Belépés
2019. december 07. szombat | 49. hét | 341. nap | 19:48 | Ambrus
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Major Gabriella versei




MAJOR GABRIELLA VERSEI

Major Gabriella Tollászkodás (Kis játék betűkkel) címmel ez év tavaszán verseskötetet adott közre,
írásaira - a fülszövegben - mégsem vállalja a “vers" műfajt, mondván, azt meghagyja a költőknek. Mitől lesz költő valaki? És miben látja önmagát másnak, mint a költőket? A választ az alábbi interjúban adja meg a szerző:

A téma az utcán hever... vagy csak heverészik

Link






ÁPRILISI KÉPESLAP

Üdvözlégy természet!
Most kezdte színeidet
a tavasz újjá festeni
A fák üstökét eső fésüli
Zsendülő pázsitot borzol
és virágruhákban táncol
a szél s szökken felhők fodrára
kéklő hegyek ormára
Illatrajt repít a méhdongás
A harmat gyöngy, napsugárcsillanás
Zizegő sásban madárfészek
s szárnyakat bontó rebbenések
Árad a fény reggelente
aranyló híd víztükörre
Világra tárulnak az ablakok
A zsongó lelkek pici harangok
Könnyíts a szíveden s emeld az égig fel
A hithez - hinni a jót - ott mindegy mennyire kell
akarni vagy elengedni azt, ami nincs
ha a remény tünékeny, elásott, csalóka kincs
mert mégis mindig valahol
valaki új dalt dalol
és új élet fakad a rügyező ágakon
Üdv hát neked is, üdvözlégy barátom!






BEL CANTO


Víz alá nem bújhatok
tó tükréből arcod nézne
Virággá nem válhatok
a szél rólad mesélne

Hold mögé rejtőznék
látnám, mikor alszol
Hegyi ösvény lehetnék
de minden út hozzád hajszol

S ha ott lennék, bevallanám
nem félnék, hogy nem vártál rám
Mert nem véd semmi, nincs kegyelem:
Ki s be sétálhatsz az életemen





A BOLDOGSÁGMORZSÁK

A lelki szemeink filmszalagjára rögzített,
tetszőlegesen előhívható pillanatok.
Örök jelenidejű emlékeink, amiket
végig magunkkal viszünk.
A türelem jutalmai.
A türelemé, aminek olykor megadatik
elleshetni a pillanatot:
Amikor a bimbóból, a készülődésekkel teli
sejtelemből kipattannak a virág szirmai:
ahogy az ígéretből kibomlik
a teljesedés.
Amikor a bábból előbújik a lepke
és először mozduló szárnyán megcsillan
a születés hímpora.
Amikor a cseppkő könnyet ejt.
Amikor valaki egyszercsak megnyílik
számunkra görcs, póz, színészkedés,
félelem és félhomály nélkül.
Odahajol hozzánk és az arca, minden
mozdulata, szava és a lelke őszinte.
Kendőzetlen és - mert igaz ott és akkor -
gyönyörű és örök.
Nem szabadna hagyni, hogy az ilyen
közelségek, mint a varázs, megtörjenek.
Óvni kellene őket, oltalmazó kézzel
és eleven szívveréssel éltetni.
Amíg csak lehet.
Mert végig magunkkal visszük őket.



Csapda

Régóta vártam tőle a valamit
és dédelgettem a hozzá fűződő
öncsalásaim
Már majdnem sikerült
magamhoz szelidíteni
elvadult hiányát
amikor megpillantottam, ahogy
a levegőben lógó hátha-remények tükrén
szétfolyó perceimet pimaszul
nevetve zsebre vágják az ábrándok
A vele való találkozások
véletlen csapdájának ábrándjai
A csapdáéi, amiből szabadulnom kell
csak mert a bűvkörébe akar vonni
és mert csaknem késő a józanság
Tilos tehát várnom tőle a valamit.
Különben is, mióta vártam
nem fürkésztem már az eget sem!
Pedig milyen jó néha
hosszú madárrajok röptén
eltűnődni és...
tűnődni... hogy...
vajon ő szereti-e nézni
a fodrozódó felhőket?



FÉNYÉVNYIRE

Ahol felhőkön táncoltam
Istenek jártak bocskorban
Tenyeremből ettek a madarak
és szótlan világok szólaltak

És sajgó szívvel születtem
Balzsamban hiába fürödtem
S hogy korlátaim legyőzzem
fényévnyire van innen



