Belépés
2020. július 07. kedd | 28. hét | 189. nap | 12:15 | Apollónia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Vízilabda Eb - Hivatalosan is megkezdődött a torna
A találkozót megelőző ceremónián Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke beszédében elmondta, óriási öröm és büszkeség, hogy Magyarország kormányának és az európai szövetségnek is köszönhetően házigazdája lehet ennek a nívós eseménynek Budapest, ahonnan az Európa-bajnoki sorozat is útjára indult 1926-ban, és ahol immár ötödször mérik össze erejüket a kontinens legkiválóbb pólós nemzetei.

"További büszkeségünk, hogy a mai nap nemcsak a férfi és női felnőtt Eb, hanem egy 2020-as nagy sorozat nyitányát is jelenti, hiszen az idén Magyarország az összes vizes kontinensviadalt megrendezheti" - tette hozzá.

Szabó Tünde sportért felelő államtitkár kiemelte, ennél nagyszerűbb sportviadallal aligha kezdődhetne a 2020-as esztendő: "Itt a világ egyik legmodernebb úszólétesítményében, a Duna Arénában; ahol már számtalanszor megtapasztalhattuk, hogy a vizes sportágakat rajongásig szerető szurkolók semmihez sem fogható hangulatot képesek varázsolni."

"Magyarország kormánya pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy ehhez hasonló, százezreket, sőt, milliókat magával ragadó sporteseményeket rendezhessünk a különböző, sportágakban. És nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a vízilabda Európa-bajnokság és más, ilyen kiemelt események milyen pozitív hatással vannak az országimázsra, milyen mértékben járulnak hozzá a sportág hazai és nemzetközi népszerűsítéséhez, annak fejlődéséhez" - fogalmazott Szabó Tünde.

Paolo Barelli, a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) elnöke kifejtette, a Duna Aréna 2017-ben egy vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntővel nyitotta meg kapuit, a torna kilenc ezer nézővel látogatottsági csúcsot döntött. "Ez csupán egy újabb példája volt annak, amikor egy remek tornát a tökéletes helyen rendeznek meg. A környezet, a szurkolók által generált atmoszféra, a mérkőzések színvonala egyértelműen bizonyította: Budapesten minden vizes esemény sikerre van ítélve" - tette hozzá.

A budapesti kontinensviadal olimpiai kvalifikációs torna, mindkét nemnél egy kvóta talál gazdára.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. január 12. vasárnap, 19:52
Címkék: Vízilabda Eb, Vári Attila, Magyar Vízilabda Szövetség, Szabó Tünde, Duna Arénában, Paolo Barelli,
Kommentek
Jövő májusban lesz a budapesti vizes Eb, törölték a vízilabda kupaidényt
"Örülünk, hogy sikerült megállapodnunk az Európa-bajnokság új időpontjáról. A magyarok szerelmesei a vizes sportoknak és különösen egy ilyen rendkívüli időszak után az emberek még inkább szívesen figyelik majd a legjobbakat. Biztos vagyok benne, hogy jövő májusban egy újabb aranyfejezetet írunk az Eb-k történetébe" - idézte a LEN közleménye Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt.

Paolo Barelli, a LEN elnöke kiemelte, az új időpont tökéletesen szolgálja a sportolók felkészülését az ugyancsak egy évvel elhalasztott tokiói olimpia előtt, és bízik benne, hogy 2021-ben újra fantasztikus lesz a hangulat a telt házas Duna Arénában.

A LEN először március 20-án halasztotta el az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók kontinensviadalát, akkor május 11. és 24. közötti időszakról augusztus 17-30. közé helyzete át. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke múlt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy az augusztusi időpont sem megfelelő, és jelezte, várhatóan jövő májusban kerül sor az
velemenyezd, 2020. május 05. kedd, 16:03
Tokió 2020 - Ismét elhalasztották a női vízilabda olimpiai selejtezőt
A magyar szövetség honlapjának híre szerint a FINA hivatalos közleményben tudatta, hogy elhalasztja a trieszti - és a férfiaknak kiírt rotterdami - viadalt. A nemzetközi szövetség azt is közölte, hogy a jövő nyári, fukuokai világbajnokságnak is új időpontot keres, miután a tokiói játékokat éppen arra az időszakra halasztották. Azt azonban megerősítette, hogy a világliga küzdelmei szeptemberben és októberben véget érnek.

A magyar férfi vízilabda-válogatott a januári Európa-bajnoki győzelmével már kiharcolta a tokiói szereplés jogát, a nőknek azonban még selejtezniük kell a kvótáért.

