Belépés
2019. július 21. vasárnap | 29. hét | 202. nap | 19:13 | Dániel, Daniella
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Märcz Tamás kihirdette a vízilabda-válogatott nyári keretét
A magyar szövetség (MVLSZ) honlapjának csütörtök esti beszámolója emlékeztetett: a nemzeti csapatra Belgrádban a világliga szuperdöntője (június 18-23.), majd a Koreai Köztársaságban világbajnokság(július 12-28.) vár, mindkettő olimpiai kvalifikációs torna.

"Kemény világeseménynek nézünk elébe idén is, fontosnak tartom, hogy a legjobb fizikai és mentális állapotban legyenek ott a játékosaink. Egy biztos: a belgrádi fellépésig kevés az idő, azaz rögvest az első naptól komolyan el kell kezdenünk a szükséges munkát, sok rávezetésre nincs lehetőségünk" - hangsúlyozta Märcz Tamás.

A 27-es keretből 23-an már szerepet kaptak a szezonban a válogatottban, a fennmaradó négyből kettő pedig nemzetközi rutinnal bíró játékos.

"Bisztritsányi Dávid korábban topcsapatokban és a válogatottban is védett, most az UVSE-ben volt meghatározó szerepe, tetszett, amit tőle láttam" - idézte a honlap a szakvezető indoklását. A világbajnok Gór-Nagy Miklós kapcsán kiemelte: kiváló fizikai állapotban van, jól teljesített a bajnok Ferencvárosban.

"A rutinja a válogatottban is sokat érhet" - fogalmazott.

Kitért a két balkezesre is, róluk megemlítette, hogy Dőry Farkas a felsőházba jutó Debrecennek volt a húzóembere, míg Kállay Márkot "sokan a szezon igazolásának nevezik, nem véletlenül, hiszen gólerős volt és nagyszerűen illeszkedett be a Fradi rendszerébe".

Märcz a nyári menetrendet ismertetve kifejtette, június 3-án, hétfőn 17 játékossal - közte három kapussal - kezdik meg a felkészülést. Hozzátette: mivel a Ferencváros kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjébe, amelyet június 6. és 8. között Hannoverben rendeznek, így a klub játékosai majd csak június 13-án csatlakoznak a válogatotthoz.



A férfi válogatott nyári kerete (az MVLSZ honlapja szerint):

Kapusok:Bisztritsányi Dávid (UVSE), Kardos Gergely (Szolnok), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)

Mezőnyjátékosok:Angyal Dániel (Szolnok), Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Miskolc), Dőry Farkas (Debrecen), Erdélyi Balázs (OSC), Gór-Nagy Miklós (FTC), Gyárfás Tamás (Eger), Hárai Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC), Kállay Márk (FTC), Kovács Gergő (OSC), Mezei Tamás (FTC), Manhercz Krisztián (OSC), Nagy Ádám (Miskolc), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Várnai Kristóf (BVSC), Zalánki Gergő (Szolnok)

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. május 23. csütörtök, 21:35
Címkék: Märcz Tamás, Koreai Köztársaságban, Bisztritsányi Dávid, Gór-Nagy Miklós, Dőry Farkas, Kállay Márkot,
Kommentek
Fian vizes V.B. férfi vízilabda
Magyarország - Dél Afrika 23:5
A magyar férfi vízilabda-válogatott utolsó csoportmérkőzésén 23-5-ös győzelmet aratott Dél-Afrika felett, ezzel százszázalékos eredménnyel a C-jelű kvartett élén végzett a dél-koreai Kvangdzsuban zajló vizes világbajnokságon.
............
Märcz Tamás együttese csoportgyőztesként már korábban biztosította helyét a keddi negyeddöntőben, ahol az A csoport második (Szerbia, Montenegró vagy Görögország) és B csoport harmadik helyezettje (Ausztrália vagy az Egyesült Államok) összecsapásának továbbjutójával találkozik majd közép-európai idő szerint 10 órakor.

Eredmény:
vízilabda, férfiak, C csoport, 3. forduló:
Magyarország - Dél-afrikai Köztársaság 23-5 (5-1, 5-2, 8-0, 5-2)
Gólszerzők: Zalánki 5, Jansik Sz., Manhercz 3-3, Bátori, Sedlmayer, Hárai, Vámos, Angyal 2-2, Mezei, Pohl 1-1, illetve Badenhorst 2, Rodda, Le Roux, Evezard 1-1

A magyarok a
maroka, 2019. július 19. péntek, 07:03
2019 Fina férfi vízilabda
Magyarország - Spanyolország 13:11 (4-2, 5-4, 3-0, 1-5)
Gólszerzők: Zalánki 3, Jansik Sz., Sedlmayer, Manhercz 2-2, Angyal, Bátori, Vámos, Hárai 1-1, illetve Granados 3, Rocha Perrone, Munarriz 2-2, Bustos Sanchez, De Toro Dominguez, Mallarach, Fernandez 1-1
Mindez azt jelenti, hogy Märcz Tamás együttese szinte biztosan a C jelű négyes élén végez, azaz közvetlen bejut a negyeddöntőbe.
A magyarok pénteken a dél-afrikaiak ellen zárják a csoportkört.
..............

