Belépés
2019. december 13. péntek | 50. hét | 347. nap | 04:53 | Luca, Otília
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Gyulai Memorial - Világcsúcskísérlet női 2000 méteren
A viadal előtt tartott hétfői, székesfehérvári sajtótájékoztatón Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke hangsúlyozta, mindent megtesznek azért, hogy Dibaba megdönthesse saját, 5:23.75 perces csúcsát. Arra is emlékeztetett, hogy tavaly a katari Mutaz Essza Barsim férfi magasugrásban tett világcsúcs-kísérletet.

Az idei viadalon 43 országból 46 olimpiai- és világbajnok vesz részt.

"Ilyen méretű, ilyen minőséget képviselő nem világverseny nincs másik hazánkban" - fogalmazott.

Az idei lesz a hatodik Gyulai Memorial Székesfehérváron, Deutsch pedig most bejelentette, hogy a hetedik, a nyolcadik és a kilencedik is a városban lesz, ráadásul jövőre jubilál a verseny: az lesz a tizedik Atlétikai Magyar Nagydíj. Ennek megerősítésére 1+2 évre szóló megállapodást írt alá Cser-Palkovics András polgármesterrel.

A városvezető kiemelte: komoly városmarketing-értékkel bír a viadal, hiszen világsztár sportolók érkeznek évről évre Székesfehérvárra, ilyenkor pedig tényleg a városra figyel a világ. Hozzátette: nem volt kérdés, hogy folytatni szeretnék az együttműködést.

A nagydíjon rajthoz áll a férfi hármasugrás örökranglistájának második és negyedik helyezettje, az egyaránt amerikai Christian Taylor és Will Claye. Férfi 110 gáton a világ idei legjobb eredményét elérő amerikai Grant Holloway, illetve a regnáló olimpiai és világbajnok jamaicai Omar McCleod is érkezik. Kétszáz méteren indul az amerikai Christian Coleman, a világ jelenlegi leggyorsabb embere, aki a férfi 60 m világcsúcstartója, 100 m-en pedig 9.81 mp-cel a világ idei legjobb eredményét érte el. Ott lesz a sprinterek versenyében a szám 2017-es világ- és tavalyi Európa-bajnoka, a török Ramil Guliyev, valamint a riói olimpián bronzérmes kanadai Aaron Brown.

Női 100 m gáton az idén a fedettpályás Eb-n országos csúccsal döntőbe jutott Kozák Lucának, valamint a fedettpályás Eb-n ötödik Kerekes Grétának a világcsúcstartó, jelenlegi világranglista-vezető amerikai Kendra Harrisonnal kell megküzdenie. A hétpróbázó Krizsán Xénia ezúttal távolugrásban szerepel, és olyan ellenfelei lesznek, mint az olimpiai aranyérmes amerikai Tianna Bartoletta vagy a tavalyi fedettpályás világbajnok szerb Ivana Spanovic.

Női 200-on a 400 méteren olimpiai bajnok bahamai Shaunae Miller-Uibo legnagyobb riválisa a kétszeres vb-ezüstérmes elefántcsontparti Marie-Josée Ta Lou lesz, míg női 400 m-en a londoni világbajnok amerikai Phyllis Francis a Londonban ezüstérmes brunei Szalva Eid Naszerrel vívhat kiélezett csatát.

Női súlylökésben dobókörbe lép az olimpiai bronzérmes Márton Anita, ellenfelei között a nemzetközi szövetség (IAAF) ranglistájának első tíz helyezettje közül öten jelen lesznek. Férfi kalapácsvetésben az Eb-bronzérmes Halász Bencének többek között a háromszoros világbajnok lengyel Pawel Fajdekkel, az Eb-címvédő Wojciech Nowickival, valamint a riói ötkarikás aranyérmes tadzsik Dilshod Nazarovval kell felvennie a versenyt.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. július 08. hétfő, 13:41
Címkék: Gyulai Memorial, Deutsch Péter, Mutaz Essza Barsim, Gyulai Memorial Székesfehérváron, Atlétikai Magyar Nagydíj, Cser-Palkovics András,
Kommentek
Atlétikai vb - Dina Asher-Smith a női 200 méter győztese
A 100 méter ezüstérmese favorithoz méltóan versenyzett a fináléban, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, és 21.83 másodperces egyéni csúccsal ért célba. Ezen a távon először született brit aranyérem.

