Belépés
2019. október 20. vasárnap | 42. hét | 293. nap | 14:27 | Vendel
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
tardi kaszáspecsenye
Hozzávalók:
40 dkg sertéslapocka,
20 dkg kenyérszalonna,
2 evőkanál étolaj,
10 dkg vöröshagyma,
3 gerezd fokhagyma,
15 dkg lángolt kolbász,
5 dkg fűszerpaprika,
2 dkg őrölt feketebors
1 dkg őrölt kömény,
5 dkg só, 1 paprika,
1 paradicsom.

A szalonnából négy szeletet készítünk, ezeket kakastaréjnak felvágjuk, és az olajon szép színesre sütjük.
A vöröshagymát megtisztítjuk, és apró kockákra szeljük. A lapockát először érmékre szeleteljük, majd felcsíkozzuk.
A kolbászt keresztben elfelezzük, egyik részét kakastaréjnak felvágjuk, és a szalonna mellett kisütjük. A másikat először hosszában félbe, majd fél karikákra szeljük.
A kolbásztaréjt, és a kisült szalonnákból kettőt kiveszünk, a többire rászórjuk a hagymát. A paradicsomot és a paprikát felkockázzuk, és beleborítjuk. Téli időszakban ezeket lecsóval helyettesíthetjük.
Pár perces sütés után rátesszük a húst. Ízesítjük paprikával, köménnyel, borssal, sóval, majd összeforgatjuk, öntünk alá egy deci vizet, és a fűszeres lében puhítjuk.
Amikor már majdnem elkészült, hozzáadjuk a kolbász darabkákat, és ezzel együtt még negyed óráig pároljuk.
A tardi kaszáspecsenyét kakastaréjjal, kolbásztaréjjal díszítve, sós burgonyával, vagy galuskával tesszük az asztalra.
ibolya58, 2018. június 03. vasárnap, 08:32
Címkék: szalonnából négy, olajon szép, vöröshagymát megtisztítjuk, lapockát először, kolbászt keresztben, szalonna mellett,
Kommentek
x
-






Wágner Éva [Éva]

1023: Gondold el én még a kutyikáimnak is folyton főzök nem is keveset.Az is foglal helyet.Ugy hogy hiába,hogy "egyedül" vagyok,állandó hűtő problémám van.Az egyik kombi hűtőmnek tönkre ment a normál hűtő része,de a fagyasztó jó.Igy nem dobom ki.De nagyon hiányzik.De bevallom,hogy azóta lényegesen kisebb a villanyszámlám.Az ember nem is hinné,hogy hűtők mennyit fogyasztanak.
#1024
2008. november 14. 13:21
Előzmény BORBÉLY TIBORNÉ PIROSKA [A ... 2008. november 14. 13:12
Válaszolj!





BORBÉLY TIBORNÉ PIROSKA [A ...

