Belépés
2020. július 10. péntek | 28. hét | 192. nap | 15:46 | Amália
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Szita: a polgármesterek álljanak a védekezést irányítók mellé!
Szita Károly (Fidesz-KDNP) a közterületi parkolás díjmentességével és a gépjárműadó átengedett részének a védekezési alapba helyezésével összefüggő polgármesteri kritikákra reagálva hangoztatta: "a cselekvés ideje van itt, nem a követelőzésé". Egyúttal arra kérte a településvezetőket, polgármesterek legyenek és ne pártpolitikusok, emelkedjenek felül azon, hogy kit milyen párt színeiben választottak meg.

Amikor a kormány arról dönt, hogy forrásokat csoportosít át a költségvetésben, azért teszi, hogy életeket mentsen, ehhez pedig mindenkinek, az önkormányzatoknak is kötelességük hozzájárulni - jelentette ki a településvezető, hozzátéve, "ha így teszünk, sikert érünk el".

Szita Károly közölte, "felelős magatartásra van szükség mindannyiunktól", éppen ezért megdöbbent azon - köztük budapesti kerületi polgármesterektől származó -nyilatkozatok hallatán, melyek szerint a kormányzati döntések az idősellátástól veszik el a pénzt, mert annak finanszírozására a gépjárműadó-bevételt szánták volna.

Huszonhat éve polgármester - tette hozzá Szita Károly -, került már nehéz helyzetbe, de sohasem mondta azt, hogy nem lehet egy várost működtetni. Véleménye szerint a települések működőképesek és azok is maradnak, de a költségvetésük most nem azon szempontok szerint alakul, mint békeidőben, nem költhetnek arra, amire korábban, mert a védekezésre forrásokat kell átcsoportosítani.

Jelezte, hogy Kaposvár sem "koronavírusról álmodott" az idei költségvetése összeállításakor, "de teljesen más lett a helyzet", és kénytelen a büdzséjét átalakítani. Megjegyezte: a város a parkolás díjmentessége és a gépjárműadó átengedett részének a védekezési alapba kerülése miatt 600 millió forinttól esik el, ezt a pénzt kénytelen más területeken megspórolni. Kevesebb jut kultúrára, sportra, beruházásokra, mert az életek mentése a legfontosabb - hangsúlyozta Szita Károly.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. április 06. hétfő, 18:23
Címkék: Szita Károly, polgármesterek álljanak, védekezést irányítók, közterületi parkolás, gépjárműadó átengedett, védekezési alapba,
Kommentek
Koronavírus - Donald Trump az iskolák őszi újranyitását sürgeti
A konferenciába videón bekapcsolódhattak kormányzók, polgármesterek és helyi tisztségviselők egyaránt. Azt vitatták meg, hogyan lehet a lehető legbiztonságosabban újranyitni az iskolákat az ősszel. A résztvevők többsége azzal érvelt, hogy a gyermekek további otthon tartása és a távoktatás folytatása rosszabb lenne, mint maga a járvány.

Donald Trump leszögezte: a kormányzat reményei szerint az iskolák jó része ismét megnyitja a kapuit. "Nem akarjuk, hogy az emberek ez ügyben politikai nyilatkozatokat tegyenek, vagy politikai okokból cselekedjenek" - fogalmazott, hozzátéve, hogy egyes helyeken úgy gondolhatják, hogy politikailag jót tesz az iskolák további zárva tartása. Kifejtette, hogy ezzel nem ért egyet, és a kormány nyomást gyakorol majd a kormányzókra és "mindenki másra" az iskolanyitás érdekében. A nyitást és a személyes oktatás megkezdését nagyon fontosnak mondta az ország érdekében.

Az elnök elhessegette azokat a felvetéseket, amelyek az újranyitás egészségügyi kockázatait, a
velemenyezd, 2020. július 08. szerda, 07:04
Krónika 9. rész (költségvetés)
Kisebbségi előadó: egyetlen ellenzéki módosítást sem fogadtak be



Varju (DK), a költségvetési bizottság kisebbségi előadója elmondta: a kormányoldal egyetlen ellenzéki módosítást sem fogadott el a nyolcszázból.

Közölte azt is: a kormány rossz időpontban nyújtotta be a büdzsét, a szeptemberi beterjesztés több lehetőséget nyújtott volna a gazdálkodók számára.

A polgármestereket sem hallgatta meg a kormánytöbbség - jegyezte meg.



Képviselői felszólalások



Hohn Krisztina (LMP) az öregségi nyugdíjminimum emelése mellett érvelt és az ökológiai beruházások fontosságát hangsúlyozta.

Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) az önkormányzatok támogatásának növelését szorgalmazta, szerinte ugyanis a kormányoldal "kivérezteti" az önkormányzatokat.

Bősz Anett (DK) az egészségügyi dolgozók halaszthatatlan bérrendezéséről beszélt. Közölte: "a szakma dereka" vár a béremelésre.

Merterházy Attila (MSZP) az álláskeresési támogatás időtartamának 9 hónapra emelését
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 19:02
Alacsony a részvétel a francia önkormányzati választások második fordulójában
jelenleg is több mint 9 ezren szorulnak kórházi kelezésre, de a betegek száma az április 9-i tetőzés óta napról napra csökken.

A reggel 8 órakor nyílt választóhelyiségekben kiemelt egészbiztonsági előírások vannak érvényben: kötelező a fizikai távolságtartás, a maszkviselés és a kézfertőtlenítés.

Elemzők szerint az alacsony részvételnek ugyanakkor nem kizárólag a járványtól való félelem az oka, hanem a sajátos politikai helyzet is.

Összességében - függetlenül a pártkötődéstől - a polgármesterek pozícióban hagyása jellemezte az első fordulóban a választói tendenciát, akik viszont nem köthetők a jelenlegi, Emmanuel Macron államfő által alapított kormánypárthoz, amely az előző, hat évvel ezelőtti választásokkor még nem létezett. A kormánypártnak emiatt jelenleg nincsenek képviselői az önkormányzatokban, így a kormánnyal elégedetlenek nem is tudják megbüntetni ezen a választáson a kormányt, hanem egyszerűen nem mennek el szavazni.

A tömeges távolmaradás már március közepén felborította a
velemenyezd, 2020. június 28. vasárnap, 14:40
Díjat ad a hódmezővásárhelyi önkormányzat a korrupciót bizonyító állampolgároknak
hulladékégetés ellen is szeretnének így fellépni.

Benkő Zsolt (Fidesz-KDNP) "felháborítónak, szégyenletesnek, az ötvenes, hatvanas évek besúgóit, spiclijeit, kellemetlen és tragikus éveit idézőnek" nevezte az előterjesztést, amivel szerinte a város évtizedeket lépne vissza, és negatívan hatna az ott élőkre. Hozzátette, az önkormányzatnak most is vannak eszközei, ezért fejlesztették éveken át a térfigyelő kamerarendszert.

Erre a városvezető úgy reagált, a Fidesz a házmesterpárt, fideszes polgármesterek tesznek feljelentést saját polgáraik ellen kommentek miatt, és hiába ígérte, a Fidesz nem számoltatta el a tíz évvel ezelőtti visszaéléseket sem.

Törvényben foglalt állampolgári kötelezettség a törvényszegést feltárni, bejelentést tenni egy észlelt bűncselekményről - mondta.

A díj csak jogerős ítélet esetén jár - húzta alá Márki-Zay Péter. Hozzátette, a kamerarendszer szerinte is kell, fejleszteni is kívánja még idén.

Krupniczer Ferenc (Mindenki Magyarországa Mozgalom - Tiszta
velemenyezd, 2020. június 25. csütörtök, 13:21
Fővárosi Közgyűlés - Drágul a parkolás a főváros egyes részein
úgynevezett Városháza Szálló létrehozásáról; a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) telephelyeként működő hajléktalanszállót a főpolgármesteri előterjesztés szerint "a járványhelyzetre reagálva, a zsúfoltság csökkentése érdekében" hoznák létre 30 férőhellyel. A közgyűlés ezért hozott döntést a BMSZKI alapító okiratának módosításáról; a javaslatot 17 képviselő támogatta, 5 ellenezte.

A vita során szó esett más kerületekben is tervezett hajléktalanszállókról; a kormánypárti polgármesterek az egyeztetés hiányát, valamint a helyszínek választását sérelmezték, míg az ellenzékiek a szolidaritás fontosságát hangsúlyozták, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes pedig arra hivatkozott, hogy fel kell készülni az őszi járványhelyzetre.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) frakcióvezető arrogánsnak és provokatívnak nevezte, hogy a Városháza Szálló kialakításáról szóló előterjesztésben nem szerepel, hogy a kormányhivatal nem adta meg az örökségvédelmi engedélyt, továbbá az V. kerületi építési
velemenyezd, 2020. június 24. szerda, 19:33
Megszavazta a román szenátus az önkormányzati tisztségviselők mandátumának meghosszabbítását
A jogszabály november elsejéig hosszabbítaná meg a romániai polgármesterek, megyei tanácselnökök és önkormányzati képviselők mandátumát, amely június 21-én jár le.

