Belépés
2019. május 26. vasárnap | 21. hét | 146. nap | 23:19 | Fülöp, Evelin
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Szombaton újra kosárünnep a Hősök terén
A 2012 óta megrendezett esemény keddi sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc, a magyar szövetség (MKOSZ) elnöke leszögezte, a streetball és az MKOSZ között szoros az együttműködés, amely a szombaton 9 órakor több mint 20 pályán megkezdődő Magyar Kosárlabdázás Napján is megmutatkozik.

"A rendezvény már akkora, hogy kevesebb pályát tudunk felállítani, mint amennyire szükség lenne" - mutatott rá Szalay Ferenc. - "Igyekszünk a sportág teljes vertikumát, a szabadidősportot, tömegsportot, a fogyatékkal élők sportját és a versenysportot is lefedni."

Kiemelte, a férfi felnőtt válogatott hétfői világbajnoki mérkőzése, amelyen mindössze hat ponttal kapott ki a jóval erősebb olasz együttestől, a legmagasabb szintet reprezentálja. Mint mondta, az, hogy a csapat esélyesként szerepelhet a sorozatban, megmutatja: jó az út, amelyen elindultak. Kitért rá, a női válogatottnak komoly esélye van kijutni a kontinensviadalra, s a női utánpótlás-eredmények is bíztatók.

"Jó úton van és halad előre itthon a kosárlabda, amely a világon a labdarúgás után a második legnépszerűbb a sportág. Az eredmények igazolják, hogy Magyarországon is űzhető nagyon magas szinten" - fogalmazott.

Kifejtette, a minőség elve mentén bevezetik a mindenkire kötelező technikai, taktikai és fizikai kritériumrendszert, amely az akadémiákra és az utánpótlás-nevelés minden résztvevőjére vonatkozni fog, hogy még nagyobb lendületet kapjon a képzés.

Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke rámutatott, az élsportszövetségek közül a kosárlabdával a legszorosabb és gyümölcsözőbb a kapcsolatuk.

"Fontos számunkra, hogy az épekkel egy helyszínen, egy időben jelenjünk meg" - utalt a kerekesszékes csapatok tornájára, amelyet az integráció és tolerancia jegyében rendeznek meg. Kitért rá, az épekkel mérkőzik meg a speciális csapat, majd a 17 órakor kezdődő gálán az abu-dzabi Világjátékokra utazó speciális olimpia 87 fős küldöttségét köszöntik. Kiemelte, mind a 14 sportág sportolóit egy-egy olimpiai, világbajnok vagy Európa-bajnok, olimpikon fogja felvezetni, s ott lesz a felnőtt férfi válogatott szövetségi kapitánya, Ivkovics Sztojan is.

Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára elmondta, a sokszínű rendezvényen a sportág számos szegmense megmutatkozik, képviselve az MKOSZ azon meggyőződését, hogy minden, ami kosárlabda, a szövetséghez tartozik, és felelősséget vállal érte.

Kucsera József, a szervezőbizottság társelnöke kiemelte, a streetball fesztivál megrendezésének 26 éve alatt sok erkölcsi támogatást kaptak az MKOSZ-től, amely hat éve anyagilag és szakmailag is támogatja a kosárlabdázás napját.

Kifejtette, a 26. OTP Junior adidas Streetball Challenge sorozatban - amelynek fináléjára is sor kerül szombaton - több mint 700 csapat szerepelt, a dobóversenyeken több mint ötezren vettek részt.

"Nem a győzelem a fontos, hanem hogy a játékot megismerjék a fiatalok. A hosszú távú cél pedig az, hogy a három a három elleni játék előbb utóbb sikersportága legyen az országnak" - fogalmazott.

Az akrobatikus kosárlabda iránt érdeklődők 13 és 16 óra között a szakág világelitjébe tartozó játékosokat láthatnak a szlovén, amerikai és magyar csapatokat felvonultató Nemzetközi Akrobatikus Kosárlabda Kupán.

