Belépés
2020. április 01. szerda | 14. hét | 92. nap | 07:44 | Hugó
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Koronavírus - Elhalasztották a kézilabda európai kupák négyes döntőit
Az EHF közleménye szerint kevés az esély arra, hogy a koronavírus-járvány terjedése közben májusban újraindulhat a játék, a szövetség most azzal számol, hogy legkorábban júniusban folytatódhatnak a nemzetközi kupaküzdelmek.

A módosításra vonatkozó forgatókönyv már két hete elkészült, most ezt hagyta jóvá az EHF végrehajtó bizottsága. Eszerint az eredeti helyszíneken, de augusztusban és szeptemberben zárulnak a sorozatok. A női BL négyes döntőt május 8-9. helyett szeptember 5-6-án rendezik meg a jelenlegi tervek szerint. A férfi BL négyes döntőjére május 30-31. helyett augusztus 22-23. között Kölnben, a férfi EHF Kupa kétnapos fináléjára pedig május 23-24. helyett augusztus 29-30. között Berlinben kerül sor.

Az európai szövetség ugyanakkor hangsúlyozza, hogy jelenleg ez a verzió is elméleti, mivel a megvalósulása a járvány alakulásától, illetve kormányzati döntésektől függ.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2020. március 25. szerda, 15:33
Címkék: kézilabda európai, esély arra, szövetség most, nemzetközi kupaküzdelmek, módosításra vonatkozó, eredeti helyszíneken,
Kommentek
A várakozásokkal ellentétben nőtt a kínai feldolgozóipar teljesítménye márciusban
A kedden közölt adatok szerint a nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számított feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 52,0 pontra emelkedett márciusban az előző hónapban mért 35,7 pontról. A feldolgozóipari BMI ezzel ismét a növekedést és a visszaesést egymástól elválasztó 50 pontos küszöb fölé erősödött, ráadásul 2017. szeptembere óta a legjobb adatnak minősül. Elemzők ezzel szemben 45,0 pontra számítottak.

Februárban a kínai feldolgozóipar történelmi mélypontra zuhant a járvány megfékezése érdekében alkalmazott üzemleállások és egyéb korlátozások miatt.

A statisztikai hivatal az adatokhoz mellékelt közleményében rámutatott: a BMI számításának alapjául szolgáló, március 25-én végzett felmérés idejéig az országban tevékenykedő közép- és nagyvállalatok 96,6 százaléka kezdte meg újból a működését, ami 17,7 százalékos emelkedést jelent a februári felmérés időpontjához képest.

A termelésre vonatkozó részmutató márciusban a
velemenyezd, 2020. március 31. kedd, 07:21
Tour de France - Május közepéig döntenek a verseny sorsáról
Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portál beszámolója szerint a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag már az összes nagy nyári sporteseményt elhalasztották - köztük a tokiói olimpiával és a labdarúgó Európa-bajnoksággal -, a francia viadalról azonban egyelőre nem döntöttek a szervezők.

Korábban Roxana Maracineanu francia sportminiszter közölte, nem tartja kizártnak, hogy akár nézők nélkül rendezzék meg a Tourt.

Az idei francia körversenyre az eredeti kiírás szerint június 27. és július 19. között kerül sor.
velemenyezd, 2020. március 29. vasárnap, 21:12
Bragmayer Zsanett: egy év múlva sokkal jobb formában leszek
vasárnap az Equilor Team Újbuda SE sportolója.

Hozzátette, az első olimpiájára készül, ami extra motivációt jelent számára, ennek ellenére örül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság keddi halasztó döntésének, mert "egy év múlva sokkal jobb formában leszek, tehát ez akár az előnyömre is válhat".

Bragmayer kifejtette: több mint másfél év már eltelt a triatlonosok olimpiai kvalifikációjából, nagyjából kialakult a rangsor, tehát tudni lehet, kik lesznek ott Tokióban. Március közepe óta világszerte elhalasztották az összes nemzetközi viadalt ebben a sportágban is a koronavírus-járvány miatt, és ha tudnak még versenyeket rendezni idén, az ősszel lesz, és azok eredményei nem számítanak bele a kvótaszerzés rendszerébe. A kvalifikációs versenyeket a jövő év első felére halasztják, és májusban zárulnak.