FIUMEI ÚT

Fiumei út. Sírkert. Pontosan öt éve ezen a helyen szórták szét szegény apám hamvait. Az óriási platánfák szigorúan hajlongtak a kánikulai szélben, ahogy sétáltam alattuk. Messze előttem egy magas, vékony öregúr lépkedett öltönyében a nagy meleggel mit sem törődvén. Irigykedve néztem, ahogy szorgalmasan szedte hosszú lábait, termetét nem csorbították meg az idő fogai, s egyértelműnek hatott, hogy siet valahová. Jó magam helyet adtam a bámészkodásnak, jól esett, hogy végre nem kell sietnem sehová és élvezhetem a fák adta árnyék előnyeit. A szobrokat néztem, melyek már sok-sok évtized óta őrzik az alant meghúzódó valaha élő lelkek mindmegannyi emlékeit, s hogy közelebbről is megnézzem őket felléptem a hozzájuk vezető négy darab öreg lépcsőfokon. -"Elnézést kérek!"
Hallottam mögöttem az érdes hangot. Hátra fordultam, a kedves öregúr nézett fel rám kérően a lépcsők aljáról. Vékony, csontos arcát sütötte a nap, s fején fehér gyér haja csillogott a nap fényében.
- "Elnézést! Megtudja nekem mondani merre kell mennem a szóró parcellák felé?"
Továbbra is nézett rám a mielőbbi válaszra várva, mert szemmel láthatólag még mindig nagyon sietett.
- "Persze! Én is arra tartok." - Válaszoltam és lementem a lépcsőkön hozzá.
Ezután már együtt folytattuk utunkat - melynek célja egy volt- egy kicsit felgyorsítva lépéseinket.
- " Búcsúztatásra megy?" - Kérdeztem őt.
_ "Igen. Barátom búcsúztatására jöttem. Nyolcvan évig voltunk barátok. Még a gimnáziumban ismertük meg egymást. Aztán együtt katonáskodtunk a háborúban, majd együtt voltunk hadifogságban. És most itt van. Ő is elment. Egyedül maradtam, pedig nyolcan voltunk így barátok, de már mind eltávozott az élők soraiból."
Azután egy kis szünetet tartott. Én némán haladtam mellette. Ezután folytatta.
- " Manapság már nincsenek holtig tartó barátságok. A fiaim is elmentek az iskolából és mindenki ment a maga útján." - Legyintett a kezével. - ,, Ez már nem az a világ!"
Próbáltam neki valami okosat mondani: - ,,Talán azért, mert manapság az emberek nem élnek át együtt nehéz napokat, nincs, ami összetartsa őket, mert hát a közös gond összetartó erő lehet." A bácsi folytatta gondolatmenetét: - ,,Pedig nagyszerű dolog a barátság! Az igaz barátság! Semmi nem pótolhatja...", s további gondolatai már csak fejében éltek, nem mondott többet. Csendben mentünk egymás mellett, mintha már régóta ismertük volna egymást. Csak pár perc volt, s én úgy éreztem, mintha ismerném ezt a drága kis embert, pedig csak egy kis részletét mesélte el óriási életének! Nagy szimpátiát éreztem felé, talán azért, mert mindketten hasonlóan éreztünk azokban a pillanatokban. Gyászoltunk valakit, aki része volt életünknek, létünknek. Akit nagyon szerettünk és aki nagyon-nagyon hiányzik nekünk. Rokonlelkek lettünk pár röpke percre. A kis öregúr valószínű, hogy kilencvenes éveinek javában tartott már, mégis sugárzott belőle fiatalsága. Benne volt gyermekkora, fiatalsága és benne volt életének nehézségei és benne volt boldogsága! - ,,Örültem, hogy találkozhattam önnel! A maga segítsége nélkül nem találtam volna ide! Köszönöm és az Isten áldja kedves!" Láttam, hogy mire odaért, már hozták ki a ravatalból az urnát. Én is lassan odaértem a vázákkal teli kis helyhez. Ott volt apámé is. Meggyújtottam a kis mécsest, miközben kissé távolabb felcsendült Móczárt zenéje, s megsercentek a fúvóka csövei majd hírtelen magasba tört belőlük a víz. A víz, amely a kedves barát hamvait szórta szét, hogy aztán elnyelje a föld örökre. Apámra emlékeztem. Pontosan öt éve már, hogy őt is elnyelte a puha föld... Az öregúr jól mondta. Nincsenek már holtig tartó barátságok. Mi is az az igaz barátság? Talán az, amikor csendben ülünk egymás mellett, s mégis tudjuk a másik gondolatát. Érezzük, hogy ő mit érez és ha hosszú ideig egymástól távol kell lennünk, akkor is velünk van, bennünk él. És ha bajban vagyunk vagy bánatunk van, meghallgat minket, de nem ad tanácsot, mert tudja, hogy bennünk van a megoldás. Csak meghallgat minket, mert azt is tudja, hogy a puszta jelenléte is segítség. Aki akár nyolcvan évig is velünk van és aki még a temetésünkre is eljön, hogy elbúcsúzhasson tőlünk, dacolva a korral, dacolva a forrósággal, gyorsan szedve öreg lábait, melyek már annyi utat megjártak! Igen ez az igazi barát.
Úgy gondolom, hogy soha nem fogom elfelejteni ezt a nagyszerű találkozást! Igen, számomra nagyszerű volt, mert újra tanultam valamit. Annyi mindenért nyavalygunk ebben a rövidke kis életünkben! Annyi mindennel nem vagyunk megelégedve! De már tudom, hogy nincsenek véletlenek! Azt hallottam, hogy Korfu szigetén az emberek jelképe a kormány nélküli hajó. Úgy tartják, hogy hagyni kell, hogy oda sodorjon az élet, ahová ő akarja, mert az élet tudja, hogy mit akar, mert mindennek oka van. Hát hagyjuk hadd' sodorjon minket. Talán már nem is nagyon fáj!
Az Isten áldjon meg benneteket!