A férfiaknál 110 méter gáton annyiban papírforma győzelem született, hogy a ranglistavezető (12.98 mp) Grant Holloway diadalmaskodott. A 19 éves amerikai sprinter - aki az idei Gyulai Memorialon futotta első profi versenyét - remekül jött el a rajttól, tisztán vezetett, de az olimpiai bajnok Omar McLeod kezdett feljönni rá. A jamaicai azonban az utolsó előtti gátnál megbillent, az utolsónál pedig bukott. Így a 2015-ös világbajnok orosz - de semleges színekben induló - Szergej Subenkov jött be másodiknak.

Eredmények:

férfi 110 m gát, világbajnok:

------------------------- Grant Holloway (Egyesült Államok) 13.10 mp2. Szergej Subenkov (semlegesként) 13.153. Pascal Martinot-Lagarde (Franciaország) 13.18

női 200 m, világbajnok:

------------------------- Dina Asher-Smith
velemenyezd, 2019. október 02. szerda, 22:32
Atlétikai vb - Kerekes: bízom benne, hogy most meg tudom mutatni, mire vagyok képes
nehezíteni fogja a versenyzők dolgát.

Az idényére visszatekintve kifejtette, kiváló zárása volt a fedettpályás szezonjának a márciusi glasgow-i kontinensviadalon elért ötödik helye, ráadásul a döntős szerepléssel egy álma vált valóra. Mint mondta, szabadtéren is "egy jó utat talált" meg tavaly szeptemberi edzőváltása után.

"Száz gáton még nem tudtam megmutatni igazán, hogy mire képes, hogy hol tartunk a munkában" - fogalmazott. Hozzátette, ezzel együtt júliusban a székesfehérvári Gyulai István Memorialon elért 12.93 másodperces idejével egyéni legjobbját érte el, és egyben kvalifikációt szerzett a vb-re. - "Úgy érzem, hogy van még bennem, és nagyon remélem, hogy ez a dohai világbajnokságon fog kijönni."

Felidézte, két éve nem kvalifikációval, hanem meghívással volt ott Londonban, így ajándék futásként tekintett a viadalra, amelyen végül egy századmásodperccel maradt el a középdöntőtől. Hangsúlyozta, ezúttal elvárás magával szemben a középdöntős szereplés. A döntőbe jutásról - amelyhez két
velemenyezd, 2019. szeptember 19. csütörtök, 20:11
A kalapácsvető Halász Bence ezüstérmes az U23-as Európa-bajnokságon
A magyar szövetség beszámolója szerint a felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai szintes Halász biztatóan kezdett, 74,14 méteres első kísérlete jó kiindulási alapnak tűnt, ám utána nem tudott javítani, és a spanyol Alberto González a negyedik sorozatban egyéni csúcsot elérve 22 centiméterrel túldobta.

Halász Bence reális győzelmi esélyt szalasztott el, hiszen szombaton több mint négy méterrel maradt el idei legjobbjától. Kedden, a székesfehérvári Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon 77,36 méterrel lett második.