A 26. születésnapját éppen vasárnap (ma) ünneplő sportoló pénteken ért haza az Egyesült Államokból, így jelenleg házi karanténban tölti napjait.

Mint elmesélte, bő két héttel ezelőtt, egy csütörtöki napon
velemenyezd, 2020. március 29. vasárnap, 13:42
Öt helyszínen kezdi újra a munkát a magyar úszóválogatott
hozzátette, ő vasárnap vagy hétfőn kapja meg a második vizsgálatának eredményét, így kedden vagy szerdán ugorhat ismét medencébe.

"Elsősorban nem a bezártság zavar, hanem az uszodahiány, a vízhiány, hiszen két hete nem tudunk úszni" - mondta.

Kozma elárulta, hosszú leírást kaptak, amelyben szerepel, mire kell figyelniük a továbbiakban is.

"Nagyon komoly, szigorú szabályokat kellett elfogadnunk, például boltba sem járhatunk" - közölte.

A 28 éves úszó hangsúlyozta, nagyon örül, hogy elhalasztották a tokiói olimpiát, hiszen "egy fokkal nehezebb lett volna ilyen felkészüléssel olimpián szerepelni", ráadásul nem mindenhol ugyanakkor tört ki a járvány, ezért időben folyamatosan el van csúszva, hogy melyik ország sportolói mit tudnak éppen csinálni.

"Az olimpiához méltatlan felkészülés lett volna, másrészt vajon hány néző lenne idén a versenyeken?" - magyarázta. Kozma rávilágított: számára a legeslegjobb megoldás született az egyéves halasztással, ráadásul neki lelkileg sokat számít, hogy
velemenyezd, 2020. március 28. szombat, 11:11
Koronavírus - A román állandó választási hatóság az önkormányzati választások halasztását javasolta
amelyben azt javasolta, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli időszak idejére hosszabbítsák meg a helyi választottak mandátumát, illetve az önkormányzati választásokat tartsák meg legkésőbb hat hónappal a rendkívüli állapot feloldása után. Ludovic Orban miniszterelnök pénteken közölte, konzultálni fog a pártokkal ebben a kérdésben, hogy "törvényes megoldást" találjanak.

Constantin Mituletu-Buica, a hatóság elnöke emlékeztetett, hogy már több, koronavírus sújtotta országban elhalasztották a választásokat, illetve ahol mégsem döntöttek emellett, ott rendkívüli intézkedéseket foganatosítottak, hogy megakadályozzák a vírus terjedését. A hatóság elnöke szerint a romániai helyzetre való tekintettel "szinte lehetetlen" megtartani időben az önkormányzati választást, amelyet a kormány június 28-ára akart kiírni. Március 16-án rendelte el a román államfő 30 napra a rendkívüli állapotot, szerdától pedig szigorú kijárási tilalmat vezettek be, így csak azok hagyhatják el napközben otthonaikat, akik
velemenyezd, 2020. március 27. péntek, 13:42
Koronavírus - Nincs beteg magyar bokszoló a londoni indulók között
Bajkai István az M1 Aktuális csatornának adott telefonos interjúban elmondta, hogy a küldöttség tagjait a múlt hétfőn beszüntetett viadalról a lehető leggyorsabban hazautaztatták, s azóta valamennyien önkéntes házi karanténban tartózkodnak.

A sportvezető jelezte, hogy tesztet nem végeztek el az érintetteken, viszont mindenki egészségesnek tűnik, és a vírus lappangási ideje miatt, illetve az ajánlásoknak megfelelően a karantént mindenki tartja jelenleg is.

Az európai kvalifikációs versenyt március 14-én annak ellenére kezdték el a brit fővárosban, hogy akkorra már szinte minden jelentős sporteseményt töröltek, vagy elhalasztottak Európában. Az első két napon még a nézők sem voltak kizárva, majd a hétfői, harmadik napon előbb zárt kapussá nyilvánították az eseményt, a keddi naptól pedig félbeszakították. A viadalon Európa szinte valamennyi országa képviseltette magát, ezen a héten pedig kiderült, hogy három török és három horvát csapattag is megfertőződött.

