Belépés
2019. december 06. péntek | 49. hét | 340. nap | 01:34 | Miklós
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő a nemzetközi kereskedelemért (INTA) felelős bizottság alelnöke lett
A képviselő megválasztását követően hangsúlyozta: a globális kereskedelem rendkívül ingadozó és kiszámíthatatlan időket él át, ezért a szakbizottság kiemelkedően fontos szerepet játszik az Európai Unió (EP) döntéseiben.

Rámutatott, az uniónak biztosítania kell, hogy a globalizáció minden tagállamnak és az embereknek is előnyöket jelentsen, és hogy az európai gazdaság a nemzetközi piacon védelmet kapjon a tisztességtelen versennyel szemben. Tájékoztatása szerint munkája során a kis- és középvállalkozások (kkv-k) érdekeinek elősegítéséhez kíván hozzájárulni, hogy azok jobban kihasználhassák az EU által megkötött kereskedelmi egyezmények előnyeit - közölte.

Az Európai Parlament tájékoztatása szerint a 2007 óta európai parlamenti képviselő Winkler Gyula mellett további három magyar képviselőt választottak meg EP-bizottsági alelnöki posztokra.

Deutsch Tamás fideszes képviselő a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett, Gál Kinga fideszes képviselőt a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották, Ujhelyi István szocialista képviselő pedig az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága (TRAN) harmadik alelnökének nevezték ki.

Winkler Gyula 2007-től európai parlamenti képviselő.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. július 11. csütörtök, 20:41
Címkék: Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő, Európai Unió, Európai Parlament, Winkler Gyula, Deutsch Tamás, Ujhelyi István,
Kommentek
EU-tisztújítás - Bocskor Andrea: a kisebbségek védelmének hangsúlyosabb képviseletére nyílik lehetőség az EP sz
A képviselő azt követően nyilatkozott, hogy az Európai Parlament kulturális és oktatásügyi bizottsága (CULT) keddi ülésén 15 támogató szavazat mellett, 10 ellenében és 5 tartózkodás mellett negyedik alelnökének választotta.

A képviselő magyar újságíróknak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: "megkaptuk, ami jár nekünk", ugyanis az alelnöki pozíció járt az Európai Néppártnak (EPP) és járt a Fidesz-KDNP magyar EP-delegációjának.

Mint elmondta, munkája során továbbra is tenni kíván azért, hogy a kisebbségi nyelvek és a kisebbségi kultúra fejlesztése napirenden maradjon az oktatási bizottságban.

Tájékoztatása szerint a szavazást megelőzően nélkülözhetetlen egyeztetésekre volt szükség, ugyanis az EP-s szakbizottság alelnöki pozíciójáról folytatott eljárást politikai síkra terelték, utalva arra, hogy a szavazás kétszer is elhalasztották. Az uniós parlament előző ötéves ciklusában alelnökként kifejtett munkája azonban bizonyítékul szolgál arra, hogy alkalmas annak betöltésére - tette hozzá
velemenyezd, 2019. október 01. kedd, 19:02
Alelnökévé választotta Bocskor Andreát az EP kulturális és oktatásügyi bizottsága
Bocskor Andreát 15 támogató szavazat mellett, 10 ellenében és 5 tartózkodás mellett titkos szavazással választotta alelnökének az EP-s szakbizottság.

Az Európai Parlament szakbizottságai négy magyar képviselőt már alelnökökké választottak július közepén tartott alakuló ülésükön.

Deutsch Tamás fideszes képviselő a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett, Gál Kinga fideszes képviselőt a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották, Ujhelyi István szocialista képviselő az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága (TRAN) harmadik alelnökének nevezték ki, Winkler Gyulát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselőjét pedig a nemzetközi kereskedelemért (INTA) felelős szakbizottság második alelnökének választották.

A képviselők több szakbizottság esetében is őszre halasztották az alelnökökről szóló szavazást, így mások mellett Hidvéghi Balázs (állampolgári jogi, belügyi bizottság, LIBE)
velemenyezd, 2019. október 01. kedd, 17:12
Az EP LIBE szakbizottsága elhalasztotta Hidvéghi Balázs alelnöki pozíciójáról szóló szavazását
A parlamenti szakbizottság szerdán szavazott volna a képviselő harmadik alelnöki pozíciójáról. A közlemény újabb szavazási időpontot nem jelölt meg.

Az Európai Parlament szakbizottságai eddig négy magyar képviselőt választottak alelnökökké július közepén tartott alakuló ülésükön. Deutsch Tamás fideszes képviselő a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett, Gál Kinga fideszes képviselőt a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották. Ujhelyi István szocialista képviselő az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága (TRAN) harmadik alelnökének nevezték ki. Winkler Gyulát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselőjét pedig a nemzetközi kereskedelemért (INTA) felelős szakbizottság második alelnökének választották.

A képviselők több szakbizottság esetében is szeptemberre halasztották az alelnökökről szóló szavazást. Információk szerint Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő kulturális és
velemenyezd, 2019. szeptember 03. kedd, 16:02
Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoport: Trócsányi László nem indul EP-szakbizottsági alelnöki helyért
A parlamenti szakbizottság kedden szavazott volna a képviselő alelnöki pozíciójáról.

A Fidesz EP-képviselője levelében kifejtette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hivatalosan őt jelölte az Európai Bizottság magyar tagjának, ezért biztosjelölti teendőinek maradéktalan ellátása érdekében nem tudja vállalni az AFCO alelnöki jelölést.

