Belépés
2019. augusztus 25. vasárnap | 34. hét | 237. nap | 18:25 | Lajos, Patrícia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A lelki törvények
A lelki törvények állandóan fennállnak, ugyanúgy ahogy a gravitáció törvénye.

Ez azt jelenti ha leugrik egy tízemeletes ház tetejéről a szülővárosában, Londonban, vagy akár Peruban akkor egyszerűen szétloccsan a járdán. Akár tud a gravitáció törvényéről, akár hisz a gravitációban, akkor is, ha egyetért vele, akkor is ha nem felel meg önnek a gravitáció akkor is hat és működik.

A lelki törvények éppen ilyenek.

Kezdjük tehát az első lelki törvénnyel, itt azonban meg kell jegyeznünk hogy ezeket évszázadok óta tanulmányozzuk már. Manapság többségükben vezető egyetemek és kutatóintézeteket foglalkoznak a témával, melyek mind fel és elismerték ezen törvények létezését.

1. Az irányítás/kontroll törvénye:

Az irányítás vagy kontroll törvénye igen egyszerű. Mindössze annyit jelent olyan mértékben érezzük jól magunkat, vagy érzünk, pozitívan önmagunk iránt amennyire tudjuk, hogy életünk irányítása saját kezünkben van. Illetve olyan mértékben érzünk negatívan önmagunk iránt, amilyen mértékben érezzük, hogy az irányítás nem a miénk.

Az erős önkontrollal rendelkező emberek sokkal sikeresebbek, elégedettebbek, önállóbbak és boldogabbak. A belső irányítás a gondolatainkkal kezdődik. Érdekes, hogy a gondolataink - amire és ahogy gondolunk - meghatározzák érzéseinket, és azt is hogy mi megy végbe bennünk.

Ha egyszer elraktároztuk őket érzésekké válnak. Érzéseinket mindig a gondolataink határozzák meg: hogy boldog vagy boldogtalanok vagyunk, esetleg félünk vagy bízunk magunkban.

Cselekvéseinket érzéseink határozzák meg. Így tehát a kontroll törvényével máris kimondtuk a siker kulcsa nem más, mint hogy érezzük életünk irányítása egyedül a saját kezünkben van. Azáltal hogy tökéletesen uraljuk gondolataink.

A gondolataink irányítják érzéseinket, azok pedig a tetteinket, és ne feledjék: mindig a tetteink határozzák meg sikerünket vagy sikertelenségünket.

2. A véletlen törvénye:

A kontroll törvényével szemben annak ellentéte áll a véletlené. A véletlen törvénye valójában egy metafizikai elv. Olyan mint egy közlekedési vagy jogi szabály, abban a mértékben van jelen, amilyen következetesen élünk vele. A véletlen törvénye az ami szerint a lakosság körülbelül 80%-a éli az életét. A véletlen törvénye azt mondja ha rosszul tervezünk, a bukást tervezzük meg.

A rossz tervezés tehát a kudarc tervezése. Sajnos, az emberek többsége nem hiszi el hogy eszerint él. De ha megnézzük életünket láthatjuk hogy így van. A rossz tervezés tehát kudarchoz vezet. Ezek az emberek akik azt mondják: Ki gondolta volna? Ez nem lehet igaz!

A hely és az idő megfelelő volt..csak hát..a szerencse..hát nem volt szerencsém. Ezek az emberek abból következően hogy úgy érzik életüket rajtuk kívül álló erők irányítják nem rendelkeznek világos tervekkel és célokkal mert nem ügyködnek rajta nap mint nap hogy amit akarnak azt el is érjék. Életük sodródni látszik mint a kormányos nélküli hajó, annál az embernél akinél nem működik a belső irányítás úgy érzi mint ha csúszna lefelé és nem tudna megállni. Az ilyen emberek mind boldogtalanok.

Ez az oka annak hogy az emberek kedvetlenek. Ez az oka annak hogy boldogtalanok, csalódottak és sikertelenek, mert többségük a véletlen törvénye szerint él. És ha így tesznek nem is lesznek képesek életük irányítására, nem lesz meg a lelki békéjük stb.

3. Az ok és okozat törvénye:

Az ok és okozat törvénye kimondja hogy az életben minden okozatnak meg van a maga oka. Minden ami a világmindenségben történik okkal történik, nem pedig véletlenül.

A siker nem a véletlenen múlik mint ahogy a kudarc sem a véletlen műve. A boldogság vagy annak hiánya kapcsolatainkban ok és okozat eredménye. A vetés és aratás törvényének is hívják hiszen ki mint vet úgy arat.

Az ok és okozat törvénye a világegyetem alaptörvénye. Ez az a törvény amire ha akarunk állandóan visszatérhetünk mert sok törvényünket az alap vagy vastörvények magyarázzák. A vastörvény az ok és okozat törvénye, kezünkbe adja az irányítás lehetőségét. Ha hisszük hogy van ok, okozati összefüggés hogy minden történésnek oka van, felismerhetjük a pozitív okokat, megerősíthetjük őket hogy azzá váljunk amivé csak akarunk.

