Belépés
2020. július 15. szerda | 29. hét | 197. nap | 06:21 | Henrik, Roland
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Krónika 4. rész (különleges gazdasági övezet, vasúti fuvarozás)
Jobbik: elképesztő a kormánypártok arroganciája



Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt mondta, elképesztő a kormánypárti arrogancia, amikor azzal érvelnek, hogy ellenzéki városvezetők kampányolásra akarják használni az érintett forrásokat.

Az önkormányzatoknál dolgozó emberek fizetésére fordítandó összegekről beszélnek, szerencsésebb esetben fejlesztéseket hajtanak végre, például ebből kátyúznak - mutatott rá. Azt kérte, hogy amikor önkormányzatok forrásairól vitáznak, ebben ne kampánypénzeket lássanak.



Államtitkári zárszó



Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára zárszavában azt mondta: a 2002-10 közötti időszaknak az a tragédiája, hogy a kormány gyáva, erőtlen volt, a feladatokat áttolta az önkormányzati szektornak, a finanszírozást viszont elvette tőlük. Ezt azonban még lehetett volna kezelni, de a központi költségvetés is összeomlott.

A mostani kormány alatt az önkormányzatok számára rendelkezésre álló bevétel megkétszereződött - mutatott rá, és azt kívánta mindenkit úgy "büntessenek", ahogy a polgári kormány tette az önkormányzatokkal. Ahhoz, hogy az egyensúlyi állapot megmaradjon, járul hozzá a most tárgyalt törvényjavaslat - mondta Orbán Balázs.

Megerősítette: a kormány szándéka szerint az előterjesztés a fővárosra és a megyei jogú városokra nem terjed ki, és ez a javaslatból kiderül. De nyitottak, és ezt még egyértelműbbé teszik - jelezte.

Hozzátette, voltak egyeztetések, az egyik szövetség inkább támogató volt, a másik kevésbé.

Ugyanaz a forrás ugyanott fog hasznosulni, ahol eddig, ez vonatkozik Gödre is - közölte egy másik felvetésre. Azt gondolják tényleg, hogy idejön a Samsung, és ez úgy zajlott, hogy Szöulban a térképen ráböktek Gödre, itt épüljön a gyár? - kérdezte. A magyar kormány és intézményrendszere hosszú ideje dolgozott azon, hogy a beruházás megvalósulhasson - hangsúlyozta.

Kitért a négy és félórás vita azon "pillanatára", amikor Gyurcsány Ferenc volt kormányfő bejött, meghallgatta saját magát, majd kiment. Amikor elhagyta az üléstermet, ütemes vastapsot, vállveregetést kapott. Amit Gyurcsány Ferenc az ügyben képvisel, az minősül az ellenzék számára alternatívának - mondta. Szerinte az nem működik, hogy azt mondják konstruktívak, utána meg a blődebbnél blődebb politikai toposzokat mondják el a DK kottájából - összegzett az államtitkár.



Az általános vitát az elnöklő Sneider Tamás lezárta.

Vasúti fuvarozási egyezmény

A Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény módosítását vezeti át az az erről szóló törvénymódosítás - mondta ismertetőjében az Igazságügyi és Technológiai Minisztérium államtitkára. Mosóczi László hozzátette: a változtatás rugalmasságot hoz, általa gyorsabban átvezethetők az egyezmény módosításai.

Elmondta: mivel Magyarország a szervezet teljes jogú tagja, így rá nézve az egyezmény kötelező érvényű.

Bartos Mónika (Fidesz) rámutatott: a negyvenéves szervezet egyezménye már többször módosult, cél a vasúti árufuvarozás színvonalának növelése. Szólt a szállítás környezetvédelmi szempontjairól is, hangsúlyozva: a vasút környezetbarát alternatívája lett a közúti fuvarozásnak.

Beszámolt arról is, hogy az elmúlt hetekben érkezett meg az első konténervonat Kínából, ami több mint 10 ezer kilométert tett meg. Ezzel sikerült biztosítani a védőeszközök szárazföldi behozatalát is, vagyis a vasútnak a jelenlegi válság kezelésében is szerepe van - hangsúlyozta.

Ander Balázs (Jobbik) szerint fontos politikai célkitűzéssé kell tenni a vasúti szállítás fejlesztését. A közúti árufuvarozás Fontosnak nevezte a károsanyag-kibocsátás csökkentését.