"Nem ért bennünket meglepetésként a hír, egyértelműen erre számítottunk. - idézte szerdán Bíró Attila szövetségi kapitányt a waterpolo.hu. - Várjuk a selejtező új időpontját, ami könnyen előfordulhat, hogy a következő évre esik. Az beigazolódott, hogy jó döntés volt elindulni a világliga-sorozatban, előtérbe kerül a két hátralévő hazai selejtezős, olaszok és franciák elleni meccsünk, és a Szuperdöntő, amelybe az
velemenyezd, 2020. április 08. szerda, 11:31
Húsvét vasárnaptól bő egy hétig a 2017-es vizes vb eseményei az M4 Sporton #éldátújra
emlékeztet rá, hogy a héten a 2016-os Eb negyeddöntőinek, elődöntőinek, valamint a döntőjének közvetítésével ér véget a kontinenstorna felidézése az M4 Sporton, azonban a múltidézésnek még koránt sincs vége: felkészül a 2017-es budapesti vizes vb.

"A hazai rendezésű világbajnokság mely pillanatára emlékszel legszívesebben? Abban az évben adták át a Duna Arénát, ahol Hosszú Katinka 2 aranyérmet is nyert 200 és 400 méter vegyesben az ezüst (200 m hát) és bronzérme (200 m pillangó) mellett, a férfi vízilabda-válogatott ezüstéremmel, a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd alkotta férfi 4×100 m gyorsváltónk pedig bronzéremmel zárta a tornát. Magyarország kilenc éremmel a 9. helyen végzett az éremtáblázaton. Az M4 Sport a magyar sikerek mellett a vizes vb legjavából ismétel." - áll a közleményben.

Húsvétvasárnaptól bő egy héten keresztül minden nap 17.30-tól az úszó középdöntőkkel és döntőkkel kezdődik a múltidézés, az esti órákban pedig a vízilabdáé lesz a főszerep. Az első férfi
velemenyezd, 2020. április 07. kedd, 10:01
Tokió 2020 - Károlyi Andrea: ősszel pótolhatnák a 3x3-as olimpiai selejtezőket
azt is, hogy akiket már neveztek csapatok, azokon sem lehetne változtatni, akkor nem jönnének be hirtelen olyan nagy nevek, akik az olimpiára kerülnek elő."

A játékosként hétszeres magyar bajnok és nyolcszoros kupagyőztes szakvezető kiemelte, a legpraktikusabb az lenne, ha ősszel pótolnák az olimpiai kvalifikációs tornákat.

"Realitása szerintem úgy lenne, hogy a klubszezon előtt vagy közben bonyolítanák le őket. Annyi mindennel meg lehet szakítani a klubszezonokat, elég a kézilabda vagy a vízilabda világeseményeire gondolni, hogy egy olimpiai selejtezőnek miért ne lehetne helyet csinálni?" - vetette fel.

A világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok magyar válogatott a már biztosan elhalasztott olimpiai kvalifikáción túl május 20. és 22. között Tel-Avivban vívna Eb-selejtezőt, a szakág kontinenstornáját pedig június 25. és 27. között rendeznék Antwerpenben.

"Semmi biztos információ nem áll rendelkezésre. A tel-avivi Eb-selejtezővel és az Európa-bajnoksággal kapcsolatos e-mailek, tájékoztatók
velemenyezd, 2020. március 25. szerda, 10:11
Eddig az alábbi magyarországi sportesemények maradtak el
Eddig az alábbi magyarországi sportesemények maradtak el a koronavírus miatt.
A koronavírus-járvány miatt több jelentős nemzetközi sporteseményt töröltek, illetve halasztottak el az elmúlt három hétben. Azokat vettük sorrendbe, melyeket Magyarországon rendeztek volna.
Nagyobb kép
...........................
A felsorolásba nem vettük bele a csapatsportok nemzetközi sorozatainak felfüggesztése miatt elmaradt vagy elmaradó mérkőzéseket, amelyek férfi vízilabdában, női és férfi kézilabdában több magyar együttest is érintenek.

március 11. - A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elhalasztotta a budapesti európai olimpiai kvalifikációs birkózóversenyt, melyet a BOK Csarnokban március 19. és 22. között rendeztek volna meg. Az MBSZ ugyanakkor kifejezte szándékát a viadal későbbi, április-májusi
maroka, 2020. március 20. péntek, 17:23
Élő tv-sportközvetítések - Péntek, szombat, vasárnap
angol bajnokság, Norwich-Leicester23.05: Tenisz, WTA-torna, Acapulco

Digisport 215.00: Tenisz, WTA-torna, Doha19.10: Sportlövészet, légfegyveres Európa-bajnokság, Wroclaw20.40: Labdarúgás, francia bajnokság, Nimes-Marseille

Digisport 317.40: Sportlövészet, légfegyveres Európa-bajnokság, Wroclaw18.20: Jégkorong, szlovák Extraliga, DVTK-Michalovce

Spíler 220.45: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Real Sociedad-Valladolid

február 29., szombat:

---------------------

M4 Sport15.15: Vízilabda, férfi ob I, FTC-Szolnok16.45: Labdarúgás, OTP Bank Liga, Budapest Honvéd-DVTK19.15: Labdarúgás, OTP Bank Liga, FTC-DVSC

Sport 114.45: Kézilabda, női Bajnokok Ligája, középdöntő, Brest-Ljubljana17.45: Kézilabda, férfi Bajnokok Ligája, Zaporizzsja-Veszprém19.15: Kézilabda, férfi Bajnokok Ligája, Barcelona-Szeged23.00: Kosárlabda, NBA, New York Knicks-Chicago Bulls

Sport 2 0.30 és 21.00: Tenisz, ATP-torna, Santiago de Chile13.45: Lósport, Kincsem+ Tuti15.30: Labdarúgás, német bajnokság,
velemenyezd, 2020. február 28. péntek, 08:00
Női vízilabda világliga - Magabiztosan győzte le a hollandokat a magyar csapat
Bíró Attila együttese ezzel a csoport élére ugrott.

A csapat jövő vasárnaptól olimpiai selejtezőtornán szerepel, azonban a koronavírus miatt egyelőre nem biztos, hogy az előzetes tervek szerint Triesztben sorra kerülő eseményt az olaszországi helyszínen rendezik meg.

Női világliga, európai selejtező, 4. forduló:Magyarország-Hollandia 12-7 (3-1, 1-3, 6-3, 2-0)------------------------------------------------a magyar csapat gólszerzői: Szilágyi 4, Keszthelyi, Garda 2-2, Parkes, Vályi, Szücs, Illés 1-1

A magyarok a vl-selejtező első fordulójában bravúros pontszerzéssel kezdtek a spanyolok otthonában, majd Oroszországban és Görögországban győztek. A hollandokkal kereken egy hónappal ezelőtt találkozott Bíró Attila együttese, amely a hazai rendezésű Európa-bajnokság bronzmérkőzésén 10-8-ra nyert riválisa ellen.

A találkozó Parkes Rebecca centergóljával indult, majd Vályi Vanda használt ki egy védekezési hibát. A hollandok szépítettek, a negyed utolsó másodpercében azonban Szilágyi
velemenyezd, 2020. február 25. kedd, 22:19
Több mint száz nemzetközi esemény az idei hazai sportnaptárban
mind a négy területen, de különösen a versenyrendezésben sikerült előrelépni. Állítását számokkal támasztotta alá: 2010-ben 39, 2015-ben 59, míg tavaly 145 rangos nemzetközi versenynek adott otthont Magyarország, és 2010 óta 761 eseményt támogatott a kormány.

"Az idén az olimpiára fókuszálunk, de ebben az évben is megközelítjük majd a hazai rendezésű rangos versenyeket illetően a tavalyi számot" - folytatta.

Megemlítette, hogy már két nagy sikerű verseny zajlott le - a januári, budapesti vízilabda Eb és a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Eb -, és hamarosan következik többek között a női kézilabdázók és a szinkronúszók olimpiai kvalifikációs viadala.

"Mindkettőnknek van hazai rendezésű világversenyről személyes élménye, tudjuk mit jelent ez egy versenyző pályafutásában. Talán egyszeri, vissza nem térő alkalmat" - mondta Vári Attila, a vízilabda-szövetség elnöke, és kiemelte a 2017-es vizes vb-t, amely azóta is mérce a rendezésben. Ő is megemlítette az idei vízilabda Eb-t, amely szerinte
velemenyezd, 2020. február 17. hétfő, 11:11
Képek, videók
végeredmény eb vízilabda.
maroka
2012. január 29. vasárnap, 23:51
Vízilabda-EB lesz
fega13
2008. június 08. vasárnap, 17:26
megkezdődött a havazás.jp
szalai0913
2012. február 04. szombat, 20:07
Megkezdődött2.JPG
kmmmarika
2010. május 07. péntek, 10:35
Megkezdődött.JPG
kmmmarika
2010. május 07. péntek, 10:35
Hivatalosan is legjobb b.
lizzy_h
2006. szeptember 23. szombat, 11:13
én, hivatalosan
simkata
2006. június 02. péntek, 18:28
katalin-talalkozott-be yon
agica2004
2014. december 15. hétfő, 13:03
Timi is találkozott a Mik
tundefejes
2007. február 10. szombat, 10:31
Ádi találkozott a judon a
tundefejes
2007. február 10. szombat, 10:30
Szövetség Istennel
dandej
2019. július 08. hétfő, 10:59
Isten jele - Szövetség
dandej
2019. március 06. szerda, 20:00
Szivárvány - Szövetség
dandej
2017. október 03. kedd, 09:25
Új szövetség 01.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:58
Új szövetség 02.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:57
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.