Bajkai István tájékoztatása
velemenyezd, 2020. március 27. péntek, 11:21
Tokió 2020 - Milák Kristóf jól tud alkalmazkodni a halasztáshoz
A Budapesti Honvéd SE 20 éves klasszisa az egyesület Facebook-oldalának adott interjújában elmondta, nagyon jól sikerültek számára az edzőtáborok, sokat fejlődött, és ha nem szólt volna közbe a koronavírus-járvány, akkor már a márciusra kiírt országos bajnokságon kiemelkedő teljesítményt tudott volna nyújtani.

A tavalyi kvangdzsui világbajnokságon 200 méter pillangón Michael Phelps tízéves világcsúcsát megdöntő sportoló elmondta, most kényszerhelyzetbe kerültek, ugyanis minden tavaszi versenyt töröltek, az olimpiát pedig elhalasztották. Megjegyezte, utóbbit jó döntésnek tartja, és véleménye szerint jól tud majd alkalmazkodni hozzá.

Milák Kristóf hozzátette, egyelőre várniuk kell a konkrét dátumokra vonatkozó döntésekre, ugyanis jövőre ugyancsak Japánban, Fukuokában rendeznék a világbajnokságot - amelyet várhatóan elhalasztanak -, míg a tervek szerint idén nyár végén kerülne sor a budapesti Európa-bajnokságra.
velemenyezd, 2020. március 27. péntek, 11:21
Internetes gyermekfilmválogatás, virtuális táncterem és online operabeavató is indul
Mivel elhalasztották a 3. Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivált Budapesten, a szervezők úgy döntöttek, hogy a rendezvény online felületein válogatást nyújtanak a korábbi fesztiválok versenyfilmjeiből, hetente 2-2 filmet elérhetővé téve.

Pécsen Maradj otthon és táncolj, sportolj! mottóval nyitotta meg csütörtökön a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Sportirodán működő Táncoló Egyetem virtuális tánctermét, ahol az oktatók videóit tekinthetik meg a látogatók.

Az érdeklődők 16 különböző tánc-, torna- és aerobikóra közül választhatnak szabadon. Az órarendben szerepel alakformáló táncaerobik, hastánc, hip-hop, horvát, szerb és makedón tánc, kizomba, kubai salsa, latin freestyle aerobik, latin tánc, party rock and roll, showtánc, szenior torna, ülő tánc, kétféle társastánc és zenés torna is.

A Táncoló Egyetem Facebook-oldalán várják az órák közben készült fotókat, rövid videókat, vagy bármilyen egyéb, akár humoros táncos felvételt is.

A Facebookon már elérhető a Nyinyernya című szórakoztató
velemenyezd, 2020. március 26. csütörtök, 18:22
Képek, videók
elhalasztott bemutató.jpg
snbela44
2012. február 20. hétfő, 10:04
kézilabda old star0721.jp
maroka
2019. július 21. vasárnap, 19:38
Kézilabdás
moonshadows
2017. október 28. szombat, 18:26
2017 kézilabda bl2.jpg
maroka
2017. június 06. kedd, 19:36
2017 kézilabda bl.jpg
maroka
2017. június 06. kedd, 19:35
kézilabda vb 2017.jpg
maroka
2017. január 29. vasárnap, 20:20
kezilabda-valogatott(6 50x
menusgabor
2014. november 03. hétfő, 22:41
Kézilabdás....jpg
pacsakute
2014. július 18. péntek, 13:48
60 év kézilabdás lányai.
margareta2
2012. szeptember 28. péntek, 10:31
Bük Kézilabda nap 058.jpg
kezikormend
2012. szeptember 03. hétfő, 10:45
Bük Kézilabda nap 055.jpg
kezikormend
2012. szeptember 03. hétfő, 10:45
Bük Kézilabda nap 050.jpg
kezikormend
2012. szeptember 03. hétfő, 10:44
Bük Kézilabda nap 048.jpg
kezikormend
2012. szeptember 03. hétfő, 10:44
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.