Belépés
2019. szeptember 17. kedd | 38. hét | 260. nap | 09:24 | Zsófia
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Zöldségarc
A néhány hete életbe lépett menzareform, és a vele járó, egyes vélemények szerint sótlan, íztelen, sőt ehetetlen ételek foglalkoztatják a diákokat, szülőket és tanárokat egyaránt. Miután olvasóink is megosztották tapasztalataikat, mi is nekiálltuk menzát tesztelni, és egy héten keresztül egy budapesti általános iskola ebédlőjében fogyasztottuk az egészségesnek kikiáltott reformkaját. A sótlan húsok mellé meglepően ízes levesek társultak, a tányéron hagyott kevés maradékot viszont csak a tanárok poroszos szigorának tudtuk be.

Ehetetlen menzakaja miatt Hajdú Péter étterméből rendelő diákok Törökbálinton, egy szem répakarika a zsemle közepébe vágva Dunakeszin - ilyen és ehhez hasonló esetektől volt hangos a sajtó 2014 elején, igaz, az iskolai menzák renoméja sosem volt túl fényes. Bár a közétkeztetés reformját még 2013 nyarán elkezdték kidolgozni, a tavaszi félév kezdetét megcélozva annak hatálybalépésével, akkor még az Európai Bizottság térfelén pattogott a labda.

Ezt követően 2014 szeptemberére időzítették a Balog Zoltán nevéhez fűződő rendelet megvalósítását, de még az előző tanévben sem volt kötelező lenyomni a gyerekek torkán az egészséges étkezést. Egyesek szerint ebben nagy szerepet játszott az önkormányzati választások közelsége, az Emmi azonban egyszerre fogta a csúszást a közétkeztetési szolgáltatókra, a közintézményekre és a szülők elvárásaira.

2015. január elsején harmadjára sem sikerült bevezetni a Balog Update csomagot, az újfent szeptemberre halasztott reform holtidejében azonban legalább lezajlott egy kéthetes tesztüzem - a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) próbaétkezésein több mint ötezer gyerek, valamint tanáraik és szüleik is megismerkedhettek az új rendszerrel. A VIMOSZ konklúziója szerint a diákok jelentős része a reformmal kapcsolatos információk hiánya miatt alapból elutasítja a változásokat, de a próbaidőszak után az is észrevehető volt, hogy drasztikusan nőtt a megmaradt ételmennyiség, így a tesztüzem pont a rendelet tápanyagbevitelre vonatkozó céljaival ellentétes hatást vetített előre.

Ezután a hvg.hu meghirdette a Menza Monitort, amiben arra kértük olvasóinkat, hogy osszák meg tapasztalataikat a magas só- és cukortartalomnak és más finomított szénhidrátoknak hadat üzenő reformmal kapcsolatban. Az első reakciók alapján beigazolódott a szülők legnagyobb félelme: tényleg annyira sótlanok az új ételek, hogy a házi finomságokhoz szokott gyerek inkább otthagyja a tányéron - az asztalokra kihelyezett sóval ugyan elméletileg ízletesebbé tudnák varázsolni az egyes fogásokat, de a főzés során használt korlátozott sótartalom alapjában véve más jellegű, ízű és állagú menüt eredményez, mint amihez a gyerekek hozzászoktak.

A közétkeztetési rendelet ugyanis grammra kimérve rögzíti, hogy milyen összetételűek és tápanyagtartalmúak lehetnek a menzaételek az iskolában. Tapasztalataink alapján az egyébként szimpatikus, az egészség megőrzésében fontos szerepet játszó intézkedésben a rendeletalkotók valóban átestek a ló túlsó oldalára. A sóínséggel minden fogásnál szembesültünk: a leveseknél kevésbé, a húsos ételeknél már annál inkább. Az általunk tesztelt budapesti általános iskolában azonban még csak sótartóval sem találkoztunk.

Pedig volt, hogy jól jött volna. A pénteki zöldborsóleves, serpenyős burgonya, baromfivirsli, csemegeuborka ebédmenüből például a békebeli műanyagkancsóból kitöltött pohár víznek volt a legtöbb íze. A hétvége előtti mélypontot más is érzékelte: az ebédre ezúttal türelmesen kellett várnunk, mert az egyik sóhiányban szenvedő alsós tanító néni épp hosszan és nyomatékosan (üvöltözve) adott hangot nemtetszésének az egyébként semmiről sem tehető konyhás néninek. A legkevésbé sem sztereotipikus módon Marika néninek szólított asszonynak végül egy zacskó csilivel sikerült kivágnia magát a szorult helyzetéből. A csilit ezután kézről kézre adták egymásnak a tanári asztalnál. A gyerekeknek persze nem jutott belőle.

