Belépés
2020. február 21. péntek | 8. hét | 52. nap | 16:22 | Eleonóra
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Olvass!!!
Senye Ilona: Fény és sötét

A város fényei unottan csillogtak az est fekete palástján. A szolgálatuk alig egy órája kezdődött meg, mégis fáradtan, elégedetlen mormogással pislákoltak. A vasárnap csendes pihenőjére áhítoztak, mert vasárnap lévén és este hat körül. Ki az, aki ilyenkor mást szeretne tenni?

A házak közt, az autók sietősen haladtak el egymás mellett, vagy tűntek el a kanyarban, kapu mögött.

Egy szürke, feltűnően jóképű autó fordult be az egyik utcában, méltóságteljes lassúsággal, mintha keresne valamit, valakit, egy házat, ahol meg kell állnia.

Az utca lámpái megvilágították a szunnyadó házakat, a pihenő bokrokat és a kertekben ácsorgó fákat, akik téli némaságba burkolózva siratták elvesztett lombjukat. A keskeny út öregesen mutatta az irányt, hallgatva hiányosságáról, melyre akarata ellenére is sor került. Úgy hatháznyira megszűnt a simasága, eltűnt a betonruhája. Helyét gödrös, szürke sártenger váltotta fel, szomorú büszkeséggel.

A város zaja ide már nem ért el. Külvárosi hangulat járta az utcákat, belesve egy-egy régi épület ablakán. A kutya is csak nézte az egyik kerítés mögül a különös autót, mely fiatal és kecses járásával igen kitűnt a megszokottak közül. Némelyik kapu előtt meghúzódva állt egy- egy öreg járgány. Piros vagy kék fakó fénytelenségét szégyellve dugdosta az ismeretlen látogató elől, aki lassan, haladt el mellettük.

A lámpák itt már gyérebben szórták fényüket, a sötét éreztette inkább a hatalmát. A házak összehúzódva figyeltek, s talán ettől tűntek olyan kicsiknek és bizalmatlanoknak.

Az egyik előtt, kabátját maga köré szorítva állt egy női alak. Kevés fénysugár szaladt oda hozzá, hogy megmutassa mosolyát az érkezőknek.

A szürke, autó megállt előtte. A benne ülők igyekeztek volna kifelé, meglepetésüket nehezen palástolva a sár, a sötét, a"más" miatt.

- Na sziasztok! Már úgy vártalak!- hasított bele a csendbe a felkiáltás, ami bátorságot öntött az érkező négy emberbe. Jól ismerték egymást, mert ölelkezve fogadták a köszönést.

- Na gyertek bé! Olyan retyés ez az utca! Azt hittem megálltok ott, kinnebb! - s azzal indult befelé, bár előbb jól szemügyre vette a vendégeit. Tekintete örömmel volt tele, mégis ott kóricált egy kis ijedelem is benne, amit a szégyenérzet vezérelt.

Megindult befelé. A szürke vaskapu mögött megállt, amíg mindenki be nem lépett. Aztán nagy nyikorogva helyére tolta.

- Menjetek csak, oda előre, ahol ég a villany.- s nagy igyekezettel kikerült mindenkit, a kitaposott ösvényen.

A tornác végigkísérte a ház oldalát omladozó vakolattal és feltöredezett betonnal. Két helyen egy-egy szőlő bokor hajladozott belekapaszkodva az érkezők kabátjába, nadrág szárába. Úgy viselkedett, mint ha könyörögne valamiért. De a vendégek sorra lehámozták magukról, nem törődve a könyörgéssel, tovább haladtak.

Két oszlop közt bejárat gubbasztott szegényes kinézettel. Az ajtó előtt egy régi, hengeres mosógép árválkodott tető nélkül. A zsinór ott kuporgott mellette, mintha társalognának. Összetartozásuk egyértelmű volt. Az ajtó festéke is már megunta az idő múlását és lepattogzott sokkhelyen. Az üveg, mely benne ékeskedett vékony függöny ruhájában, megengedte a fénynek a kíváncsiságot, s így olyanok voltak, mint a bekötött szemmel bújócskázók. A kilincs csapzottan lógott lefelé. Életunt, öreges fásultsággal teljesítette a feladatát.

