Belépés
2019. november 12. kedd | 46. hét | 316. nap | 07:55 | Jónás, Renátó
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Az olasz miniszterelnök elment a sztrájkoló acélgyári munkások közé
Giuseppe Conte a dolgozóknak fenntartott bejáraton jutott be a gyárba. Az érkezésére összecsődült munkások tömegén keresztül kellett átvágnia, miközben egyesek tapssal köszöntötték, mások kemény szavakkal illették.

A dolgozók szégyent kiabáltak, és azt skandálták, hogy élni akarnak, és Tarantónak "szabad városnak" kell lennie, vagyis az acélgyár bezárását sürgették. Hangoztatták, hogy ha rájuk bíznák a súlyosan környezetszennyező gyár lebontását és környezeti szanálását, akkor megtarthatnák munkahelyeiket, egészséges jövőt teremtve gyerekeiknek.

A miniszterelnök részt vett az üzemi tanács ülésén. Azt ígérte, hogy ha szükség lesz rá, minden dolgozót meghallgat. Kijelentette, hogy "nincs a zsebében megoldás". Arra kérte a dolgozókat, hogy a kormánnyal közösen vívják meg a gyárért vívott harcot.

Az Ilva eddigi bérlője, az ArcelorMittal francia-brit-indiai acélcsoport hétfőn bejelentette, hogy nem kívánja megerősíteni korábbi szerződéseit, és visszaszolgáltatja az államnak az olaszországi gyárakat, ahol több mint 10 ezren dolgoznak. Giuseppe Conte szerdán egyeztetett az ArcelorMittal tulajdonosaival: a miniszterelnök az ezt követő sajtótájékoztatón közölte, hogy az ArcelorMittal 5000 dolgozótól meg akar válni, máskülönben elhagyja Olaszországot.

A kormányfő 48 órát adott a multinacionális vállalatnak tervei módosítására. A határidő péntek este járt le.

Az olasz acélipar sorsa a Conte-kormányt is megosztja: a baloldali Demokrata Párt (PD) hajlandó, akár külön jogszabályokkal, kedvező feltételeket teremteni az ArcelorMittal marasztalására Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) ezt ellenzi, és az államosítást szorgalmazza, amivel kapcsolatban az Európai Bizottság már fenntartásait fejezte ki. Luigi Di Maio, az M5S vezetője kijelentette, ha a PD az ArcelorMittalnak akar kedvezni, "ez problémát jelenthet a kormány számára".

Sajtóértesülések szerint a kormány megkereste a Jindal indiai acélcsoportot is, amely korábban az ArcelorMittallal versenyzett az olasz acélipari létesítményekért. A Jindal azonban közölte, hogy már nem mutat érdeklődést irántuk.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. november 08. péntek, 21:42
Címkék: Giuseppe Conte, Demokrata Párt, Csillag Mozgalom, Európai Bizottság, Luigi Di Maio, olasz miniszterelnök,
Kommentek
Romániai elnökválasztás - Az MPP szerint az összefogás hiányát jelzi a magyar elnökjelölt eredménye
Az MPP álláspontja szerint az, hogy Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje nem szerezte meg a szavazatok öt százalékát, ismételten bizonyítja, hogy egyetlen párt képtelen meggyőzni a magyar közösség egészét.

"A Magyar Polgári Párt az erdélyi magyar pártok összefogásában látja a megoldást. Hangsúlyozzuk, hogy közösségünk ügye soha, semmilyen körülmények között nem lehet pártpolitikai ügy. Kizárólag együttműködéssel lehet megteremteni annak lehetőségét, hogy a romániai magyar választópolgárokban feloldódjon az érdekeik képviselői iránti közömbösség, hogy hitet nyerve ismét urnák elé járuljanak a választásokon" - áll az MPP állásfoglalásában.

A párt úgy vélte: az idei európai parlamenti választások is bizonyították, hogy nagy ereje van az együttműködésnek.

"A Magyar Polgári Párt továbbra is partnerséget ajánl minden olyan magyar szervezetnek, amely a nemzeti érdeket tartja fontosnak, mindenekelőtt. Szorgalmazzuk ugyanakkor az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum
velemenyezd, 2019. november 11. hétfő, 18:41
Edmund Stoiber: Magyarország helye az újraegyesített Európa közepén van
Európa közepén".

A Fidesz és az EPP viszonyával, illetve Manfred Webernek a Fidesz által nem támogatott EPP-s EP-választási csúcsjelöltségével kapcsolatban elmondta, hogy természetesen keletkeztek feszültségek és sérülések, "de nem szabad ezeknél leragadni, az élet megy tovább".

Arra a kérdésre, hogy egy új kezdet jele lehet-e az, hogy budapesti látogatásán átadta Orbán Viktor kormányfőnek Markus Söder szívélyes üdvözletét, elmondta, hogy szerinte ezt az üdvözletet a bajor és a magyar miniszterelnök újabb megbeszélései követik majd.