IDŐSZÁMÍTÁSUNK SZERINT

csillagidőben ketyeg a világóra
tudunk már olvasni, írni szinte mind
ha ritkán még könyvből, s kézzel papírra
áramszünet lehet vagy ünnep megint

az ár-érték és előny-kockázat aránya
de nem az aranymetszés szabálya szerint
szájról szájra terjed a joghurtkultúra
s az idő mértékkel szavatol a lejáratig

az emberi faj műfaj vagy igazi, mondd
az élet álom vagy az álomélet is lom
ilyeneket fecseg az elme, ha hagyom
s közben szép csendben elszomorodom

másfelé máshogyan kellene figyelni
az útvonaltervezőben hiába guglizgatom
lélektől lélekig az utat remélni meglelni
térkép és számítás nélkül van ideje nagyon




ILLANÁS



Este kibomlik a jelen
Benne készülődésekkel teli sejtelem
holnapmagzat születőfélben
Álmom tenyerén
időzsonglőr egyensúlyban
a holdezüst fény
s a kelő Nap gömbvöröse játszik
Égmagas hágó mögött lengő
éjtengerből már kilátszik
a hegymagasig emelkedő
partra lépő reggel
Tudatkút tükrözi még egyszer
a tűnő valóságot
Víztükrén csobban az ébredés
s szétfutó körei hintik szét
a felszínre vetült máshoni világot



Képzelet

Gyönyörű, ahogy az ablakomon besüt a nap. Innen bentről olyan, mint ha már igazán itt lenne a tavasz. Behúztam a sötétítő függönyt, mert szinte már vakított a fény. Így már sokkal jobb.
Elképzelem, hogy odakint zöld rügyekben pompáznak a magas karcsú nyárfák kertem végében. Langyos szellő hintáztatja a patak partján hajladozó szomorú fűzeket. A gyors sodrású vízen letört korhadt faágak úsznak mint sebesebben. Messzebb réti virágok járják táncukat a tavaszi napsugárban megfürdő mezőn. A magasban pacsirták éneke zeng. Képzeletben kisétálok. Elhaladok a nyárfák mellett, göcsörtös köveken egyensúlyozva átkelek a nem túl széles, de nem is keskeny gyors sodrású patakon. Felfrissülök a lágy szellő simogatásától és a tiszta víz hűs illatától. A tarka mezőre kiérvén hanyatt fekszem a színes virágok közé és a kék eget kémlelem. Felettem fehér gyapjas bárányokként úsznak tovább a felhők. A pacsirták most is vígan kergetőznek, mintha nekem adnának elő színdarabot. Szeretem őket hallgatni. Behunyom a szemem, úgy élvezem tovább éneküket. Hasamra fordulok. Előttem nevet felém a kék színű bogáncs. Mellette búzavirág áll magányában. Vajon hogy került ide, hol búza sincs? Tűnődöm el. Talán eltévedt szegény.
Jól érzem magam. Valahogy nem kívánkozom haza menni. De mégis indulnom kell. A nap már a horizontot súrolja. Felállok. Még egyszer körülnézek és magamba szívom mélyen a levegőt. Visszafelé jobb lábammal sikerül belecsúsznom a patakba. Nem esem el. Bal lábam még a kövön tartom. Lassan visszanyerem egyensúlyomat. Érzem lábamon a víz frissességét. A szomorú füzek levelei erősebben sisteregnek a szélben. Megállok az egyik égbe meredő nyárfa mellett. Felnézek rá. Szinte már nem is látni a végét, olyan magas. Eszembe jutott gyerekkorom, mikor még könnyedén másztam fel rá. A végén már egészen elvékonyodtak hajlékony ágai, ahol görcsösen kapaszkodtam, lábamnak biztonságos támaszt keresve. Gyermektestem alatt is erősen kilengett a szélben, de jó volt. Egyszerre félelmetes és mámorító.
Miért ne ? Megpróbálhatnám most is ! Kinyújtottam kezem. Megfogtam a legközelebbi ágat. Lábam ösztönösen lépett felfelé. Első ág. Itt megállok. Hülyeség! Mit akarok én! Leugrom. Halk puffanással huppanok le a kissé sárgás fűbe.
Képzeletem visszasétál íróasztalomhoz. Visszaül székemre. Újra az előttem lévő ablakot figyelem. A függönyök még mindig behúzva. Már így is marad. Kint már besötétedett. Felkapcsolom a kis villanyt, kihúzom a klaviatúrát. Valamit kellene már végre írni. Ujjaimat a billentyűzetre helyezem...