A programokra a belépés ingyenes.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. szeptember 18. kedd, 17:08
Címkék: Szalay Ferenc, Magyar Kosárlabdázás Napján, Lengyel Lajos, Magyar Speciális Olimpia Szövetség, Ivkovics Sztojan, Bodnár Péter,
Kommentek
A szolnoki vár újonnan feltárt része is látható lesz a művésztelepen
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) csütörtökön a helyszíni bejáráson tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kormány biztosítja a Modern Városok Program keretében megvalósuló Szolnoki Művésztelep fejlesztése című projekthez szükséges 530 millió forint többletforrást. Így a projekt mintegy 2 milliárd forintos teljes forrása biztosítottá vált - jegyezte meg.

A támogatásnak köszönhetően egy 100 négyzetméteres, teljes egészében alápincézett épületrészt alakítanak ki, amelyben a kaszárnyaépület maradványait mutatják be a nagyközönségnek.

A polgármester elmondta, hogy a kaszárnyaépület helyenként három métert meghaladó magasságú kváderkő falazattal, a déli falon pedig kapuval rendelkezett. Az épületmaradvány nemcsak Szolnok városa számára jelent értéket, mert az Alföldön hasonló méretű 16. századi épület nem található a templomokat leszámítva.

Szalay Ferenc elmondta: a 115 éves Szolnoki Művésztelep fejlesztésének célja a meglevő művészeti és kulturális tevékenységekhez szükséges
velemenyezd, 2019. május 02. csütörtök, 15:02
Női kosárlabda Euroliga - Ismét Sopronban lesz a négyes döntő
Basket a címvédő orosz UMMC Jekatyerinburggal csap össze, míg a szintén orosz, 2017-ben győztes Dinamo Kurszk a 2015-ben első cseh ZVVZ USK Praha együttesével néz szembe. A szezont a bronzmérkőzés és a döntő zárja vasárnap.

"Sopron már bizonyította, hogy remek házigazda, legyen szó a 2015-ös Európa-bajnokságról, különböző utánpótlás tornákról, vagy a tavalyi Euroliga Final Fourról" - mondta Kamil Novak.

"A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége örömmel segíti az újabb rendezést" - nyilatkozott Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke. "Külön köszönet a magyar kormánynak, hogy mellénk állt, s anyagilag is támogatja a női klubkosárlabda európai ünnepét. Magyarországon a sport stratégiai terület, egyre több rangos sporteseményt szerveznek, mert egy vendég- és sportszerető nép vagyunk. Ebbe a sorba kiválóan illeszkedik az európai kosárlabdázás egyik legrangosabb eseménye, a női Euroliga Final Four."

"Nemcsak a Sopron Basket tért vissza a négyes döntőbe, hanem a négyes döntő is visszatért Sopronba.
velemenyezd, 2019. március 20. szerda, 15:31
Március 15. - Kitüntetések - Magyar Érdemrend (1. rész)
valamint a fiatal jogász- és bölcsésznemzedékek oktatásában vállalt szerepe elismeréseként;



MAX VUYISILE SISULU, a Dél-afrikai Köztársaság Nemzetgyűlésének volt elnöke részére Magyarország és a Dél-afrikai Köztársaság közötti partneri együttműködés kialakításában és elmélyítésében betöltött szerepe, valamint az állampolgári jogok érvényre juttatása, illetve az elszámoltathatóság elve iránti szilárd elkötelezettség jegyében végzett, mértékadó politikai tevékenysége elismeréseként;



SZALAY KÁROLY József Attila-díjas író, irodalomtörténész részére több évtizedes prózaírói és irodalomtörténészi pályája során alkotott történelmi regényei, a komikum történetét bemutató művei, valamint jelentős film- és irodalomtörténeti tárgyú írásai elismeréseként.



