporton, azonban a múltidézésnek még koránt sincs vége: felkészül a 2017-es budapesti vizes vb.

"A hazai rendezésű világbajnokság mely pillanatára emlékszel legszívesebben? Abban az évben adták át a Duna Arénát, ahol Hosszú Katinka 2 aranyérmet is nyert 200 és 400 méter vegyesben az ezüst (200 m hát) és bronzérme (200 m pillangó) mellett, a férfi vízilabda-válogatott ezüstéremmel, a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd alkotta férfi 4×100 m gyorsváltónk pedig bronzéremmel zárta a tornát. Magyarország kilenc éremmel a 9. helyen végzett az éremtáblázaton. Az M4 Sport a magyar sikerek mellett a vizes vb legjavából ismétel." - áll a közleményben.

Húsvétvasárnaptól bő egy héten keresztül minden nap 17.30-tól az úszó középdöntőkkel és döntőkkel kezdődik a múltidézés, az esti órákban pedig a vízilabdáé lesz a főszerep. Az első férfi
velemenyezd, 2020. április 07. kedd, 10:01
Tokió 2020 - Károlyi Andrea: ősszel pótolhatnák a 3x3-as olimpiai selejtezőket
azt is, hogy akiket már neveztek csapatok, azokon sem lehetne változtatni, akkor nem jönnének be hirtelen olyan nagy nevek, akik az olimpiára kerülnek elő."

A játékosként hétszeres magyar bajnok és nyolcszoros kupagyőztes szakvezető kiemelte, a legpraktikusabb az lenne, ha ősszel pótolnák az olimpiai kvalifikációs tornákat.

"Realitása szerintem úgy lenne, hogy a klubszezon előtt vagy közben bonyolítanák le őket. Annyi mindennel meg lehet szakítani a klubszezonokat, elég a kézilabda vagy a vízilabda világeseményeire gondolni, hogy egy olimpiai selejtezőnek miért ne lehetne helyet csinálni?" - vetette fel.

A világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok magyar válogatott a már biztosan elhalasztott olimpiai kvalifikáción túl május 20. és 22. között Tel-Avivban vívna Eb-selejtezőt, a szakág kontinenstornáját pedig június 25. és 27. között rendeznék Antwerpenben.

"Semmi biztos információ nem áll rendelkezésre. A tel-avivi Eb-selejtezővel és az Európa-bajnoksággal kapcsolatos e-mailek, tájékoztatók
velemenyezd, 2020. március 25. szerda, 10:11
Eddig az alábbi magyarországi sportesemények maradtak el
Eddig az alábbi magyarországi sportesemények maradtak el a koronavírus miatt.
A koronavírus-járvány miatt több jelentős nemzetközi sporteseményt töröltek, illetve halasztottak el az elmúlt három hétben. Azokat vettük sorrendbe, melyeket Magyarországon rendeztek volna.
Nagyobb kép
...........................
A felsorolásba nem vettük bele a csapatsportok nemzetközi sorozatainak felfüggesztése miatt elmaradt vagy elmaradó mérkőzéseket, amelyek férfi vízilabdában, női és férfi kézilabdában több magyar együttest is érintenek.

március 11. - A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elhalasztotta a budapesti európai olimpiai kvalifikációs birkózóversenyt, melyet a BOK Csarnokban március 19. és 22. között rendeztek volna meg. Az MBSZ ugyanakkor kifejezte szándékát a viadal későbbi, április-májusi
maroka, 2020. március 20. péntek, 17:23
Élő tv-sportközvetítések - Péntek, szombat, vasárnap
angol bajnokság, Norwich-Leicester23.05: Tenisz, WTA-torna, Acapulco

Digisport 215.00: Tenisz, WTA-torna, Doha19.10: Sportlövészet, légfegyveres Európa-bajnokság, Wroclaw20.40: Labdarúgás, francia bajnokság, Nimes-Marseille

Digisport 317.40: Sportlövészet, légfegyveres Európa-bajnokság, Wroclaw18.20: Jégkorong, szlovák Extraliga, DVTK-Michalovce

Spíler 220.45: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Real Sociedad-Valladolid

február 29., szombat:

---------------------

M4 Sport15.15: Vízilabda, férfi ob I, FTC-Szolnok16.45: Labdarúgás, OTP Bank Liga, Budapest Honvéd-DVTK19.15: Labdarúgás, OTP Bank Liga, FTC-DVSC