KÖRFORGÁS


Lassú álom ereszkedik le a tájra
Beleburkolózik az őszi melankóliába
De mindent betakaró jótékony palást:
A korai tél hava oldja az elmúlást
Tócsák jegének foglya sok színes falevél
Mind az eljövő zsendülő tavaszról regél
S őrzi a nyár megannyi érlelő igézetét
Mint éjek éjében derengő fény az élet jelét



LOCSPOCS

A nyár előlünk részvétlen szökött
Ősz lopakodik már a kertek között
Egyhangú ütemét eső kántálja
Ablakok üvegén orrocskák párája
Nap szórta bőkezűn fényét ránk nem is rég
Révedezni vissza volna jó kicsit még
Szemek tükrében átázott levelek
Elárvult utakon fakón ha hevernek
Kontúrok nélküli halvány akvarell
Vászna tétován szétcsorgó színre lel
Kedvünk levert: most csak veszekedne
Tócsákban szürke az ég kisírt szeme





Napóra

Éjszaka - amit kimeszelt
Hajnal - amire ráköszönt
Álom - amit zárójelbe tett
Reggel - amit felébresztett
Világ - amire ablakot nyitott
Lépés - amibe belebújt
Szerep - amit magára öltött
Türelem - amit kivárt
Út - amin sietett
Este - amit az idő elhozott
Gondolat - amit a csend mesélt
Rejtekajtó - amin bekopogott
Varázs - a titkok ujját elérő
Rajzolat - egy sosemvolt világé
Érzés - ami rátalált
Emlék - amit a múlt tükre mutat








Nem vers

Nem vers, amit hozzád nem írok
Nem élet, amit veled nem élek
Nem titok, amit miattad nem titkolok
Nem válasz, amire tőled nem várok

Nem hír, amit rólad nem hallok
Nem remény, mit tőled nem remélek
Nem álom, amit nem veled álmodok
Nem fáj, ha nem rád gondolok

Nem könny, amit érted nem ejtek
Nem szó, amit hozzád nem szólok
Nem érzés, mit miattad nem érzek
Nem igaz, hogy ennyire nem kérlek



ŐSZ

Megöregedtem. Kinyitom a szemem. Körülöttem sötétség. Még csak nem is pirkad odakint. Mindig így van ez már egy jó ideje. Ujjaimat próbálom mozdítani, de a köszvény nem engedi. Lábaimat mozgatom, hogy jusson bele egy kis vér. Pedig fel kell kelnem. Nem fekhetem végig a napot. Különben sem tudnék már tovább ágyban maradni. Valahogy feltápászkodom. Az első utam az ablakhoz vezet. Elhúzom a sötétítő függönyt. Szemben a domb tetején a templom áll büszkén. Látványa megnyugtat, s kicsit erőt veszek magamon. Odakint a szürke táj ködbe burkolódzik, mintha el akarná titkolni, hogy elmúlt a nyár. De sajnos elmúlt. Szomorúan veszem tudomásul, hogy nem csak az én időmben jött el az ősz. Újra kinézek az ablakon. Végre lassan pirkad. Nekikészülök reggeli sétámhoz. Szeretem a kora reggeli levegő ízét.
Felkelő nap sugarai sírva törik át a nyirkos levegő ködfüggönyét. Lábaimban úgy oldódik a feszültség, mint őszi reggelben a pára. A nap langyos melege már érződik. Testem, lelkem melegíti. Leülök a park egyetlen padjára. Egyedül vagyok. Magányomat feloldja az ébredező madarak hangja. A fecskék már elrepültek. Nem olyan rég még vígan csiviteltek fejem fölött. Mára már üresen áll fészkük. Most varjak károgása jelzi a közeledő telet. Kabátomat összehúzom magamon. Gallérját felhajtom. A nap már jóval a horizont fölött jár. Szemben a templom órája kondít egy rövidet, s válaszul tornyán csillan a nap aranysárga fénye. Platánok ágai hajlongnak felettem. Levelei aranyló sárgán integetnek a szélnek, mintha azt kiáltaná mind: ,,Itt vagyok! Engem is vigyél el te szél. Én is úgy szeretnék repülni, mint társaim". És vannak, akik maradnának örökre. Én is így vagyok. Néha repülnék az ég felé, hátha ott szebb napok várnak rám. Hátha arra könnyebb az élet. Hátha újra erős leszek, úgy, mint rég. Néha pedig maradnék. Maradnék itt, ezen a helyen. Remélve, újra visszatérnek a percek. Nézem a hulló leveleket, hogyan kapja fel őket a szél, hogy aztán a földön végződjön útjuk. Minden lehullott levél egy perc az életemből. Magasba nyúló ágak felé emelem fejem. Egyre kevesebb levél van már rajta. Szépen lassan elfogynak, mint életem pillanatai. De a múlt emlékei velem vannak. Úgy őrzöm őket, mint a körülöttem lévő öreg fák törzsei a nyár ízét. Emlékek. Már csak azok maradtak nekem. Szeretném megosztani őket valakivel, de nincsenek. Egyedül maradtam. Nem úgy, mint ezek a gyönyörű fák és bokrok, amelyek a parkban gyönyörű színekben pompáznak. Mert az ősznek is vannak színei. Én is várom az elmúlást, mint az idő is várja a megújulást. Hiszen az elmúlás egyben megújulás is.
Szeretném ezt az életet itt hagyni. Elfáradtam. Úgy hiszem, vár rám egy új lét. Szeretnék újjá születni az őszben, ahogy a királylepke, mikor kibújik régi valójából gyönyörű pillangóként, hogy tovább szállhasson napsütötte otthonába. De addig nagyon hosszú utat kell megjárnia. Én is így tettem. Megjártam már a magam útját.
Behunyom a szemem. Jó így itt ülni a parkban egy padon. Érzem az ősz ízeit. Fejemet a langyos napsugár végigsimogatja. Már nem jutnak eszembe szavak. Hirtelen nagy lett a csend. Szememre, mintha az ősz súlyos leplet húzott volna. Nem tudom felnyitni. És a szavak?
Megfulladtak a csendben.