Azt kérdezte: mi igaz abból, hogy vasúti szárnyvonalak bezárása került szóba a kormányzatban?

Nacsa Lőrinc (KDNP) elmondta: legutóbb 2018-ban módosult az egyezmény, a vonatok biztonságos üzemeltetése érdekében. Fontosnak nevezte, hogy az árufuvarozás előtt nyitva maradjanak a határok a járvány idején is. Szólt a vasúti fejlesztések szükségességéről.

Magyarország az elsők között ratifikálja a változtatásokat - mutatott rá.

Molnár Gyula (MSZP) elmondta: a szocialista frakció is támogatni fogja a változtatást.

Keresztes László Lóránt (LMP) szintén egyetértését hangsúlyozta. Kijelentette: a környezet védelme érdekében a vasúti közlekedés irányába kellene terelni az embereket, de ez igaz az áruszállításra is.

Szerinte "borzalmas" állapotban van a hazai vasúti hálózat. Megerősítést várt azzal kapcsolatban, hogy fontosak a hazai vasúti szárnyvonalak, és azokat fejlesztik is.

Az ülésen elnöklő Hiller István (MSZP) a vitát lezárta.

Mosóczi László államtitkár válaszában elmondta: ha csökkenteni akarjuk a károsanyag-kibocsátást, a vasutat mindenképpen támogatni kell. Hangsúlyozta: semmilyen mellékvonal-bezárást nem tervez a kormányzat, sőt azok fejlesztését tervezi.

Beszámolt arról: vizsgálják a Drégelypalánk - Ipolyság vasútvonal újraépítésének lehetőségét.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. május 20. szerda, 15:07
Címkék: Kárpát Dániel, Orbán Balázs, Gyurcsány Ferenc, Amit Gyurcsány Ferenc, Sneider Tamás, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény,
Kommentek
Krónika 11. rész (költségvetés megalapozása, napirend után)
a verseny tisztaságát és a választék szélesítését támogatva.

Ugyanakkor kifogásolta, hogy a javaslat a költségvetést megalapozó törvényben kerül a Ház elé, azon belül is képviselői indítványként, így érdemi vitát nem lehet folytatni róla.

Hozzátette, a kezdeményezés azoknak a kisebb gyártóknak kedvez, amelyek "nem is olyan kicsik", a Csíki Sör nevét vetve fel.

Jobbik: ez törvényjavaslat-farigcsálás

Érthetetlennek nevezte a "kormányzati törvényjavaslat-farigcsálást" a jobbikos Z. Kárpát Dániel, aki szerint ismét lobbiérdekeket képvisel a kezdeményezés. A képviselő szintén a benyújtás módját kifogásolta.

A válsághelyzet megszűntével lehetne hozzányúlni egy rendszerhez - fogalmazott, a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) változtatásának kormányzati szándékára reagálva.

Fidesz: nem személyre szabott a javaslat

Kósa Lajos (Fidesz) azt hangsúlyozta: nem egy gyártó, nevesül a Csíki Sör támogatását szolgálja a javaslat, hanem azt, hogy mindenhol a helyi termékek is
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 20:03
Krónika 9. rész (költségvetés)
egyetértett, miszerint a költségvetés értékválasztás.

Annak az értékválasztása, hogy kiket szeretnénk képviselni - mondta, hangsúlyozva, hogy jövőre nőnek a honvédelmi, az egészségügyi, a hitéleti és a sportkiadások is.

Egy válságkezelést nem megszorításokra, hanem beruházásösztönzésre, munkahelyek létrehozására kell alapozni - jelentette ki. Hozzátette, az önkormányzatoknak juttatott költségvetési források 118 milliárd forinttal nőnek.

Jobbik: újra elindulnak a kilakoltatások

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) is arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP elutasította az összes, több, mint 800 ellenzéki módosító javaslatot.

A kormánypártok nem üzentek semmit az albérletben élők számára, pedig a válsághelyzetben sokan nem képesek fizetni a lakhatási díjakat - mondta. A politikus embertelenségnek nevezte, hogy újra elindulnak a kilakoltatások.

A kormánynak nincs üzenete a fiatalok és a bajba kerültek felé, de újra "lepaktált" a multinacionális cégekkel és a bankokkal - jelentette
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 19:02
Krónika 6. rész (költségvetés megalapozása)
lehetővé teszik a meglévő likvid hitelek meghosszabbítását és éven áthúzódó likvid hitel felvételét.

