Belépés
2020. március 29. vasárnap | 13. hét | 89. nap | 04:14 | Auguszta
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Vas István versei
VAS ISTVÁN VERSEI

Vas István (Budapest, 1910. szeptember 24. - Budapest, 1991. december 16.) kétszeres Kossuth-, háromszoros József Attila- és egyszeres Baumgarten-díjas magyar költő, író, műfordító. Harmadik felesége Szántó Piroska festő, grafikus író volt. A Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja (2015).




Badacsonyi bazaltok

Ez az ég felé m eredő.
Ez a gigászi csupa-kő
Ez az összepréselt rétegek
Kohéziójából keletkezett
Látszólag csupa repedés.
De bonthatatlan megkövülés
Mi lehetne más,
Mint őskori lángolás.
Mint a föld
Ifjúkorában kitört
Tűzhányók mondanivalója,
A böm bölve, lobogva
Feltornyosuló lángzivatar
Maradéka, a lávatalaj,
Seregnyi megkövesedett.
Özönvíz-előtti szörnyeteg,
Állnak most ég felé meredőn
A koporsóidomú hegytetőn.
Éjfélkor, ha a hold ragyog,
Babonás bálványalakok.
Hegymagas azték istenek.
Véráldozatra éhesek.
Várnak egy új szörny-eseményt.
Mintha lépnének is felénk,
Ősláz-szülte alakzatok.
Van köztük, aki fintorog.
Vad fintor ez, kolosszusi,
Éjfélkor, ha a hold süti.

Félsz, mikor a hold idesüt?
Gondold meg, letelik idejük.
Mig élhetnek, örüljenek.
Lehordják lassan a hegyet.
Hallod? a csákány, a robbanás.
Fogy a megkövült, őskori láz.
Nézd, kékesszürke görgeteg.
Fejtik a fáradt emberek.
Húzzák csillékben napra-nap
Apatikus bányalovak.
Igen, ez még a múltidő itt.
Hiszen így is kifizetődik.

Nem látszik másban az új világ.
Csak mikor a hangszóró kiált.
Hogy mennyit teljesít a bányász.
És százalék és felajánlás.
Elkezdte a kapitalizmus.
Folytatja a szocializmus.
Viszik a bazaltot útnak, aszfaltnak.
Amin az emberek gyalogolnak.
Azazhogy dehogy is nekik.
Jó utat csak a gépkocsik
És ágyúk, tankok, seregek
Használatára építenek.
No, előre csákány, dinamit.
Minden ipar előre, míg
Legyőzitek a féktelent
S eltünnek kint és idebent
Az élő és megkövült ős-tüzek -
De megmarad az őrület.

UTÓIRAT

Most hallom - no, mit akartok?
Nem bányásszák ezután a bazaltot.
Hát van m ég remény? Lehet-e,
Hogy a fejlődés menete
Valaminek is m egkegyelmez?
És az, amit magamba rejtek,
Miért nem lehet
Szintén ,,védett terület"?

1953





Etruszk szarkofág

Melyik az elegánsabb, nem tudom: az asszony
keskeny, hosszú és hegyes divatcipője, vagy a férfi
keskeny, hosszúujjú lába, ívelő talpa? gömbölyű
süvegkalap alól gyűrűző keskeny, rendezett női
hajfonatok, vagy ugyanolyan fonatok a férfi hosszúkás,
keskeny, hegyesszakállú arca fölött, le a meztelen háta
közepéig? Azt sem tudom, mit tart a nő félig nyitott
keze, vagy csak tétován emeli, mintha búcsúra intene?
Kinek? Minek? Mitől búcsúzik ez a keskeny, hosszú
kéz? Mi az, aminek ez a szép nő kissé báván utána
néz? És persze, azt sem tudom, kik ezek.

Csak azt tudom, ahogy az asszony könyökén hever s a
férje meztelen mellére dől, s az átkarolja, szerelem süt
a vörös kőből, a szép, a választott élettel egy: úgy
éltek, vagy úgy éltek volna, ahogy én akartam élni
veled. Ilyenek voltak-e, amikor meghaltak, ilyen
fiatalok? Vagy ez volt az a pillanatuk, amelyről azt
hitték, örök? Mit tudjuk mi, hogy az alakba öltözött
jelbeszédük mit jelent? Vagy én tán a látszatommal
egy vagyok? De így akarták láttatni magukat, mikor
már elporladtak odalent, a vörös kő alatt.

Ez nem keresztény szarkofág, akart vagy elért
nyugalom, nem latin fegyelem a római hamvakon: ez a
minden végzeten és alvilágon át szépülő szerelem.
Sokféle tétellel lehet a halált megoldani, és én
kipróbáltam néhány képletet, de jól esik öregkoromban
ez a mostani, mely nem kérdi, honnan jöttünk és hová
leszünk: nincs, ami többet érne, mint az életünk és
amit belőle csinálni tudunk és merünk, létünknek ez a
nagy értelme és kalandja és minden egyéb szédült
vagy szédítő halandzsa, mert hol az a híres etruszk
révület, mely a halállal nászba fog? Nem, csak
egymást szeretik és gyönyörű életüket ezek a
házasok.

