Belépés
2019. november 15. péntek | 46. hét | 319. nap | 22:30 | Albert, Lipót
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A párt megszűnésének veszélyére figyelmeztet a német szociáldemokraták kilenc volt elnöke
"Nagyon komolyan aggódunk a pártunk miatt" - írták az SPD volt vezetői a mintegy 440 ezer fős tagsághoz intézett felhívásban, kiemelve, hogy a 156 éve alapított párt keresztülment már jó néhány "egzisztenciális" - a fennmaradást veszélyeztető - válságon, amelyekből rendre megerősödve került ki.

Ez most is lehetséges, de az "újrakezdés" sikeréhez mindenkitől segítség szükséges - áll a Der Spiegel című hírmagazin által ismertetett felhívásban, amely szerint az "egységben az erő" hagyományos szociáldemokrata jelszava "minden eddiginél aktuálisabb". A tagságnak és az SPD hivatásos politikusainak egységesen támogatniuk kell a párt és a szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakció ideiglenes vezetőségét, hogy újra tudják rendezni a sorokat.

A felhívást a legutóbbi SPD-s kancellár, Gerhard Schröder (1998-2005) kezdeményezésére állították össze. A volt pártelnök-kormányfő valamennyi élő egykori SPD-elnököt csatlakozásra kérte, kivéve Oskar Lafontaine-t, aki 2005-ben kilépett és megalapította az SPD-től balra álló, Die Linke (Baloldal) nevű pártot.

Gerhard Schröder kérésének valamennyi felkért egykori pártelnök eleget tett, kivéve Andrea Nahlest, az SPD legutóbbi vezetőjét, aki májusban, a minden korábbinál gyengébb európai parlamenti (EP-) választási szereplés után távozott a párt és a Bundestag-frakció éléről, és Bundestag-képviselői mandátumát is visszaadta.

A párt vezetését átmenetileg egy három főből álló testület vette át. Irányításukkal elkezdődött a párt megújításának tervezése. Az első szakaszt egy hét múlva, a június 24-i elnökségi ülésen zárják le, amelyen döntést hoznak a többi között arról, hogy mikor és milyen módon - a tagság vagy kongresszusi küldöttek szavazatival - válasszanak elnököt, és hogy egy elnöke vagy két társelnöke legyen-e a pártnak.

A párt hétfőn közölt adatai szerint egy belső, online felmérésen eddig bő 23 ezer párttag vett részt. Jellemzően azt szorgalmazták, hogy ezentúl a tagság megkérdezésével válasszanak vezetőket, és ne egy elnök, hanem két társelnök irányítsa az SPD-t.

Az SPD a legrégebbi német párt és a világ első szociáldemokrata pártja. A Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Keresztényszociális Unióval (CSU) kormányozza Németországot. Az EP-választáson a szavazatok 15,8 százalékát gyűjtötte össze, ami 11,5 százalékpontos visszaesés az előző, 2014-ben tartott EP-választáson szerzett 27,3 százalékhoz képest, és valamennyi országos szintű választást tekintve a párt leggyengébb eredménye.

Az SPD támogatottsága időközben tovább süllyedt, a legutóbbi mérések szerint 11-13 százalék körül áll.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. június 17. hétfő, 18:33
Címkék: Gerhard Schröder, Oskar Lafontaine-t, Andrea Nahlest, Kereszténydemokrata Unióval, Keresztényszociális Unióval, párt megszűnésének,
Kommentek
Elvesztette parlamenti többségét a szlovén kormányzó koalíció
megnövelni.

Luka Mesec, a Baloldal elnöke a sajtónak úgy nyilatkozott: ez volt az utolsó dominó, amely eldőlt a sorban.

"Megállapítottuk, hogy a kormány elállt az egyezségtől, amelyet velünk kötött, ezért már nem tekintjük kötelező érvényűnek az együttműködésről szóló megállapodásunkat" - húzta alá, majd még hozzátette: innentől kezdve igazi ellenzéké váltak.

A Baloldalnak kilenc parlamenti képviselője van a parlamentben. Az ötpárti koalíció: a Marjan Sarec Listája (LMS), a szociáldemokraták (SD), Miro Cerar előző miniszterelnök Modern Közép Pártja (SMC), Alenka Bratusek korábbi miniszterelnök pártja (SAB) és a nyugdíjaspárt (DeSUS) pedig 43 szavazattal rendelkezik a 90 fős törvényhozásban.

Amennyiben nem sikerül legalább még három képviselőt szereznie a kormányfőnek a költségvetés megszavazásáig, az a kormány bukásához is vezethet. A költségvetést még ebben a hónapban el kell fogadnia a parlamentnek.

Marjan Sarec szerdán úgy nyilatkozott: a Baloldal fontos eleme a kormánynak, és
velemenyezd, 2019. november 06. szerda, 21:12
Az európai szociáldemokraták csak a román női jelöltet támogatják az új Európai Bizottságba
A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoportjának vezetője, Iratxe García kedden felhívta Ursula von der Leyen megválasztott bizottsági elnök figyelmét, hogy az alakuló bizottság jelenleg több férfi, mint nőtagot számol, ami elfogadhatatlan számukra.