Az ok és okozat törvényének legfontosabb tanítása számunk az hogy gondoltaink az okok. Gondolataink az okok, körülményeink az okozatok. Gondolataink az okok, körülményeink pusztán okozatok. Mert mindig mindennek a kezdete egy gondolat a fejünk, a munkánkkal, kapcsolatainkkal, a jövőnkkel kapcsolatban.

Gondoltaink indító okokká, körülményeink okozatokká válnak. Ha meg akarjuk változtatni életünk egy körülményét a gondolatot kell megváltoztatni ami a helyzetet létrehozta. Azon kell változtatni ami fejünkben van. Csodálatosképpen a világegyetemben egyetlen dolog van ami felett korlátlan hatalmunk van és ez pedig a gondolkodásunk. Ha határozottan és tudatosan irányítjuk gondolatainkat, melyek szándékainkat erősítik akkor pozitív okozatként körülményeink maguktól tisztázódnak vagy elrendeződnek.

4. A hit törvénye:

A hit törvénye egyszerűen azt mondja: bármi amiben hiszünk, mégpedig érzéssel - és ez a lényeg -, tehát minél nagyobb érzelmi elkötelezettséggel valósággá válik számunkra. Valósággá válik mert cselekedeteinket belső hitünk vezérli.

Az amiben élünk és mozgunk mindig, mindenkor fényesen tükrözi belső hitünket, kialakult meggyőződésünket. Ha valamiről úgy hisszük hogy pozitív vagy negatív, vagy Henry Ford szavaival: akár azt hiszed megtudod csinálni, akár azt hogy nem: igazad van.

Valóságunkat hitünk formálja. Amilyen mértékben hisszük valamiről hogy igaz, olyan mértékben válik a valóságunkká. Hitünk olyan mint egy szűrő, mindent kiszűr ami nem áll összhangban meggyőződésünkkel.

Ezért van hogy folyton figyeljük világunkat, megpróbáljuk megérteni, ésszerűsíteni hogy összhangba kerüljön hitünkkel, kialakult meggyőződésünkkel. Szkotomákat építünk. Ez egy pszichológiai szakkifejezés ami azt jelenti hogy vak foltokat építünk. Nem vesszük észre a lehetőségeket, ha az a meggyőződésünk hogy nincsenek lehetőségeink.

Nem vesszük észre a siker lehetőségét, ha eleve úgy hisszük hogy a siker számunkra nem lehetséges. Ha azonban megváltoztatjuk hitünket, valóságunk is meg fog változni. Mindnyájunknak vannak önkorlátozó meggyőződései.

Úgy hisszük hogy valamilyen módon korlátozva vagyunk. Korlátozott az eladó és alkotó képességünk. Azt hisszük nem tudunk pontosan érkezni, nem tudunk jó képet vágni a dolgokhoz. Pedig egzakt felmérések és kutatások igazolják, hogy a képességekből nagyon is egyformán részesülünk.

A legtöbb korlát amit mi korlátnak nevezünk, valójában nem létezik, ezek pusztán a tudatunkban léteznek. A nagy teljesítmények egyik kiindulópontja hogy megkérdőjelezzük önkorlátozó meggyőződéseinket, és kihajítjuk őket. Ha úgy teszünk mintha nem is léteznének észrevesszük hogy egyszerűen eltűnnek.

5. Az elvárás törvénye:

Az elvárás törvényéről rengeteget beszéltek már az emberiség történelme folyamán, csak úgy mint a hit törvényéről. . A hardwardi William James szerint a hit törvénye hozza létre a tényleges valóságot, mert olyanok vagyunk amilyennek hisszük magunkat.

Az elvárás törvénye azt mondja hogy amit várunk azt meg is szerezzük. Nem azt szerezzük meg amit akarunk, hanem amit várunk. Elvárásaink, különösen az eredményekkel kapcsolatban, elképzeléseink a dolgok jövőbeli alakulásáról önmegvalósításunk proféciáivá vállnak. Dr. Robert Rosental a Hardward egyetemen körülbelül 100 kísérletet végzett az elvárási elmélettel kapcsolatban, az úgynevezett elvárási elmélettel kapcsolatban

És úgy találta hogy elvárásaink hatással vannak más emberekre, körülményekre, eseményekre. Még akkor is ha az információ amire az elvárást alapoztuk teljesen hamis. Bármit is vár el, más szóval. Ha bizakodva várja hogy jó dolog fog történni önnel, akkor jó dolog fog történni önnel. Ha várakozásával kellemetlen eseményre számít, akkor kellemetlen eseményben lesz része. A legsikeresebb emberek

hozzáállása a következő: hisznek abban hogy mindig csak jó dolog történhet velük, a győztes bízik a győzelmében és el is éri azt. Mindaz amit bizakodással várunk valóra válik. Barbara Kollins szerint, aki Chicago legjelentősebb tanára: "Ha tanulókat intelligensnek tartják, és úgy dolgoznak velük mintha tényleg kiválóak lennének, valósággal ámultba ejtene szellemi teljesítményeikkel".

