Belépés
2018. november 19. hétfő | 47. hét | 323. nap | 04:08 | Erzsébet
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
BÉT - Alacsony forgalomban kismértékben emelkedett a BUX-index
A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán kiemelte, a BUX alacsony forgalomban kismértékben emelkedett, a 6,7 milliárd forintos forgalom a szokás fele volt.

Hozzátette: a magyar piac lemaradó volt a nemzetközi részvénykereskedésben, a magyar részvények vegyesen mozogtak.

Miró József elmondta, a forint árfolyama nap elején még erősödött az euróval szemben, a nap végére viszont már gyengült, 325 forintot kell adni egy euróért, 1 forinttal többet, mint csütörtökön. A hét egészét tekintve gyakorlatilag nem változott a forint árfolyama - tette hozzá.

A Mol 30 forinttal, 1,05 százalékkal 2890 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,30 százalékkal 10 100 forintra nőtt, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 405 forintot ért, forgalma 262,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,79 százalékkal 5055 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3634,60 ponton zárt pénteken, ez 1,85 pontos, 0,05 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. szeptember 14. péntek, 17:52
Címkék: Miró József, Erste Befektetési Zrt, Magyar Telekom, részvénypiac forgalma, vezető részvények, előző napi,
Kommentek
Indul az éjszakai autóbusz-közlekedés Debrecenben
Zrt. együttműködéseként, teszt jelleggel augusztusban öt hétvégén, szeptemberben pedig négy napon keresztül közlekedtek éjszakai autóbuszjáratok a városban - számolt be a kísérleti időszakról Nagy Attila, a DKV vezérigazgatója, és Jónás Zoltán, a DERKE elnöke.

A tesztidőszak bebizonyította, hogy van igény éjszakai járatokra Debrecenben, de nem akkora, hogy külön járatokat indítsanak ennek érdekében - jelezte Nagy Attila.

Hozzátette: ezért olyan megoldást választottak, amely nem vagy csak kismértékben növeli az üzemeltetés költségeit. Ennek eredményeként november 1-től három útvonalon az eddig szolgálati járatként közlekedő - a cég dolgozóit munkába szállító - autóbuszokon teszik lehetővé az utazást a nappali járatokon alkalmazott normál díjszabással.

Hasonló módon további két útvonalon az úgynevezett garázsmenetek járatait vehetik igénybe az utazók - jegyezte meg a vezérigazgató.

Nagy Attila tájékoztatása szerint a 90-es jelzésű autóbuszok egyebek mellett a keleti és a nyugati
velemenyezd, 2018. október 11. csütörtök, 15:16
BÉT - Vegyesen változott a vezető részvények ára
A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, a BUX index ledolgozta a nap eleji mínuszokat, kismértékben emelkedni tudott. A Mol megtartotta a nap eleji pluszokat, sőt növelni is tudta, és a Richter is a pozitív tartományban zárt. Bár az OTP esetében a Csányi Sándorhoz köthető alap, a Sertorius hétfőn tovább vásárolta az OTP-részvényeket - 60 ezer darabot vett -, ami azt mutatja, hogy tízezer forint alatt továbbra is igen olcsónak tartja, ez nem volt elég ahhoz, hogy emelkedni tudjon a bankpapír. A Magyar Telekom a kereskedés vége felé a 400 forintos lélektani szint alá esett - mondta a részvényelemző.

A Mol 18 forinttal, 0,63 százalékkal, 2858 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,10 százalékkal, 9850 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett
velemenyezd, 2018. szeptember 26. szerda, 10:23
MNB: rövid távon enyhén 3 százalék felett lesz az infláció, 2019 közepétől várható az inflációs cél fenntarthat
Az MNB legfrissebb negyedéves inflációs jelentését ismertetve kiemelte: rövid távon a következő hónapokban a pénzromlás üteme kismértékben lassul, de enyhén 3 százalék felett lesz. A csökkenést alapvetően az üzemanyagárak bázishatása okozza, de ezt tompítja a jövedéki adó szeptemberi emelése, illetve a feldolgozatlan élelmiszerek vártnál nagyobb drágulása.

Fennmarad a folyó fizetési mérleg többlete, és a külső finanszírozási képesség is magas marad - tette hozzá Balatoni András.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem változtatott az idei és jövő évi inflációs és GDP-előrejelzésén, az idén 2,8 százalékos inflációra és 4,4 százalékos gazdasági növekedésre számít. Jövőre az infláció 3,1 százalékra gyorsul, a GDP-bővülés 3,5 százalékra lassul, 2020-ra 3 százalékos inflációval és ugyancsak 3 százalékos növekedéssel számol az MNB a friss Inflációs jelentésében.

A jegybank által a napokban bejelentett fix kamatozású növekedési hitelprogram (nhp fix), valamint a BMW nagyberuházás az MNB várakozása
velemenyezd, 2018. szeptember 20. csütörtök, 12:52
KSH: júniusban egymilliárd euró felett volt az exporttöbblet
jelentés.

Az élelmiszerek exportja negyedik hónapja csökkent éves összehasonlításban, a májusi 8,6 százalékos zuhanás után júniusban 1,0 százalékos volt a csökkenés. A gabona és gabonakészítmények exportja harmadával esett vissza. Az ital és dohány exportja közel harmadával nőtt.

Importban a gépek és szállítóeszközök behozatala 6,5 százalékkal emelkedett. Az energiafejlesztő gépek és berendezésekimportja viszont tizedével esett vissza. A híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek importja kismértékben emelkedett főképp a mobiltelefonok behozatala miatt. A villamos gépek, készülékek és műszerek behozatala több mint tizedével bővült.

