Belépés
2020. január 28. kedd | 5. hét | 28. nap | 01:27 | Károly, Karola
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Kedves Barátaim, ismerőseim és olvasóim!
Szívesen osztom meg veletek, hátha ti is kedvet kaptok hozzá
Felkészülés a télre, egy kis értisztításra, és a megfázás legyűrésére...
Vettem fél kiló bio citromot. Több vízben áztatva, héját jól megmosva, feldaraboltam belőle 4 db-t, egynek a héját levágtam a citromot a többihez adtam. 45 gerezd fokhagymát hozzáadtam. Konyhai darabolóval eldolgoztattam. 1 liter vizet hozzáöntve összekevertem, és addig melegítettem, míg egyet nem buggyant. Hagytam kicsit hűlni, majd átszűrtem. A megmaradt masszát még jól átnyomkodtam. Ez ment a tartóba, amit hűtőajtóban tartok, naponta egy kupicával fogyasztok belőle.
A fennmaradt masszához adtam 2 dl körüli tiszta akácmézet, jól elkevertem vele, dunsztos üvegbe téve hűvös kamrában tartva, szükség esten, azaz megfázás esetén reszelek hozzá friss gyömbért és naponta 2X1 mokkáskanállal fogyasztunk belőle. Amennyiben elkerül a nyavalya, tavasszal jót fog tenni a tavaszi fáradtság ellen :)
Amennyiben úgy döntötök, hogy magatok is elkészítitek, csak és kizárólag bio citromból tegyétek, mert minden másnak a héja emberi fogyasztásra nem alkalmas, Olyan vegyülettel -méreggel- kezelik, ami a háján befelé hatva fejti ki hatását. Nem igaz, hogy szódabikarbónás vízben áztatva, súrolva eltávolítható. Ezeknek a citromoknak a húsa és leve használható, de a héja mérgező.
suzymama, 2016. december 01. csütörtök, 18:21
Címkék: Kedves Barátaim, megfázás legyűrésére, héját levágtam, többihez adtam, megmaradt masszát, kupicával fogyasztok,
Kommentek
2020. január 1.....
BÚÉK kedves barátaim ! ...és ismerőseim ! ......
agica2004, 2020. január 05. vasárnap, 17:33
Boldog új évet!
Minden kedves TVN HU ismerősömnek, barátaimnak kivánok jó egészséget, harmóniát az életében. Teljenek napjaitok apró örömökben gazdagon, és nagyobbak se kerüljenek el benneteket. Maradjunk meg egymásnak békességben, megértésben, szeretetben.
liliana01, 2019. december 31. kedd, 23:42
B U É K - 2 0 2 0 !
/



Boldog Új Évet - Happy New Year





Éjfél után néhány perccel a Hír TV-n a Székely Himnusz is hallható volt. Isten áldja Magyarországot!



Kedves Barátaim, Ismerőseim!

Nagyon Boldog - magyar vágyakat, reményeket beváltó! - békét, nyugalmat, megértést és egymás iránti tiszteletet, egészséget, békességet, szeretetet, derűt és bőséget hozó Új Esztendőt kívánok!

Tiszta szívemből kívánom nektek hogy a 2020 - as év hozza el számotokra mindazt, amire vágytok. Legyen annyi szeretet bennetek, hogy tudjatok adni másoknak is belőle. Egy
menusgabor, 2019. december 31. kedd, 22:00
Régen jó ismerőseim voltak.
Régen jó ismerőseim voltak...Elmélkedésem.
Most, hogy feje tetejére állt a világ és ellenséggé vált, ki régen - ha nem is volt barát, - de jó viszonyt ápolt velem, nehéz leírnom: "kedves barátaim, ismerőseim." Már nem vagyok kedves, mert az én köpönyegem a régi,- tudod: a kritikus. Nem voltam se kisdobos, se úttörő és később párttag sem, de amikor titeket narancs szinben tündökölni meg láttalak igen elcsodálkoztam. Ezt az arcotokat nem mutattátok eddig. Kik vagytok ti tulajdonképpen, melyik arcotok igaz? És most megsértődtök, már nem vagytok olyan szivélyesek, mert nem értek egyet veletek? Már nem klikkeltek, némelyek hova tovább ki is oktatnak jelen politika csoda számba menő eredményeiről. Higgyétek el, én mindent meg teszek annak érdekében, hogy megértselek benneteket, sokat olvasok, de nem csak a kormány által terjesztett sajtót, hanem a kormány által még ki nem végzettet is. Nézem a
liliana01, 2019. december 31. kedd, 18:38
Boldog Karácsonyt!
Sándor





Kedves Ismerőseim, Barátaim és Látogatóim!

Sok szeretettel köszöntelek Benneteket Karácsonyi oldalamon.