Beléptek mindannyian a konyhába. A régi, hepehupás padló, göröngyös fal, a kis ablak kopott sötétítőjével, mintha visszaszaladt volna az időben. Kályha, régi üveges szekrény, asztal két székkel, még egy asztal mosogatótállal, sorakoztak egymás mellett, beterítve az egész szoba falát. Középen semmi.

Falra szegelt fogas vigyázott a szobaajtóra. A kampói nem látszottak a teleaggatott ruháktól, melyek kevélyen púposodtak egymás hátán.

Sötét színével, meleg padlószőnyeg fogadta az érkezőket. Ez a szoba is harmonizált a többivel, egy különbséggel: magasabban hordta az orrát. Tévé színesedett az egyik sarkában, régi, nagyon régi barna ruhásszekrény téblábolt vele szembe. Magas, karcsú lába fáradtan fordult kifelé. A vitrines szekrényen képek hada sorakozott, néhol dísszel, vagy bonbonos dobozzal megzavarva a csendéletet. Kanapé kínálta őket hellyel, melyen nagy rózsás takaró fontoskodott.

- Na, üljetek már le! Mit hozhatok nektek? Kávét? - ugrándozott a vendéglátó fiatal lány és úgy tett, mintha nem venné észre, a jobbra, balra tekintgető szemeket.

- Nem kérünk semmit, köszönjük, nem maradunk sokat, csak beléptünk, hogy a mama lásson téged!- jött a válasz, aztán mindenki leült.

- Voltam otthon, olyan üres volt maga nélkül a falu, mama, mintha kihalt volna. De azért elmentem az utca közepéig, mert kívántam. - folytatta beszédét, és letelepedett egy alacsony fa székre. Látszott az ülésén, hogy már sokszor foglalt rajta helyet.

- Elmentem bátyjáékhoz is, mondták, hogy jó lenne, ha már haza jönne, meg a szomszéd is várja nagyon! Pedig hideg van és hó. Ne siessen! Ráér, ha jól érzi itt magát a lányoknál.

- Hát kívánkozok biza; rég eljöttem; már két hónapja. - válaszolt az idősödő mama, aki úgy csüngött az unoka szavain, mintha az élete függne rajta.

- Pedig nincs miért, mert még a Mackó se várja. Megdöglött. Tudta?

A kérdés fenn maradt a levegőbe, majd jajdulva csapódott vissza:

- Jaj ne mond! Hát mi lett a Mackóval?

- Maga nem is tudta? Hát megdöglött! Azt nem tudom hogyan!

- Jaj Istenem! Vajon mi lett vele? - kulcsolta össze kezeit a mama, s riadt hangja, fájdalmas tekintete megóvást húzott ki az egyik lányból.

- Te aztán nem kíméled a mamát! Beszéltünk az otthoniakkal telefonon, de nem mondták, hogy ne háborgassák!- folytatta nyomatékosan, megrovó pillantást küldve felé.

- Hát most már mindegy!- vonta meg a vállát a széken ülő lány, ahogy rádöbbent tettére.

- Alig várom, hogy elköltözzünk, már innen! Elegem volt ebből a kis helységből! - váltott olyan gyorsan és szenvtelenül, mintha kergetné valaki.

- Mert, képzeljék, hogy jártunk. Felhív a párom egyik nap, hogy jön a főnöke, és itt alszik nálunk, menjek már haza. A nagy főnöke, Romániából! Tudják, a fuvarozó!

Van itt Pesten egy háza, amit bérel a sofőröknek, de az tele volt s így hát ide jött. Mondom a Jáninak, de te szólsz neki este, hogy lavórba van a fürdés! Mert én aztán nem! Tudják, nincs fürdőnk. Azért is szeretnék már elköltözni!- s keresztbe tett lábát kiegyenesítve folytatta.

- Két szoba, konyha, fürdő, előszoba. Udvar és kert is tartozik a házhoz, amit kinéztünk. Egy kicsit messze van a munkahelyemtől, de főút mellett. Elegem van már, hogy ide-oda költözök egy paplannal és párnával. De ez a miénk lesz. Megvesszük.

A szeme csillogni kezdett, remény csengett a hangjában. Mesélése tele volt élettel, álommal, akarással. A megvalósulás is kihallatszott belőle, kétség nélkül. A sötétkék melegítője, a szoba, a hely hangulata, ellentéteként hasított bele a levegőbe e huszonéves felnőtt lánynak a tenni akarása. A rokonok, elvarázsolva nézték és hallgatták.