Kényszerből és szemrehányásból viszont annál több jutott nekik. Ahogy már korábban írtuk, a menzareform egyik legnagyobb, hosszú távú kihívása, hogy a gyerekek szemléletét és táplálkozási szokásait átalakítsa. Első körben pedig rávegye őket arra, hogy egyáltalán megkóstolják, megegyék, és még meg is kedveljék a reform menzaételeket. A szakemberek és a dietetikusok a kérdésben lapunknak már korábban kiemelték a szülői és a tanári minta fontosságát: egyáltalán nem mindegy, azt látja-e a diák, hogy a tanára megeszi vagy sem a reform menzaételeket.

A szakértők a bölcsődei, óvodai és iskolai étkeztetésben bekövetkező új időszámítással kapcsolatban azt is többször elmondták, hogy mindenképpen képezni kell majd a pedagógusokat, mert az ő feladatuk lesz elmagyarázni a szülőknek és a gyerekeknek, hogy miért jó nekik, ha a reformmenüt esznek. Az általunk tesztelt iskola tanárai az új étrend bevezetését sokkal egyszerűbben, a jól bevált klasszikus, poroszos módszerek alkalmazásával megoldották. Például: gyerek fejének leüvöltése, amiért nem ette meg az ebédet; gyerek fejének leüvöltése, amiért nem csendben ette meg az ebédet; gyerek különültetése, amiért nem ette meg az ebédet; gyerek kiküldése az ebédlőből, amiért nem ette meg az ebédet, stb.

Bár azt képtelenség pontosan megítélni, hogy a félelemnek vagy az ízeknek mekkora szerepe van abban, hogy a menzán a gyerekek többsége megette az ebédet, tény, hogy az iskolás éveinket jellemző horrorkaják elkerültek bennünket: nem futottunk bele egyetlen zsírban tocsogó, mócsingos húsba, liszttel kirántott finom-, bab-, sárgaborsó-, tök- és egyéb betonfőzelékbe, mosogatólevet idéző levesbe és más, furcsa mellékízű, összetapadt, ehetetlen ételekbe. A reformrendelet értelmében a sűrű lisztes rántásokat valóban levették a repertoárról, ami leginkább abban nyilvánult meg, hogy nem tudtuk eldönteni, villával vagy kanállal együk-e a serpenyős burgonyát és a paradicsomos káposztát.

A gyerekeknek mindez szerencsére nem okozott különösebb dilemmát, mert ők ezekhez az ételekhez kanalat kaptak csupán. A kanalak egyébként jó szolgálatot tettek a menzán, mert a levesek bár lehettek volna sűrűbbek, kimondottan finomak voltak, és a gyerekekkel együtt bőséges adagot kaptunk belőlük. A levesek közül a tejfölös zöldségleves és a Csokonai-leves volt a legfinomabb, ezeknél még a sóval is bátrabban bántak a szállító konyhában. A zöldségeket és a gyümölcsöket előtérbe helyező reformelőírások a leveseknél mindenképpen érvényesültek: kedden zöldséglevest, szerdán gombalevest, csütörtökön burgonya-, pénteken pedig zöldborsólevest ettünk.

Gyümölcsöt kétszer kaptunk a héten: hétfőn és szerdán egészséges, roppanós szőlő volt a desszert a menühöz. Az általunk kiválasztott, teljesen hétköznapi iskolában egyelőre hiába vártuk a reformról szóló cikkekben beharangozott ,,egzotikus" új alapanyagokat, a kölesből, amarántból, csicseriborsóból és bulgurból készült ételeket. Egyedül csak a karottás, kukoricás rizsbe futottunk bele, aminél úgy látszik, kihagyták a ziccert a menü összeállítói, és nem írták oda azt, hogy ,,mexikói". Sajnos azonban ebben az egyben is csalódnunk kellett, a rizs állagát és ízét is az azt elöntő kukoricakonzerv-lé határozta meg. Az új menzairányzat által előírt teljes kiőrlésű kenyér nem feltétlenül emlékeztetett a pékségekben kapható teljes kiőrlésű kenyerekre, de nagyvonalúan annak tekintettük.

Húsok terén is nagy reményekkel indultunk neki a menzatesztnek, a legjobban csengő sült csirkecomb íze viszont ugyanúgy cserbenhagyott minket, mint a mindig kérdőjeles vadas sertésragu és a paradicsomos káposztához járó ,,pácolt köményes sült karaj", ami ránézésre ugyanaz volt, mint amit anno úgy vágtak a tányérunkba a fehér köpenyes nénik, mint ,,szelet hús". És az sem segített a helyzeten, hogy az iskolából kifelé menet, az előtérben lévő faliújságot böngészgetve új receptkönyveket hirdető plakátokra leltünk - kedvencünk Csizmadia András és Niksz Gyula Burgerek című kötetének ajánlója volt.