És a nagy etruszk talány, amiről annyit beszéltek?
Azok a híres halálközösülések? Hol vannak? Seholse
látom, bármerre nézek a sírok, vázák és ábrák, az
égetett föld alakzatai között, csak az életet, és benne
az alvilági szörnyeket is persze, mert nagy dolog a
halál. De nagyobb dolog kifogni a halálon és nincs
szebb képlete, mint a nevetés.

Mint ahogy nevet a Veii Apollo is, aki szembenéz - de
kivel? ezt nem tudtam, hogy velem, aki nézi - ez nem
látszott a másolatokból, ezt nem írta meg semelyik
professzor - és nevet a villogó, sötét szemével és a
repedezett színeivel, és farkasnézéssel nevet a
világba, de ez nem a rejtelmek halálhívása, de ez nem
a rosszpárájú valami, amit megromlott maradékokból
össze tudtak kotyvasztani ifjúkoromban a
halálmítoszok szélhámosai és balekjai, akik
tehetetlenül megunták a hálátlan és lassú munkát,
s főképp a nedvét veszítet, saját elfáradt eszüket, az
értelemtől megcsömörlők, az egyre gyanúsabb
malomban őrlők, a halál gőzeibe omló, szegény
becsapott nemzedék. De azt a borzongató mesét itt se
- sehol se találom: villog a Veii Apollo, a sötét arcával
is fénythozó, az életre merész, lehasadt lábú is előre
lép - nevetve túllép a halálon, ahogyan velem
szembenéz. Ha vele szembenézek. Igen, csak látni,
látni! Még mindig nézni! Még egyre kíváncsi vagyok
rád, régi és új és újabb élet, egész világ! Csak az tud,
aki lát. És ne hagyj el, kíváncsiság! És még tovább!

Még egyre nézzek, még egyre lássak! És bízni benned!
És nem hinni semmilyen áltatásnak, csak a
szememnek! Mert úgy kellett most ez az etruszk
szarkofág és az, amit jelent! A remény, hogy azt, ami
ellenünk valahonnan megindul és győzni rendeltetett,
mégiscsak kivárjuk állva. S hogy nem vesztem el,
amiben hittem. És az nevet, aki utoljára nevet. S hogy
védjük az életet, amíg lehet s talán egy kicsit azon is
túl. S ha másunk nem s másutt nem, ha már nem
leszünk, hát valahol odalent még a kiszáradt
koponyánk is nevet. És fütyülünk, fütyülünk a halálra.









A HANG

A villanyfényes ködben mendegél
Lassan, köhögve - majdnem öregúr.
Teára gondol, mert a téli szél
Kedélytelenül gallérjába fúj.

A szél kíséri, kéretlen szava
Csak régen hallott híreket jelent.
A hazatérőt bor, sötét tea,
Karosszék várja, könyv is odafent.

Ekkor nevén szólítják hirtelen,
Tréfásan kurtított nevén, ahogy
Ma már nem szólíthatja senki sem.
A hazatérő csöndben megvacog.

A túloldalról szólhatott neki
A hang, az össze nem téveszthető.
Honnan került oda, nem kérdezi.
Egyszerre visszazökken az idő.

Egyszerre minden oly természetes,
Megbénító, ujjongó félelem.
Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les.
Vár. Megmozdul. Nem, nincs ott semmi sem.

Szégyenkezik. Elindul hirtelen.
A szél megint hűlő szívébe fúj.
Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem.
És fájni kezd, gyógyíthatatlanul.



Határozók és kötőszavak

Jóllehet ez és jóllehet az, és jóllehet garmadával,
mindazonáltal, jaj, mindazonáltal az egész is mindazonáltal.
Feltéve ha és feltéve, hogy és feltéve azt, amit,
ennélfogva és immár az úgyse, a mégse aligha segít,
Mert bőven van itt a mivel, a miáltal, a minekutána,
nyilvánvalóan terjed a továbbá komor hiánya.
Hiába itt a noha, sőt hátha, a talán, a még,
tudvalevően elégtelen itt az elég meg a sosem elég.
Hovatovább, ha ezért, ha azért, ha akárhogy, mindenesetre,
elvégre, végre és végül is mindegy már, elkezdve vagy berekesztve.
Tehát és pedig és ahogy, és sehogy és valahogy mégis,
és ha egyúttal, akár beleértve, azonban azért is.
Mert a főnevek, igék, a képek is egyszersmind kihullanak,
marad a közbeszéd maltere, csikorgó, ügyetlen vivőanyag.
De ha elárasztanak az esetlen határozók, a kopár kötőszavak,
végeredményben nem fontos más, csak a csak, meg a csak, meg a csak.