Emléketetett az összeférhetetlenségi szabályok módosítására, valamint arra, hogy ezentúl a megyei jogú városok mellett a megyei önkormányzatok is lehetnének a Modern városok program pályázatainak kedvezményezettjei.

Ezzel, mondta, fejlesztési lehetőségekhez jutnak a most "talán kissé légüres térben mozgó" megyei önkormányzatok.



Jobbik: nem szerencsés forma, korai beterjesztés

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) szerint nem szerencsés gyakorlat a "salátatörvényben" beterjesztése, valamint korai is a benyújtás, hiszen a német példa szerint pár nap elég az új szabályoknak való megfelelésre, ugyanakkor az év végén több és frissebb ismeret alapján lehetne döntést hozni.

Az ellenzéki képviselő gyanúsnak nevezte, hogy kiemelt nemzetgazdasági érdekké teszik, ki működtetheti a kaszinókat, felvetve, inkább a demográfiai problémák orvoslását kellene ide sorolni.

Kifogásolta, hogy az esetleg
velemenyezd, 2020. június 12. péntek, 17:23
Krónika 5. rész (költségvetés)
Harangozó Tamás (MSZP) kifogásolta, hogy a rendvédelmi illetményalap - 38 ezer 500 forint - 2008 óta nem emelkedett.

Azt kérdezte: a rendvédelmi dolgozók cafeteriájának növekedése hol található a büdzsében?

A jövő évi bérfejlesztés nagyságrendjére is rákérdezett.

Kijelentette azt is: a költségvetés lényegesen átláthatatlanabb, mint a 2020-as, számos kiadást összevontak.

A szolgálati nyugdíj visszaadását javasolta.

Jobbik: meddig áll a kormány a bankok oldalán?



Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt firtatta, hogy meddig áll még a kormány a bankok oldalán. Azt mondta, a devizahitelesek ügye azt jelenti, hogy több százezer ember intézményesített kifosztása zajlott. A kormány pedig 2010 óta térdre borul a bankrendszer előtt - tette hozzá.



Független: csökken a KKM és ez Emmi költségvetési forrása



Varga-Damm Andrea (független) azt kifogásolta, hogy a tervezetben jelentősen csökken a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), valamint az Emberi Erőforrások
velemenyezd, 2020. június 12. péntek, 15:42
Krónika 10. rész (költségvetés)
első házasok kedvezménye 24 hónapon keresztül jár, a négy vagy többgyermekes anyák adókedvezménye pedig összességében 24 milliárd forint lesz - sorolta a politikus.

A felszólaló kiemelte, hogy 67,5 milliárdot szánnak babaváró támogatásra. Az állam 302 milliárdot költ arra, hogy a nők negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehessenek - mondta, egyúttal felhívta a figyelmet a gyermekétkezési támogatásokra és az ingyenes tankönyvekre is.

Jobbik: a kormány tudomásul vette a gyenge forintot

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt mondta, a kormány tudomásul veszi a forint tartós gyengülését. Ez viszont nem jó a lakosságnak, mert a gyenge forint ára megjelenik az importtermékekben, amit meg kell fizetni - tette hozzá.

Az ellenzéki módosító javaslatokat már nem is egyesével, hanem blokkszerűen utasítják el - bírálta a kormánypárti politikusokat.

A magyar gazdaságnak nem sikerült kinőnie az államadósságot - mutatott rá a képviselő, aki azt kérdezte, hogy ebben az esetben mit tervez a
velemenyezd, 2020. június 10. szerda, 19:43
Költségvetés - Munkavállalói és jövővédelmi javaslatokat tesz a Jobbik
Azt hangsúlyozta: a multinacionális cégek, a bankok és a az oligarchák helyett a Jobbik a magyar munkavállalókat támogatná, így megszüntetnék a minimálbért vagy ahhoz közeli összeget keresők személyi jövedelemadó-fizetését, az itthon maradás érdekében pedig - lengyel mintára - a 29 éves kornál fiatalabbakat is mentesítenék e közteher alól.

Hozzátette: szükségesnek tartják a korábban elvett cafeteria-elemek visszaadását, valamint azt, hogy - felső értékhatár mellett - kapják meg korábbi fizetésük 80 százalékát azok, akik a koronavírus-járvány miatt kialakult válságban vesztették el állásukat.