PÁRBESZÉD



- Milyen tiszta és csillagos az ég!
- Sosem volt ilyen talán még
- Ködbe bújt a telihold
- És hófelhőfátylat hord
- A Vénusz fényes, mint a Nap
- Ha kivárod, reggelre elszalad
- A Fiastyúk helyén tűnékeny gyertyafény
- Messziről pislákoló elhagyott remény
- A Tejúton vakító olajmécsesek
- Keresd a kisbolygót: a B612-eset
- A lábam elé hullócsillag esett
- Ne taposs el minden boldogságmorzsahegyet!







Talán holnap

Éjszaka osont ki a tópartra. Lassan, óvatosan lépett, hogy a többieket fel ne ébressze. Nagyon nem szerette volna, ha most valaki meghallaná és utána jönne. Szeretett egyedül üldögélni és nézni a tó kékségét, amit még az éjszaka sötétsége sem tompított. Csönd volt. Az égi lámpás bevilágította a látóhatárt, s a tó sima tükrén sárgás sávot húzott, mintha ketté akarta volna szelni a víz felszínét. Nem tudott aludni, mint annyiszor mostanában. Gyötörték az emlékek. Felnézett a holdra. Mikor még együtt sétáltak a tenger homokos partján sokszor beszélgettek arról, hogy ha majd egyszer távol kerülnek egymástól és nem találkozhatnak többé, akkor majd esténként felnéznek a holdra és tudni fogják, hogy éppen akkor, gondolatban együtt vannak. Már régen történt. Nagyon régen. Most is felnézett a sötét égben fényesen ragyogó korongra. Arra gondolt, hogy ha most ő is ott lehetne vele, közel a csillagokhoz és ehhez a fényes bolygóhoz, akkor végre megint boldog lehetne úgy, mint rég. Nagyon hiányzott neki kedvese. Hűvös szél kezdett fújni kissé felborzolva a tó tükrét. Kicsiny hullámok kergetőztek, s futottak egymás után csilingelve megtörve az éjszaka csöndjét. Fázott. Karját összefonta mellkasa előtt. Talán holnap sikerülni fog. Eljön érte és újra kedvese kezét fogva, összebújva, csillagokon lépkedve, a szél vitorlásán ringatózva, pihenve boldogok lehetnek. Így érezte, ahogy a holdat nézte. Szeretett a tóparton ülni és nézni a tó kékségét, amit az éjszaka sötétsége sem tompított. Csönd volt. Az égi lámpás bevilágította a látóhatárt...




TAVASZVÁRÓ

Valami jácintillatú dallamot idéző
felhőtlen tekintetben
kellene már
a korai lombokon átszüremlő
olthatatlan fényeket
viszontlátni
holmi tűnékeny
napéjegyenlőségek helyett