Kár lenne messzemenő következtetéseket levonni egyetlen iskola egyetlen heti menzai ebédmenüjéből, de első blikkre - bele-belenézve a diákok tányérjaiba - úgy vettük észre, hogy bár az ételek nem a legmagasabb minőséget képviselik, korántsem olyan ehetetlen az új irányvonalas menzakaja, mint ahogy azt sokan állítják. A legnagyobb gond továbbra is abban rejlik, hogy az erőltetett reformok sok esetben egyáltalán nincsenek összhangban az otthoni étkezési szokásokkal, így a gyereknek semmiféle motivációja nincs, hogy a hazaihoz képest íztelenebb kaját legyűrje - az egészségre törekvő rendelet így pont ellenkező hatást ér el.


klarika47, 2018. december 16. vasárnap, 10:48
Címkék: Hajdú Péter, Európai Bizottság, Balog Zoltán, Balog Update, Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének, Menza Monitort,
Kommentek
A kassai vértanúk halálának 400. évfordulójára emlékeztek ..
szeretet végső és teljes döntésére. Grodecz Menyhértet és Pongrácz Istvánt, a két jezsuitát 1618-ban küldték Kassára. Különösen Pongrácz Istvánnak volt nagy híre mint hitszónoknak és lelkipásztornak. Alvinczi Péter, aki akkoriban Kálvin híveinek kassai prédikátora volt, róla jelentette ki, hogy ,,amíg ez az egy jezsuita él, addig felekezetünk nem remélhet nyugtot". Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadása idején, 1619 augusztusában a protestáns erdélyi fejedelem hadait Rákóczi György vezette. Az ő hajdúi túlerőben voltak, ezért a császári helyőrség feladta a várost, de szerződésben kikötötték, hogy a katolikus híveknek és a papoknak sem eshet bántódása. Szeptember 5-én a hajdúk bevonultak a városba, magát a császári főkapitányt foglyul ejtették és Erdélybe vitték, a három katolikus papot pedig Rákóczi személyes parancsára szigorú őrizetben tartották. Kétnapi éheztetés után megpróbálták hittagadásra bírni őket. Rákóczi először Kőrösi Márkot akarta megtörni. Küldöttséget menesztett hozzá, mely
maroka, 2019. szeptember 10. kedd, 13:42
Erdő Péter bíboros, prímás, a kassai vértanúk emlékére
vértanúknak.
- A kassai vértanúk halálának 400. évfordulója alkalmából, ,,Megújulni a hűségben" mottóval meghirdetett emlékévet tavaly december 1-jén nyitotta meg Bernard Bober kassai érsek-metropolita az Árpád-házi Szent Erzsébet-főszékesegyházban. A jubileum alkalmából a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia november 13-án, szerdán nemzetközi zarándoknapot szervez, amelynek helyszíne Esztergom lesz.
A reformációt követő vallásháborúk idején, 1619 szeptemberében Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hajdúi Kassát vették célba. Ide menekült korábban három fiatal pap, Kőrösi Márk, Grodecz Menyhért és Pongrácz István is. Amikor a Rákóczi György vezette sereg Kassához közeledett, a katolikusok nagy része igyekezett elmenekülni a városból, a három pap azonban Kassán maradt, hogy jelenlétükkel támogassák a híveket helytállásukban. A helyben maradás bátorságát a város protestáns vezetői provokációnak tartották, ezért a városi tanács peren kívül halálra ítélte a három papot. A katonák két nappal
maroka, 2019. szeptember 07. szombat, 16:31
Hat bemutatóra készül idén a Radnóti Miklós Színház
Közlésük szerint a színház, a szomszédban zajló építkezés miatt, ebben az évadban is több helyszínen játszik az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. Az idei évadban is a József Attila Színház, a Katona József Színház, a Tesla, új nevén Radnóti Tesla Labor, az Ódry Színpad és a Stefánia Palota fogadja be az előadásokat.

Mint írják, az idei bemutatók sora a Moliére - the passion című darabbal indul. Feridun Zaimoglu, Günter Senkel és Luk Perceval színdarabja négy Moliére-komédia (A mizantróp, Don Juan, Tartuffe, A fösvény) kortárs újragondolása, azok összefűzése egy grandiózus művé. A színdarab világpremierje 2007-ben volt a Salzburgi Ünnepi Játékokon. Magyarországon október 18-án mutatják be Forgách András fordításában, Hegymegi Máté rendezésében. A főbb szerepekben Pál András, Kováts Adél, Sodró Eliza, Porogi Ádám és Schneider Zoltán látható.