Az ellenzéki politikus a jövő védelmének nevezte az állami hétterű bérlakás-építési programot szorgalmazó felvetésüket, amelyben - osztrák mintájú szociális pontrendszer alapján - mihamarabb otthonhoz juthatnak a nehéz helyzetből induló fiatalok, valamint azok, akik nemzetstratégiailag kiemelten fontos ágazatban, így az oktatásban vagy az egészségügyben dolgoznak.

Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta:
velemenyezd, 2020. június 10. szerda, 15:12
Krónika 2. rész (költségvetés, vezérszónokok)
különleges gazdasági övezetté történő nyilvánítással felülírják a települések közigazgatási határait, rávetik magukat az iparűzési adóra.

A szolidaritási hozzájárulásból 43 helyett 160 milliárd forintot terveznek beszedni úgy, hogy az alacsonyabb adóerejű önkormányzatokat is bevonják a teherviselésbe - mutatott rá.

Elmondta, jövőre csaknem 150 milliárd forint áll rendelkezésre kormányzati kommunikációra, miközben a járvány elleni védekezési alapban 30 milliárd forint van.

Frakciótársa, Z. Kárpát Dániel arról beszélt, hogy a Jobbik módosító indítványai a magyar munkavállalók érdekeit védik, bevonják a bankokat és a multinacionális cégeket az arányos közteherviselésbe, de lesznek jövővédelmi javaslataik is.

A járványügyi védekezésben a munkavállalók érdekei háttérbe szorultak - mondta. Hozzátette: a kieső bérek pótlása mellett emelni kell a munkanélküli ellátás összegét és időtartamát, könnyíteni kell a minimálbéresek helyzetén, vissza kell építeni a cafeteriát.

Véleménye szerint a
velemenyezd, 2020. június 10. szerda, 11:41
Krónika 12. rész (Bérgarancia Alap)
forrást nem igényel - jegyezte meg a képviselő, majd azt hangsúlyozta: a kormány 2010 óta mindent megtesz annak érdekében, hogy az idősek iránti megbecsülését ne csak jogszabályok szintjén, szavakban, hanem az érdekükben hozott konkrét intézkedésekben is kifejezze.

Meglepőnek nevezte a baloldal nyugdíjasok helyzete iránti aggodalmát, mondván, kormányon számos intézkedésük "nagy csapást jelentett az idős emberek számára".

Jobbik: ne szükség, hanem lehetőség legyen a nyugdíjasoknak a munka

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) jó irányúnak nevezte a javaslatot, feltéve, hogy a nyugdíjasok számára nem a megélhetést biztosító szükség, hanem csupán lehetőség a munkavégzés.

Kifogásolta, hogy a munkaerő-kölcsönző cégekre eddig nem vonatkozott a bérgarancia-szabály, és elképesztőnek nevezte, hogy a kormányzat nehéz élethelyzetben lévő emberekkel "folytat sikerpropagandát".

Hangsúlyozta, az időseken leginkább a nyugdíjrendszeren keresztül kellene segíteni, majd a nyugellátások összegének differenciált
velemenyezd, 2020. június 09. kedd, 19:23
Képek, videók
A Kárpát medence - s a na
gella
2019. december 04. szerda, 11:43
Kárpátok
dandej
2018. november 15. csütörtök, 21:28
Kárpát-hazánk
irmus
2018. augusztus 24. péntek, 14:53
A Kárpátok dala 01.jpg
chillik
2018. május 26. szombat, 05:53
A Kárpátok dala 02.jpg
chillik
2018. május 26. szombat, 05:53
A Kárpátok villije 01.jpg
chillik
2018. április 12. csütörtök, 07:36
A Kárpátok villije 02.jpg
chillik
2018. április 12. csütörtök, 07:36
A Kárpátok villije 03.jpg
chillik
2018. április 12. csütörtök, 07:35
A Kárpátok villije 04.jpg
chillik
2018. április 12. csütörtök, 07:34
A Kárpátok villije 05.jpg
chillik
2018. április 12. csütörtök, 07:31
A Kárpátok villije 06.jpg
chillik
2018. április 12. csütörtök, 07:30
A Kárpátok villije 07.jpg
chillik
2018. április 12. csütörtök, 07:29
800px-Orbán_Balázs.jpg
mcsalad
2012. november 10. szombat, 11:32
Orbán Balázs.jpg
farkas1945
2010. június 27. vasárnap, 17:12
Orbán Balázs sír
kekzokni
2010. május 31. hétfő, 14:16
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.