A gävlei döntő további két magyar résztvevője közül Rába Dániel negyedik (70,80 m), Varga Balázs pedig 12. lett (66,41 m).
velemenyezd, 2019. július 13. szombat, 20:02
Gyulai Memorial - Spiriev: a Gyulai jó eséllyel a legjobb nem Gyémánt Liga-verseny lesz az idei végelszámolásná
"Szerencsére az atlétikával könnyű helyzetben van az ember, az eredmények magukért beszélnek, nem kell magyarázkodni. Azok alapján pedig egyértelműen nagyszerű versenyt zártunk. A pontszámítás szerint 90 ezer fölé jutottunk, a verseny történetében harmadik alkalommal" - nyilatkozta az MTI-nek a székesfehérvári viadal másnapján Spiriev, aki azt is elmondta, hogy idén a világbajnokság szeptember végi időpontja alaposan felborította a szokásos rendet, így az atlétáknak és a versenyszervezőknek is nehéz dolguk van. A magyarországi nagydíj esetében is sok volt a lemondás, ezért rengeteg atléta pótlását kellett megoldani, de mindez jól sikerült. - "Minden bizonnyal idén is a régió legerősebb viadala leszünk. A legrangosabbnak tartott ostravai Golden Spike-ot például 2000 ponttal előzzük meg, ami már kategóriányi különbség."

A versenyigazgató méltatta a sztáratlétákat, többek között a 200-as győztes Christian Colemant (19.91 mp) és Shaunae Miller-Uibót (22.18 mp), akik nagyszerű versenycsúccsal győztek, a
velemenyezd, 2019. július 10. szerda, 13:42
9. Gyulai István Memorial - Atlétika
A székesfehérvári 9. Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj eredményei:
Férfiak:
200 m (0,6 méter/másodperc):
1. Christian Coleman (amerikai) 19.91 másodperc
2. Ramil Guliyev (török) 20.23
3. Aaron Brown (kanadai) 20.24

400 m:
1. Steven Gardiner (bahamai) 44.45 mp
2. Tyrell Richard (amerikai) 45.59
3. Venon Norwood (amerikai) 45.62

3000 m:
1. Michael Kibet (kenyai) 7:38.43 perc
2. Muktar Edris (etióp) 7:39.52
3. Telahun Bekele (etióp) 7:39.83

110 m gát (0,8 m/mp):
1. Grant Holloway (amerikai) 13.16 mp
2. Gabriel Constantino (brazil) 13.18
3. Andrew Pozzi (brit) 13.32

400 m gát:
1. Bayron Robinson (amerikai) 49.53 mp
2. Yasmani Copello (török) 49.92
3. Amere Lattin (amerikai) 50.04

magas:
1. Ilija Ivanyjuk (orosz) 2,33 méter
2. Andrij Procenko (ukrán) 2,28
3. Mathew Sawe (kenyai) 2,28

hármas:
1. Christian Taylor (amerikai) 17,93
maroka, 2019. július 09. kedd, 21:17
Gyulai Memorial - Eredmények
férfiak:

--------

200 m (0,6 méter/másodperc):1. Christian Coleman (amerikai) 19.91 másodperc2. Ramil Guliyev (török) 20.233. Aaron Brown (kanadai) 20.24

400 m:1. Steven Gardiner (bahamai) 44.45 mp2. Tyrell Richard (amerikai) 45.593. Venon Norwood (amerikai) 45.62

3000 m:1. Michael Kibet (kenyai) 7:38.43 perc2. Muktar Edris (etióp) 7:39.523. Telahun Bekele (etióp) 7:39.83

110 m gát (0,8 m/mp):1. Grant Holloway (amerikai) 13.16 mp2. Gabriel Constantino (brazil) 13.183. Andrew Pozzi (brit) 13.32

400 m gát:1. Bayron Robinson (amerikai) 49.53 mp2. Yasmani Copello (török) 49.923. Amere Lattin (amerikai) 50.04

magas:1. Ilija Ivanyjuk (orosz) 2,33 méter2. Andrij Procenko (ukrán) 2,283. Mathew Sawe (kenyai) 2,28

hármas:1. Christian Taylor (amerikai) 17,93 m2. Will Claye (amerikai) 17,663. Pedro Pablo Pichardo (portugál) 17,29

diszkosz:1. Daniel Stahl (svéd) 68,77 m2. Fedrick Dacres (jamaicai) 67,673. Piotr Malachowski (lengyel) 67,23

kalapács:1. Pawel Fajdek
velemenyezd, 2019. július 09. kedd, 20:22
Gyulai Memorial - Taylor, Coleman és Miller-Uibo is parádézott, a magyar gátasok közel az olimpiai szinthez
A világ legrangosabb atlétikai versenyei közé tartozó viadal programjának második felében a nemzetközi sztárok mellett a két magyar gátas sprinter is kitett magáért.