Október 20-án mutatják be a Radnóti Tesla Laborban Nick Payne kortárs angol szerző nagy sikerű darabját Csillagképek címmel Lovas Rozi és
velemenyezd, 2019. szeptember 02. hétfő, 16:52
Kajak-kenu-vb - Eredmények
Eredmények:

férfiak:

--------

K-2 200 m, világbajnok: Jurij Psztrigaj, Alekszandr Djacsenko (Oroszország) 33.05 mp2. Piotr Mazur, Bartosz Grabowski (Lengyelország) 33.103. BALASKA MÁRK, APAGYI LEVENTE 33.30

K-2 1000 m, világbajnok: Max Hoff, Jacob Schopf (Németország) 3:20.53 p2. Francisco Cubelos, Inigo Pena (Spanyolország) 3:21.793. Cyrille Carra, Etienne Hubert (Franciaország) 3:22.96...8. KAMMERER ZOLTÁN, GÁL PÉTER 3:25.62

K-4 500 m, világbajnok:

Németország (Tom Liebscher, Ronald Rauhe, Max Rendschmidt, Max Lemke) 1:19.26 p2. Spanyolország (Saul Craviotto, Carlos Arevalo, Rodrigo Germade, Marcus Walz) 1:19.77 3. Szovákia (Erik Vlcek, Adam Botek, Zalka Csaba, Samuel Balaz) 1:20.96...5. MAGYARORSZÁG (NÁDAS BENCE, TÓTKA SÁNDOR, BIRKÁS BALÁZS KULI ISTVÁN) 1:21.10

C-1 200 m, világbajnok: Henrikas Zustautas (Litvánia) 39.36 mp2. Artyom Kozir (Fehéroroszország) 40.08 3. Zaza Nadiradze

(Georgia) 40.24...5. HAJDU JONATÁN 41.18

C-1 1000 m, világbajnok: Isaquias
velemenyezd, 2019. augusztus 25. vasárnap, 14:02
Kajak-kenu-vb - Balla és Takács ezüst-, Kozák bronzérmes, újabb három tokiói kvóta
A vasárnapi program rögtön magyar éremeséllyel indult, Balla Virág és győri klubtársa, a hozzá hasonlóan 25 éves Devecseriné Takács Kincső favoritnak számított az új olimpiai számban, kenu kettes 500 méteren. A kétszeres címvédő kanadai egység az egyik tagja, Laurence Vincent-Lapointe pozitív doppingtesztje miatt nem indulhatott el a Maty-éren, a magyarok pedig idén már megverték egyszer az észak-amerikai duót, nyertek világkupát, Európa Játékokat, így nem csak titokban beszéltek róluk aranyesélyesként.

A versenyt a kínaiak kezdték a legjobban, akik valósággal kilőttek a rajtból. Hamar kiderült, hogy az első helyért az ázsiai és a magyar hajó lesz harcban, féltávnál utóbbi követte előbbit. A hajrához közeledve aztán Balláék próbáltak közelebb zárkózni, de Hszü Si-hsziao és Szun Meng-ja nem akart elfáradni, s végül sikerült megtartania előnyét. A magyar duó így - hasonlóan a tavalyi évhez - másodikként zárt, s nem mellesleg szerzett két olimpiai kvótát.

Balla és Takács Szabó Tünde sportért
velemenyezd, 2019. augusztus 25. vasárnap, 12:31
Kajak-kenu-vb - Újabb négy döntős magyar hajó, a férfi kenusok nem szereznek kvótát
A K-1 500 méteren olimpiai és vb-címvédő Kozák Danuta már a középfutamban összekerült legnagyobb riválisával, az új-zélandi Lisa Carringtonnal. Utóbbi sprintspecialistaként - délelőtt sorozatban hetedszer nyerte meg a 200 méter egyest - kilőtt a rajtból, az ötszörös ötkarikás bajnok magyar tisztes távolból követte. A futamból az első három jutott a vasárnapi döntőbe, s mivel kettejük első, illetve második helyét senki nem veszélyeztette, Kozák láthatóan nem erőltette, hogy megverje Carringtont, így utóbbi nyerte szombati versenyüket.

