Belépés
2019. július 16. kedd | 29. hét | 197. nap | 12:22 | Valter
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Tőzsde - Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 24 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 63 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 28 emelkedhet a nyitásban.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) nyíltpiaci bizottsága nem változtatott az irányadó kamatsávon, de jelezte, hogy lazíthatja monetáris politikáját, már akár a jövő hónapban kamatcsökkentést hajthat végre az éleződő kereskedelmi feszültségek és a gyenge infláció miatt növekvő aggodalmak következményeként. A döntés kihirdetése után az arany ára ötéves csúcsra emelkedett, a dollár gyengült, a kötvényhozamok csökkentek, például a tízéves amerikai államkötvény hozama 2 százalék alá esett.

A japán jegybank csütörtökön tartott ülésén ugyancsak változatlanul hagyta monetáris politikáját, későbbre tartogatja fogyatkozó munícióját, miközben a globális növekedési kilátások romlása arra sarkallt más nagy központi bankokat, hogy újabb gazdaságösztönző intézkedéseket lebegtessenek meg. Az angol jegybank, a Bank of England csütörtök délután jelenti be döntését, elemzők arra számítanak, hogy egyelőre változatlanul hagyja a kamatokat.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin emelkedtek az árfolyamok csütörtökön. Javította a kockázatvállalási hangulatot az is, hogy közel másfél hónap huzavona után az Egyesült Államok és Kína is jelezte hajlandóságát a tárgyalásokhoz való visszatérésre. A két ország elnöke június végén Japánban tárgyal egymással, de elemzők nem várnak áttörést az átfogó kereskedelmi megállapodás ügyében.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,45 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,59 százalékos pluszban zárt, míg a dél-koreai Kospi 0,24 százalékos nyereségben állt a zárás előtti percekben.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 2,72 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 2,14 százalékos pluszban állt zárás előtt bő fél órával. Hongkongban 0,94 százalékos nyereségben állt az irányadó index zárás előtt másfél órával.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,90 százalékkal 523,54 pontra nőtt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A legközelebbi, augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,59 százalékos pluszban, 62,80 dolláron, a WTI pedig 1,61 százalékos nyereségben, 54,84 dolláron forgott csütörtök reggel fél nyolckor.

Szerdán vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,53 százalékkal, 7403,54 pontra, a frankfurti DAX-index pedig 0,19 százalékkal, 12 308,53 pontra esett, míg a párizsi CAC-40 index 0,16 százalékkal, 5518,45 pontra emelkedett. Milánóban 0,41 százalékkal ment feljebb, Madridban viszont 0,10 százalékkal csökkent az irányadó index. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,01 ponttal csökkent, az FTSE Eurofirst 300 index viszont 0,33 ponttal nőtt, gyakorlatilag stagnáltak, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 1,81 ponttal kúszott feljebb.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. június 20. csütörtök, 08:41
Címkék: Federal Reserve, Egyesült Államok, Shanghai Composite, Shenzhen Component Index, Morgan Stanley Capital International, MSCI Asia,
Kommentek
BÉT - Kedvezően hatott a részvénypiacokra a Fed kamatcsökkentési szándékának jelzése
Powell meghallgatásán olyan üzenetek hangzottak el, amelyek azt mutatják, hogy hamarosan - akár már júliusban - kamatot vághat az amerikai jegybank. Ennek elsődleges oka a növekedési, illetve az inflációs kilátások bizonytalansága, a beérkező adatok alapján aggódnak egy picit az amerikai gazdaság állapota miatt - mondta az elemző.

Hozzátette, az elhangzottak főleg az Egyesült Államokban javították a nemzetközi befektetői hangulatot, de az európai piacokra is hatást gyakorolt. Jót tett a részvénypiacoknak, a dollár gyengült, utóbbi miatt pedig átmenetileg erősödött a forint is.

Jerome Powell megfogalmazása szerint a világkereskedelmi ellentétek eszkalálódása miatt kialakult bizonytalanság és a világgazdasági növekedés ütemével szemben felmerült aggodalmak kételyeket támasztanak az Egyesült Államok növekedési kilátásaival szemben is. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Fed inflációs céljától elmaradó áremelkedés is a gazdaságösztönző célú monetáris lazítás szükségessége mellett szól.

A Mol 2
velemenyezd, 2019. július 10. szerda, 17:52
Tőzsde - Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
ausztráliai S&P/ASX 200 0,30 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,56 százalékos nyereségben állt a záráshoz közeledve.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,23 százalékos mínuszban, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index viszont pedig 0,09 százalékos pluszban állt zárás előtt egy órával. Ugyanekkor Hongkongban minimális, 0,16 százalékos nyereségben állt az irányadó index.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,37 százalékkal 522,12 pontra nőtt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,01 százalékos pluszban, 64,81 dolláron, az augusztusi szállítású WTI pedig 1,40 százalékos nyereségben, 58,64 dolláron forgott szerda reggel fél nyolckor.