Mindent számba véve a legjelentősebbek az önmagunkkal szembeni elvárások. Ha nagyon pozitív elvárásaink vannak önmagunkkal szemben, ámulttal tapasztaljuk milyen hatása lesz életünkre. Mindig várjuk a legjobbat. Mindig várjuk a legjobbat.

6.A vonzás törvénye:

A vonzás törvénye azt mondja, hogy minden ember egy élő mágnes. Egy élő mágnes. Amely ellenállhatatlanul magához vonzza azokat az embereket és körülményeket melyek összhangban állnak uralkodó gondolataival. A vonzás törvényét sokat az emberi lét egyik legfontosabb törvényének tartják, és okkal. Mindig magunkhoz vonzunk pozitív vagy negatív embereket és körülményeket, melyek összhangban állnak uralkodó gondolatainkkal. Bármi is legyen uralkodó gondolatunk annak a körébe vonzzuk az annak megfelelő körülményeket és személyeket. Ezért rendkívül fontos arra gondoljunk amit akarunk, arra gondoljunk amire vágyunk, nem pedig arra amit nem akarunk. És ne feledjék amint egyre gyakorlottabbak és pontosabbak lesznek ennek a módszernek az alkalmazásában a vonzás törvénye is annál gyorsabban és pontosabban működik.

7.A megfelelés törvénye:

A megfelelés törvénye azt állítja - és ez Jézustól való - amilyen belül, olyan kívül. Hogy ez mit jelent? Nagyon egyszerű. Külvilágunk egy tükör, valószínűleg ez a legjobb kifejezés rá, a külvilág egy tükör ami visszatükrözi mindazt, ami belül, belső világunkban van.

A jólét igen fontos dolog, az anyagi jólét és biztonság, kényelmünk szintje, közvetlen kapcsolatban áll azzal amit a fejünkbe vettünk mint gondolatot és előkészületet a jólét és gazdagság állapotáról.

A legnagyobb hiba és sok ember boldogtalanságának oka hogy a külvilágot próbálja megváltoztatni, amit nem tudnak irányítani, miközben belső világuk zűrös.

Ez körülbelül olyan vállalkozás mintha azzal próbálnánk gyorsabbá varázsolni egy autót hogy a külsejét csinosítjuk, kereket cserélünk rajta. Mindig a belső problémákkal kell kezdeni. Külső világunk belső világunk eredménye. Azaz a belső történések külső történésekben nyilvánulnak meg. Jézus szép során idézném az Új testamentumból mert mindig az eszemben van: "Gyümülcsükről ismerni meg őket".

Ami egész egyszerűen azt jelenti hogy megtudjuk mondani egy emberről hogy mi megy végbe benne, milyen a jelleme, a személyisége, milyen gondolatok járnak a fejébe, ha szemügyre vesszük külső életének gyümölcseit: egészségét, érzelmi kapcsolatait, sikereit, eredményeit.

8.A tudatalatti tevékenység törvénye:

A tudatalatti tevékenység törvénye kimondja hogy bármit is ültetünk el tudatalattinkba, az azon munkálkodik hogy a realitásunkba hozza. És a tudatalatti, anélkül hogy gondolnánk rá minden szavunkat és tettünket hozzáigazítja az énképünkkel összhangban lévő mintához.

Úgy tárolja tehát összes szavunkat és tettünket, hogy az az énképünkkel (énkép=önmagunkról és a világról alkotott hitrendszerünk) vagy a korábban betáplált információkkal összhangban lévő mintához illeszkedjenek.

Szavainkat és tetteinket céljainkkal és összhangban tartja. Amelyek végső soron az énképünk részévé vállnak. Ez azt jelenti hogy testtartásunk, energiaszintünk, a mód ahogyan másokkal érintkezünk, önbizalmunk szintje, társadalmi ismereteink mindenünk összhangban van énképünkkel.

Ha valóban jól érezzük magunkat akkor énképünk pozitív: ruganyosan lépkedünk, testtartásunk magabiztos, bátor, érzelmeinket kimutató. Ha negatívan érzünk akkor énképünk is negatív és így is cselekszünk.

9.A koncentráció törvénye:

A koncentráció törvénye nagyon-nagyon-nagyon-nagyon fontos. Valójában a maga nemében minden törvény van olyan fontos hogy önmagában elegendő hogy sorsunkat irányítsa.

A törvény nagyon egyszerű. Minden amire sokat gondolunk az megnő. Bármi amin újból és újból elgondolkozunk belenő a valóságunkba. Ez nagyon egyszerű. Tartottam egy előadást a kreatív gondolkodásról melyet így magyaráztam el: képzeljék el hogy ez itt értelmi képességeink összessége.