Az Európai Néppárt frakciója a közeljövőben új fideszes jelöltet állít az Alkotmányügyi Bizottság alelnöki pozíciójára, és ezt követően kerülhet sor a szakbizottsági szavazásra az alelnöki tisztségről - közölték.

Az Európai Parlament szakbizottságai eddig négy magyar képviselőt választottak alelnökökké július közepén tartott alakuló ülésükön. Deutsch Tamás fideszes képviselő a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett, Gál Kinga fideszes képviselőt a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották, Ujhelyi István szocialista képviselő az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó
velemenyezd, 2019. szeptember 02. hétfő, 20:52
EU-tisztújítás - Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoport: a néppárti frakció kitart Hidvéghi mellett
A képviselőcsoport az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, a bevándorláspárti erők láthatóan semmitől sem riadnak vissza, hogy felülírják a magyar választók egyértelmű akaratnyilvánítását.

Az Európai Néppárt frakciója hétfői ülésén úgy határozott, hogy nem enged a nyomásgyakorlásnak, a még meg nem választott szakbizottsági tisztségviselő-jelöltek tekintetében változatlanul kitart az eredeti néppárti jelöltek mellett - közölték.

Tájékoztatásuk szerint a néppárti frakcióhoz címzett nyílt levélben Soros György több mint 200 európai lobbiszervezete aggodalmát fejezte ki a fideszes képviselő jelölése kapcsán. "Felszólították" továbbá a frakciót, hogy olyan jelöltet keressen a LIBE alelnöki posztjára, aki "nyílt és átlátható párbeszédet folytat a civil társadalom szervezeteivel". Az aláírók között szereplő Magyarországi Európa Társaságot és Civil Kollégium Alapítványt, valamint a többi külföldi "független" szervezetet mind Soros György alapítványai támogatják - emelték ki.

A
velemenyezd, 2019. július 15. hétfő, 22:52
EP-választás - Két képviselője lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek Brüsszelben
A magyar érdekképviselet 476 777 szavazatot, az érvényes voksok 5,26 százalékát szerezte meg. A harmadik mandátumát kezdő Winkler Gyula EP-képviselő mellett, a töredékvoksok újraosztása nyomán az RMDSZ-lista második helyén szereplő Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke is mandátumhoz jutott.

Romániának egyelőre 32 képviselői helye lesz az unió parlamentjében, de ha kilép az Egyesült Királyság, 33-ra nő a számuk.

A romániai EP-választást az európai néppárti tagsággal rendelkező, Klaus Iohannis államfőt támogató ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) nyerte, amely a voksok 27 százalékát szerezte meg, míg a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Pártra (PSD) a szavazatok 22,5 százalékát adták.

A PSD kis híján harmadik helyre szorult, a szintén ellenzéki USR-PLUS választási szövetség - amelyet a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Dacian Ciolos volt miniszterelnök vezette Szabadság Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) alakított -
velemenyezd, 2019. június 03. hétfő, 23:51
Kelemen Hunor: támogatunk egy bizalmatlansági indítványt, ha van közös miniszterelnök-jelölt
elnökét.

Kelemen Hunor sikeresnek tartotta az RMDSZ szereplését az EP-választásokon. Megjegyezte: a szövetség a közel végleges adatok szerint 472 ezer szavazatot kapott, hasonló támogatottságot legutóbb 15 éve könyvelhetett el. Mintegy százezerrel kapott több szavazatot, mint a legutóbbi EP-választáson. Úgy vélte: olyanok is visszatértek az RMDSZ-hez, akik korábban elpártoltak a szövetségtől. Ígérte, hogy meg fogják szolgálni a bizalmat. Közölte: a szövetség Winkler Gyula és Vincze Loránt személyében két képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe.

Kelemen Hunor újságírói kérdésre kijelentette: a szövetség támogatja, hogy Eckstein-Kovács Péter legyen az ombudsman. Hozzátette: a szövetségből kilépett kolozsvári politikus jó volt kisebbségügyi miniszternek, szenátornak, kolozsvári polgármesterjelöltnek és államfői tanácsosnak is, biztosan jó munkát fog végezni az ombudsmani tisztségben. Eckstein-Kovács kinevezését az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) javasolta, de megszerezte hozzá a
velemenyezd, 2019. május 30. csütörtök, 21:07
Képek, videók
képviselő fánk.jpg
zsokica45
2015. október 20. kedd, 12:07
Cs.m-i képviselők.jpg
agica2004
2013. február 24. vasárnap, 18:28
Képviselő fánkok
horgasnora
2013. január 13. vasárnap, 14:20
Képviselő fánk
horgasnora
2013. január 13. vasárnap, 14:19
képviselő bér.jpg
dnemethk
2012. február 08. szerda, 20:32
képviselő fánk....
szupermami
2011. június 20. hétfő, 18:44
képviselő fánk
zsula10
2011. március 09. szerda, 22:06
képviselők vagyonnyilatko
agica2004
2011. február 28. hétfő, 15:51
képviselő fánkom
zsula10
2011. február 09. szerda, 17:56
Nemzetközi forgalom..jpg
terimamy
2018. március 07. szerda, 19:18
2.nemzetközi táncnap.jpg
liliana01
2017. április 27. csütörtök, 19:27
Nemzetközi morzekód.jpg
cipello
2016. szeptember 22. csütörtök, 11:28
Víz Nemzetközi Világnapja
sacimama
2015. március 25. szerda, 19:03
belgrád nemzetközi vásár
lacipecsenye
2013. március 15. péntek, 09:59
nemzetközi nőnap
lacipecsenye
2013. március 08. péntek, 17:59
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.