Belépés
2019. szeptember 19. csütörtök | 38. hét | 262. nap | 04:27 | Vilhelmina
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Nyitrai: a kormány stratégiai partnerként tekint a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetekre
A sérült gyermekek napja elnevezésű ingyenes fővárosi rendezvény megtartásáért létrejött összefogásról szóló sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt elmondta, hogy Magyarországon több mint 600 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal, és közéleti munkájukat ezen a területen is a párbeszédre alapozzák. Itt kifejezetten érvényesül a "semmit rólunk nélkülünk" elv - tette hozzá.

Közös célkitűzés az, hogy a fogyatékossággal élő emberek az oktatásban és a munkaerőpiacon, valamint a társadalmi eseményeken ugyanúgy részt tudjanak venni, mint az ép emberek - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.

Elmondta, a fogyatékossággal élők érdekvédelmi szervezeteinek költségvetési támogatása a 2010-es 522 millió forintról 2019-re 1,1 milliárd forintra nőtt.

Közölte azt is, hogy 2011-ben a fogyatékossággal élők 18 százaléka, 2019-ben már a 41 százalékuk dolgozott.

Nyitrai Zsolt kitért arra is,hogy kormányzati támogatással az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) húsz önálló életviteli centrumot hozott létre.Az ilyen közösségi terek több mint 1200 fogyatékossággal embert, valamint családtagjaikat segítik - közölte.

Nyitrai Zsolt közös célként jelölte meg, hogy a sérült gyermekek napján tartandó ingyenes rendezvényen minél többen részt tudjanak venni. Elmondta, levélben kereste meg Bártfai-Mager Andrea a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter kérve tőle, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is segítsék a Volán-buszok a sérült gyermekek és családtagjaik eljutását a fővárosi rendezvényre.

Őket több mint 76 Volán-busz szállítja majd Budapestre az ország minden megyéjéből - közölte.

Gyene Piroska, ÉFOÉSZ elnöke hangsúlyozta, hogy szeptember 16-án immár 28. alkalommal rendezik meg a sérült gyermekek napját a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az egész napos rendezvényre több mint 10 ezer résztvevőt várnak. A kormányzat pár évvel ezelőtti bekapcsolódósával sokkal jobban ki tudott teljesedni a rendezvény - jegyezte meg.

Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke elmondta, a rendezvényen a koncertek mellett idén is nagy szerepet szánnak az önérvényesítésnek. Ez azt jelenti, hogy mi, értelmi fogyatékossággal élő emberek megtanuljuk jogainkat és megtanulunk kiállni saját magunkért - tette hozzá.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. szeptember 11. szerda, 12:52
Címkék: Nyitrai Zsolt, Értelmi Fogyatékossággal Élők, Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, Bártfai-Mager Andrea, Gyene Piroska, Fővárosi Állat-,
Kommentek
Nyitrai: ugyanolyan részesei legyenek a társadalomnak a fogyatékkal élők, mint ép társaik
felelős főpolgármester-helyettes szerint ez a nap az örömről szól, és az állatkert fejlesztésével azon dolgoznak, hogy évről évre egyre nagyobb élményt nyújthassanak a látogatóknak. Elmondta, másfél éven belül kész lesz az egész biodóm is az állatkertben.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1992 óta minden évben megtartják a rendezvényt - emelte ki Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője, aki a múlt év végén megnyitott cápasulit ajánlotta a résztvevők figyelmébe.

Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) elnöke szervezetük önálló életvitelcentrumaira hívta fel a figyelmet, melyek - egy 850 millió forintos pályázatból - országosan húsz helyen segítik az értelmi fogyatékkal élők önálló életét.

Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke a közelgő önkormányzati választások kapcsán arról beszélt, hogy Magyarországon körülbelül ötvenezer gondnokság alatt álló ember nem szavazhat. Hozzátette: az értelmi fogyatékossággal élő embereknek több
velemenyezd, 2019. szeptember 16. hétfő, 13:32
Fülöp Attila: több pénz lesz a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására
években két és félszeresére emelkedett azoknak a megváltozott munkaképességű embereknek a száma, akik részt vesznek a foglalkoztatásban; 2010-ben csak 18 százalékuk dolgozott, jelenleg pedig már 42 százalékuknak van munkája.