A háromszoros olimpiai bajnok, 16. vb-jén szereplő Kammerer Zoltánnak és nála 16 évvel fiatalabb, 25 esztendős párostársának, Gál Péternek Kozáknál sokkal jobban meg kellett izzadnia K-2 1000 méteren, ahol szintén minden futamból három hajó jutott tovább, s maradt versenyben a tokiói kvótákért. A magyarok jól kezdtek, féltáv után élre álltak. A hajrára aztán úgy tűnt, fogytán a lendület, a riválisok pedig elkezdtek előzni, illetve felzárkózni, de a harmadik pozíciót
velemenyezd, 2019. augusztus 24. szombat, 18:02
Kajak-kenu-vb - Kopasz és Csipes aranyérmes, megvan az első kvóta
A szombati döntők során a 22 éves Kopasz - többek között a címvédő portugál Fernando Pimentát is maga mögé utasítva - nagyszerű, taktikus versenyzést bemutatva lett első, ezzel Storcz Botond 1997-es, dartmouthi sikerét követően szerzett ismét vb-címet az országnak ebben a számban.

A legjobban Pimenta kezdett, az olimpiai ezüstérmes, vb-3. cseh Josef Dostal és a győriek idén Európa Játékok-győztes kajakosa tartott csak vele. Kétszázötven és ötszáz méternél is Pimenta, Dostal, Kopasz volt a sorrend, a mezőny többi tagja messze leszakadva követte az élbolyt.

Kopasz aztán - ahogy azt a pénteki középfutam után ígérte - 200 méterrel a cél előtt begyújtotta a rakétákat, s miközben a többezres közönség egy emberként ugrott talpra, elhúzott riválisai mellett. A finisben Dostal is megelőzte Pimentát, de ez a parton szinte senkit nem érdekelt, mindenki az új világbajnokot ünnepelte, aki pályafutása legnagyobb sikerét aratva, a többiekre közel egy hajóhosszt verve diadalmaskodott a "király
velemenyezd, 2019. augusztus 24. szombat, 13:01
Kajak-kenu-vb - Lucz Dóra hatodik lett 200-on, lemaradt a kvótáról
Az UTE 24 éves versenyzője jól kapta el a rajtot a szombati döntőben, a táv közepe és vége is jól sikerült neki, ezzel együtt végül néhány centivel - egészen pontosan 19 századmásodperccel - lemaradva az ötödikként beérő ukrán riválistól, hatodikként zárt.

"Jobb lenne, ha összejött volna a kvóta, de így is örülhetek a hatodik helynek. Sikerült a maximumot kihozni magamból, ez jó alap a pótkvalifikációra" - nyilatkozott a parton a tavalyi vb-n 14. Lucz Dóra, aki a jövő évi versenyeken még kiharcolhatja az országnak az ötkarikás indulási jogot.

A számot - ahogy a 2011-es szegedi vb óta minden világbajnokságot és olimpiát - az új-zélandi Lisa Carrington nyerte, a lengyel Marta Walczykiewicz lett a második, a dán Emma Aastrand Jörgensen pedig a harmadik.

A Lucz-család pénteken sikert ünnepelhetett, ugyanis Dóra testvére, Anna Kiss Blankával párosban újoncként bronzérmet szerzett 200 méteren.

(FOTÓ)

Később:

A döntők:férfi K-1 200 m - olimpiai számnői C-1 200 m - olimpiai
velemenyezd, 2019. augusztus 24. szombat, 12:11
Képek, videók
Zöldségarc.jpg
sarkadykati
2012. szeptember 22. szombat, 06:40
Hajdu Péter.jpg
agica2004
2014. július 13. vasárnap, 16:31
Hajdu-Peter(1)(650x433 ).j
lizbet01
2013. április 06. szombat, 16:06
Hajdú Péter & Sarka Kata.
kicsoda57
2012. november 07. szerda, 00:12
Hajdú Péter 36.jpg
farkas1945
2011. március 07. hétfő, 10:52
Európai Bizottság
daczok
2007. május 07. hétfő, 16:45
Balogh Zoltán.png
agica2004
2014. augusztus 31. vasárnap, 15:45
Balogh Zoltán
agica2004
2014. április 02. szerda, 13:39
update
decotext
2016. május 29. vasárnap, 08:11
kokuszkocka_update.jpg
erzsikepuskas
2014. január 27. hétfő, 16:30
update_offers_uk.gif
tvnati
2013. március 22. péntek, 05:05
update0906.jpg
tothtomi955
2011. április 30. szombat, 21:09
update0824.jpg
tothtomi955
2011. április 30. szombat, 21:09
img_0240_update.jpg
johannanna
2010. augusztus 28. szombat, 23:45
Sea_Goddess_Update_by_ Ang
gizellalapu
2010. január 27. szerda, 08:20
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.