És ha ebbe belehelyezünk egy gondolatot, az ekkora nagyságú helyet foglal el, de közben szellemi képességeink többi részét (ez a gondolat), többi részét tehát egyéb gondolataink kötik le. De minél többet gondolunk rá, annál több szellemi képességünket foglalja le ez az egy bizonyos gondolat. És ha állandóan csak egy bizonyos gondolatra gondolunk akkor eljutunk oda hogy már semmi másra nem gondolunk. És ha semmi másra nem gondolunk hamarosan felépítünk egy vibráló mezőt.

A tudatalatti a vonzás törvényének a magja, és a vibrálás és a sugárzás törvényének. Hamarosan felépítjük ezt a vibráló mezőt ami az éppen minket foglalkoztató gondolatnak megfelelő gondolat energiát sugározza belőlünk, ami valóságunkba vonz embereket és körülményeket. Csak fel kell tennünk a kérdést, mire gondolok folyton? Hol kalandoznak állandóan a gondolataim? A koncentráció törvényéből következő alapszabály az hogy azon kell gondolkoznunk amit szeretnénk, amit el akarunk érni, nem pedig azon amitől félünk.

10.A helyettesítés törvénye:

A helyettesítés törvénye a legfontosabb lelki törvény a tanultak közül. Azon a tényen alapul hogy a tudat egyszerre csak egy gondolattal tud foglalkozni, legyen az pozitív vagy negatív. Ha meg akarunk szabadulni egy negatív gondolattól, mivel az egy nem légüres tér, soha nem maradhat üresen, ki kell ütnünk azt egy pozitív gondolattal.

A a régi gondolat helyébe egy másikat ültethetünk. Ha ezt következetesen végezzük, ha lecserélünk minden negatív gondolatot, az összes önkorlátozó gondolatot, minden negatív elvárást, mindent ami visszatart, a kudarctól való félelmet, szükséget, hiányt, elutasítást, bármit és ezt egy vágygondolattal helyettesítjük.

És a kulcs félelem kontra vágy. Ha arra gondolunk amit akarunk, és nem arra amit nem akarunk, félelmeink csökkennek, lassan eltűnnek. Ha mindig arra gondolunk amit akarunk a helyettesítés és koncentráció törvényéből következően egyre kevesebb időnk és egyre kevesebb energiánk marad hogy arra gondoljunk amit nem akarunk.

11.A megbocsátás törvénye:

A megbocsátás törvénye azt mondja annyira vagyunk lelkileg egészségesek, amennyire képesek vagyunk megbocsátani a minket ért sérelmekért. A megbocsátásra való képesség a kulcs, meghatározója életünkben elért sikereknek. A másoknak való megbocsátás a bűntudat kiiktatásának előfeltétele.

A másoknak megbocsátás és a múlt sérelmeinek elfeledése az egyetlen fontos meghatározó tényező annak, hogy teljesen szuverén, jól működő felnőttek vagyunk, vagy sem. Mert a vádaskodásra és a haragtartásra való hajlam gyerekes és patologikus hajlam, ami sok lelki betegségben szenvedő ember jellemzője.

A haragról való lemondás, a jellemzője, ismertetőjegye az igazán felnőtt embereknek. Bocsássunk meg a szüleinket, másoknak és önmagunknak. Ne feledjük hogy a megbocsátás maximálisan önös érdek, ennek az ég világon semmi köze a másik emberhez. A megbocsátás garancia arra hogy gyors léptekben haladjunk képességeink kibontakoztatása felé.

12.A szokás törvénye:

A szokás törvénye nagyon hasonló a tehetetlenség törvényéhez. E szerint a törvény szerint a nyugalomban lévő test, nyugalomban is marad, mindaddig amíg egy külső erő nem hozza és tartja mozgásban, addig amíg egy újabb külső erő ha rá és le nem állítja.

A szokás törvénye tehát azt mondja hogy ha a határozott döntéskészség nincs meg bennünk hogy változtassunk életünkön, továbbra is megmaradunk az addigi megszokott úton. Továbbra is a bizonytalan úton fogunk haladni, egészen addig amíg nem teszünk konkrét és határozott lépéseket a változásra. Cselekedeteink 95%-át szokás csináljuk.

A sikeres és sikertelen emberek közti különbség csupán annyi hogy a sikereseknek sikeres szokásaik vannak, a sikertelenek pedig sikertelenek. Ha jók a szokásaink szinte biztos hogy sikeresek leszünk.

13.Az érzelem törvénye:

Az érzelem törvénye azt mondja ki hogy minden döntés amit hozunk az érzelmi döntés. Az egyik legnagyobb felfedezés amit a kutatásaim folyamán tettem az az hogy az ember 100%-ig emocionális, még csak nem is 99%-ig. Minden egyes döntés amit meghozunk érzelmi döntés.

Ha valaki azt mondja ez a logikus döntés azt jelenti hogy még több érzelmet visz abba a döntésbe, akkor is ha az logikusan hangzik.