Minden kedves Barátomnak, Rokonaimnak és Ismerőseimnek, és azoknak, akik ide belátogatnak hozzám

SZÍVEM SZERETETÉVEL kívánok BÉKÉS ÉS BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET!

BÁRHOL LEGYENEK A VILÁGON - HATÁRON INNEN, VAGY HATÁRON TÚL!

Boldog
menusgabor, 2019. december 25. szerda, 20:30
Liliana01
Minden kedves TVN HU ismerősömnek, barátaimnak
kívánok jó egészséget, harmóniát az életében.
Teljenek napjaitok apró örömökben gazdagon és
nagyobbak se kerüljenek el benneteket.
Maradjunk meg egymásnak békességben, megértésben,
szeretetben.

liliana01.blog.xfree.hu
klarika47, 2019. december 25. szerda, 09:24
A világtól való elkülönülés
"Kedves barátaim, korunkban az egyik legfontosabb dolog az, hogy minden keresztyén megértse, a világtól el kell különülnie. Nem lehettek egyszerre Krisztus és a világ szolgái. Bár név szerint a gyülekezethez tartoztok, de valójában a világéi vagytok. A keresztyénnek sok dologban különböznie kell a világtól. Beszéde nem lehet olyan, mint Babiloné, hanem keresztyénhez illő, nevelő célzatú, tiszta beszéde legyen. Cselekedetei és szokásai sem lehetnek a többi emberéhez hasonlóak. Arra nincs szükség, hogy különleges ruházatot viseljen, válogatott frázisokat használjon, vagy egy szokatlan tónusban beszéljen. Mindezek csupán formalitások. Ennek ellenére van elegendő lehetőség, alkalom úgy elkülönülni, hogy az a szemnek és a fülnek is érzékelhető legyen. Ne hivalkodjunk a ruházatunkkal! A keresztyén ruházata erkölcsös, szemérmes legyen! Isten gyermeke beszéd közben biztosan nem fog esküdözni, vagy nem vetemedik olyan kijelentésekre, melyek közel állnak a hazugsághoz. A hívő nyelve, testvérem, olyan kút legyen, amely
kalmanpiroska, 2019. december 17. kedd, 17:59
Maszong József versei
09.-én, az-óta is itt élek. Nagyon szeretem városomat és folyóját, a ,,Szőke Tiszát". Sok versemben visszatérő téma a ragaszkodás, és sok emlék fűz ehhez a folyóhoz. A művészettel gyerekkoromban eljegyeztem magam, rajztanárom bátorítására a Szegedi Képzőművészeti Körbekerültem be, habár akkor még csak rajzolgattam. Később fafaragást tanultam egy barátomtól és annak a népművész édesapjától. Ki-próbáltam magam ezen a területen is.Versírással öt éve foglalkozom intenzíven barátaim bíztatására, azelőtt csak olvasója és tisztelője voltam szellemi életünk nagyjainak. Visszagondolva: a legnagyobb ha-tást Arany János balladái gyakorolták rám. Ahogy telnek, illetve teltek az évek, mind jobban éreztem magamon, hogy azok a hatások, amelyek értek és érleltek, most öltenek alakot és fogalmazódnak meg. Más szemmel nézem a világot, kritikusabban, de a szépet is felfedezőn. Szeretem kortársaimat olvasni, mert sokszor náluk találom meg a belső harmóniámat, és visszacseng verseikben
menusgabor, 2019. november 28. csütörtök, 19:15
Képek, videók
kedves barataim.jpg
jozso2ro
2013. június 20. csütörtök, 13:27
kedves barataim másolata.
jozso2ro
2013. június 20. csütörtök, 13:27
,Kedves barátaim,,.jpg
mailona
2010. október 17. vasárnap, 21:34
Nektek kedves barátaim
szeva953
2010. január 04. hétfő, 18:39
Kedves barátaim.
etuka
2009. október 05. hétfő, 11:32
Kedves Barátaim.jpg
charlotteani
2009. július 14. kedd, 17:16
Kedves Barátaim :D
bimbaj
2008. január 12. szombat, 20:12
Megfázás ellen.jpg
pacsakute
2018. október 11. csütörtök, 11:04
Segitenek megfázás esetéb
irmus
2018. március 24. szombat, 12:11
Segítség a megfázásnál
irmus
2018. február 14. szerda, 16:57
Hagyma szirup megfázásra.
pacsakute
2017. október 19. csütörtök, 22:02
Megfázás ellen mindenkine
suzymama43
2017. február 06. hétfő, 16:06
megfázás ellen.jpg
snbela44
2014. január 20. hétfő, 07:25
Megfázásra.
marikaszanto
2014. január 17. péntek, 09:44
megfázás ellen.jpg
dnemethk
2013. március 23. szombat, 14:49
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.