Belépés
2019. június 17. hétfő | 25. hét | 168. nap | 01:45 | Laura, Alida
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Kötbérigényt jelentett be az önkormányzat az Újszegedi liget rekonstrukciójának csúszása miatt
A közleménnyel az önkormányzati cég a Fidesz helyi szervezete alelnökének sajtótájékoztatójára reagált, melyen Tápai Péter közölte, rendszeressé válik a beruházások csúszása Szegeden. Az Újszegedi liget csaknem egymilliárd forintból megvalósuló felújításának az eredeti határidő szerint októberre kellett volna befejeződnie, de a munkák még jelenleg, a téli fagyban is tartanak - tudatta.

A Szeged Pólus fejlesztési Nkft. közleménye szerint Szegeden a zöldváros fejlesztési program részeként több városrészben felújítja a köztereket, közösségi tereket, zöldterületeket. Elsőként tavaly február 21-én az Újszegedi liget rekonstrukciója indult el. A kivitelezési munkákat, a közbeszerzési eljárás nyertese az "Új Liget 2018" Konzorcium végzi.

Mivel a kivitelező nem teljesített határidőre, a megrendelő önkormányzat kötbért állapított meg. Ez már elérte a kivitelezési díj szerződés szerinti legmagasabb összegét, azaz a 20 százalékot, ami csaknem 150 millió forint.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. január 11. péntek, 13:41
Címkék: Tápai Péter, Szeged Pólus, beruházások csúszása, eredeti határidő, téli fagyban, zöldváros fejlesztési,
Kommentek
Fővárosi Közgyűlés - A tervek szerint 2021 végére újulhat meg a Blaha Lujza tér
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén tárgyalt megvalósításról, amelyet a képviselők egyhangúlag támogattak.

A Blaha Lujza tér rekonstrukciójával egyidejűleg felújítják az ottani aluljárót és új BKK-ügyfélcentrumot is létesítenek.

Az aluljáró födémszigetelésére 211 millió forintos, az új ügyfélcentrum létesítésére 72 millió forintos többletforrást biztosítottak.

Az aluljáró felújításának tervezése és kivitelezése több mint egymilliárd forintba kerül.

A tér rekonstrukciójának összköltsége így 4 milliárd 167 millió 311 ezer forint.

A kivitelezés várhatóan ősszel kezdődik meg.
velemenyezd, 2019. május 29. szerda, 10:45
Egymilliárd forintból újulhat meg a Lánchíd környéke
megerősítését és ezzel együtt jelentős többletköltséget indukálna, műszaki, városképi és finanszírozási okokból - a fővárosi közfejlesztési tanács javaslata alapján - a kormány keddi határozatában visszavonta a Lánchíd járdaszélesítésének többlettámogatását.

Ezért a járdák felújítása továbbra is a jelenlegivel azonos módon, 2,2 méter szélességben valósul meg - írták.

A közfejlesztési tanács megvizsgálta a hídhoz kapcsolódó közterületek - Clark Ádám, Széchenyi tér, Petőfi Sándor utca - rekonstrukciójának és fejlesztésének a Lánchíd felújításával egyidejű lehetőségét. A kormány erről április 23-án döntött - olvasható.

Közölték, a Lánchíd járdaszélesítéséről szóló keddi kormányhatározatban szereplő egymilliárd forintot a szélesítés visszavonásával egyidejűleg a kormány visszaadta a hídhoz kapcsolódó, környező közterületek rekonstrukciójára és fejlesztésére a Duna mindkét partján.

"Ennek keretében a Pest - Buda vonalban tervezett gyalogosfolyosó kialakítására is sor kerül" -
velemenyezd, 2019. május 03. péntek, 12:21
A tervezettnél tovább tarthat, akár 2025-ig is elhúzódhat a berlini Pergamon Múzeum felújítása
Az ókori világ nyolcadik csodájának is nevezett Pergamon-oltárnak otthont adó múzeum rekonstrukciója ugyan az eltervezett menetrend szerint halad, de meglehet, hogy adódik egy legfeljebb 19 hónapos csúszás, így a munkát 2023 nyara helyett csak 2025-ben fejezik be, de a 477 millió eurós (155 milliárd forint) költségvetést nem lépik túl - idézte a BZ című berlini lap csütörtökön a beruházás vezetőit.

A munka befejezését eredetileg 2019-re tervezték, és az első költségvetés 385 millió euróról szólt. A terveket 2016-ban kellett módosítani. Az akkor kitűzött 2023-as céldátum elsősorban a feladat rendkívüli összetettsége miatt kerülhet veszélybe.

A felújítást azért kell igen körültekintően kell végezni, mert az időszámítás előtti második században Kis-Ázsiában, a mai Törökország területén alkotott Pergamon-oltár és a múzeum gyűjteményének számos további pótolhatatlan kincse az építési terület része, az egyik épületszárny pedig továbbra is nyitva tart, folyamatosan fogadja a látogatókat. Ráadásul a
velemenyezd, 2019. május 02. csütörtök, 20:33
Megnyílt a Zalakarosi Fürdő felújított gyógykertje
Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója a csütörtöki átadáson elmondta: tavaly ősszel kezdődött meg a fürdő területén a gyógycentrum és gyógykert rekonstrukciója a Szabadics Zrt. kivitelezésében.

A szabadtéri területen új gépészeti berendezést kapott a mintegy 300 négyzetméteres gyógyvizes medence, amelynek a teljes burkolatát is kicserélték, továbbá új térburkolatot és kerítést építettek, valamint növelték a zöldfelületet, amihez öntözőrendszert is kialakítottak. A részleg területén új ülő- és pihenőbútorokat is elhelyeztek.