A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta:



BÁNHIDY FERENC fej-nyaksebész, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa részére onkológus szakorvosként, valamint az első magyarországi
velemenyezd, 2019. március 15. péntek, 15:01
Szijjártó: 4,2 milliárd forintos beruházást hajt végre szolnoki gyárában az F. Segura
Szijjártó Péter közölte: a fejlesztés magas hozzáadott értéket és a legmodernebb technológiai színvonalat képviseli, ezért a kormány egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a cégnek.

A magyarországi fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a Segura cégcsoport csak Spanyolországban, Kínában és Szolnokon tart fenn gyártó egységeket - tette hozzá.

A Segura beruházása nemcsak nemzetközi összehasonlításban, hanem a magyar autóipar szempontjából is jelentős, hiszen az országban gyárral rendelkező Audi, Mercedes és az azt most előkészítő BMW, valamint a mérnöki központot létesítő Jaguar beszállítói is a szolnoki gyárban előállított eszközökkel dolgoznak - mondta a politikus.

Magyarországon 270 spanyol cég működik, amelyek több mint 4500 embernek adnak munkát. A két ország közötti kereskedelmi kapcsolat tavaly meghaladta a 4,5 milliárd eurót, ezzel Spanyolország bekerült Magyarország 15 legfontosabb külkereskedelmi partnere közé - közölte Szijjártó Péter.

A külgazdasági és
velemenyezd, 2019. március 01. péntek, 12:21
Új Néplap - Nyerges Zsolt kiszáll a szolnoki sportból
változatlan színvonalú működtetéséhez szükséges sportlétesítmények a bajnokság végéig átkerülhetnek a városhoz, és folynak a tárgyalások a klubokról is.

Kitért arra, hogy egy folyamat kezdetén tartanak, mielőtt a klubok és az utánpótlás is Szolnok városához kerülnének, elsőként az alapvető működésükhöz szükséges sportlétesítményeket adja át.

Szavai szerintegyetlen dolog vezérli, biztosítani, hogy a jövőben ugyanilyen magas színvonalon működjenek a felnőtt klubok és az utánpótlás is. Egyben kiemelte: Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) személye számára garancia arra, hogy a rendezett háttérrel átadott létesítmények megfelelő helyre kerülnek.

"Én pedig mindig ott fogok állni a csapatok mellett, és biztosan feltűnök majd a szolnoki lelátókon, mert szurkolóként sohasem tudnék tőlük elszakadni"- nyilatkozta.

Nyerges Zsolt a lapnak beszélt arról is, hogy a kosárlabdával 22 éve, a vízilabdával tíz éve foglalkozik, és ezalatt összesen 26 kupa- és bajnoki győzelmet szereztek. Mint
velemenyezd, 2019. március 01. péntek, 11:41
Budapest FotóFesztivál - Megnyílt David Lynch fotókiállítása a Műcsarnokban
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a kiállítás megnyitóján kiemelte: a fesztivál szervezői a Műcsarnokban évről évre egy neves külföldi fotóművész tárlatával kápráztatják el a közönséget.

Mint mondta, a mostani kiállításon a Twin Peaks, az 1990-es évek egyik legsikeresebb amerikai televíziós sorozatának készítője, David Lynch szürreális világával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, és lesz lehetőségük elutazni a valóságon túlra a képeit megtekintve - fogalmazott a június 2-ig látható kiállításról szólva.

A főpolgármester-helyettes a képekről elmondta: a közönség nem fog csalódni, az a képi világ, amely David Lynch-re mindig is jellemző volt, ezen a kiállításon is megjelenik. Lehet, hogy megborzongtat, lehet, hogy elgondolkodtat, de biztosan nem hagy hidegen - fogalmazott a politikus.

Kiemelte: az április 20-ig tartó fesztivál keretében a közönséget csaknem 40 kiállítás és számos egyéb esemény várja, amelyek nagy része ingyenesen látogatható. A szervezők célja, hogy a
velemenyezd, 2019. február 28. csütörtök, 20:42
Magyar Sajtófotó Pályázat - Kihirdették az idei díjazottakat
budapesti eredményhirdetésén.