Az idei fedettpályás Európa-bajnokságon 60 gáton egyaránt döntős Kozák és Kerekes - akik közül előbbi sérülés miatt nem futhatott az Eb-fináléban - a dobogós helyek sorsába nem szólhatott bele, ám mindketten felvették az amerikai vágtázók ritmusát: előbbi 12.90 másodperccel megközelítette, utóbbi pedig 12.93-mal megjavította egyéni csúcsát, ráadásul mindketten közel kerültek a 12.84-es olimpiai kvalifikációs szinthez.

"Nagyon jó volt, hogy mindketten rajthoz állhattunk a versenyen, mert itt is húztuk, motiváltuk egymást" - mondta a verseny után Kerekes, aki szemmel láthatóan nagyon boldog volt az elért eredményével.

"Jó mezőnyben könnyebb jó eredményt futni, mint rosszban, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy mindketten így zártunk" - tette hozzá Kozák.

Az amerikai "háziversenyt" a világcsúcstartó Kendra Harrison
velemenyezd, 2019. július 09. kedd, 20:21
Gyulai Memorial - Nguyen egyéni csúccsal harmadik távolban, Márton negyedik súlylökésben
métertől is rendre messze elmaradt. Mint mondta, fizikálisan kiváló állapotban van, ám egy technikai gond miatt nem megy úgy a versenyzés, ahogy szeretné.

Székesfehérváron már az első lökésénél egyértelművé vált, hogy sikerül javítania az elmúlt viadalokon mutatott eredményein, másodikra pedig a 18 méteres vonalat is túllökte (18,08 m). A harmadik körben megint javított, 18,38 métert ért el, és ennél ugyan később nem tudott jobbat lökni, viszont így is elégedetten zárta - a negyedik helyen - a Gyulai Memorialt.

"Őszintén örülök ennek az eredménynek. Tényleg jó erőben vagyok, érzem magamban a jó eredményt, de a technikai probléma továbbra is nehezíti a dolgomat, viszont a 18,38 méter egy lépés előre" - nyilatkozott az MTI-nek Márton Anita, aki a tavalyi szabadtéri szezont lábsérülése miatt kihagyta. Mint mondta, a hosszú szünet eredményezte a mostani problémáit, ám edzőjével gőzerővel dolgoznak annak megoldásán.

A futószámokban közben férfi 400 méteren a bahamai Steven Gardiner kifejezetten
velemenyezd, 2019. július 09. kedd, 18:52
Képek, videók
BILLY GRAHAM MEMORIAL
dandej
2018. március 02. péntek, 16:48
Guards Memorial
kingakilor
2016. június 05. vasárnap, 21:34
memorial day - 2zxDa-1lvK
konikike
2016. február 23. kedd, 23:17
HG5XMAS memorial page
crse
2016. január 29. péntek, 11:20
memorial-candles.jpg
margoboszi
2015. november 24. kedd, 12:21
Albert memorial
sgy_ro
2015. március 21. szombat, 21:00
WW II Memorial, Washingto
maxxx
2015. január 10. szombat, 12:54
james_scott_memorial_f oun
agica2004
2012. szeptember 19. szerda, 14:23
london albert memorial1.j
mailona
2012. június 05. kedd, 22:50
Lincoln Memorial, Washing
evianya
2011. január 07. péntek, 13:29
csiga viadal.jpg
agica2004
2018. szeptember 03. hétfő, 15:26
viadal
janna53
2013. május 15. szerda, 19:45
viadal.jpg
agica2004
2012. november 17. szombat, 16:33
Viadal.gif
pacsakute
2012. július 29. vasárnap, 14:48
viadal (1).jpg
andomanyi
2012. február 24. péntek, 14:14
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.