A feldolgozott termékek importjának 7,7 százalékos növekedésén belül a gyógyszerek, gyógyszerészeti termékekbehozatala több mint harmadával növekedett - jelezte a KSH.

Az élelmiszerimport 2,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az energia hordozók behozatala euróban számolva 25,6 százalékkal, változatlan áron viszont 4,0 százalékkal
velemenyezd, 2018. augusztus 31. péntek, 12:42
Nagyobb bevételt és kisebb eredményt ért el a Waberer's a második negyedévben
A tájékoztatás szerint a társaság kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 14,5 százalékkal, 19 millió euróra csökkent 2018. második negyedévben 2017. ugyanezen időszakához képest.

A cég a nemzetközi fuvarozási szegmensben növelte részesedését az európai komplettrakomány-piacon, ahol a bevétele 19 százalékkal nőtt, ugyanakkor az EBITDA 14 százalékkal alacsonyabban alakult, részben a járműkihasználtság csökkenése miatt.

A társaság bevétele a regionális szerződéses logisztika szegmensben, a bővülő raktárkapacitásnak és az árak növekedésének köszönhetően, 9 százalékkal emelkedett a második negyedévben, miközben ezen a területen az EBITDA mutatója 18 százalékkal csökkent.

Lajkó Ferenc, a Waberer's International Nyrt. vezérigazgatója kiemelte, a második negyedévben a bevételek kétszámjegyű növekedése annak köszönhető, hogy a cég folyamatosan növelte piaci részesedését.

A menedzsment megerősíti a 2018-ra vonatkozó várakozását, a kétszámjegyű bevételnövekedést, és a
velemenyezd, 2018. augusztus 07. kedd, 23:14
Richter: változatlan várakozások 2018-ra
forgalmazható az uniós piacokon. Ennek érdemi hatását szeptembertől várják - jelezte.

Bogsch Erik, az igazgatótanács elnöke kiemelte: az alapok stabilak, ahogy a cég eredménytermelő képessége is. Vannak pozitív tartalékaik, közöttük a cariprazine hatóanyagú készítmény, vagy az Esmya újbóli értékesítése. Teljesen indokolatlannak nevezte a hatóságok Esmyával kapcsolatos lépését.

Orbán Gábor az eddig elért eredményeket értékelve elmondta: a sikeres tavalyi évet követően, a nehéz évkezdet után kismértékben, 1 százalékkal csökkent az első féléves árbevétel. Ez azt mutatja, hogy az Esmyán kívüli tételek húzták az árbevételt, azonban az árfolyamváltozás lefelé ható tényező volt. Ezt tudta ellensúlyozni egy, a kínai piacra történt többletkiszállítás, 7 millió euró értékben.

A vezérigazgató közölte: a Richter romániai nagykereskedelmi vállalata engedélyét felfüggesztette az ottani hatóság, emiatt a kiszállítások megálltak, június óta az engedély visszaszerzésén dolgoznak. A nagy- és kiskereskedelmi
velemenyezd, 2018. augusztus 02. csütörtök, 10:51
A vártnál jobban nőtt a Richter nyeresége a második negyedévben
részvényre jutó nyeresége 208 forint volt az első fél évben, szemben az egy évvel korábbi 155 forinttal.

A jelentés szerint az árfolyammozgások az első fél évben 5,591 milliárd forinttal csökkentették az árbevételt.

Oroszországban, a FÁK-országok piacán, valamint Latin-Amerikában csökkent a Richter árbevétele, amihez hozzájárult a legfontosabb számlázási devizák, a rubel és a dollár árfolyamának euróval szembeni romlása is. A többi külpiacán növekedést ért el a társaság. A hazai piacon kismértékben, 0,8 százalékkal 20,4 milliárd forintra nőtt a forgalom.

Mint írták, egyes termékek és piacok árbevétel növekedése nem tudta ellensúlyozni a deviza árfolyam változások hatását és a vezető nőgyógyászati készítmény, az Esmya értékesítésében bekövetkezett visszaesést. A vizsgált időszak árbevételére a legnagyobb hatást a rubel és a dollár árfolyamának euróval szembeni gyengülése okozta. 2018 első hat hónapja során éves összehasonlításban a rubel átlagosan 14,6 százalékkal, a dollár pedig 11,5
velemenyezd, 2018. augusztus 02. csütörtök, 07:05
Képek, videók
Forgalomban.jpg
tirfer
2006. december 24. vasárnap, 21:42
index.jpg
sanci81
2018. november 11. vasárnap, 11:59
index.jpg
menusgabor
2018. szeptember 29. szombat, 22:54
index20040122.jpg
charlotteani
2018. augusztus 01. szerda, 21:39
index.jpg
lilagondolatok
2018. június 22. péntek, 11:19
index.jpg
vorosrozsa66
2018. május 15. kedd, 23:09
index.jpg
skorpiolilike
2018. április 23. hétfő, 15:27
index__1_.gif
menusgabor
2017. december 29. péntek, 20:18
index.jpg
sz719eszter
2017. szeptember 18. hétfő, 14:28
antal józsef és jános pál
maroka
2018. október 23. kedd, 10:16
SZKV-BOROS József u..jpg
agica2004
2018. szeptember 02. vasárnap, 19:16
SZKT-Pojcsik József.jpg
agica2004
2018. szeptember 02. vasárnap, 19:03
Erdélyi-József-– -Ké
liliana01
2018. augusztus 26. vasárnap, 17:57
Józsefné K...
csalogany13
2018. augusztus 25. szombat, 22:59
József A. Bus magyar ének
menusgabor
2018. augusztus 12. vasárnap, 18:53
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.