Belépés
2019. december 13. péntek | 50. hét | 347. nap | 12:36 | Luca, Otília
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Távol tartják a kínai katonákat a külföldi NGO-któl
Kivételt csak abban az esetben tehetnek, ha kifejezetten ezt a feladatot kapják - derült ki a Népi Felszabadító Hadsereg napilapjának összeállításából.

Az állomány oktatását felügyelő illetékes elmondta, az effajta szerveződésekbe való belépés "politikailag érzékeny" kérdés és ezért annak jóváhagyása előtt szigorú ellenőrzés szükséges. Hozzátette: a szabályok megsértése esetén határozottan fel kell lépni.

A szeptember elsejétől érvényes határozattal azt kívánják megelőzni, hogy illetéktelen csoportok, illetve hálózatok épüljenek ki a hadsereg keretein belül - fogalmaztak a lapban. Az intézkedés kiterjed minden olyan hazai szervezetre, egyesületre is, amely nem rendelkezik a polgári ügyek minisztériumának engedélyével, így kutatóközpontokra és szabadidőklubokra is.

A témában kedden kommentárt közölt a Global Times című napilap, amely a külföldön legálisan működő NGO-k és nonprofit szervezetek között példaként sorolt fel különböző szövetségeket, egyesületeket, alapítványokat, kereskedelmi kamarákat, akadémiai társaságokat és kutatóintézeteket.

A lap pekingi szakértője, Szung Csung-ping szerint példák bizonyítják, hogy sok külföldi NGO feladata katonai információk begyűjtése oly módon, hogy kínai katonákat szerveznek be, miközben "agymosásukkal" is próbálkoznak. Mindazonáltal Fang Kung-bin, a védelmi egyetem professzora megjegyezte, a katonák külföldi eredetű szervezetekbe történő belépése nem gyakori jelenség Kínában.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2015. október 13. kedd, 14:52
Címkék: Népi Felszabadító Hadsereg, Global Times, Szung Csung-ping, Mindazonáltal Fang Kung-bin, kínai katonákat, külföldi NGO-któl,
Kommentek
Katonai felvonulások különböző országokban
Pyongyang, Észak-Korea

A katonai felvonulás a Kim Il Sung téren az uralkodó Munkáspárt 70. évfordulója alkalmából. Fotó: ChinaFotoPress / Getty Images.

Colombo, Srí Lanka

Különleges erők katonái a 70. Függetlenség Napi felvonuláson. Fotó: Dinuka Lianavatte / Reuters.

Teherán, Irán

Az iráni hadsereg álcázott katonái a Teheránban tartott katonai felvonulás alkalmából. Fotó: Abedin Taherkenareh / EPA.

Bagdad, Irak

Az iraki biztonsági erők felvonulása, 2016. július 14-én. Fotó: Karim Kadim /
schuro, 2018. február 11. vasárnap, 08:16
Ritka fényképek a világ minden tájáról - 135. (30 kép).
1962

Igor Sikorsky és az általa épített Russzkij Vityaz repülőgép, Orosz Birodalom, 1903

Emberek a Gorkij-park bejáratánál, 1957

A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg katonái amerikai Thompson gépfegyverekkel, 1938

Audrey Hepburn, Anglia déli partján, 1951

Sigourney Weaver öltönyben.

Leonid Gaidai és
schuro, 2017. október 08. vasárnap, 20:59
Az egészségre leselkedő veszélyek nyáron
telik fagylalttal, üdítővel, légkondival. Talán kevesen sejtik, hogy ezek a hűsítő praktikák egyáltalán nem tesznek jót az egészségnek. A következőkben ezekről a rossz szokásokról lesz szó.

Ízületi problémákat okozhat, ha zuhanyzás után nem törölközik meg.

A nagy hőségben sokan nem törölköznek meg zuhanyzás után, és hagyják, hogy lassan megszáradjanak. Ilyenkor a bőr pórusai nyitva maradnak, és ezeken keresztül még a gyenge fuvallat is bejut a testbe. Tang Peifu, a kínai Népi Felszabadító Hadsereg főkórháza ortopéd sebészeti osztályának professzora elmondta, hogy zuhanyzás után szárazra kell törölni az ízületeket. Ha egyre súlyosabb fájdalmat érez a nyakcsigolyánál vagy az ízületeknél és 50 év fölötti, akkor érdemes megvizsgáltatni a csontsűrűséget.

A nyári forróságban előfordul, hogy annyira megszomjazik, hogy nagy kortyokban issza a vizet, ami oltja a szomjat, de nagy kárt tesz a szívben. A Kínai-Japán Barátság Kórházában dolgozó Huang Li, a nyugati és a hagyományos kínai
suzymama, 2017. június 22. csütörtök, 10:35
Törőcsik Attila: A magyar népdalok szövegvilága
Törőcsik Attila: A magyar népdalok szövegvilága - Katonadalok
A magyar népdalok szövegei a néplélek rezdüléseit tükrözi vissza, hívebben ábrázolva egy-egy történelmi korszakot, mint a z egykori krónikák leírásai. A népdalok forrása elsősorban a szegényebb társadalmi rétegben élőktől származik (parasztok, pásztorok), ugyanakkor tekintélyes számú úgynevezett katonanótát is rejt a műfaj. Ezek kialakulása és elterjedése háborús, konfliktussal terhelt időszakokra nyúlnak vissza. Jelentés tartalmuk szerint ,,tudósíthatnak" dicsőséges eseményekről, de találkozhatunk kvázi pacifista népdal szövegekkel is. Előbbiek közé tartoznak a toborzók illetve egy-egy győztes csata után keletkezett dalok , utóbbiak halmazát egy vesztett csata utáni, a háborúból kiábrándult, a távoli az otthontól, honvágytól terhelt katonák énekei. Témájuk szerint lehetnek toborzók, sorozási nóták, katonakísérők- és siratók, kaszárnyadalok, menetdalok, csatadalok, leszerelődalok és hadifogolynóták és bújdosók.