A zsűri elnöke Szlukovényi Tamás fotográfus, kurátor (Kanada) volt, mellette Bielik István fotóriporter (Magyarország), Lois Lammerhuber fotográfus, könyvkiadó, fesztiváligazgató (Ausztria), Stefano De Luigi fotográfus (Olaszország) és Ami Vitale fotográfus, Nikon-nagykövet (Amerikai Egyesült Államok) vettek részt a bírálatban.

Mónus Márton (MTI/MTVA) a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat, valamint a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotográfusnak odatélt Szalay Zoltán-díjat is elnyerte.

A legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjjal Kurucz Árpádot (Magyar Idők) jutalmazták, a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter pedig Török János (Délmagyarország) lett.

Dicséretben részesült Sóki Tamás (MTI/MTVA külső munkatárs), Komka Péter (MTI/MTVA) és Török János.

A MÚOSZ Nagydíját és az André Kertész-nagydíjat elnyerő két fotográfus nevét a 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján hirdetik ki.

A Hír-, eseményfotó
velemenyezd, 2019. január 28. hétfő, 14:21
Megkezdődött a Szolnoki Várkerület fejlesztése
Szalay Ferenc (KDNP) beszámolt arról is, hogy a Szolnoki Művésztelep tavaly indult fejlesztése negyven százalékban már elkészült. A Modern Városok Program keretében megítélt csaknem 1 milliárd 160 millió forintból megvalósuló beruházás a tervek szerint 2020 nyarára ér véget.

Hozzátette, hogy további csaknem 890 millió forintra pályáztak, hogy megőrizzék az utókor számára a beruházásokat megelőző ásatások során feltárt emlékeket. A feltárás során előkerült kaszárnyaépület bemutatásához szükséges többlettámogatási kérelemről való döntést követően kerülhet sor az engedélyes tervek átdolgozására, majd a módosított építési engedély birtokában indítható meg a közbeszerzési eljárás.

Szalay Ferenc kiemelte: a Szolnok Vár! Szolnoki Várkerület projekt célja, hogy az egykori erődöt építészeti, művészeti és virtuális eszközökkel jelenítse meg és élményszerűen mutassa be a látogatók számára. A projekt keretében megépül a Szolnok Vár! látogatóközpont, amely a korábban a helyszínen álló végvár kaputornyát
velemenyezd, 2019. január 17. csütörtök, 15:42
Képek, videók
0_székely-szalay.jpg
tunkiss
2017. július 15. szombat, 08:57
25.Szalay Zsuzsi.jpg
dnemethk
2016. január 03. vasárnap, 18:19
25.Szalay Zsuzsi (8).jpg
dnemethk
2016. január 03. vasárnap, 18:19
25.Szalay Zsuzsi (7).jpg
dnemethk
2016. január 03. vasárnap, 18:19
25.Szalay Zsuzsi (6).jpg
dnemethk
2016. január 03. vasárnap, 18:19
25.Szalay Zsuzsi (5).jpg
dnemethk
2016. január 03. vasárnap, 18:19
25.Szalay Zsuzsi (4).jpg
dnemethk
2016. január 03. vasárnap, 18:19
kosárlabdázás szamárháton
agica2004
2010. február 09. kedd, 14:26
Anjou Lajos lengyel kir.
mecsery
2010. március 22. hétfő, 16:57
speciális úszóruha nyiltv
maroka
2018. augusztus 09. csütörtök, 15:17
Speciális légzéstechnikáv
farkas1945
2013. szeptember 12. csütörtök, 12:28
Speciális cicamasszázs.gi
pacsakute
2013. július 21. vasárnap, 21:28
Speciális-Lővedék.jpg
lablador
2012. június 11. hétfő, 19:42
speciális mentő minden es
csigamalac
2009. október 09. péntek, 20:29
T-zóna kontroll speciális
cristin
2008. augusztus 30. szombat, 21:14
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.