TÉLI ÁLOM

Minden évben, amikor leesik az első hó, sokszor eszembe jutnak a boldog gyermekévek. Munkából hazafelé menet gyakran megállok a házamhoz közeli szánkózó domb mellett és hosszasan nézem az önfeledten nevető, sikoltozó gyerekeket, ahogyan szánkójukkal siklanak a hófehér tájban. Mintha magamat látnám, gyermekkorom idején.
Akkoriban én is mentem a közeli domboldalra, magam után ócska, de annál erősebb kis szánkómat húzva, amikor leesett az első hó.
Ó, azok a várva várt téli szünetek! Sohasem felejtem, hogy testvéreimmel és a többi gyerekkel hányszor, de hányszor repültünk szánkóinkkal, hogy aztán újra és újra megtegyük felfelé és ismét lefelé az utat. Nem számított a hideg és a fagyos hó égetése kezünkön, amely kötött kesztyűnkön is átütött. Annyira világított a fehér táj körülöttünk, hogy azt sem vettük észre, hogy besötétedett. Szüleink aggódva fogadtak minket, amikor hazaértünk, de nekünk nem számított semmi, hiszen annyira boldogok voltunk. Nagyokat nevettünk, hogy ruháink jéggé dermedve lógtak a szárítókötélen és a kicsiny jégcsapokat számláltuk nadrágszáraink alján. Olyan szép volt, ahogy meg-megcsillantak a lámpafénynél.
Miközben néztem a gyerekeket és szüleiket a szánkózó dombnál, ezek a szép emlékek jutottak eszembe. Ilyenkor sokszor elérzékenyülök.
Kitörlöm szememből az emlékezés könnyeit és lassan elindulok hazafelé.
Bárcsak egyszer még eljuthatnék arra a csodálatos helyre! Amikor karácsonykor összegyűlik a család, gyakran elbeszélgetünk a múltról. Azokról, akik már nem lehetnek köztünk és azokról a dolgokról, amelyek már nem térhetnek vissza többé. De én néha titokban reménykedem, hogy újra ott lehetek azon a dombon, ahol gyerekkoromban oly sokat repülhettem ócska kis szánkómon.
- Ez már csak álmainkban történhet meg!
Mondta bátyám, lezárván a témát minden alkalomkor, amikor szóba jöttek a téli emlékek.
De most az egyszer más hangsúllyal beszélt, és némi cinkos mosoly is megbújt szája szögletében. Gyanús volt nekem! Fölöttébb gyanús.
Ismét csak múlt az idő és szaladtak a szürke hétköznapok.
Közeledett a karácsony és már nagyon vártam a szentestét, a családi összejövetelt. Gyermeki boldogsággal készülődtem az ünnepre. Úgy éreztem, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi.
Szenteste előtti éjjelen álmomban a dombon jártam, mint oly sokszor megesett már velem. Hatalmas pelyhekben hullott a hó és barátaimmal újra repültünk szánkóinkkal a végeláthatatlan időben és térben.
Ajtócsengő riasztott fel álmomból. Hirtelen nem is tudtam hol vagyok. Kint már fényesen csillogott a nap. Ránéztem az órára. Még csak reggel fél nyolcat mutatott. Kissé mérgesen mentem az ablakomhoz, hogy kinézzek rajta ki is lehet ilyenkor a kellemetlen látogató. Nem lehet igaz, hogy szenteste és téli szabadságomnak első napján, mikor végre aludhatnék, valakinek csöngetnie kell! Elhúztam sötétítő függönyt. Nem hittem a szememnek! Az éjszaka lehullott a hó. Az első hó és nem is akármennyi! A házam előtti fenyőfa tűlevelei szinte ki sem látszódtak a nagy fehérségből! Ó milyen szép! Amikor elfordítottam a fejemet, hogy megnézzem ki áll a kapu előtt, nem láttam mást csak egy piros autót és két kötött sapkát. Ki kell mennem ahhoz, hogy láthassam kiket is rejt az a két sapka.
Boldogságom akkor volt nagyobb, amikor megláttam, hogy a fejfedők tulajdonosa nem más, mint a két testvérem.
- Hát ti? - kérdeztem meglepődve, miután betessékeltem őket a jó meleg szobába.
- Jöttünk érted.
Hiába is kérdezősködtem, nem adtak választ. Makacsul hallgattak és ugyanaz a cinkos mosoly bujkált szájuk sarkában, amelyet már egyszer ezelőtt is láttam.
Pár röpke óra múlva már robogtunk is számomra titkos úti célunk felé.
Megint felmerültek a kihagyhatatlan téli emlékek és sokat nevettünk útközben.
Nem hittem a szememnek, amikor észrevettem az ismerős tájat, amelyet hosszú évek óta nem láthattam és lassan már körvonalai a feledés homályába merültek.
- Csak nem...! - kiáltottam fel.
A két testvér, akik már az ötödik x-en is túljártak olyan kacagásban törtek ki, mintha újra azok a fiúk lennének, akik olyan sokat mókáztak gyermekként.
Az autó kereke recsegve állt meg a kásás havon. Nagy lett a csönd.
Amikor kiszálltunk, senki nem tudott megszólalni. Az alkonyat hangjai hallatszottak a szélben. Körülöttünk az ismerős fehér táj. Gyermekkorunk emléke tárult elénk. Hirtelen szaladni kezdtünk. Ott volt a domb még mindig, annyi sok év után is. Állt egymagában és minket várt. Testvéreim visszamentek az autóhoz, csomagtartójából kivettek egy szánkót.
- Ti tényleg le akartok itt csúszni?
- Ez a karácsonyi ajándékunk! Gyere!
Csak ennyit mondtak és nagyokat kiáltva a végtelenbe futni kezdtek a hóban.
Nem kellett kétszer mondaniuk. Mentünk fel a dombra, hogy azután repülhessünk lefelé úgy, mint rég.
Fel és le. Fel és le.
Megint gyermekek voltunk. Újra nevettünk és nevettünk. Nem érdekelt minket a hideg, a fagy és a sötétség.
Újra ott lehettünk a dombon.
Sírva szálltunk be az autóba. Sírtunk és nem is tudtuk, hogy miért.
Talán azért, mert boldogok voltunk, talán azért, mert szomorúak.
De ez már mindegy.
Teljesítették az álmomat. A visszatérő téli álmomat, amely nekik is ugyanúgy vissza-visszatért.
Én úgy hiszem, hogy minden embernek vannak álmai, és az álmokban ott vannak az emlékek is. Emlékek, amelyeket megálmodunk.
Álmodj te is, hogy teljesülhessenek!



Tudom

Persze, hogy tudom, hogy mennyit ér az élet! Miért feltételezed azt rólam, hogy nem tudom? Képzeld, tudom!
Most meg mit kérdezel? Hogy milyen érzés tudni azt, hogy már nem sokáig élek? A lehető legrosszabb kérdés, amit eddigi életemben hallottam. De mégsem! A másik az volt, amikor egyszer megkérdezték tőlem, hogy hol veszítettem el az eszemet. Hát vajon hol? Tudom én azt?
Azt tudni, hogy már nem sokáig élek, az olyan, mintha valaki rengeteg olyan kérdést tenne fel, amelyekre nem lehet felelni. Mert egyszerűen nincs rá felelet.
Ugyanakkor tudom, hogy már nem láthatom sokáig a virágokat, a fákat, a felhőket, a szivárványt, a napot, az esőt, a madarakat repülni az égen. És nem hallhatom a pacsirtát a rét felett, nem hallhatom szeretőm hangját és nem hallhatom a dalt, amely fejemben dúdolva kedvem vidámmá válik. Nem láthatom kedvesem arcát, sugárzó szemét, nem érezhetem édes csókját.
Tudom mit ér az élet! Mindent tudok. Tudom, mint ahogy tudja a patak, hogy merre tart, ahogy tudja a szél, hogy merről érkezik, és ahogy tudja a vihar, hogy meddig tart.
Tudom.