Média klikk videó /amíg lenem törlődik/

A csoport állása:
1. (már csoportelső) Magyarország 4 pont. Lőtt gólok: 37 és kapott gólok:15
2. Spanyolország ,
3. Új-Zéland 1 (12-32)
4. Dél-afrikai Köztársaság 1 (11-31)
maroka, 2019. július 17. szerda, 10:35
Vizes vb - Döntetlen a magyarok csoportjában, negyeddöntős Märcz Tamás csapata
A magyarok a csoport utolsó mérkőzésén a dél-afrikaiakkal találkoznak közép-európai idő szerint pénteken 1.30 órától.

Eredmények:

vízilabda, férfiak, csoportkör, 2. forduló:

C csoport:Dél-afrikai Köztársaság - Új-Zéland 8-8 (2-0, 2-2, 2-4, 2-2)

korábban:Magyarország-Spanyolország 13-11 (4-2, 5-4, 3-0, 1-5)

A csoport állása: 1. (már csoportelső) Magyarország 4 pont. 2. Spanyolország 2, 3. Új-Zéland 1 (12-32) és Dél-afrikai Köztársaság 1 (11-31)

korábban:

B csoport:Ausztrália-Kazahsztán 17-8 (4-1, 5-1, 3-4, 5-2)Horvátország-Egyesült Államok 17-7 (4-1, 5-3, 4-2, 4-1)

A csoport állása: 1. (már csoportelső) Horvátország 4 pont, 2. (már továbbjutott) Ausztrália 2 (21-22) és Egyesült Államok 2 (23-24), 4. Kazahsztán
0
később:

A csoport:Görögország-Montenegró 12.10Szerbia-Koreai Köztársaság 13.30

D csoport:Japán-Olaszország 9.30Brazília-Németország 10.50
velemenyezd, 2019. július 17. szerda, 07:07
Vizes vb - A kapitány szerint tovább kell fokozni a formát
játszani egy találkozót" - nyilatkozta a 45. születésnapját ünneplő szakember a dél-koreai Kvangdzsuban a várható csoportelsőségről döntő találkozót követően.

"Mindenki egy picit többet vállal, Dumi hiányában egyel előrébb kellett lépnünk. Azért a csapatkapitányunk nem vesztettük el, ott van velünk" - tette hozzá annak kapcsán, hogy az olimpiai- és világbajnok klasszis ujjtörés miatt elképzelhető, hogy az egész tornát csak a kispadról követheti végig.

A spanyolok elleni összecsapással kapcsolatban Märcz Tamás megjegyezte, a három negyeden keresztül tartó kiváló védekezés hozta meg a sikert: "azokat a lövőket hagytuk ott, akiket mi szerettünk volna, elől pedig élesek voltunk. Elbizonytalanítottuk őket, és kivettük azokat a klasszisaikat, akik el tudnak dönteni mérkőzéseket". Hozzátette, a negyedik negyedben elkövettek egy-két taktikai hibát, amit a spanyolok gyors lefordulásos gólokkal büntettek, ugyanakkor fizikailag nem őrlődtek fel.

"Hat nap múlva újra egy nagyon fontos mérkőzés lesz,
velemenyezd, 2019. július 17. szerda, 07:07
Vizes vb - Kiváló játékkal legyőzte a spanyolokat a férfi vízilabda-válogatott
cserék: Angyal, Pohl, Mezei, Zalánki

A legutóbbi, hazai rendezésű vb-n ezüstérmes magyarok az Új-Zéland felett aratott húszgólos (24-4) győzelemmel rajtoltak, ugyanakkor óriási veszteséget szenvedtek, ugyanis az olimpiai és világbajnok Varga Dénes, a világ egyik legjobb játékosa, akit többek között az idei Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében a legértékesebbnek választottak a Ferencváros sikerét követően, ujjtörést szenvedett a lövő kezén, és várhatóan ezen a világbajnokságon már nem ugorhat medencébe. Märcz Tamás az első mérkőzésen Kardos Gergely világligából "hozott" eltiltása miatt számolhatott egyel kevesebb emberrel, most pedig kényszerűségből kellett változtatnia a taktikán.

Varga Dénes bekötött kézzel hallgatta a himnuszokat, és nem is ugrott be a vízbe, hanem leült a kispadra.

A két csapat nemrég találkozott egymással, június 19-én a belgrádi világliga szuperdöntőben a magyarok ötméteresekkel diadalmaskodtak.

