Belépés
2020. február 25. kedd | 9. hét | 56. nap | 01:07 | Géza
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Ökölvívó-vb - Kedden kezd az első magyar
A vb sorsolása alapján a küldöttségből három bokszolónak, Kovács mellett Gálos Rolandnak (57 kg) és Fodor Milánnak (63 kg) már a legjobb 32 közé jutásért is meg kell küzdenie. Kovács az új-zélandi Jerome Joseph-Pampellone-vel csap majd össze, míg Gálos szerdán a tajvani Csen Po-jivel, Fodor pedig csütörtökön a román Vasile Suciuval.

A másik három magyar közül Szaka István (52 kg) szombaton a fülöp-szigeteki Carlo Paalammal meccsel, ugyanakkor a hozzá hasonlóan a 32 között kezdő nehézsúlyú Hámori Ádámnak (91 kg), valamint Kozák Lászlónak (69 kg) még nincs meg az ellenfele. Előbbi vasárnap mutatkozik be a vb-n, utóbbi pedig pontosan egy hét múlva.

Noha az olimpiát jövőre rendezik, az idei vb a hagyományoktól eltérően nem kvalifikációs, mivel a hosszú ideje komoly válságban lévő nemzetközi sportági szövetséget (AIBA) a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) kizárta az olimpiáról, így a tokiói bokszversenyeket és azok kvalifikációját a NOB szervezi meg. Az AIBA a verseny kiírásánál viszont figyelembe vette, hogy a NOB a japán fővárosban már csak nyolc kategóriában rendez versenyeket a férfiaknak, így a világbajnokságon is - a korábbi tíz helyett - nyolc súlycsoportban küzdenek az öklözők.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. szeptember 09. hétfő, 09:41
Címkék: Gálos Rolandnak, Fodor Milánnak, Jerome Joseph-Pampellone-vel, Csen Po-jivel, Vasile Suciuval, Szaka István,
Kommentek
Szabó Tünde: a kiemelt hazai rendezésű sportesemények Magyarország jó hírét vitték a világba
Szabó Tünde a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) megalapításának egyéves évfordulója alkalmából rendezett szerda esti budapesti gálán közölte: a magyar kormány 2010-ben nemzetstratégiai ágazattá nyilvánította a sportot, felismerve közösségteremtő erejét és világszerte egyre növekvő szerepét.

Hozzátette: a kiemelt nemzetközi sportesemények megrendezésének számos pozitív hatása van. Ezek között említette, hogy javítja a foglalkoztatottságot, élénkíti a turizmust, egy-egy esemény hatására megnő a fiatalok érdeklődése az adott sportág iránt, növekszik és erősödik az utánpótlásbázis, de a sporteseményeknek kiemelkedő szerepe van az országimázs építésében és a sportdiplomácia erősítésében is.

"A rendezés odafigyelést és komoly szakértelmet kíván, nagy tapasztalatot és kitartó munkát igényel, ezért a nemzetközi sportesemények lebonyolításának további fejlesztése és összefogása érdekében pontosan egy éve hoztuk létre a Nemzeti Sportügynökséget" - mondta Szabó Tünde, aki utalt rá, hogy az NSÜ által rendezett
velemenyezd, 2019. december 18. szerda, 21:52
Ökölvívó-vb - Orosz és üzbég triplázás
A két évvel ezelőtti, hamburgi vb-n győztes bokszolók közül a címvédés egyedül a kubai Andy Cruz Gómeznek sikerült a 63 kilogrammos súlycsoportban.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):52 kg: Sahobigyin Zojrov (üzbég)-Amit Panghal (indiai) 5-057 kg: Mirazizbek Mirzahalilov (üzbég)-Lazaro Jorge Álvarez Estrada (kubai) 3-263 kg: Andy Cruz Gómez (kubai)-Keyshawn Davis (amerikai) 5-069 kg: Andrej Zamkovoj (orosz)-Pat McCormack (angol) 4-075 kg: Hleb Baksij (orosz)-Eumir Marcial (Fülöp-szigeteki) 5-081 kg: Bekzad Nurdauletov (kazah)-Dilsodbek Ruzmetov (üzbég) 5-091 kg: Muszlim Gadzsimagomedov (orosz)-Julio Cesar Castillo Torres (ecuadori) 5-0+91 kg: Bakodir Jalolov (üzbég)-Kamsibek Konkabajev (kazah)-5-0
velemenyezd, 2019. szeptember 21. szombat, 21:22
Ökölvívó-vb - Gálos is búcsúzott, minden magyar kiesett
A bajaiak versenyzőjének taktikája egyértelmű volt az esélyesebb mongol Tsendbaatar Erdenebat elleni találkozón: a menetek elején várta, hogy riválisa támadjon, ő pedig a támadások második felében igyekezett több ütést bevinni.