1015: Igen! Engem is a helyhiány inspirál a praktikákra.
Nyáron az ételek, italok, görögdinnye és más gyümölcsök bizony foglalják a helyet. A hűtésre nagyon kényes vagyok! A fagyasztó
szekrényen kívűl két hűtő működik nyáron nálunk. Egy az ételeknek, egy az italoknak , gyümölcsöknek.
#1023
2008.
nagyuska, 2014. január 11. szombat, 19:48
Ceruza
Jankótól.
Nem féltünk hazamenni az üres csángókosárral, a sikertelen próbálkozásért ki sem kaptunk, meg sem szidtak. Otthon letettük a csángókosarat, és vettük a másikat, a csigolyát, és mentünk a kertbe almát, szilvát, körtét szedni.
Biztosan tudtuk, hogy az első, langyos, nyári eső után újból elengednek gombászni. Ez azt is jelentette, hogy lemegy édesanyám a pincébe, és a pincegerendára fölaggatott burdu túróból levág egy nagy szeletet, onnan felmegy a padlásra, és a puhára érlelt, húsos szalonnából is vág, majd kiszalad a veteményeskertbe, és kihúz két-három zsenge vereshagymát, melléje pedig egy jó nagy karéc, levert héjú, pirosra sült, pityókás házikenyeret tesz.
Mindez szalvétába kerül, a négy sarkát összebogozza, és supp belé a csángókosárba. Melléje a nyári gyümölcsöket mi magunk válogattuk ki a kertben, de olyan sok szilvát, körtét, árpára érő almát raktunk a kosárba, hogy legtöbbször a hegyre fel többet kellett cipelni, mint hazafelé.
A Barátok cseréjébe érve, az erdei úton
hidegkut, 2013. január 11. péntek, 15:14
szeretettel
még ott künn az öreg Duna folyása sem -, mint egy félreesett szatócs-üzlet napi története, illetve forgalma. Ugyanazok az arcok a környékről naponkint. Hajnalban a friss süteményt hozza a pékfiú, ezután jönnek a különböző munkások, kik egy garas ára pálinkát fogyasztanak fejenkint, majd a szomszédból Wimmer anyó csoszog be a maga félköcsög tejéért, melyért fizet nyolc krajcárt, de naponkint ott csacsog félóráig s tíz krajcár árú meleget szed magába, nem különben a vastag, vén Miska, ki míg paprikás szalonnából álló »fölöstököm«-jét fogyasztja, Mari kisasszonyt nem szűnik meg folytonosan untatni urára, Kaziray Gáborra vonatkozó elbeszéléseivel. Délfelé a környék szolgálói adják egymásnak a kilincset, apró bevásárlásokat téve; az átellenes kávéház pincérjei szerzik be szivar-, burnót- és gyufaszükségleteiket. Délben a sánta Molnár Jánosné érkezik a Ferencvárosból, friss halat, lisztet és préselt töpörtűt visz, egyébkor füstölt sertéshús-hulladékot: »Molnár János uram - úgymond - meg fog örülni e
sayuri, 2012. június 07. csütörtök, 12:30
A hullámzó Balaton
ahogyan meg lett beszélve, és szaladunk a pingpongasztalhoz.

Átbújunk a piros kötélen, leülünk. Meg van döntve ügyesen az asztal, hogy rendesen lehessen látni, és a közepén a nagy 30-as. Kora reggel raktuk föl, két dekoratőr, meg egy szakács, mutatott is szépen. Negyvenöt kilogramm vörös kaviár, ötvenet muszáj voltunk elgyakorolni, a többi meg elment az orvosnak, a döntnököknek. Még az asszony azt is kitalálta, hogy tegyünk bele ötkilónként ilyen vízszintes pántlikát, vagyis egy ilyen skálát szalonnából, az eléggé dekoratív, kicsikét tartja is az anyagot, meg jobban látjuk menet közben, hogy hányadán állunk. Pontban tizenegy nulla-nullakor kezdtünk, a tábornok után, kürtszóra. Mert úgy jött ki jól a szünetekkel, műsorral ebédig.

Megmondták, hogy amikor időt kérünk, az asszony lobogtassa meg a zsebkendőjét, vagyis hát intsen vele valahogy, akkor mehetünk hátra, közben lemennek a Piros fejfák, az énekkar, szóval a műsor. A második szünetben voltunk huszonhat kilón. Na, ülünk kinn,
pusztiju, 2011. december 06. kedd, 16:24
dán csirke !
Dán csirke
Hozzávalók (négy személyre): 4 csirkecomb, kb. 1kg burgonya, 1 közepes fej vöröshagyma, 1 paradicsom, 1 paprika, 20 dkg füstölt szalonna, vegeta, só, olaj

Elkészítése: Vágd a szalonna felét apró kockákra. Egy tepsibe szórd be a szalonnakockákat, majd egy kevés olajat önts rá. A hámozott, nyers burgonyát karikázd fel, és rakosgasd rá a szalonnára, majd sózd meg, és a hasonlóan karikázott hagymát szórd szét rajta. Ezután következik a csirke, amit előre megsóztunk, és vegetával megszórtunk. A csirkére ízlés szerint paradicsom-, paprika-karikákat és a maradék szalonnából vágott kis csíkokat, esetleg mindhármat tegyed. A tepsit fedd be alufóliával, és tedd a sütőbe, míg meg nem puhul a hús, ez kb. egy óra, ekkor a fóliát levéve pirítsd ropogósra. Télen a paradicsom és paprika hiányában nagyon finom reszelt sajttal megszórva is. Jó vendégváró étel, mert előre elkészíthető, és a vendégekkel lehet foglalkozni, amíg megsül a kaja.
ibolya58, 2011. november 27. vasárnap, 14:34
szeretettel
mosakodással apám is az asztalra rakta a kolbászt, szalonnát.