Mint mondta, a megváltozott munkaképességű emberek a munkaerőpiac egyik tartalékát jelentik, és gazdaságstratégiailag is fontos, hogy minél nagyobb számban elhelyezkedjenek.

Fülöp Attila a Man at Work Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón azt is megfogalmazta, hogy a fogyatékossággal élők számára az önálló élet elősegítése a legfontosabb, ennek pedig feltétele az önálló jövedelem.

Holler Lajos, a Man at Work képviselője ismertette: Salgótarjánban 200 hallás- és mozgássérült, valamint látáskorlátozott embert foglalkoztatnak két helyszínen. Reklámtollakat, műanyag függönycsipeszeket, dísztasakokat, papírtáskákat gyártanak hazai és külföldi piacra egyaránt.

Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP salgótarjáni polgármesterjelöltje a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy több ilyen
velemenyezd, 2019. szeptember 11. szerda, 15:12
Egy fiatal fiú - Dani igaz története: "Soha ne add föl"
Az életünk próbatételei, kudarcai, fájdalmai, veszteségei nem azért vannak, hogy magunkba zárkózzunk, búslakodjunk, sajnáljuk önmagunkat, hanem észrevegyük, hogy ami velünk történik, az hogyan válhat magunk és mások javára. "Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket." (Róm 8,28)

- Dani igaz története:
Dani egy buliban volt a barátaival, amikor egy ponton úgy érezte, most már menne haza, mert eléggé sikerült felöntenie a garatra.
Beesett az autó hátsó ülésére, majd a srác, aki a kocsit vezette, a ház előtt 20 méterrel elaludt és egy árokba kormányozta az autót.
A sofőr egy karcolás nélkül megúszta. Dani viszont ott, abban a pillanatban lebénult. A nyaki ötös csigolyájánál eltört a csont, elszakadt a gerincvelő.
Dani következő emléke már az intenzív osztályról van. Fekszik, mindenhonnan csövek lógnak, ő pedig nem tudja mozdítani egyetlen testrészét sem.
,,Öt év után odajutottam,
maroka, 2019. szeptember 02. hétfő, 09:55
Bryan Adams szeptemberben a Hősök terén lép fel
Bryan Adamsszel ünnepli huszadik születésnapját a Skandináv lottó. Az ingyenes koncerten a kanadai előadó kifejezetten erre az estére készített kétórás exkluzív showval lép fel. Az előzenekar a Wellhello lesz - közölte a Szerencsejáték Zrt. hétfőn az MTI-vel.

A társaság immár másodszor szervez nagyszabású koncertet a Hősök terére: tavaly Sting és Shaggy lépett fel a Hatoslottó harmincadik születésnapja apropóján.

Az 59 éves énekes, gitáros, dalszerző Shine A Light című koncertkörútja májusban indult Amerikában és két hét múlva ott is folytatódik. A turné októberben Dél-Amerikába ér, majd novembertől európai állomások következnek. A közlemény szerint a kanadai énekes-zeneszerző amerikai turnéját megszakítva ad kétórás koncertet szeptember 28-án Budapesten. Mint írták, az egyedi elemeket tartalmazó színpadkép és technika mellett kifejezetten erre az estére exkluzív látványt terveznek.

Bryan Adams legutóbb három éve járt Magyarországon, akkor a Papp László Budapest Sportarénában lépett fel,
velemenyezd, 2019. augusztus 26. hétfő, 12:01
Augusztus 20. - Levélben tájékoztatták a fogyatékkal élőket
Kiemelték: a kormány 2017-ben együttműködési megállapodást kötött több nagy érdekvédelmi szervezettel az állami rendezvények akadálymentesítéséről. A megállapodásnak köszönhetően a mozgáskorlátozott, érzékszervi- és értelmi fogyatékossággal élő emberek könnyebben vehetnek részt az állami rendezvényeken.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a BKK-val együttműködve az államalapítás ünnepén biztosítja az akadálymentes hozzáférést idén. Az ünnepség ideje alatt alacsonypadlózatú buszok közlekednek a Nyugati tér és a Kossuth tér között.

A Kossuth Lajos tér felé a felszállás a Nyugati téren, a Teréz körúti Skála Áruház bejárata előtti buszmegállóban történik. A Nyugati pályaudvar felé a felszállás a Báthory utca és Kossuth tér sarkán lehetséges, a 15-ös, 115-ös autóbusz megállójában.