A taktika a második felvonásban működött leghatékonyabban, Gálos ekkor több jó kombinációt is bemutatott, de nagy fölényt ekkor sem tudott kialakítani.

A harmadik menet gyakorlatilag eseménytelenül telt, Erdenebat szinte csak arra ügyelt, hogy a magyar ne üsse ki, és mivel elképzelését eredményesen valósította meg, egyhangú (5-0-s) pontozásos győzelemmel negyeddöntőbe jutott.

Kedden ezt megelőzően Hámori Ádám is búcsúzott, ő is egyhangú pontozással kapott ki az ecuadori Julio Cesar Castillo Torrestől.

Gálos vereségével az utolsó magyar öklöző is kiesett a világbajnokságon, a hatfős válogatott tagjai összesen négy mérkőzést nyertek.
velemenyezd, 2019. szeptember 17. kedd, 17:22
Ökölvívó-vb - Hámori Ádám egyhangú pontozásos vereséggel búcsúzott
A magyar versenyző - aki ezt megelőzően az iráni Mohammad Suriant győzte le - egyhangú pontozással, 5-0-ra kapott ki az ecuadori Julio Cesar Castillo Torrestől.

Az első menetben az ecuadori riválisnak volt több tiszta találata, Hámorit edzői arra kérték, hogy bal kézzel próbáljon akciókat vezetni, ez azonban alig sikerült neki. A menet végén a kőszegi bokszoló megingott, de talpon maradt.

A második felvonás előtt aktívabb bokszot várt el a szakmai stáb a magyartól, aki próbált ellenfele támadásaiba közbeütni, de ez csak arra volt elég, hogy ez a menet szorosabb legyen, és hogy az ecuadorit többször figyelmeztessék.

A harmadik három percben Hámori több mozgással próbálta zavarba hozni ellenfelét, aki azonban erővel jobban bírta a mérkőzést, igaz, az utolsó percben már szinte csak lefogni akarta a magyar öklözőt. Hámori nem tudott igazán jó akciót bemutatni, így búcsúzott: minden bíró Torresnek adta mindhárom menetet.

Kedden még egy magyar érdekeltségű mérkőzés lesz: az 57 kilósok
velemenyezd, 2019. szeptember 17. kedd, 15:51
Ökölvívó-vb - Kozák László kikapott
Jól kezdett a magyar öklöző Wyatt Sanford ellen, és a lendülete a második menet elején is kitartott, de a folytatásra kicsit visszaesett. A sarokból arra biztatták, hogy felütés után egyenessel próbálkozzon vagy a bal-jobb-bal kombinációval legyen kezdeményező. A harmadik szakaszra még inkább elfáradt, kanadai ellenfelében több erő maradt, ebben a szakaszban egyértelműen ő bokszolt frissebben, agresszívabban.

Két pontozó szorosan a magyart látta jobbnak, kettő ugyanígy Sanfordot, egy pedig mindhárom menetet a kanadainak adta.

A vb-n szereplő hat magyar közül Kovács Pál (81 kg), Szaka István (52) és Fodor Milán (63) után Kozák a negyedik kieső. Közülük Fodor nyert mérkőzést.

Sikeres kezdést követően Hámori Ádám (91 kg) kedden a nyolcaddöntőben lép szorítóba az ecuadori Julio Cesar Castillo Torres ellen, míg Gálos Roland (57 kg) két győzelem után ugyancsak a 16 között és szintén kedden a mongol Tsendbaatar Erdenebattal öklözik.
velemenyezd, 2019. szeptember 16. hétfő, 15:22
Ökölvívó-vb - Hámori Ádám a 16 között
A magyar versenyző egyhangú pontozással, 5-0-ra győzte le az iráni Mohammad Suriant.

Mindkét bokszoló nagy elánnal kezdett, az iráni próbálkozásait ugyanakkor Hámori szép elhajlásokkal hárította el, és több alkalommal is jól kontrázott. A második három percben a rivális próbálta diktálni az iramot, de a magyar bokszoló állta a sarat.