ÜNNEP

Fényben megfürödni
Keresztet letenni
Életre lelni s lenni
Szeretetet adni-venni
S az örömet végteleníteni

Karácsony
menusgabor, 2019. november 10. vasárnap, 22:00
Címkék: Major Gabriella, VERSEIMajor Gabriella Tollászkodás, ÁPRILISI KÉPESLAPÜdvözlégy, FIUMEI ÚTFiumei, IDŐSZÁMÍTÁSUNK SZERINTcsillagidőben, TÉLI ÁLOM Minden,
Kommentek
Evezős ob - Trónfosztás a férfi és a női nyolcasoknál
saját számaikat magabiztosan nyerték meg.

Eredmények:

a vasárnapi győztesek:

férfiak:

--------könnyűsúlyú kétpár (7 induló/olimpiai szám): Fenyődi Tamás, Galambos Péter (Vác VEC)könnyűsúlyú kettes (7): Forrai Dávid, Szabó Bence (Győri AC)négypár (11/o. sz.): Szklenka Bence, Ács Kristóf, Bácskai Máté, Varga Tamás (Vác VEC)nyolcas (8/o. sz.): MEC-Vasas (Horváth László, Molnár András, Tamás Bence, Komáromi Máté, Kiss Norbert, Gerei Tamás, Hopp Márton Péter, Dobai Tamás, kormányos: Kiss Gabriella)

nők:

----könnyűsúlyú kétpár (8/o. sz.): Kas Natália Luca, Csepel Zsófia (Vác VEC)négypár (7/o. sz.):Rozmaring Flóra, Preil Nikolett, Preil Vivien, Gadányi Zoltána (Budapest Evezős Egyesület)nyolcas (7/o. sz.): Budapest Evezős Egyesület (Rajki Erika, Sramkó Petra, Hatos Anna, Fekete Beatrix, Preil Nikolett, Preil Vivien, Rozmaring Flóra, Gadányi Zoltána, kormányos: Majoros Nóra)

a szombati győztesek:

férfiak:

--------könnyűsúlyú egypár (8): Galambos Péter (Vác VEC)kétpár
velemenyezd, 2019. szeptember 22. vasárnap, 18:32
Majoros Gabriella versei
MAJOROS GABRIELLA VERSEI

Majoros Gabriella (1968. április 25. - )


AJÁNDÉK VAGY NEKEM

Néha becsomagolatlan, ott heversz az ágyon,
és tudom, mit kapok.
Néha kis dobozban bujkálsz,
mit hamar és könnyen kibontok.
Aztán keresni kell Téged, mert el vagy rejtve,
de tűz-víz játékkal újra Rád találok.
Néha nagy dobozban vagy,
és nem tudom mekkora lehetsz benne,
de nem bújhatsz el előlem, mert megtalállak.
Van, amikor masnival átkötött színes csomag vagy,
dísze a napomnak, derűs és mosolygós.
Egyszer meg zsinórral átkötve, jól
menusgabor, 2019. szeptember 19. csütörtök, 21:00
Hamarosan indul az idei Ars Sacra Fesztivál
alkotás érkezett az Ars Sacra Filmfesztivál idei pályázati felhívására, a kísérő programot negyedik alkalommal rendezik meg a Tabán Art moziban, ahol 42 alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők. A programban egész estés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, rövidfilm (animációs, fikciós, kísérleti) szerepel. A Filmfesztivált idén a Nemzeti Kulturális Alap mellett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is támogatja.
A fesztivált idén is a Kulturális Örökség Napjaival egy időben rendezik meg. Ghyczy Gabriella, a program országos koordinátora hangsúlyozta: a programsorozat idei központi témája a szórakoztatás házai és a szórakoztatás terei. Az érdeklődők a programok során többek között koncerttermeket, színháztermeket és egykori bordélyokat fedezhetnek fel, de lesznek kerületi és romkocsmatúrák is. Mindezek mellett koncertek és előadások is szerepelnek az idei programban. A Kulturális Örökség Napjait idén szeptember 21. és 22. között rendezik meg, az országos megnyitót Kaposváron tartják a Szivárvány
maroka, 2019. szeptember 06. péntek, 15:11
Több mint hatszáz ingyenes program az idei Ars Sacra Fesztiválon
alkotás érkezett az Ars Sacra Filmfesztivál idei pályázati felhívására, a kísérő programot negyedik alkalommal rendezik meg a Tabán Art moziban, ahol 42 alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők. A programban egészestés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, rövidfilm (animációs, fikciós, kísérleti) szerepel. A Filmfesztivált idén a Nemzeti Kulturális Alap mellett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is támogatja.

