Belépés
2020. július 02. csütörtök | 27. hét | 184. nap | 16:46 | Ottó
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Asztalitenisz Extraliga - A Pécs a bajnok a férfiaknál
A Celldömölk elleni, közel négyórás hétfői finálé rendkívül szoros, izgalmas csatát hozott, hét mérkőzés döntött a végső győztesről, és ezek közül négy a végletekig kiélezett, ötszettes küzdelem után dőlt csak el. A bajnokcsapatból Demeter Lehel és Pető Zsolt két-két győzelmet aratott - egyet közösen, párosban -, Gerold Gábor pedig egy sikerrel vette ki a részét a diadalból. A vesztes gárdában a szövetség sportigazgatójaként is tevékenykedő Fazekas Péter két meccset nyert.

A magyar szövetség (MOATSZ) 2015 óta rendezi meg a mostani formájában a Final Fourt, amelyen a férfi és a női Extraliga alapszakaszának első négy helyezettje küzd meg a bajnoki címért és a dobogós helyekért. A Pécs eddig mindig szerepelt az aranycsatában, de győznie ezt megelőzően csak egyszer, 2017-ben sikerült.

A bronzérmet idén a Szécsény szerezte meg, az együttesnek tagja volt a női válogatott szövetségi kapitánya, Bátorfi Zoltán is.

A MOATSZ lezárta a koronavírus-helyzet miatt korábban csak felfüggesztett csapatbajnoki idényt, az egyetlen kivételt az élvonal négyes fináléja jelentette. Az elmúlt években az alapszakasz-győztesek a negyedik helyezettekkel, míg a másodikok a harmadikokkal csaptak össze az elődöntőben, a félbeszakadt bajnokság sajátos helyzete miatt azonban ezúttal sorsolással döntöttek a párosításról.

A viadal összdíjazása hárommillió forint volt, a győztesek 750 ezerrel gazdagodtak.

Eredmények:

férfiak:

döntő:Pécsi TE PEAC Kalo-Méh I. - Celldömölki VSE Swietelsky Jufa Hotels I. 4-3--------------------------------------------------------------- ----------Demeter Lehel, Pető Zsolt-Fazekas Péter, Szita Márton 3-1 (5, 5, -8, 8)Gerold Gábor-Fazekas 2-3 (-6, 11, -4, 5, -6)Pető-Kriston Dániel 3-2 (-11, 2, -9, 9, 6)Demeter-Szita 2-3 (7, 10, -7, -11, -9)Pető-Fazekas 2-3 (-10, 7, -6, 13, -10)Gerold-Szita 3-0 (6, 6, 12)Demeter-Kriston 3-1 (-4, 4, 6, 9)

bronzmérkőzés:Szerva ASE Szécsény I. - HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény 4-3

vasárnap játszották:

elődöntő:Pécs-Mezőberény 4-1Celldömölk-Szécsény 4-1

korábban:

nők:

döntő:SH-ITB Budaörs 2i SC - Budapesti Erdért SE 4-1----------------------------------------------Pergel Szandra, Fazekas Mária-Varga Tímea, Imre Leila 3-0 (6, 6, 6)Surján Szabina-Imre 3-0 (10, 9, 7)Pergel-Ambrus Krisztina 1-3 (6, -5, -7, -5)Lovas Petra-Varga 3-0 (4, 5, 8)Pergel-Imre 3-0 (5, 10, 9)

bronzmérkőzés:Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér - Statisztika PSC I. 4-2

vasárnap játszották:

elődöntő:Budaörs-Kecskemét 4-0Erdért SE-Statisztika 4-1

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 19:33
Címkék: Asztalitenisz Extraliga, Demeter Lehel, Pető Zsolt, Gerold Gábor, Fazekas Péter, Final Fourt,
Kommentek
Élő tv-sportközvetítések - Hétfő, kedd
június 29., hétfő:

-------------------

M4 Sport:11.00: Asztalitenisz, Extraliga, női döntő és bronzmérkőzés15.00: Asztalitenisz, Extraliga, női döntő és bronzmérkőzés

Sport 119.00: Labdarúgás, portugál bajnokság, Marítimo-Benfica22.15: Labdarúgás, portugál bajnokság, Pacos Ferreira-FC Porto



Sport 213.45: Lósport, Kincsem+ Tuti20.15: Labdarúgás, portugál bajnokság, Belenenses-Sporting CP

Digisport 120.55: Labdarúgás, angol bajnokság, Crystal Palace-Burnley



Spíler2 TV21.45: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Getafe-Real Sociedad



június 30., kedd:

-----------------

Sport 213.45: Lósport, Kincsem+ Tuti

Digisport 119.10: Labdarúgás, olasz bajnokság, Torino-Lazio21.35: Labdarúgás, olasz bajnokság, Genoa-Juventus

Spíler1 TV20.45: Labdarúgás, angol bajnokság, Brighton-Manchester United



Spíler2 TV19.15: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Real Mallorca-Celta Vigo21.30: Labdarúgás, spanyol bajnokság, FC Barcelona-Atlético Madrid
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 08:01
Asztalitenisz Extraliga - Érvényesült a papírforma az elődöntőkben
A magyar szövetség lezárta a koronavírus-helyzet miatt korábban csak felfüggesztett csapatbajnoki idényt, az egyetlen kivételt az élvonal négyes fináléja jelenti, amelyet a Marczibányi téri Ormai Csarnokban bonyolítanak le. Az elmúlt években az alapszakasz-győztesek a negyedik helyezettekkel, míg a másodikak a harmadikokkal csaptak össze az elődöntőben, a félbeszakadt bajnokság sajátos helyzete miatt azonban ezúttal sorsolással döntöttek a párosításról. A viadal összdíjazása hárommilió forint, a győztesek 750 ezerrel gazdagodnak.

A férfiaknál Pécs-Mezőberény és Celldömölk-Szécsény mérkőzést rendeztek a fináléba jutásért, mindkét összecsapás sima győzelmet hozott. A vesztesek - a Mezőberény és a nők szövetségi kapitányával, Bátorfi Zoltánnal felálló Szécsény - egy-egy találkozót nyertek.

A nőknél is hasonló volt a forgatókönyv, a favorit Budaörs meccset sem vesztve bizonyult jobbnak a Kecskemétnél és az Erdért SE is magabiztosan verte a Statisztikát.

A helyosztókra hétfőn kerül sor. Az
velemenyezd, 2020. június 28. vasárnap, 18:30
Elkészült az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjének párosítása
A csapatbajnokság a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt, és ezúttal a sajátos helyzetre való tekintettel nem a tabellán elfoglalt helyezés döntött az elődöntőkről, hanem sorsolás.

A férfiaknál Pécs-Mezőberény és Celldömölk-Szécsény mérkőzést rendeznek majd a fináléba jutásért, míg a nőknél Budaörs-Kecskemét és Erdért-Statisztika párharcra kerül sor a Final Four első napján - adta hírül a MOATSZ honlapja.

A négyes döntőt a Marczibányi téri Ormai Csarnokban rendezik június 28-29-én.
velemenyezd, 2020. június 10. szerda, 17:52
Élő tv-sportközvetítések - Péntek, szombat, vasárnap
Ravens-San Francisco 49ers22.30: Amerikaifutball, NFL, Kansas City Chiefs-Oakland Raiders

Eurosport 1 9.00 és 13.45: Északi összetett, világkupa, Ruka10.00 és 11.20: Sífutás, világkupa, Ruka, női 10 km és férfi 15 km üldözéses12.15 és 15.45: Sílövészet, világkupa, Östersund, férfi 10 km és női 7,5 15 km sprint14.40 és 16.45: Síugrás, világkupa, Ruka18.55: Alpesi sí, világkupa, Killington, női lesiklás20.00: Alpesi sí, világkupa, Lake Louis, férfi szuperóriáis-műlesiklás

Eurosport 2 9.25: Asztalitenisz, férfi világkupa, Csengtu11.30: Pályakerékpár, világkupa, Hongkong14.00 és 19.45: Sznúker, brit bajnokság, 2. forduló, York

Digisport 112.10: Labdarúgás, olasz bajnokság, Juventus-Sassuolo14.40: Labdarúgás, olasz bajnokság, Internazionale-SPAL17.55: Labdarúgás, olasz bajnokság, Napoli-Bologna20:45: Labdarúgás, francia bajnokság, Monaco - Paris Saint-Germain

Digisport 214.55: Labdarúgás, angol bajnokság, Norwich-Arsenal17.15: Jégkorong, EBEL, Fehérvár-Villach20.40: Labdarúgás, olasz
velemenyezd, 2019. november 29. péntek, 08:00
Száztíz éves a székesfehérvári MÁV Előre SC
A polgármester felolvasta a klub egykori futballistájának, Orbán Viktor miniszterelnöknek a levelét is. A kormányfő háláját fejezte ki, hogy fiatalon egy kiváló csapat részese lehetett.