Mint mondta, Markus Söder fontos értékként tartja számon a történelmileg szoros bajor-magyar kapcsolatot.

"Ami történt, megtörtént, de nem akadályoz meg bennünket abban, hogy előre tekintsünk" - fogalmazott Edmund Stoiber, hozzátéve, hogy Manfred Weber is készen áll az együttműködésre mindenkivel, így Orbán Viktorral is.

Szólt a többi között arról is, hogy "abszolút szükségesnek" tartja Németország és a visegrádi négyek országcsoport (Csehország,
velemenyezd, 2019. november 11. hétfő, 18:21
Spanyol választás - A szocialisták elvetik a nagykoalíció létrehozását és nem akarnak a katalán és baszk szepar
(Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörülés, a Baszk Nacionalista Párt (PNV), a Több ország (Más País) új baloldali párt, a Kanári-szigeteki Koalíció (CC), a Kantábriai Regionális Párt (PRC), a Galiciai Nacionalista Blokk (BNG) és a Teruel Létezik (Teruel Existe) regionális erő közreműködésével hozna létre egy "haladó szellemiségű kormányt".

A parlamenti matematika alapján elképzelhető így a kormányalakítás, mivel a kilenc pártnak összesen 180 mandátuma van az új parlamentben, a miniszterelnök megválasztásához pedig a szavazás első körében 176 voksra van szükség.

A szocialisták viszont még nem tudják, hogy elképzelésüket támogatják-e ezek a pártok, álláspontjukat most kezdik csak felmérni.

A választási eredmények azt mutatják, hogy a kormányalakítás még nehezebb lesz mint eddig, pedig a választások megismétléséhez is épp az patthelyzet vezetett, hogy egy pártnak és egy politikai oldalnak sem volt abszolút többsége a törvényhozásban.

A vasárnapi szavazást követően a
velemenyezd, 2019. november 11. hétfő, 17:32
Krónika 8. rész (azonnali kérdések, napirend után)
nagyságát. Erdőtelepítési támogatások összegét is megemelték - tette hozzá.

DK: kik és naponta hányszor küldenek utasításokat kormányoldalról az MTVA-nak?

Gréczy Zsolt (DK) arról beszélt, hogy az MTVA perrel fenyegeti volt riporterét, Balogh Krisztinát, aki elmondása szerint azért távozott a közmédiától, mert elege lett "az 50-es évekre emlékeztető pártutasításokból". Kik és naponta hányszor küldenek a kormányoldalról utasításokat az MTVA-nak? - kérdezte a DK-s politikus.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára azt válaszolta: az említett ügyben arról van szó, hogy a jó hírnevet esetlegesen megsértő mondatok hangoztak el a volt munkavállaló részéről, és egy polgári jogi jogvita van kibontakozóban, "nincs itt semmi látnivaló". Hozzátette: a köztelevízióval, közrádióval kapcsolatban lehet pro és kontra véleményt mondani, de ezek állapota még mindig sokkal jobb, mint például Németországban, ahol a gyermekmesékben is politika van. Az államtitkár szavai szerint a sajtószabadság "köszöni
velemenyezd, 2019. november 11. hétfő, 16:51
Berlusconi nem válaszolt a bíróság kérdéseire egy olasz maffiaperben
Silvio Berlusconi a hozzá intézett kérdésekre úgy reagált, hogy ügyvédei tanácsára élni kíván a hallgatás jogával. A Hajrá Olaszország (FI) elnöke nem engedélyezte, hogy televíziós felvétel vagy fénykép készüljön róla a bíróságon.

A korábbi négyszeres olasz kormányfőt tanúként hallgatták meg a szicíliai szervezett bűnözés és a politika kapcsolatáról a kilencvenes évek elején.

A palermói Ucciardone börtön bunkertermében zajló másodfokú maffiaper egyik vádlottjaként Marcello dell'Utri, a FI egykori alapítója, volt szenátor, Berlusconi közeli barátja és volt munkatársa szerepelt. Dell'Utrit első fokon 12 évre ítélték a szicíliai bűnszervezettel való szövetkezés címén. Silvio Berlusconi ellen is több vizsgálat indult, de nem emeltek ellene vádat.

A kilencvenes évek elején, többek közt a Tiszta Kezek ügyészi vizsgálatsorozat és a hagyományos olasz pártok válsága következtében meggyengült az állam központi szerepe. A szicíliai maffia a hatalmi űrt kihasználva "háborút" indított, amelynek
velemenyezd, 2019. november 11. hétfő, 16:41
Romániai elnökválasztás - Az USR-PLUS szövetség Iohannist támogatja a második fordulóban
pártelnöki tisztségről. Elismerte, jobb eredményt remélt, és részint az ő hibája, hogy nem sikerült több választót a maga oldalára állítania, de szerinte az USR-PLUS így is bebizonyította, hogy az ország harmadik legfontosabb politikai ereje, amely képes új lendületet adni és alternatívát kínálni a román politikának.