- Megjött a nagyfőnök és én úgy szégyelltem magam. Elküldtem Jánit gyorsan a boltba, hozzon valami felvágottat, mert csak párizsi volt itthon. Na meg szalma krumplinak valót, meg valami pulykát, mert hát tudják egy főnök nem olyan, mint mi vagyunk! Egy főnök, az főnök!

-Megvacsorázott, aztán csak ott ült kint. Hát mondom a Jáninak, kérdezd meg szeretne-e mosdani és lefeküdni. Igen, persze, csillan fel a szeme: ,,-De hol lehet fürdeni?"- kérdezi. Én mosolyogva a lavórra sandítottam, ami ott volt mellettem, aztán kinyögtem, hogy hát ez az, s mutatok a tálra.

A mosoly úgy szaladt szét a hallgatók arcán, mintha színházban lennének.

- Aztán azon is túlestünk. Én kijöttem, megvettettem neki itt bent az ágyat és lefeküdt. Látják, ezért szeretnék már elköltözni innen! Pedig még vannak itt családosok, kintről, akik kisebb szobáért, többet fizetnek! Tizenötöt fejenként.

Felugrott a helyéről és kiment a szobából. Pár pillanat múlva két banánnal jött vissza, amit oda nyomott a mamája kezébe.

- Tessék, egye meg, mert szereti!

- Amikor otthon voltam, anyáméknak is kifizettem a hitelüket, amivel elmaradtak, kivettem a gyógyszerét. Mondtam, hogy húzzák össze magukat, mert nekem sincsen több. Sötétbe megyek dolgozni, és sötétbe jövök.

De a ház az én nevemen lesz, és amit keresek, azt a magaméba teszem, nem úgy, mint itt. Kicseréltük volna ezt a szekrényt is, de a vénasszony nem hagyta. Azt mondta ez értékes holmi, olyan régi, ki ne tegyük. Hát ezért van itt.

A szemek a szekrényre szegeződtek. Onnan az ablak függönyére, majd a falra. Az érzés régiségével beterítette a szobát, és talpra állította a fiatalabb vendéget. Vezényszóként álltak fel a többiek is.

- Menjünk!

- Ne siessenek, na! - ugrott fel az unoka. - Olyan keveset maradtak!

A búcsúzás gyorsabban ment. A friss levegő körüljárta őket és némán kísérte el az autóig. A kifele vezető út is megrövidült. Az autó hátrálva tolatott ki a gödrös sáros utcából.

A város fényei lassan felerősödtek, ahogy beszaladt közéjük, majd elmaradoztak.

Senki nem beszélt az autóban. Gondolataik halkan járkáltak ide-oda. Némelyik a kutyát siratta, másik a látottak sajnálatával küszködött. A fiatalabbik, pedig hálát adott, amiért ott járhatott. Megerősödött benne az, amire sokszor panaszkodik: a lehetőségekre. Egyszerre váltak értékessé a meglévő dolgai, érzései, s öröm töltötte el azért a pofonért, amit most kapott és ami felrázta és visszaterelte az élet felé, az önbecsülés, önbizalom karjaiba. Elhessegette a hiú ábrándok szövevényét, melyek néha olyan dolgok után kergették, amire nincs is szüksége, vagy amit meg sem érdemel. Ezt a pofot mosolyogva és hálás szívvel viselte.

Az elégedetlenség messze elmaradt a hátuk mögött, és az est sötétje is színesen intett vissza. A hold fénye elkísérte az otthonukig!
piroska0101, 2018. március 24. szombat, 11:48
Címkék: Senye Ilona, Elküldtem Jánit, szolgálatuk alig, órája kezdődött, vasárnap csendes, házak közt,
Kommentek
Történetek!
egér!

Voltak, akik káromkodtak; megint mások irgalomért fohászkodtak, vagy csak artikulálatlanul fölkukorékoltak, mert a nagy erdőségekben az embernek kukorékolhatnékja lesz.

A tihanyi visszhangot elrontották az építkezések, de a csalános-fülephegyi ma is kifogástalanul működik. Csak az a furcsa, hogy bárki jön, és bármit kiabál, mindig ezt válaszolja:

- Ezt a hónapos retket ki tette a cipőmbe?