A helyzet azután alakult így, hogy a parlament illetékes bizottsága visszautasította Rovana Plumb román szociáldemokrata jelöltet - emlékeztetett Politico.

A hírportál értesülései szerint az európai szociáldemokraták nemcsak a nemek közötti, de a politikai egyensúly miatt is aggódnak. Frans Timmersmans, az Európai Bizottság szociáldemokrata alelnöke szerint a politikai egyensúly egyre inkább a jobboldali Európai Néppárt felé tolódik korábbi intézkedések révén, miután Ursula von der Leyen Valdis Dombrovskist, a volt lett konzervatív miniszterelnököt nevezte ki az új bizottság harmadik alelnökévé.

"Csoportunk számára nehéz elfogadni, hogy fennáll a politikai kiegyensúlyozatlanság veszélye, de ebben az esetben még
velemenyezd, 2019. november 06. szerda, 15:41
Ludovic Orban meg akarja tisztítani a "pártfogoltaktól" a román államapparátust
Orban szerdán, az első hivatalos kormányülés elején leszögezte: ezentúl kizárólag hozzáértő, feddhetetlen és a polgárok szolgálata iránt elkötelezett tisztségviselőket akar látni a kormányhivatalokban, amelyeket szerinte megtöltöttek "ingyenélő" rokonaikkal az eddig kormányon lévő szociáldemokraták (PSD).

A minisztériumokban létszámstop lép hatályba, és ellenőrzik azokat a kinevezéseket, amelyeket a távozó PSD-kormány a román diplomáciai posztokon eszközölt a napokban.

Orban közölte, hogy már több befolyásos politikus gyermekét mentette fel, és kifejezte reményét, hogy "izomlázat kap" azoktól az aláírásoktól, amelyek a komasági alapon kinevezett államtitkárok, államtanácsosok, minisztériumi főtitkárok felmentéséről szólnak.

A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) által alakított új kormány első intézkedéseként sürgősségi rendeletet hozott a minisztériumok számának csökkentéséről. Míg a Dancila-kabinet 25 tagú volt, az új kormánynak 18 tagja van.

A miniszterelnök a november 10-i (a
velemenyezd, 2019. november 06. szerda, 14:51
Bizalmat szavazott a román parlament Ludovic Orban kormányának
politikusaiból és független szakértőkből álló - 18 tagú új kabinetnek az eddig ellenzékben lévő jobbközép pártok, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a nemzeti kisebbségi frakció törvényhozói szavaztak bizalmat, de néhány baloldali törvényhozótól is kapott támogatást.

A bukaresti parlament legnagyobb jobboldali frakcióján, a PNL-n kívül a jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Traian Basescu volt államfő alapította jobboldali Népi Mozgalom Pártja (PMP), az augusztusig a szociáldemokratákkal együtt kormányon lévő, majd ellenzékbe vonult Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) támogatta az Orban-kormány beiktatását. Megszavazta az új kormányt az RMDSZ is, amellyel a PNL parlamenti együttműködési megállapodást kötött, továbbá a nem magyar nemzeti kisebbségek 17 fős frakciója.

A bizalmi szavazás kimenetele - sőt a parlament határozatképessége is - mégis az utolsó pillanatig kétséges volt, ugyanis a parlamenti mandátumok több mint 40 százalékával rendelkező Szociáldemokrata
velemenyezd, 2019. november 04. hétfő, 18:01
Román kormányalakítás - Határozatképtelen lehet a parlament a bizalmi szavazás napján
nélkül, és szavazataikra az új kormány beiktatásához is szükség van. Korábban Ponta már közölte: pártja nem szavaz bizalmat Ludovic Orban PNL-elnök kormányának, testületi távolmaradásuk viszont határozatképtelenné is teheti a parlamentet, ami a bizalmi szavazás elnapolását eredményezné.

A kormányalakítással megbízott Orban szerdán még bizakodóan nyilatkozott a kabinet beiktatási esélyeiről, de elismerte, hogy az új kormányt nyíltan támogató frakcióktól csak 225 voksra számíthat, tehát a szociáldemokraták és a Pro Romania soraiból is szüksége van átszavazókra ahhoz, hogy meglegyen a kabinet beiktatásához szükséges 233 szavazat.

A két ház együttes ülése is csak a törvényhozók több mint felének - legalább 233 képviselőnek és szenátornak - a jelenlétében határozatképes.

A román parlamentben mindennapos jelenség a törvényhozók átigazolása, ezért a helyezkedő politikusok viselkedését nem lehet megjósolni. A parlament honlapján csütörtök este elérhető adatok szerint a PSD-nek jelenleg 201, a Pro
velemenyezd, 2019. október 31. csütörtök, 20:12
EP-választás - Közzétették a végleges eredményeket
A hivatalos eredményt azután hozták nyilvánosságra, hogy október közepén utolsóként az Egyesült Királyság választási bizottsága is megküldte a végleges adatokat.