Sport 114.45: Kézilabda, női Bajnokok Ligája, középdöntő, Brest-Ljubljana17.45: Kézilabda, férfi Bajnokok Ligája, Zaporizzsja-Veszprém19.15: Kézilabda, férfi Bajnokok Ligája, Barcelona-Szeged23.00: Kosárlabda, NBA, New York Knicks-Chicago Bulls

Sport 2 0.30 és 21.00: Tenisz, ATP-torna, Santiago de Chile13.45: Lósport, Kincsem+ Tuti15.30: Labdarúgás, német bajnokság,
velemenyezd, 2020. február 28. péntek, 08:00
Női vízilabda világliga - Magabiztosan győzte le a hollandokat a magyar csapat
Bíró Attila együttese ezzel a csoport élére ugrott.

A csapat jövő vasárnaptól olimpiai selejtezőtornán szerepel, azonban a koronavírus miatt egyelőre nem biztos, hogy az előzetes tervek szerint Triesztben sorra kerülő eseményt az olaszországi helyszínen rendezik meg.

Női világliga, európai selejtező, 4. forduló:Magyarország-Hollandia 12-7 (3-1, 1-3, 6-3, 2-0)------------------------------------------------a magyar csapat gólszerzői: Szilágyi 4, Keszthelyi, Garda 2-2, Parkes, Vályi, Szücs, Illés 1-1

A magyarok a vl-selejtező első fordulójában bravúros pontszerzéssel kezdtek a spanyolok otthonában, majd Oroszországban és Görögországban győztek. A hollandokkal kereken egy hónappal ezelőtt találkozott Bíró Attila együttese, amely a hazai rendezésű Európa-bajnokság bronzmérkőzésén 10-8-ra nyert riválisa ellen.

A találkozó Parkes Rebecca centergóljával indult, majd Vályi Vanda használt ki egy védekezési hibát. A hollandok szépítettek, a negyed utolsó másodpercében azonban Szilágyi
velemenyezd, 2020. február 25. kedd, 22:19
Több mint száz nemzetközi esemény az idei hazai sportnaptárban
mind a négy területen, de különösen a versenyrendezésben sikerült előrelépni. Állítását számokkal támasztotta alá: 2010-ben 39, 2015-ben 59, míg tavaly 145 rangos nemzetközi versenynek adott otthont Magyarország, és 2010 óta 761 eseményt támogatott a kormány.

"Az idén az olimpiára fókuszálunk, de ebben az évben is megközelítjük majd a hazai rendezésű rangos versenyeket illetően a tavalyi számot" - folytatta.

Megemlítette, hogy már két nagy sikerű verseny zajlott le - a januári, budapesti vízilabda Eb és a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Eb -, és hamarosan következik többek között a női kézilabdázók és a szinkronúszók olimpiai kvalifikációs viadala.

"Mindkettőnknek van hazai rendezésű világversenyről személyes élménye, tudjuk mit jelent ez egy versenyző pályafutásában. Talán egyszeri, vissza nem térő alkalmat" - mondta Vári Attila, a vízilabda-szövetség elnöke, és kiemelte a 2017-es vizes vb-t, amely azóta is mérce a rendezésben. Ő is megemlítette az idei vízilabda Eb-t, amely szerinte
velemenyezd, 2020. február 17. hétfő, 11:11
Képek, videók
végeredmény eb vízilabda.
maroka
2012. január 29. vasárnap, 23:51
Vízilabda-EB lesz
fega13
2008. június 08. vasárnap, 17:26
0 meghívója marczika%20b
lovaszmarika
2012. október 15. hétfő, 12:58
Marczis Demeter.png
farkas1945
2011. március 17. csütörtök, 16:00
Marczika.jpg
barkaszjudit
2008. január 18. péntek, 05:06
Szövetség Istennel
dandej
2019. július 08. hétfő, 10:59
Isten jele - Szövetség
dandej
2019. március 06. szerda, 20:00
Szivárvány - Szövetség
dandej
2017. október 03. kedd, 09:25
Új szövetség 01.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:58
Új szövetség 02.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:57
Új szövetség 03.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:57
Új szövetség 04.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:56
Szövetség
dandej
2016. július 19. kedd, 14:08
Az új szövetségi kapitány
sanci81
2016. június 03. péntek, 19:07
Új szövetség.jpg
chillik
2016. január 03. vasárnap, 13:15
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.