Az érzelem törvénye még azt is kimondja hogy az erősebb érzelem uralkodik a gyengébb érzelmen. Ha valamelyik érzelem erősebb, az lesz a domináns érzelem és az határozza meg cselekedeteinket. Ha a legerősebb érzelem éppen a félelem, akkor a félelem uralja tetteinket.

Ha az a vágy, akkor a vágy uralja tetteinket. Két legfontosabb érzelem amire egyszerre van meg bennünk és folyton küzd egymással az a félelem és a vágy. Hogyan billentsük ki az egyensúlyt hogy a vágyaink nyomjanak többet a latba?

Ez roppant egyszerű. A koncentráció törvényével, állandóan arra kell gondolni, szinte minden idegszálunkkal vágyainkra gondoljunk. És ahogy korábban említettük félelmeink fokozatosan megszűnnek.

14.A kifejeződés törvénye:

A kifejeződés törvénye sok-sok évre nyúlik vissza, egészen Arisztotelészig, tőle származik az az idézet miszerint: "Bármilyen benyomás ér minket az kifejeződik". Bármilyen benyomás ér minket az kifejeződik, nos mit jelent ez?

Ez egyszerűen azt jelenti hogy bármilyen hatás, benyomás érte valaha a pszichénket bármilyen okból, bárhonnan, bármilyen érzelemmel is vegyült az az énképünk részévé vált és mindképpen kifejezésre jut személyiségünk vagy realitásunk részeként. Ez a törvény valójában azt mondja hogy a világot énképünkön keresztül látjuk.

Vagyis amit látunk az a saját világképünk. Soha nem azt hisszük amit látunk. Hanem azt látjuk amit hiszünk. Bármilyen hatás is ér minket, amit tényként élünk meg, realitásként a saját valóságunkban jut kifejezésre. Azt látjuk tényként, igazságként, valóságként.

Ha bizonyos embereket jónak látjuk, akkor őket jónak fogjuk tartani. Ha egy bizonyos politikai párt tagjait bolondnak látjuk, akkor ennek a pártnak a tagjait mind bolondnak tartjuk, legyenek bármilyen bölcsek vagy intelligensek.

Ha úgy hisszük hogy mindenütt van számunkra lehetősé, akkor mindenhol találunk is majd lehetőséget. Ha úgy hisszük hogy a sorsunkat magunk irányítjuk akkor rátalálunk az erre utaló jelekre. Ha úgy hisszük magunkról hogy befolyásos, , népszerű, megbízható, bátor emberek vagyunk, akkor ennek megfelelően fogunk cselekedni és ilyen visszajelzéseket kapunk a világtól.

15.A megfordíthatóság törvénye:

A megfordíthatóság törvénye egyszerűen azt mondja hogy ha már elértünk egy bizonyos sikerszintet egy egészségi szintet, egy bizonyos minőségi szintet egy kapcsolatban, akkor ez a bizonyos minőség, ez a szint létrehoz egy szubjektív állapotot.

Hogy megvilágítsam ha például győzünk akkor győztesnek érezzük magunkat, ha beleszeretünk valakibe akkor szerelmesnek érezzük magunkat. Ha sikert érünk el akkor sikeresnek érezzük magunkat. Az objektív körülmények, vagyis a valóság, a tények hozzák létre a szubjektív, azaz érzelmi állapotot. A megfordíthatóság törvénye a következőket mondja és ha ezt most megértik az egész életüket teljesen megváltoztathatja.

Arról van szó ha mesterségesen létre tudjuk hozni ezt a szubjektív állapotot, az érzést, akkor ez az érzés előidézi, mozgásba hozza a vonzás és a megfelelés törvényét. Olyan embereket és körülményeket vonz az életünkbe, melyek szükségesek ahhoz hogy megteremtsük a külső körülményeket, melyek megfelelnek a szubjektumunknak.

És most jöjjön a módszer. Meg fogják látni milyen döbbenetesen egyszerű. Ha arra a dologra gondolnak amire igazán, tiszta szívükből vágynak, képzeljék el hogy már meg is szerezték. Ez most úgy hangzik mint valami gyerekjáték, de olyan félelmetes hatása van, hogy meg fognak lepődni ha egyszer is kipróbálják.

Amit melegen ajánlok. Tehát hunyjuk be a szemünket, ahogy a legkényelmesebb, könnyedén, gondoljanak erősen rá. Képzeljék el hogy már megtörtént, és éljék át az érzés. Éljék át az érzést, mintha már megtörtént volna, mintha az egész múltidőben lenne, mintha már nem kellene miatta aggódni. Az érzést átélték. És ha újra meg újra elképzelik hogy már átélték akkor a megfordíthatóság törvénye előidézi magát az érzést. Minél gyakrabban és erősebben gondolnak rá.

Az érzés ténylegesen megváltoztatja mind a belső és a külső körülményeket, egyre közelebb visz célunkhoz. Az objektív körülmények működésbe lépnek pontosan a megfelelő módon és időben. Tulajdonképpen nekünk nincs is semmi dolgunk ezzel a törvénnyel, csak gondoljunk gyakran és intenzíven az érzésre.