Kedden veszteségben
velemenyezd, 2019. július 10. szerda, 08:01
Tőzsde - Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 0,59 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,22 százalékos nyereségben állt a záráshoz közeledve.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,22 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,50 százalékos mínuszban állt zárás előtt másfél órával. Ugyanekkor Hongkongban minimális, 0,01 százalékos nyereségben állt az irányadó index.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,32 százalékkal 533,22 pontra nőtt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,69 százalékos mínuszban, 63,38 dolláron, az augusztusi szállítású WTI pedig 0,65 százalékos veszteségben, 56,97 dolláron forgott csütörtök reggel fél nyolckor.

Szerdán
velemenyezd, 2019. július 04. csütörtök, 08:01
BÉT - Júniusban gyengültek a vezető részvények és csökkent a forgalom is
Az Egyesült Államokban és az eurózónában a múlt hónapban nagyot estek a 10 éves kötvényhozamok, miután a Fed és az EKB újra lazításra készül. A részvénypiacokon a pénz leginkább Amerikába áramlott, ahol a főbb indexek elérték, sőt megdöntötték mindenkori csúcsaikat.

A BÉT-en eközben gyengültek a vezető részvények, a tőzsde szerint azonban ez még mindig csak korrekciónak tekinthető a korábbi hónapok erős felfutása után.

A BUX 40 904 pontról 40 279 pontra mérséklődött, ami 1,5 százalékos visszaesés, és lényegében a két legnagyobb papír, az OTP és a Mol gyengülésének következménye.

A részvényforgalom 177,7 milliárd forint volt júniusban a BÉT-en az előző havi magas, 260,3 milliárd forint után, a napi átlag 9,4 milliárd forint, ez 20,9 százalékos csökkenés az előző hónaphoz képest. A forgalom több mint a felét az OTP adta.

A vezető papírok közül az OTP árfolyama 92,9 milliárd forintos forgalom mellett 7 százalékkal, 11 300 forintra csökkent, a Mol pedig 32,2 milliárdos forgalom
velemenyezd, 2019. július 01. hétfő, 15:31
Tőzsde - Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
százalékkal drágult a nemesfém.

Péntek hajnalban az azonnali kereskedésben 1,4 százalékos pluszban, 1406,81 dolláron jegyezték az arany unciáját, de előtte 1410,78 dolláron közel hatéves csúcsra emelkedett az ára. Az amerikai határidős kereskedésben eddigi napi maximumán 1415,40 dolláron forgott az arany augusztusi szállításra.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,30 százalékkal 524,64 pontra esett pénteken.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,10 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 0,67 százalékos, a dél-koreai Kospi 0,45 százalékos mínuszban várta a zárást. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,33 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 1,09 százalékos pluszban, míg a hongkongi Hang Seng 0,50 százalékos veszteségben állt
velemenyezd, 2019. június 21. péntek, 08:11
BÉT - Erősödés várható a tőzsdén
Várakozása szerint a vezető részvények közül kiemelkedő lehet az OTP teljesítménye, miután a 12 ezer forint fölötti szintet a legutóbbi zárásnál is meg tudta tartani. Hozzátette ugyanakkor, hogy a nemzetközi hangulat bizonytalan, mivel az ázsiai tőzsdék vegyesen, az amerikai részvénypiacok pedig gyengén zárták az előző hetet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 118,38 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 40 588,18 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 2 forinttal, 0,06 százalékkal 3270 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,09 százalékkal 12 100 forintra erősödött, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,60 százalékkal 417 forintra nőtt, forgalma 241,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,69 százalékkal 5065 forintra esett, a részvények forgalma
velemenyezd, 2019. június 17. hétfő, 09:00
Tőzsde - Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok
féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára szárnyalni kezdett, csütörtökön 4,5 százalékos pluszban is állt. Péntek reggel nyolc órakor az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,52 százalékos pluszban, 61,63 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 0,10 százalékos nyereségben, 52,33 dolláron forgott.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,45 százalékkal 507,22 pontra esett pénteken.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,39 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,18 százalékos pluszban zárt. A dél-koreai Kospi 0,50 százalékos mínuszban várta a zárást. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,61 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 0,95 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,50 százalékos veszteségben állt a
velemenyezd, 2019. június 14. péntek, 08:31
Képek, videók
emelkedes.jpg
lenke1964
2015. július 19. vasárnap, 13:41
Kancsendzönga emelkedés
sacimama
2013. május 24. péntek, 21:45
emelkedes.jpg
szidnifox
2011. december 12. hétfő, 19:27
emelkedés.jpg
agica2004
2009. július 27. hétfő, 13:13
Emelkedés közben
richardbodo
2007. október 27. szombat, 14:57
Emelkedés közben, 640 mét
szebimarci
2006. szeptember 22. péntek, 12:36
Moakley Federal Courthous
szicu
2013. április 15. hétfő, 21:00
Palacio_Federal_Colima .pn
andomanyi
2012. április 06. péntek, 18:31
egyesult_allamok_san_f ran
borigit
2016. június 21. kedd, 11:40
Egyesült Államok - Oklaho
margoboszi
2014. május 01. csütörtök, 19:52
Egyesült Államok - Oklaho
cipello
2014. április 13. vasárnap, 10:47
Amerikai Egyesült Államok
mohini
2011. május 08. vasárnap, 07:46
Florida, Egyesült Államok
evamama0108
2010. november 10. szerda, 13:22
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.