A fesztivált idén is a Kulturális Örökség Napjaival egy időben rendezik meg. Ghyczy Gabriella, a program országos koordinátora hangsúlyozta: a programsorozat idei központi témája a szórakoztatás házai és a szórakoztatás terei. Az érdeklődők a programok során többek között koncerttermeket, színháztermeket és egykori bordélyokat fedezhetnek fel, de lesznek kerületi és romkocsmatúrák is. Mindezek mellett koncertek és előadások is szerepelnek az idei programban. A Kulturális Örökség Napjait idén szeptember 21. és 22. között rendezik meg, az országos megnyitót Kaposváron tartják a Szivárvány
velemenyezd, 2019. szeptember 04. szerda, 14:32
Major Veronika Eb-aranyérmes futó céllövésben
céllövésben
...........
A magyar szövetség beszámolója szerint Major már a szombati nap után élen állt 191 körrel (97, 94) néggyel megelőzve a második német Daniela Vogelbachert. A keszthelyi sportlövőnek vasárnap sem remegett meg a keze, a második húsz lövés (95, 94) során sem tudták megelőzni. A 380 körös teljesítménnyel biztosan lett aranyérmes, második helyen az ukrán Galina Avramenko zárt 377 körrel, míg a harmadikon az orosz Irina Izmalkova 375-tel. A másik két magyar induló közül, Körtvélyessy Gabriella 359 körrel 7., Bedekovich Viktória 317 körrel 13. lett.
,,Reggel úgy keltem, hogy éreztem, jól fog menni a lövészet. Nagyon koncentráltam már a szólításom előtt is, mert akartam ezt a sikert. Az utolsó nyolcast leszámítva elégedett vagyok a mai eredményemmel is. Szerencsére ez már nem befolyásolta a versenyt - mondta a győztes. - Örülök a 380 körös teljesítménynek és a sporttörténelmi
maroka, 2019. július 14. vasárnap, 13:48
Futócéllövő Eb - Major Veronika aranyérmes a 40 vegyes számban
A magyar szövetség beszámolója szerint Major már a szombati nap után élen állt 191 körrel (97, 94) néggyel megelőzve a második német Daniela Vogelbachert. A keszthelyi sportlövőnek vasárnap sem remegett meg a keze, a második húsz lövés (95, 94) során sem tudták megelőzni. A 380 körös teljesítménnyel biztosan lett aranyérmes, második helyen az ukrán Galina Avramenko zárt 377 körrel, míg a harmadikon az orosz Irina Izmalkova 375-tel. A másik két magyar induló közül, Körtvélyessy Gabriella 359 körrel 7., Bedekovich Viktória 317 körrel 13. lett.

"Reggel úgy keltem, hogy éreztem, jól fog menni a lövészet. Nagyon koncentráltam már a szólításom előtt is, mert akartam ezt a sikert. Az utolsó nyolcast leszámítva elégedett vagyok a mai eredményemmel is. Szerencsére ez már nem befolyásolta a versenyt" - mondta a győztes. "Örülök a 380 körös teljesítménynek és a sporttörténelmi aranyéremnek is, hiszen korábban a nőknek ebben a szakágban, 50 méteren nem rendeztek kontinensviadalt".

Major elárulta, rövid
velemenyezd, 2019. július 14. vasárnap, 13:11
Futócéllövő Eb - Major Veronika áll az élen a 40 vegyes felénél
A magyar szövetség beszámolója szerint Major 191 körrel (97, 94) vezet, néggyel megelőzve a második német Daniela Vogelbachert. Körtvélyessy Gabriella 184, Bedekovich Viktória 161 kört lőtt.

A férfiaknál a svéd Emil Martinsson áll az élen 199 körrel, a magyarok közül Tasi Tamás és Boros László 189-189, Sike József 186 kört lőtt.

A kontinensviadal vasárnap a 40 vegyes második húsz lövésével fejeződik be.
velemenyezd, 2019. július 13. szombat, 15:11
Képek, videók
Főnix Márfy Gabriella.jpg
foldinefehereva
2019. január 25. péntek, 22:30
gabriella név..jpg
zsokica45
2018. február 06. kedd, 17:37
gabriella név.jpg
zsokica45
2018. január 01. hétfő, 11:52
Gabriella
terezia1951
2017. december 15. péntek, 11:50
December.12.Gabriella
rushlilly
2017. december 02. szombat, 01:49
gabriella-Mary tuto.jpg
53ilona
2017. november 29. szerda, 16:44
B-GABRIELLA.jpg
cserhat3
2017. május 23. kedd, 17:32
Gabriella kalandjai a kon
sarkadykati
2017. március 25. szombat, 23:34
Kovács Gabriella : Farsan
maria_kadar_148
2017. február 24. péntek, 20:15
Gabriella Dr-Sióréti.jpg
jucinenadov
2017. január 11. szerda, 21:46
Gabriella Sándor Boldog
jucinenadov
2017. január 11. szerda, 21:46
gabriella névc.jpg
zsokica45
2017. január 04. szerda, 20:03
jó a fülszöveg
magdaseppa
2008. február 06. szerda, 20:27
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.