Az
lenke1964, 2017. március 15. szerda, 12:26
1950 – amikor felépítettünk egy falut 400 menekültcsa
mindig ápolják a görög hagyományokat is. 1996-ban ortodox templom is épült a településen. A községben a helyi Pyrgos Egyesület szervezésében görög néptánccsoport és zenekar is működik. (Forrás)

Miért kellett elmenekülniük hazájukból?

Az események elindítója az az 1940. október 28-ai olasz ultimátum volt, amelyet Mussolini intézett Metaxasz görög diktátor felé. Az olasz csapatok visszaszorításával az országban kezdetét vette a II. világháború. Németország hadüzenetére a Nemzeti Felszabadító Front, később pedig a Görög Népi Felszabadító Hadsereg megalakulása volt a válasz. Egymás után szabadították fel a területeket, melyeket a németek után az angolok szálltak meg. Az ELASZ fegyverletétele után megtorlással és a kommunista ellenállók üldözésével kezdetét vette a polgárháború, mely megannyi görögöt késztetett hazája elhagyására. Egy olyan utazásra, mely végcélja mindannyiuk számára ismeretlen volt... A Vöröskereszt segítségével és a környező országok támogatásával, határmegnyitásával
tinka1951, 2016. szeptember 13. kedd, 08:01
A legszebb kínai testőrnő
csúcstalálkozóján fotózta le az AFP francia hírügynökség egyik fotóriportere, amikor az olasz kormányfő érkezésére várt egy olasz kollégájával, Hangzhou repülőterén.

A nőre kíváncsi embereknek nem kellett sokáig várniuk arról, hogy újabb fényképek kerüljenek elő róla. A netezőknek ugyanis sikerült azonosítaniuk a testőrt, a 25 éves Shu Xin-t, akiről kiderült, hogy a kínai hadsereg (Kínai Népi Felszabadító Hadsereg, nemzetközi rövidítéssel PLA) tagja, és 2013-ban a beválasztották a "kínai hadsereg 10 legelbűvölőbb női katonája"
schuro, 2016. szeptember 08. csütörtök, 22:31
Rapvideóval toboroz a kínai hadsereg
A Kínai Népi Felszabadító Hadseregnek ez az első rap-stílusban gyártott videoklipje. A korábbiakat sok bírálat érte, mert szövegük a műfajtól idegen módon túlságosan "óvatoskodó" volt, "mellőzte az agresszivitást". Zenéjüket túlságosan lágynak vagy avíttnak, forradalmi stílusúnak tartották.

A "megújulás" jegyében készült legfrissebb reklámfilm szövege nem nélkülözi sem a harckészültség hangsúlyozását, sem a küzdelem vágyát - írták róla a China Daily Című angol nyelvű napilapban.

A 3 perces videóban szó van a kommunista párt követésétől kezdve a megsemmisítő harcra buzdításon át egészen addig, hogy a katonák már csak a parancsra várnak, hogy ölhessenek. Egy helyütt megállapítják: "a háború bármikor kitörhet". "Készen állsz?" - kérdezik. Helyenként a kórus azt kiáltja, "fel, fel fel!", másutt meg azt, hogy "előre, előre!".

A klip célja mindenekelőtt rávenni a fiatalokat arra, hogy csatlakozzanak a világ amúgy legnagyobb létszámú, 2,3 milliós hadseregéhez.

"Elgondolkodtató ugyanakkor,
velemenyezd, 2016. május 04. szerda, 15:01
Képek, videók
tündérrózsák kivétele
aruncus
2014. március 23. vasárnap, 20:22
10841kivetelek.jpg
matolaterezia
2012. április 16. hétfő, 18:48
Kivételes vagy
terezia1951
2011. november 06. vasárnap, 16:33
kivétel.jpg
hartvigjoe
2011. január 04. kedd, 09:38
1 kivételes cipő.jpg
agica2004
2010. december 17. péntek, 11:12
A Nök sem kivételek.png
farkas1945
2010. november 15. hétfő, 18:01
Én is pezsizek kivételese
malachit11
2010. július 25. vasárnap, 21:57
Szieszta (kivételes)
csicsi74
2007. március 28. szerda, 22:05
bagázs két ember kivételé
beyjya
2006. szeptember 30. szombat, 13:44
002_érzelem_felszabadí tó_
lenke1964
2015. július 31. péntek, 20:29
A Felszabadító Hös szobra
farkas1945
2010. november 13. szombat, 00:50
Globális felmelegedés köl
sz719eszter
2016. március 26. szombat, 12:39
globális felmelegedés
lacika1974
2015. március 19. csütörtök, 06:19
Globális felmelegedés4794
lilagondolatok
2014. június 26. csütörtök, 12:04
Miss Earth Global Reunion
farkas1945
2013. szeptember 11. szerda, 10:21
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.