A buszok a Nyugati pályaudvarról 7 és 22 óra között 30 percenként, minden egész óra és óra 30-kor indulnak. A Kossuth Lajos térről 7:10 és 22:10 között 30 percenként, a buszok minden óra 10 és 40-kor indulnak.

Az
velemenyezd, 2019. augusztus 17. szombat, 10:53
Augusztus 20. - Idén is gondolnak a fogyatékossággal élőkre
ünnepi rendezvénysorozat, amelyre várnak minden érdeklődőt.

A leglátványosabb programelem most is az augusztus 20-i esti tűzijáték lesz, amelynek idei helyszíne a Garibaldi utcától délre az Erzsébet hídig terjedő mintegy 1500 méteres szakasz lesz. A több mint 20 ezer látványeffektet kilenc helyszínről lövik majd fel. A tűzijáték szükség esetén egy gombnyomással, azonnal leállítható - közölte.

Kovács Zoltán felidézte, tavaly elindítottak egy kezdeményezést, amelynek lényege, hogy a fogyatékossággal élők számára is kijelölnek egy helyszínt, ahonnan ők is nyugodt és biztonságos körülmények között tekinthetik meg a tűzijátékot.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott kiemelte: a magyar kormány rendkívül fontosnak tartja, hogy a fogyatékossággal élők - Magyarországon több mint 600 ezer ember - érdekeit mindenkor határozottan képviselje. Ezen a területen különösen érvényesül a "semmit rólunk nélkülünk" elv.

Felidézte: 2017-ben írtak alá együttműködési
velemenyezd, 2019. augusztus 17. szombat, 10:49
Önkormányzat 2019 - Augusztus 6-ig lehet kérni Braille-írásos értesítőt
A választási eljárásról szóló törvény alapelvei között szerepel a fogyatékossággal élő választópolgárok joggyakorlásának segítése.

Ők ahhoz, hogy élhessenek választójogukkal, például Braille-írással készült értesítőt és könnyített formában megírt, azaz egyszerűbben megfogalmazott tájékoztatót igényelhetnek, a szavazás napján akadálymentes szavazóhelyiségben szavazhatnak, a voksolásához pedig Braille-írással ellátott szavazósablont kérhetnek.

A Braille-írással készült értesítőt és az egyszerűbben megfogalmazott tájékoztató anyagot augusztus 6-án 16 óráig lehet kérni online a www.valasztas.hu oldalon, személyesen vagy levélben pedig a választópolgár magyarországi lakcíme szerinti választási irodában.

Ahhoz, hogy a választópolgár a szavazás napján Braille-írásos sablon segítségével szavazhasson, kérelmet kell benyújtania. Ezt augusztus 8-ától teheti meg, és kérelmét legkésőbb október 4-én 16 óráig be kell adnia a www.valasztas.hu oldalon, személyesen vagy levélben pedig a magyarországi
velemenyezd, 2019. augusztus 01. csütörtök, 09:01
Képek, videók
Magyar Civil Szervezetek
kmmmarika
2009. július 28. kedd, 09:52
Nyitrai Zsolt államtitkár
agica2004
2011. február 03. csütörtök, 15:30
Aki igaz értelmi és érzel
jakabgasparne
2009. március 29. vasárnap, 06:21
6 hetes értelmiség
dorothy48
2006. szeptember 19. kedd, 22:38
Isten szövetségének jele
dandej
2017. július 15. szombat, 10:35
A gyűrű szövetsége.jpg
pacsakute
2014. július 17. csütörtök, 05:13
Úttörők szövetsége 40 éve
lacipecsenye
2013. december 11. szerda, 08:43
Új szövetséged elfogadom
erzsebet1969
2012. október 04. csütörtök, 17:53
A gyűrük szövetsége.bmp
mbartis
2011. május 02. hétfő, 22:05
Harcosok Szövetsége.hu.c.
finike
2007. október 10. szerda, 14:17
A Penge Szövetsége.en.c.j
finike
2007. augusztus 05. vasárnap, 09:33
Shaolinok Szövetsége.hu.j
rambobby
2007. május 23. szerda, 04:44
Harcosok Szövetsége.hu.jp
rambobby
2007. április 13. péntek, 20:31
Farkasok Szövetsége.hu.jp
finike
2007. március 12. hétfő, 04:46
A Penge Szövetsége.hu.jpg
rambobby
2007. február 18. vasárnap, 07:53
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.