A harmadik menetben úgy tűnt, egyik ökölvívó sem biztos a sikerében, ezért mindketten nagy ütésekkel próbálkoztak, a gong után pedig inkább az iránin látszódott úgy, hogy megnyerte a mérkőzést, ugyanis diadalittasan emelte magasba a kezét. Így volt ez a végeredmény kihirdetésénél is, azonban a kék sarokban a magyar versenyző lett a győztes.

Hámori kedden a 16 között lép szorítóba, ellenfele az ecuadori Julio Cesar Castillo Torres lesz.
velemenyezd, 2019. szeptember 15. vasárnap, 19:19
Ökölvívó-vb - Gálos Roland nyolcaddöntőbe jutott
A bajaiak többszörös magyar bajnoka - aki az első fordulóban a tajvani Csen Po-jit győzte le - a 32 között a dán Frederik Jensennel találkozott. Az első menetben egyértelműen Gálos volt az aktívabb, a ring közepét elfoglalva terelgette körbe riválisát, akinél többet és pontosabban talált.

A második szakaszra feljavult a dán öklöző, ugyanakkor nagyon kevés volt a tiszta találat: legtöbbször vagy egymás kesztyűjében haltak el az akciók, vagy a levegőt ütötték a felek. A harmadik menet megint Gálos fölényét hozta, Jensen elsősorban testre mért ütésekkel próbálta zavarba hozni a 24 éves magyart, aki azonban jól védekezett.

Az öt pontozó közül kettő mindhárom menetben Gálost látta jobbnak, kettő 2-1-gyel adta a meccset a magyarnak, míg az azeri bíró mindhárom menetet a dán ökölvívónak ítélte, ez azonban nem számított: Gálos 4-1-es összesítéssel jutott a nyolcaddöntőbe, ahol a harmadik helyen kiemelt mongol Tsendbaatar Erdenebattal találkozik majd kedden.

Vasárnap még egy magyar lép szorítóba:
velemenyezd, 2019. szeptember 15. vasárnap, 14:49
Ökölvívó-vb - Fodor Milán is kiesett
A szombati meccs első ütéseit José Manuel Viafara Fori vitte be, de később átvette az irányítást a magyar bokszoló. Az első három perc vége azonban ismét a kolumbiai riválisé volt. A folytatásban Viafara Fori egyre magabiztosabbá vált, amit jelzett, hogy sokszor leengedett kézzel állt Fodor előtt és elhajlásokkal védekezett, majd duplákat ütött a magyar versenyző testére és fejére, aki pedig válaszul kisebb szabálytalanságokkal próbálta megtörni a dél-amerikai lendületét.

A Vasas kisváltósúlyú ökölvívója az utolsó menetre sem tudott igazán újítani, azonban ellenfele kissé elfáradt, így kapaszkodásokba menekült. Komolyabb adok-kapok így nem alakult ki.

Az öt pontozó közül három 29-28-ra, kettő pedig 30-27-re látta jobbnak Viafara Forit.

A vb-n szereplő hat magyar közül Kovács Pál (81 kg) és Szaka István (52) után Fodor a harmadik búcsúzó, de előbbi kettővel szemben ő egy meccset nyert a vb-n. Gálos Roland (57 kg) szintén győzelemmel debütált, míg Hámori Ádám (91 kg) vasárnap, Kozák László
velemenyezd, 2019. szeptember 14. szombat, 17:01
Képek, videók
ökölvívóink.gif
maroka
2009. január 18. vasárnap, 21:26
roland név.jpg
zsokica45
2018. július 26. csütörtök, 16:49
SZKT-Sebők Roland.jpg
agica2004
2018. február 18. vasárnap, 19:45
Simon Roland:Farsang
maria_kadar_148
2017. február 27. hétfő, 21:06
Roland kürtje.jpg
chillik
2017. január 22. vasárnap, 18:50
roland névx.jpg
zsokica45
2016. augusztus 23. kedd, 20:46
roland névvd.jpg
zsokica45
2016. augusztus 23. kedd, 20:45
roland névv.png
zsokica45
2016. augusztus 23. kedd, 20:45
roland névv.jpg
zsokica45
2016. augusztus 23. kedd, 20:12
rolandék karija.jpg
zsokica45
2016. február 29. hétfő, 18:24
rolandék.jpg
zsokica45
2016. február 29. hétfő, 18:24
Milánnak.bmp
csancsy3
2008. március 23. vasárnap, 20:44
Milánnak.jpg
miserable
2007. április 30. hétfő, 17:03
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.