Mást nem tud mondani.



Senye Ilona: Fény és sötét

A város fényei unottan csillogtak az est fekete palástján. A szolgálatuk alig egy órája kezdődött meg, mégis fáradtan, elégedetlen mormogással pislákoltak. A vasárnap csendes pihenőjére áhítoztak, mert vasárnap lévén és este hat körül. Ki az, aki ilyenkor mást szeretne tenni?

A házak közt, az autók sietősen haladtak el egymás mellett, vagy tűntek el a kanyarban, kapu mögött.

Egy szürke, feltűnően jóképű autó fordult be az egyik utcában,
piroska0101, 2016. augusztus 21. vasárnap, 05:43
Történetek novellák!!
Senye Ilona: Fény és sötét

A város fényei unottan csillogtak az est fekete palástján. A szolgálatuk alig egy órája kezdődött meg, mégis fáradtan, elégedetlen mormogással pislákoltak. A vasárnap csendes pihenőjére áhítoztak, mert vasárnap lévén és este hat körül. Ki az, aki ilyenkor mást szeretne tenni?

A házak közt, az autók sietősen haladtak el egymás mellett, vagy tűntek el a kanyarban, kapu mögött.

Egy szürke, feltűnően jóképű autó fordult be az egyik utcában, méltóságteljes lassúsággal, mintha keresne valamit, valakit, egy házat, ahol meg kell állnia.

Az utca lámpái megvilágították a szunnyadó házakat, a pihenő bokrokat és a kertekben ácsorgó fákat, akik téli némaságba burkolózva siratták elvesztett lombjukat. A keskeny út öregesen mutatta az irányt, hallgatva hiányosságáról, melyre akarata ellenére is sor került. Úgy hatháznyira megszűnt a simasága, eltűnt a betonruhája. Helyét gödrös, szürke sártenger váltotta fel, szomorú
piroska0101, 2016. március 31. csütörtök, 18:50
A cinege háza
Senye Ilona: A cinege háza

Hej, de sovány

A cinege madár,

Pedig ősz jön. Az ám!

Nem a jó meleg nyár!

Ideje ugyan lett volna, habár,

Igen fáj szegénynek a magány.



Elhagyta a párja,

Üres lett a háza,

Csak a fa kalitkája

Aki haza várja!

Nem telik mosolyra, búsul az árva,

Ez volna az ő nagy szomorúsága.



Most is búslakodik,

Léptein lassít,

Húzza az időt, míg

Haza érkezik.

Odaér a fához, még egyet ugrik:

Te jó ég! Talán csak álmodik?



Szép, új szalmaház

Leng az almafán,

Mellette magvacskák

Gomolyagba gyúrták.

Közelebb röppen, nézegeti furcsán.

Hová lett a fészke? Nahát! Elrabolták!?
skorpiolilike, 2010. október 10. vasárnap, 06:55
Képek, videók
escut_senyera.jpg
bcocoz
2009. augusztus 11. kedd, 18:02
elküldtem angyalkáimat.JP
brozsika
2009. február 08. vasárnap, 23:22
045 elküldtem a kicsiket.
cukor1st
2008. augusztus 13. szerda, 13:46
őrző védő szolgálat
eva6
2019. január 14. hétfő, 18:14
liturgikus szolgálat1001.
maroka
2017. október 02. hétfő, 09:07
Szolgálat.jpg
chillik
2017. augusztus 17. csütörtök, 04:19
lovak szolgálatban.jpg
agica2004
2016. október 29. szombat, 14:59
szolgálat
lenke1964
2014. december 22. hétfő, 22:39
viragkuldo_szolgalat.j pg
margoboszi
2014. december 03. szerda, 10:31
Püspöknek lenni szolgálat
sacimama
2014. november 05. szerda, 21:35
Boo-őrző -védő szolgálat.
agica2004
2014. július 13. vasárnap, 21:19
mennyei szolgálat
sacimama
2013. augusztus 14. szerda, 10:00
Bernáthegyi szolgálatban.
pacsakute
2013. július 16. kedd, 11:20
Szolgálat az éjszakában
sacimama
2013. június 04. kedd, 01:27
szolgálati érdemérem
lacipecsenye
2013. március 04. hétfő, 14:11
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.