- Na, lásson hozzá, addig én elkészítem a fekhelyét, a feleségem meg főz egy kis teát, hogy felmelegítse - mondta, azzal kilépett az éjszakába. Jó negyedórába telt, mire visszajött.

- Megágyaztam magának a pincében. Ott el lehet a tél végéig - mondta a vénembernek, és ő is odaült az asztalhoz. Én anyám mellől, félve figyeltem az öreget, hogyan tör a kenyérből, kanyarít tempósan hol a kolbászból, hol a szalonnából. Csak az ételt nézte, ránk ügyet sem vetett. Akkor vettem észre, hogy nemcsak az arca borostás, fülcimpáin legalább centis hosszúságú szőrszálak meredeznek, de orrlyukából is tucatszám álltak ki a sörték... Szőrösfülű még evett, mikor minket, gyerekeket ágyba parancsolt apám. Emlékszem, sokáig beszélgettünk bátyámmal az öregről, mire végre elaludtunk. Reggel Szőrösfülű a pincében kapta a reggelit. Hiába rimánkodtak neki a szüleim, nem volt hajlandó feljönni. Apám morgott egy sort, aztán
sayuri, 2011. november 26. szombat, 08:10
szeretettel
Pedig még egy hét múlva lesz csak Szenteste. Mikor elkészült Sanyi a húsokkal, szalonnákkal, és minden helyére került, bekeverte a kolbászt. Az ízesítés végső stádiumát ránk, a házigazdákra bízta, hisz végtére is a mi ízlésünknek kellett, hogy megfeleljen.

A kolbásztöltésnél már az asszonyok is besegítettek. Mi a hurkának valót daraboltuk, daráltuk. El-elcsenve egy-egy finomabb falatot.

Így, hogy a három disznót levágtuk, lett minden bőven, sonka, kolbász, hurka, füstölni való. Szalonnából nem lett sok, mert nem nagyon szeretjük.

Mikor a hurkát töltöttük, Sanyi már elkezdte a pakolászást. Vagyis a szerszámait elmosta, elpakolta.

Mire besötétedett, addigra rend volt a portán, a zsír az edényekben hűlt. Sanyi nem maradt ott vacsorára, bármennyire is marasztaltuk. A frissen meszelt kamrában a malacok feldolgozott maradványai hevertek rendben. Majd holnap reggel, ha kihűl, berakjuk a mélyhűtőbe. A vacsora elhúzódott egy kicsit, borozgattunk még az
sayuri, 2011. november 22. kedd, 14:04
Képek, videók
tardi0.jpg
keresztszemmel
2011. május 01. vasárnap, 17:11
Tardi sorminták kötényre.
neccakedvenc
2011. március 13. vasárnap, 00:12
LGyNk tardi szarvasos.jpg
rece-fice
2010. január 20. szerda, 13:56
LGyNk tardi madaras párna
rece-fice
2010. január 20. szerda, 13:55
LGyNk tardi sorminták.jpg
rece-fice
2010. január 20. szerda, 13:55
Tardi xszemes.jpg
rece-fice
2009. május 27. szerda, 12:33
tardi.haz.matyo.jpg
linktaram
2008. szeptember 28. vasárnap, 13:41
Finom szalonnabőr.jpg
miday
2007. április 09. hétfő, 17:15
olajon úszógyertya.jpg
maroka
2015. november 27. péntek, 19:54
Vöröshagyma
sanci81
2017. december 31. vasárnap, 14:29
vöröshagyma.jpg
sz719eszter
2017. november 25. szombat, 12:25
voroshagyma.jpg
lenke1964
2015. szeptember 15. kedd, 16:30
Vöröshagyma.jpg
pacsakute
2014. október 14. kedd, 04:52
vöröshagyma1.gif
szicu
2014. március 28. péntek, 17:14
vöröshagyma.gif
szicu
2014. március 28. péntek, 17:13
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.