16.A gyakorlás/ismétlés törvénye:

Szeretnének-e önök pozitív, lelkes személyiséggé válni? Mi az amit az életben el akarnak érni? Bármi is az, ha megállás nélkül egyfolytában gyakorolják, a végén új szokássá válik. Ahhoz hogy egy új szokás kialakuljon 21 nap is elegendő.

De 21 napon keresztül álladóan gyakorolni kell. Nos, ennek tanfolyamnak és beszélgetéseinknek egyik célja hogy megpróbáljuk rávenni önöket, szeretnénk javasolni hogy tartsanak egy 21 napos pozitív lelki magatartás tréninget. A PLM tréning. 21 napon keresztül meglehetősen nehéz dolguk lesz. Csak arra gondoljanak amit el akarnak érni, és arra ne amit nem. Csak arról beszéljenek amit szeretnének, szóba se kerüljön amit nem akarnak. Nem nehéz, de mégsem könnyű. Ma megtudják csinálni, ha gyakorolni tudják a végén új szokássá válik. Minden megváltozik önök körül a lehetőségeik, a kapcsolataik, az életminőségük.

17.Az akkumuláció törvénye:

Az akkumuláció törvénye szellemi és fizikai törvény egyaránt. Bármi amit teszünk pozitív vagy negatív beépül. Életünkben minden nagy teljesítmény sok ezer kis teljesítmény eredménye. Ahhoz hogy ma (1990-es évek) Amerikában valaki milliomos lehessen, átlagban 20 évig kell keményen dolgozni. Más szóval ha látunk egy embert aki gazdag, szép háza, autója van mi csak azt mondjuk: Hát nem szerencsés pasas? Pedig a dolog mögött nem a szerencse áll, hanem a beépülés hosszú-hosszú folyamata, és az hogy minden számít. Minden dolog amit teszünk jó vagy rossz számít, minden a világon számít. Azért mert felhalmozódnak és hatnak. Ez annyit jelent figyeljünk arra mivel tápláljuk szellemünket, miket olvasunk, milyen emberekkel vesszük körül magunkat, miket teszünk, mire gondolunk.

18.A relaxáció törvénye:

A relaxáció törvénye azt állítja hogy a szellemi szférában az erőlködés kudarcra van ítélve. Az szellemi szférában az erőlködés csak árt. Minél kevés erőlködünk, minél könnyedebbek vagyunk annál jobban megy annál nagyobb a siker. Érdekes dolog ez. Találó példa erre a kapcsolatok. Ha valamit szándékosan fel akarunk gyorsítani, vagy lassítani válságok idézünk elő a kapcsolatban. Ha elengedjük magunkat és hagyjuk a kapcsolatot a maga útján akkor a kapcsolat megfelelően alakul.

19.A szolgálat törvénye:

A szolgálat törvénye szerint annyi jutalmat kapunk az életben, pontosan olyan mértékben, amennyit a mi más embereknek tett szolgálataink érnek. Hogyha arra törekszünk hogy minél többet kapjunk növelni kell szolgálataink mértékét. De az a csodás dolog is bele van foglalva hogy a legnagyobb örömöt a legnagyobb elégedettséget akkor érezzük az életben, ha másokat szolgálunk. Akkor ha jól végezzünk a munkákat, ha adunk valami értéket a többieknek. Ehhez kapcsolódik a viszonzás törvénye:Bármilyen szolgálatot végzünk mások számára, azért kapunk valami jutalmat.

20.A túlkompenzálás törvénye:

Szerintem és sok más ember szerint is a túlkompenzálás törvénye a kulcs a sikerhez. Ennek a törvénynek az a lényege: mindig tegyünk többet mint ami a fizetségünk. Tegyünk többet mint amit elvárnak. Sose keresünk többet mint most, ha nem teszünk többet amennyiért megfizetnek. Akkor állunk majd igazán a jó oldalon ha többet és többet teszünk mint amiért megfizetnek.

21.A tudatfeletti/Univerzum tevékenységi törvénye:

A tudatfeletti elme erejénél fogva, minden ötlet, terv, cél, gondolat amely huzamosan foglalkoztatja a tudatos elmét meg kell hogy valósuljon a tudatfeletti segítségével. Minden ötlet, terv, cél, gondolat amely huzamosan foglalkoztatja a tudatot, minden amire nagyon vágyik vagy amitől nagyon fél megvalósul a tudatfeletti által.

Legyen bár pozitív, vagy negatív, jó vagy rossz önnek. Ha huzamosan rögzíti a tudatos elmében, ha átéli, átérzi, képet alkot róla, a tudatfeletti a tapasztalatok összességét bocsájtja a rendelkezésére hogy összehozza azokat az embereket és körülményeket melyek a gondolat megvalósulásához szükségesek. Az egész tanfolyam során hangsúlyoztuk hogy az ön gondolatainak rendkívüli ereje van.