"Életre szóló élményt jelentett, s olyan tudást és tapasztalatot adott, melyet ma is hasznosítani tudok" - fogalmazott Orbán Viktor, aki szívből gratulált az egyesület egykori, jelenlegi és jövőbeni sportolóinak és további sok sikert kívánt nekik.

Cser-Palkovics beszédében hangsúlyozta: a város életében meghatározó sportklub a MÁV Előre. Megemlítette, hogy a klub jelenlegi legeredményesebb sportága a röplabda, amelyet a TAO-rendszer segítségével szeretnének tovább erősíteni, főként utánpótlás vonalon. Ugyanígy utánpótlás szinten szeretnék elérni, hogy a MÁV Előre visszatérjen a futball világába, ezen fognak dolgozni a következő években.

Nagy Róbert, a MÁV Előre SC elnöke elmondta, hogy a férfi röplabdázók jelenleg az NB I-ben szerepelnek, míg a hölgyek most jutottak fel az első osztályba, többségében 18-19
velemenyezd, 2019. május 31. péntek, 19:36
Felavatták a Celldömölki Vasutas asztalitenisz-csarnokát
Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MASZ) elnöke köszöntőjében kiemelte: összefogás eredménye az OPÁL csarnok, amelyhez a magyar kormánynak köszönhetően a Magyar Labdarúgó Szövetség, a MASZ és Celldömölk város önkormányzata közösen biztosították a szükséges forrásokat.

Hozzáfűzte: a nyolcszoros magyar bajnok CVSE teljesítményével kiérdemelte, hogy egy korszerű sportlétesítmény szolgáljon otthonául.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója azt emelte ki, hogy Celldömölkön az utóbbi években tudatosan épültek olyan sportlétesítmények, amelyek nemcsak az élsportot célozzák, de a helyiek sportolási igényeit is kiszolgálják. Szavai szerint látszik, hogy a városban a sportot értéknek tartják, olyan értéknek, amelynek a több mint százéves vasutas sportegyesület révén múltja és egyben jövője is van.

Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a magyar kormány programjának köszönhetően - a TAO támogatással - Vas megyében is egyre több
velemenyezd, 2019. május 31. péntek, 17:25
Asztalitenisz Extraliga - Címvédés a nőknél, trónfosztás a férfiaknál
A vasárnapi program délelőtt a bronzmeccsekkel indult, ezeken nem született meglepetés, a férfiaknál a BVSC a Szegedet, a nőknél az Erdért SE az Orosházát verte magabiztosan.

A döntőkben aztán mindkét győztes 6-3-ra diadalmaskodott: a nőknél a Szekszárd - amelyben Madarász Dóra, az orosz Polina Mihajlova és a litván Ruta Paskauskiene lépett asztalhoz - a Budaörsöt, a férfiaknál a Celldömölk - Fazekas Péter, Kriston Dániel, Szita Márton összeállításban - a címvédő Pécset verte.

A tolnai együttes története harmadik bajnoki címét szerezte, egyben sorozatban harmadszor lett az Extraliga legjobbja, míg a vasi férfi csapat, amely 2010-től egymás után hét elsőséget ünnepelhetett, nyolcadszor lett aranyérmes.

A bajnokok 750 ezer forintot kapnak, a második, harmadik és negyedik helyezetteknek pedig 375 ezer, 250 ezer, illetve 125 ezer forint jár.

Eredmények:

mérkőzések a 3. helyért:

------------------------

férfiak:BVSC-Zugló I. - Floratom Szeged AC Probart I.
velemenyezd, 2018. június 03. vasárnap, 21:09
Képek, videók
asztalitenisz.jpg
agica2004
2011. október 19. szerda, 11:59
virtuózok győzteses0610_2
maroka
2019. június 10. hétfő, 16:56
virtuózok győzteses0610.j
maroka
2019. június 10. hétfő, 16:54
győztes magor0604.jpg
maroka
2019. június 04. kedd, 21:00
győztes páros.jpg
maroka
2019. március 26. kedd, 15:18
Győztesek Istennel
dandej
2019. március 24. vasárnap, 21:24
Győztes
dandej
2018. december 13. csütörtök, 18:18
real avilág kupa győztese
maroka
2017. december 16. szombat, 22:36
tortakészítők győztesei.j
maroka
2017. augusztus 17. csütörtök, 11:11
repülés0702_győztes.jp g
maroka
2017. július 02. vasárnap, 17:45
SZKT Vill.győztesek I.hel
agica2004
2017. május 15. hétfő, 16:40
SZKT-Győztesek-serlegg el.
agica2004
2017. május 14. vasárnap, 20:48
A győztesek.jpg
pacsakute
2017. március 06. hétfő, 17:28
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.