A konzervatív erőket tömörítő Európai Néppárt (EPP) 182 képviselőt küldhetett a 751 tagú testületbe. A második helyezett szociáldemokraták (S&D) 154, az "Újítsuk meg Európát" nevű centrista-liberális frakció 108 mandátumot kapott.

A zöld frakció 74, a jobboldali Identitás és Demokrácia (ID) 73, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) nevű képviselőcsoport pedig 62 helyet szerzett.

A legkisebb frakciót a patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal - Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) adta 41 mandátummal.

Jelenleg 57-en különböző okokból függetlenként politizálnak.

Külön csoport létrehozásához minimum 25 képviselőnek kell megállapodnia legalább hét uniós tagországból. Utóbbi feltételt nem tudta teljesíteni még a brit Brexit Párt és az olasz Öt Csillag Mozgalom, amelyek az előző ciklusban Szabadság és Közvetlen
velemenyezd, 2019. október 29. kedd, 12:55
Román kormányalakítás - A jövő hétre halasztották az új kormány beiktatásáról szóló szavazást
Ludovic Orban, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányalakítással megbízott elnöke a házbizottság hétfői ülésén azt kérte, hogy már szerdán szavazzon a parlament kormánya beiktatásáról, a testületben továbbra is többségben lévő szociáldemokraták (PSD) azonban leszavazták.

A miniszterelnök-jelölt szerint mielőbb el kell távolítani a hatalomból a parlament által megbuktatott - jelenleg ügyvivőként működő - szociáldemokrata Dancila-kormány "maradékát", Romániának pedig mielőbb legitim kormányra van szüksége. Egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániától újabb jelöltet vár az Európai Bizottságban (EB) neki járó posztra az EB megválasztott elnöke, ezt a döntést pedig csak az új bukaresti kormány hozhatja meg.

Ludovic Orban - aki múlt csütörtökön terjesztette a parlament elé az általa javasolt PNL-kormány névsorát és programját - felidézte, hogy a PSD saját kormányai számára mindig sokkal szorosabb, két-három napos beiktatási menetrendet szabott meg.

A PSD azzal érvelt,
velemenyezd, 2019. október 28. hétfő, 14:51
Második fordulót kell tartani a német szociáldemokraták elnökjelölő pártszavazásán
bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és az SPD koalíciója. Az első forduló eredménye Angela Merkel kancellár negyedik kormányának fennmaradásának irányába mutat, mert a Scholz/Geywitz duó kezdettől a nagykoalíció legfőbb védelmezője volt, a Borjans/Esken páros pedig a nagykoalíció mérsékelt bírálói közé tartozik, és kihullottak azok a jelöltek, akik azt szorgalmazták, hogy az SPD lépjen ki a kormányból és ellenzékben próbálkozzon a megújulással.

A kérdés azért égető a német szociáldemokratáknak, mert 2002 óta nem nyertek országos szintű választást, és az azóta a CDU/CSU kisebbik partnereként kormányon eltöltött évek - a 2005-2009-es, a 2013-2017-es és a 2017 őszi Bundestag-választással kezdődött ciklus - még inkább megtépázták választói támogatottságukat.

Így az SPD, amely a 2002-es Bundestag-választáson még a szavazatok 38,5 százalékával végzett az első helyen, a legutóbbi felmérések szerint a szavazatok csupán 14-15 százalékára számíthatna, ha most vasárnap lenne szövetségi parlamenti
velemenyezd, 2019. október 27. vasárnap, 10:51
Képek, videók
A szociáldemokrácia és a
hollygergo
2009. február 07. szombat, 18:12
áldott megszünésem.JPG
klara50
2011. március 29. kedd, 21:43
Figyelmeztetés
sacimama
2017. október 28. szombat, 22:06
baby-figyelmeztetés.jp g
agica2004
2014. június 22. vasárnap, 19:35
Udvarias figyelmeztetés.j
snbela44
2013. február 25. hétfő, 13:31
figyelmeztetés.jpg
dnemethk
2013. január 31. csütörtök, 11:26
1.Az ész figyelmeztet....
anci-ani
2012. december 04. kedd, 11:49
figyelmeztetek mindenkit.
sarkadykati
2012. november 27. kedd, 03:25
figyelmeztető táblák
lacipecsenye
2012. október 21. vasárnap, 20:00
Lakossági Figyelmeztetés!
lyceum
2012. október 01. hétfő, 10:42
főoszt.vez.figyelmezte tés
lacipecsenye
2012. szeptember 23. vasárnap, 21:29
Figyelmeztetés.jpg
basikele
2012. szeptember 03. hétfő, 00:17
Gerhard Schröder.jpg
farkas1945
2011. április 09. szombat, 14:38
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.