A ön gondolatai tárgyiasulnak, a gondolatból valóság lehet. Ha elfogadja hogy van egy tudatfeletti elme biztos hogy minden gondolata valóra válik! Tehát csak arra gondoljon amit el akar érni, űzze el amit nem akar. Gondoljon állandóan, megállás nélkül arra, amit nagyon akar és a világért se gondoljon arra amit nem akar.

Csak nagyon kevés ember, az elit, boldog és sikeres, mert csak arra koncentrál amit akar. A Biblia mondja: A gazdag gazdagabb lesz a szegény szegényebb. Egy másik Bibliai idézet: Akinek kevese van, attól a kevés is elvétetik, akinek sok van, annak még több adatik.

A gazdag gazdagszik a szegény szegényedik. Miért? Mire gondol a gazdag ember, mire koncentrál, mivel vonzza magához a tapasztalatok összességét? Azzal hogy folyton a sikerre, a pénzre, a termelésre, a befolyásra gondol. És mire gondol a szegény? Folyton csak a hiányra, veszteségre, bukásra gondol. Arra hogy nincs elég készpénze. És amire az ember állandóan azt a tudatfeletti megvalósítja. Ha bármilyen nagy is egy cél, ha bármilyen távolinak látszik is, gondoljon állandóan arra és a tudatfeletti segít valóra váltani.

http://atudatosteremtesmuveszete.blogspot.hu/2012/11/lelki-torveny ek_5.html
jupiter21, 2015. augusztus 18. kedd, 08:23
Címkék: Henry Ford, William James, Robert Rosental, Barbara Kollins, lelki törvények, gravitáció törvénye,
Kommentek
Alkoholisták gyerekei
,,Az alkoholisták gyermekei teljes bizonytalanságban vannak a határokat illetően. Felnőttkorukban gyakran nem érzik biztonságban magukat kapcsolataikban. Mindig készenlétben állnak, hátha a másik személy cserbenhagyja őket vagy váratlanul ellenük fordul. Folyamatosan védelmi vonalakkal veszik körbe magukat.
Az alkoholisták felnőtt gyerekei nem mernek korlátokat szabni. Sosem tudják, hogy ha nemet mondanak, azzal tiszteletet váltanak ki, vagy netán dühkitörést. Úgy érzik magukat, mint a Jakab-levélben említett kétlelkű ember: '...olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt' (1,6). Bizonytalanok abban, hogy meddig tartanak saját felelősségük határai és hol kezdődik másoké."

-Henry Cloud és John Townsend-
kalmanpiroska, 2019. május 28. kedd, 15:04
Nincs Cím
szabadságából."


Albert Einstein (Ulm, Württemberg, Németország, 1879. március 14. - Princeton, New Jersey, USA, 1955. április 18.) elméleti fizikus

"Olyan determinista vagyok, aki kénytelen úgy tenni, mintha létezne szabad akarat, mert ha civilizált társadalomban akarok élni, akkor felelősségteljesen kell viselkednem. (...) Nincs ellenőrzésem a folyamatok felett, elsősorban rejtélyes mirigyek azok, ahol a Természet előállítja az élet lényegét. Henry Ford feltehetően belső hangnak hívná ezt, Szókratész daimónnak, de mindketten ugyanazt üzenik nekünk a maguk nyelvén: az emberi akarat nem szabad."
menusgabor, 2019. április 05. péntek, 20:30
Konfrontáció
,,Egy régóta fennálló probléma láttán úgy érezhetjük, hogy semmi remény a változásra, különösen ha híjával vagyunk a konfrontációhoz szükséges képességeknek. Látjuk a problémát, tudjuk, hogy árt a kapcsolatunknak, ám elképzelésünk sincs róla, hogy miként hozakodhatnánk elő a témával, vagy tehetnénk bármit is az ügyben.
A tehetetlenség később gyakran fásultságba és passzivitásba fordul. Legbelül feladjuk és beletörődünk, hogy a dolgok sosem fognak megváltozni. Azok, akik régóta rossz házasságban élnek, gyakran így nyilatkoznak: 'A férjem/feleségem már csak ilyen, így kell vele együtt élnem.'
A legtöbben bizonyára egyetértünk azzal, hogy senkit sem lehet megváltoztatni, ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy sokat tehetünk a változás előmozdítása érdekében. Ha megtanuljuk szeretettel, közvetlenül és hatékonyan tisztázni a problémákat, tapasztalhatjuk, hogy nem csupán a kapcsolat kezd változni, hanem mi magunk is. Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy módunkban áll változtatni a dolgokon, és van választási
kalmanpiroska, 2019. február 21. csütörtök, 11:19
Matt Damon és Christian Bale a Ford és a Ferrari párharcáról szóló filmben
A Fox filmstúdió a Logan rendezőjére, James Mangoldra bízta a produkciót, mely a Carroll Shelby amerikai (Matt Damon) és Ken Miles (Christian Bale) brit autótervezők és -versenyzők vezette különc és elszánt mérnökcsapat munkáját követi - számolt be róla a Variety.com.