A vezérigazgató az MTI kérdésére elmondta: a gyógykert melletti gyógycentrum fedett épületének átfogó rekonstrukciója várhatóan a nyári főszezonra készül el. A teljes felújítás mintegy 800 millió forintba kerül, ebből közel 80 millió forint volt a most megnyitott szabadtéri terület rekonstrukciójának költsége.

(FOTÓ)
velemenyezd, 2019. április 18. csütörtök, 11:01
Pénteken születhet döntés a Nagy Imre-emlékmű áthelyezéséről
Wachsler Tamás a SIP jelenleg zajló és tervezett projektjeiről beszámolva többek között elmondta: már szerkezetkész a Kossuth tér 6-8. szám alatt Hültl Dezső eredeti homlokzati tervei szerint épülő Szabad György Irodaház, amely 2019 júniusára készül el. Az M2 metró lejáratát is magában foglaló épület egy talajszint alatti folyosóval összeköttetést kap az Országházzal is. Már zajlik a teret délről lezáró másik két ház homlokzat- és tetőrekonstrukciójának, valamint a Vécsey utca 4. alatti épület tetőidom-rekonstrukciójának jogi előkészítése is.

Wachsler Tamás elmondása szerint a SIP keretében végrehajtják a Vértanúk tere teljes rekonstrukcióját is, a tér ennek eredményeként autómentessé válik majd. Jövő év második felében indul az Agrárminisztérium épületének rekonstrukciója, melynek során a ház alá a Kúriát is kiszolgáló mélygarázs is épül. A Kúria épületéből 2019 végére költözik ki a Néprajzi Múzeum, akkor kezdődhet a palota rekonstrukciója, az Alkotmány utca torkolatában pedig a Nemzeti
velemenyezd, 2018. december 04. kedd, 16:51
Fővárosi Közgyűlés - Másfél év alatt újíthatják fel a Lánchidat
kezdeményezett a kormány képviselőivel.

A tárgyalások eredményeképpen a kormány hétmilliárd forint támogatást nyújt annak érdekében, hogy a Lánchíd és a budai váralagút teljes körű rekonstrukcióját egy időben, a fővárosi közlekedés lehető legkisebb korlátozásával és a műszakilag lehetséges leggyorsabb ütemezéssel valósítsák meg, a Lánchíd gyalogosforgalmát bonyolító járdák szélesítésével egyidejűleg.

A Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, a várhegyi alagút rekonstrukciójának tervezési és kivitelezési feladataira a fővárosi önkormányzat költségvetése 16 milliárd 366 millió forintot biztosít, amely kiegészül a már említett hétmilliárd forintos állami támogatással.

A kormány a támogatásáról szóló határozatban felhívta a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a főpolgármesterrel és a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. bevonásával vizsgálja meg a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér és a József Attila utca átalakításának lehetőségét, esetleg külön projekt keretében
velemenyezd, 2018. szeptember 26. szerda, 12:37
Matolcsy: kilenc szellemi műhely működik majd a "bölcs várban"
A jegybank elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta: "jelképes téren, jelképes helyen, jelképes időben" adták át a korábban már majdnem teljesen lerombolt épületet.

Az épület is azt jelképezi, hogy Magyarország 2010 után megtalálta helyét a világban, Kelet és Nyugat között jelképes hídfőállást teremtett - mutatott rá Matolcsy György.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte: korunkban kulcskérdés az innováció, a másként, megújulva gondolkodás képessége, lehetősége. "Ezzel fontos élnünk, ha azt szeretnénk, hogy Magyarország és Budapest Európa innovációs központja legyen" - mondta a miniszter.

Az innovációs és technológiai miniszter elmondta: már most a negyedik ipari forradalom korát éljük, ennek megértéséhez és elfogadásához a társadalom innovációra való képességét is erősíteni kell. El kell fogadtatni, hogy már a közeljövőben a mesterséges intelligencia a mindennapok része lesz, könnyen elképzelhető, hogy robotok lesznek a "munkatársaink". Nem kell félni a
velemenyezd, 2018. szeptember 21. péntek, 17:29
Képek, videók
gomb_onkormanyzat_jogs zab
martimarti
2015. december 17. csütörtök, 19:37
Újpesti Önkormányzat.JPG
margoboszi
2009. április 19. vasárnap, 12:58
Újpesti Önkormányzat épül
margoboszi
2009. április 19. vasárnap, 12:58
Japán Tokyo Önkormányzat
megyerimihaly
2009. február 09. hétfő, 19:09
Önkormanyzat.JPG
csokegyorgy
2008. augusztus 20. szerda, 10:55
dalmandi önkormányzat
nyuszi111
2007. december 12. szerda, 16:32
Szlovák önkormányzat
jbal
2007. augusztus 07. kedd, 16:45
Önkormányzat/Kat.templ om
kovarygizella
2007. június 15. péntek, 23:50
Önkormányzat épülete
kercaszomor
2007. március 07. szerda, 10:53
Az önkormányzat épülete
matahari51
2007. január 06. szombat, 10:29
Önkormányzat felülről
lenzo
2006. november 07. kedd, 17:43
Tápai nóta.jpg
chillik
2016. március 08. kedd, 04:10
Tápai lagzi.jpg
chillik
2016. február 15. hétfő, 05:20
A tápai Krisztus.jpg
chillik
2016. február 13. szombat, 05:40
Tápai csjok csónakban.jpg
agica2004
2013. szeptember 14. szombat, 13:15
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.