Jól kezdett a magyar válogatott, emberhátrányban lövésig sem engedte a
velemenyezd, 2019. július 17. szerda, 07:06
Vizes vb - Varga Dénesnek eltört az ujja, valószínűleg vége a vb-jének
Az olimpiai és világbajnok játékos a szövetség tájékoztatása szerint hétfőn, az Új-Zéland ellen 24-4-re megnyert nyitómérkőzésen szenvedett sérülést a lövő kezén, miután a rivális egyik játékosa - nem szándékosan - megrúgta az egyik ujját.

Varga Dénes kiválásával a válogatott az egyik legfontosabb játékosát veszítette el, ráadásul Märcz Tamás szövetségi kapitány dolgát nehezíti, hogy ilyenkor már nincs mód cserére, azaz egy emberrel kevesebbel számolhat a torna hátralévő részében.

A magyar együttes legközelebb szerdán, közép-európai idő szerint 4.10 órakor, az Európa-bajnoki ezüstérmes spanyolok elleni ugrik medencébe, a találkozó tétje a szinte biztos csoportelsőség lesz.
velemenyezd, 2019. július 16. kedd, 14:02
2019 FINA Vizes világbajnokság Férfi vízi póló
Magyarország - Új Zéland 24 - 4
Média klikk videó
Könnyed győzelemmel rajtolt a magyar férfi vízilabda-válogatott a kvangdzsui vizes világbajnokságon: Märcz Tamás együttese hétfőn 24-4-re nyert Új-Zéland ellen.

Eredmény:
vízilabda, férfiak, C csoport, 1. forduló:
Magyarország - Új-Zéland 24-4 (4-0, 7-1, 6-2, 7-1)
Gólszerzők: Zalánki 4, Manhercz, Vámos, Bátori, Angyal 3-3, Jansik Sz. Varga Dé., Mezei 2-2, Hárai, Sedlmayer 1-1, illetve Pike 2, Clark, Small 1- 1
Magyarország:
Nagy V. - Vámos, Varga D., Sedlmayer, Jansik Sz., Hárai, cserék: Angyal, Bátori, Mezei, Zalánki, Vogel (kapus)

- Märcz Tamás szövetségi kapitány egyel kevesebb játékost nevezhetett az összecsapásra, mivel Kardos Gergelyt júniusban a belgrádi világliga szuper döntőjében elkövetett ütéséért három FINA-szervezésű találkozóról eltiltották, a büntetés pedig itt
maroka, 2019. július 15. hétfő, 17:51
Vizes vb - Könnyed győzelemmel rajtolt a férfi vízilabda-válogatott
szinte biztosan közvetlenül a nyolc közé jut.

Eredmény:

vízilabda, férfiak, C csoport, 1. forduló:Magyarország - Új-Zéland 24-4 (4-0, 7-1, 6-2, 7-1)--------------------------------------------------gólszerzők: Zalánki 4, Manhercz, Vámos, Bátori, Angyal 3-3, Jansik Sz. Varga Dé., Mezei 2-2, Hárai, Sedlmayer 1-1, illetve Pike 2, Clark, Small 1- 1

Magyarország:

-------------Nagy V. - Vámos, Varga D., Sedlmayer, Jansik Sz., Hárai, cserék: Angyal, Bátori, Mezei, Zalánki, Vogel (kapus)

Märcz Tamás szövetségi kapitány egyel kevesebb játékost nevezhetett az összecsapásra, mivel Kardos Gergelyt júniusban a belgrádi világliga szuperdöntőjében elkövetett ütéséért három FINA-szervezésű találkozóról eltiltották, a büntetés pedig itt járt le. A szakember döntése értelmében Pohl Zoltán maradt ki.

Az új-zélandiak lelkesedésben nem szenvedtek hiányt és fizikálisan is rendben lévőnek tűntek, de a két csapat között óriási volt a játéktudásbeli különbség.

A magyarok így könnyedén, lazán
velemenyezd, 2019. július 15. hétfő, 12:11
Képek, videók
0 meghívója marczika%20b
lovaszmarika
2012. október 15. hétfő, 12:58
Marczis Demeter.png
farkas1945
2011. március 17. csütörtök, 16:00
Marczika.jpg
barkaszjudit
2008. január 18. péntek, 05:06
Szövetség Istennel
dandej
2019. július 08. hétfő, 10:59
Isten jele - Szövetség
dandej
2019. március 06. szerda, 20:00
Szivárvány - Szövetség
dandej
2017. október 03. kedd, 09:25
Új szövetség 01.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:58
Új szövetség 02.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:57
Új szövetség 03.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:57
Új szövetség 04.jpg
chillik
2017. január 29. vasárnap, 08:56
Szövetség
dandej
2016. július 19. kedd, 14:08
Az új szövetségi kapitány
sanci81
2016. június 03. péntek, 19:07
Új szövetség.jpg
chillik
2016. január 03. vasárnap, 13:15
A gyűrű szövetsége.jpg
pacsakute
2014. július 17. csütörtök, 05:13
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.