A törvény lerövidítené a választási előkészületek időtartamát, és felére csökkentené a jelölésekhez szükséges támogatói aláírások számát. Lehetővé tennék az elektronikus (internetes) aláírásgyűjtést, továbbá azt is, hogy a pártok és független jelöltek elektronikus úton juttassák el a választási bizottsághoz a választáson történő induláshoz szükséges dokumentumokat.

A tervezetet a szenátusban többségben lévő, ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a PNL politikusai közösen terjesztették be, miután az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte azokat a korábbi jogszabályokat, amelyekkel a bukaresti kormány, illetve a parlament korábban az önkormányzati tisztségviselők mandátumának meghosszabbításáról rendelkezett.

Daniel Fenechiu, a PNL frakcióvezetője szerint a kormánypárt egyetért ugyan a törvény céljával, de azzal az
velemenyezd, 2020. június 12. péntek, 13:02
Romániában szeptember 27-én rendezhetik meg az elhalasztott önkormányzati választásokat
A két nagy párt csütörtökön közösen terjesztett be törvénytervezetet arról, hogy Romániában november elsejéig hosszabbítanák meg a polgármesterek és önkormányzati képviselők júniusban lejáró mandátumát. A jogszabály tervezete szerint a helyhatósági választások időpontjáról a parlamentnek kell majd sarkalatos törvényben döntenie legalább 60 nappal a voksolás előtt.

A román parlamentnek és államfőnek még tíz nap áll rendelkezésére, hogy felszámolja azt a joghézagot, amely az alkotmánybíróság múlt heti döntése nyomán keletkezett. A taláros testület alaptörvénybe ütközőnek minősítette, és hatályon kívül helyezte azokat a jogszabályokat, amelyekkel a bukaresti kormány, illetve a parlament a koronavírus-járvány miatt meghosszabbította az önkormányzati tisztségviselők június 21-én lejáró mandátumát.

Azzal minden párt egyetértett, hogy a járvány miatt el kell halasztani a választásokat, de vita alakult ki arról, hogy mennyivel. A PSD azt akarta elérni, hogy ne a jobbközép kormány, hanem a parlament
velemenyezd, 2020. június 11. csütörtök, 14:32
Karácsony: a főváros akkor is felújítja a Lánchidat, ha "beleroskad"
Láncidat - tartalmazza főpolgármester posztja.

Az önkormányzati vezető Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár szerdai nyilatkozatára reagált, amely szerint Karácsony Gergely késlekedése milliárdokkal drágítja a Lánchíd felújítását és jelentősen meghosszabbítja a hídzár idejét.

Karácsony Gergely szerint a kormányzati kommunikáció azt szeretné bemagyarázni a közvéleménynek, hogy a Lánchíd állapota 170 év után váratlanul leromlott azért, mert a budapestiek ellenzéki polgármestereket és főpolgármestert választottak. Vagyis azon a városvezetésen kérik számon a Lánchíd állapotát, amelyik nyolc hónapja van hivatalban, miközben nekik lett volna 108 hónapjuk a felújításra.

Felidézi, hogy hivatalba lépése után azonnal jelezte a kormánynak, hogy az előző városvezetés közbeszerzése alapján nem elég a beígért hatmilliárd forint kormányzati támogatás a Lánchíd és az Alagút felújítására, a főváros pedig a saját 17,3 milliárdos részénél többet nem tud költeni.

Amikor pedig világos
velemenyezd, 2020. június 10. szerda, 20:13
Képek, videók
Polgármesterek.JPG
kmmmarika
2010. május 07. péntek, 10:36
polgarmesterek.jpg
kmmmarika
2010. április 29. csütörtök, 09:12
polgármesterek.jpg
agica2004
2009. szeptember 25. péntek, 10:46
Bihari polgármesterekkel.
kmmmarika
2006. szeptember 29. péntek, 09:49
Koronavirus - a megmentő.
menusgabor
2020. május 03. vasárnap, 18:51
Vilmos és Károly.jpg
agica2004
2020. június 25. csütörtök, 14:01
károly atya0607.png
maroka
2020. június 07. vasárnap, 22:58
károly atya0604_2.png
maroka
2020. június 04. csütörtök, 17:46
károly atya0602.png
maroka
2020. június 04. csütörtök, 08:18
károly atya0601_3.png
maroka
2020. június 04. csütörtök, 08:17
károly atya0601_2.png
maroka
2020. június 04. csütörtök, 08:16
károly atya0601.png
maroka
2020. június 04. csütörtök, 08:16
károly atya_helikopteren0
maroka
2020. május 31. vasárnap, 19:35
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.