A sajtóértekezleten Dacian Ciolos, a PLUS elnöke, az USR-PLUS kormányfőjelöltje is jelen volt, aki megerősítette, hogy az USR-PLUS választási szövetség nem bomlik fel. A volt miniszterelnök, az Újítsuk meg Európát (RE) nevű centrista-liberális európai parlamenti frakció vezetője úgy értékelte, hogy az elnökválasztáson elért eredmény nem tükrözi az USR-PLUS szövetség választási potenciálját.

Ciolos szerint Iohannis pártja, az európai néppárti tagsággal rendelkező, Bukarestben néhány napja kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) sem kormányozhat (sokáig) egyedül, és szüksége lesz az USR-PLUS támogatására, hogy ne kényszerüljön a szociáldemokratáknál keresni szövetségest.

Az
velemenyezd, 2019. november 11. hétfő, 14:51
Brit választások - A Brexit Párt nem indul a konzervatívok által 2017-ben elnyert választókörzetekben
Farage az észak-angliai Hartlepool városában, a párt vidéki kampányát megnyitó nagygyűlésen közölte, hogy a konzervatívok által két éve megszerzett 317 választókörzetben a Brexit Párt nem állít önálló jelöltet, indul viszont a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt által 2017-ben elnyert összes választókerületben.

A Brexit Párt vezetője úgy fogalmazott, hogy "olyan nagyon" nem szereti a Konzervatív Pártot, de akar adni "egy fél esélyt" Boris Johnson miniszterelnöknek arra, hogy meg lehessen akadályozni az újabb népszavazás kiírását a brit EU-tagságról.

Farage ezzel arra utalt, hogy kormányra kerülése esetén a Munkáspárt új megállapodást akar elérni az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről, és ezt az egyezményt népszavazásra terjesztené, a bennmaradás lehetőségét is felkínálva a választóknak.

Nigel Farage hétfői bejelentése komoly fordulat, a Brexit Párt vezetője ugyanis e hónap elején még szabályos ultimátumot intézett Boris Johnsonhoz. Farage a párt
velemenyezd, 2019. november 11. hétfő, 14:41
Ukrán nagykövet: fél győzelem, hogy Ihor Mazur szabadlábon várhatja kiadatási ügye elbírálását
ellene kiadott Interpol-körözés alapján. A lengyel parlament alelnökének Beata Mazureknek a meghívására utazott Lengyelországba. Az ukrán határőrök nem figyelmeztették őt a határátlépéskor, hogy Interpol-körözés alatt áll, az ukrán belügyminisztérium állítása szerint azért, mert nem volt tudomásuk róla.

Mazurt Oroszországban azzal vádolják, hogy 1994 és 2000 között harcolt a csecsenföldi háborúban orosz katonák ellen. Ugyanezzel vádolja Moszkva többek mellett Arszenyij Jacenyuk volt ukrán miniszterelnököt, s börtönzött be két ukránt - Mikola Karpjukot és Sztanyiszlav Klihet -, akiket nemrég fogolycsere útján szabadon engedett.

Vasárnap esti sajtótájékoztatóján Mazur kijelentette, hogy nem vett részt harci cselekményekben Csecsenföldön. Elmondta, hogy az említett időszakban járt Csecsenföldön, de mint újságíró és a Szabad Kaukázus nevű sajtóközpontnak dolgozott. Megjegyezte: tavaly és tavalyelőtt is járt Lengyelországban, és akkor nem vették őt őrizetbe, ami szerinte arra utal, hogy az Interpol az
velemenyezd, 2019. november 11. hétfő, 14:11
Képek, videók
Hazaáruló miniszterelnök
furaila
2019. augusztus 23. péntek, 14:35
Miniszterelnök 1955-1956
furaila
2019. június 23. vasárnap, 19:47
miniszterelnök rugdosása
furaila
2015. június 05. péntek, 06:56
O.V.-miniszterelnök.jp g
agica2004
2015. február 04. szerda, 18:12
miniszterelnökök.jpg
agica2004
2014. augusztus 31. vasárnap, 16:49
Felcsut-Miniszterelnök i h
agica2004
2014. április 24. csütörtök, 16:13
O.V.miniszterelnöke.pn g
agica2004
2014. március 21. péntek, 15:59
A miniszterelnököt lehet
furaila
2013. október 26. szombat, 17:14
Miniszterelnöki Család, 2
caris11935
2009. december 13. vasárnap, 10:06
Ki akar miniszterelnök le
caris11935
2009. május 26. kedd, 14:31
Miniszterelnök...
caris11935
2009. május 26. kedd, 14:08
Miniszterelnöki hivatal
msz303
2007. október 06. szombat, 19:01
balatonlelle giuseppe vit
lacipecsenye
2013. november 11. hétfő, 11:34
ais Giuseppe-1709-1784.jp
ircsike36
2013. június 05. szerda, 22:19
Giuseppe de Nittis (Itali
ametiszt54
2012. november 08. csütörtök, 18:46
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.