A csapatot Henry Ford és Lee Iacocca azzal a feladattal bízta meg, hogy építsenek egy tökéletesen új automobilt, ami képes legyőzni a sportág legsikeresebbjét, a világversenyeket régóta uraló Ferrarit az 1966-es franciaországi világkupán.

A forgatókönyvön A holnap határát is jegyző páros, Jez és John-Henry Butterworth dolgozik.
velemenyezd, 2018. június 24. vasárnap, 15:41
Pozitív idézetek 7
Crowley)

Ha zsenit játszol, azzá leszel. (Salvador Dali)

A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van. (Bob Dylan)

Ha már minden józan ésszel felépített elképzelés kudarcot vallott, akkor egy őrült terv is sikerrel járhat. (Follett, Ken)

Ha a sikernek van titka, akkor az abban a képességben rejlik, hogy megértjük a másik ember nézőpontját és az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat, nemcsak a sajátunkéból. (Henry Ford)

A tét emelkedett. Aki járja a hágcsót a huzatos létben, nyeresége lesz, ha jobbjával kapaszkodva baljában másokat emelni marad erő, lába pedig senkit nem taszít lejjebb. (Jókai Anna)

Hajlamosak vagyunk a sikert jövedelmünk vagy autónk nagyságával meghatározni, nem pedig segítőkészségünk fokával vagy emberségünk érettségével. (Martin Luther King)

A siker általában belépőjegy egy sor újabb döntéshez. (Kissinger, Henry)

Hírt és dicsőséget vadászni
irmus, 2018. május 28. hétfő, 16:17
Ritka fényképek a világ minden tájáról - 148. (30 kép).
Kudrow a Jóbarátok televíziós filmsorozat forgatásán, 1990

A skót katonák szórakoznak, bevetés előtt, 1916

Justin Timberlake és Ryan Gosling, 1994

Henry Ford, Thomas Edison, Warren G. Harding és Garvey Samuel Firestone, 1922

Barack Obama, az Egyesült Államok 44. elnöke, 1980

Szovjet repülőgép-tervezők, Andrei Nikolaevics Tupolev és Sergei Vladimirovich Ilyushin.
schuro, 2018. május 09. szerda, 21:21
2018. évi történelmi évfordulók 04. 07.
Birodalom 28. szultánja (* 1725)
1803 - Toussaint L'Ouverture, Haiti forradalmár (* 1743)
1823 - Jacques Charles francia fizikus (Charles-törvény) (* 1746)
1850 - Ábrányi Emil földbirtokos, költő, újságíró, 1848-as politikus, miniszteri titkár, kormánybiztos (* 1820)
1894 - Házmán Ferenc magyar jogász, politikus, Buda utolsó polgármestere (* 1810)
1902 - Parádi Kálmán zoológus, tanár, filozófiai szakíró (* 1841)
1941 - Finkey József bányamérnök, az MTA tagja (* 1889)
1947 - Henry Ford amerikai autógyáros, a Ford Motor Company alapítója (* 1863)
1954 - Zachár Imre olimpiai ezüstérmes úszó, vízilabdázó (* 1890)
1966 - Walt Hansgen (Walter Hansgen) amerikai autóversenyző (* 1919)
1968 - Jim Clark brit autóversenyző, a Forma-1 kétszeres világbajnoka (1963, 1965) (* 1936)
1973 - Taróczy Nándor magyar katonatiszt, hírszerző (* 1874)
1982 - Harald Ertl osztrák autóversenyző (* 1948)
1992 - Tűz Tamás győri születésű emigráns pap költő (*
ametiszt54, 2018. április 07. szombat, 14:20
Képek, videók
Henry Ford.jpg
06mohild
2012. október 26. péntek, 03:21
Henry Ford idézet.jpg
pacsakute
2012. október 20. szombat, 18:06
Henry Ford idézet.jpg
szalai0913
2012. szeptember 18. kedd, 10:48
Henry Ford idézet.png
pacsakute
2012. szeptember 17. hétfő, 08:53
James E Williams romboló
mecsery
2010. június 09. szerda, 23:22
70 Darabos Rosenthal ét-,
gigi55
2012. szeptember 16. vasárnap, 08:46
Rosenthal étkészlet.jpg
gigi55
2012. szeptember 11. kedd, 19:40
Rosenthal tányérok.jpg
gigi55
2012. szeptember 11. kedd, 19:40
Rosenthal pecsenyés tál.j
gigi55
2012. szeptember 11. kedd, 19:40
Rosenthal leveses készlet
gigi55
2012. szeptember 11. kedd, 19:40
Rosenthal kávés és teás.j
gigi55
2012. szeptember 11. kedd, 19:40
Dali - Dali(Hans Rosentha
csalogany13
2012. augusztus 09. csütörtök, 12:16
barbara.jpg
bnedora
2018. december 11. kedd, 17:53
balint_barbara_elvesze tt_
menusgabor
2018. december 05. szerda, 20:45
Mecseki Barbara
irmus
2018. augusztus 06. hétfő, 14:03
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.