KEZED

Ránézek csontos, gyermeki kezedre:
a munka görcse barna bogain,
szép ujjaidat nem-múlón színezte
a sok festék, a nap, a nikotin.

Játékos kéz: ez feszített keresztre,
és duzzadó dalt gyöngyözött a kín,
az agy, a szív egy hangszer újra. Kezdd te
a játékot figyelmem húrjain.

Ne félj, csak érj hozzá és újra peng,
a véges ütemből a végtelent
lobbantja égre ez a könnyű szikra.

Érintsd merészen. Én meg figyelem,
mit válaszol gyakorlott idegem
kíváncsi és szeszélyes ujjaidra.



Képlet

Ha most találkoznánk, egy napra csak,
már pontosan tudnók, mit kell csinálni.
Már nem volnának itt fölösleges szavak:
lemúltak a volt élet álvitái,
a sértődés, a becsvágy, a háló, melyben éltünk.
Fölösleges harc volt, reménytelen.
Mit számitana már a győzelem?
De fájni tud ma is a vereségünk.

Ha most találkoznánk, egy napra csak,
már tudnánk pontosan. Csak egy találkozásra!
Nem volnának fölösleges szavak,
ha egyszer eljönnél. Hiába kérlek.
Ami belőlünk megmaradt,
csak mint a minden dolgok fizikája,
csak mint a mozgás, az anyag:
valami algebrai kivonat,
egy elmulhatatlan érvényü képlet.



Ljubomira

És valaki megint csodát
tudott művelni bennem,
és van, újra van a világ
és van benne hova lennem.

Mert ennyi csak, szeretsz és szeretlek,
milyen egyszerű ez, tényleg,
és mindegy, hogy tetted vagy tetetted
az örök átlényegülésnek.



MIKOR A RÓZSÁK NYÍLNI KEZDTEK

Emlékszel: amikor a rózsák nyílni kezdtek,
Már nem voltunk fiatalok-
Házunk körül virágzó sírkertek,
Szívünkben sok friss halott.

Tudtuk, hogy a boldogság lopott jószág,
Akkor is ha férj-feleség
Nézi, hogy bomlanak bokron a babarózsák,
S fogják egymás kezét.

Sok hajszálad lett ősz éppen abban az évben-
Emlékszel? volt is oka.
De ami fekete maradt, még feketébben
Ragyogott, mint valaha.

Szemembe, a töretlen csodájú, vad tükörbe
Tört fényeket rejtett a rémület,


És zavarosabb lett a tiszta, haragos zöldje,
S attól lett édesebb.

Ujjongó áhítattal ébredtünk reggelente,
Te a kertre, én reád-,
S az öreg nyarunk szelíden betemette
Velencét és Angliát.

Mint furcsa ráadást vagy veszélyes messzeséget
Kezdtük nézni a holnapot-
Ez volt az a nyár, amikor a tél szele szíved
Koszorújába kapott.

Volt vidámabb nyarunk merészebb azelőtt,
De emlékszel? ez volt a legszebb.
Némán kertünkbe hajoltak a szomszéd temetők,
Mikor a rózsák nyílni kezdtek.



Minden jelben

Minden jelben tegnap óta csak te vagy.
Uj dalomnak ringatója csak te vagy.
Reggel, délben, alkonyatkor néztelek
és most minden gyöngyszem-óra csak te vagy.
Leng szivemben rózsakendőd, kék ruhád;
csillag hull sötét folyóba: csak te vagy.
A virágok szép nevére megtanitsz:
kosbor, bükköny, mályvarózsa csak te vagy.
Bőröd, ajkad, lélekzésed boldog íz:
életemnek fűszersója csak te vagy.
Zöld szemedből vígarany rezeg felém:
nap ha fényét lombra szórja, csak te vagy.
Árnyaival üldözött az alvilág,
szól a kakas virradóra: csak te vagy.
Élet fája, hajtsd ki ágadat fölém!
Kajszinarcod néz le róla: csak te vagy.
Nyár és hajnal, rét és erdő, Duna, domb:
versem édes csattanója csak te vagy!



Pesti elégia

Micsoda város! Mocsokkal vastagon loccsan a sár.
A gyász bíborát latyakkal igyekszik befedni február.
Az ólmos esővel szüntelen szaporodva szemét szitál.

Koromtól feketéllnek erjedve a hókupacok.
Fölsebzett, csonkított teste a lucsokba belevacog
A Városnak, amellyel a sárban is egy vagyok.

A Körút sebeit mint rossz hadivatta borítja a köd.
A Royal, az Emke még fekete, üszkös - már nem füstölög.
A New York új villanya vibrál a tátogó romok között.

A Városnak, mely a városölő éghajlatot kiállta,
Tápászkodik, kigyúllad meggyötört léhasága,
Nem fullad bele most sem a malteros, terjedő sárba.

Tíz óra. Az élet villanya vibrál még - nem sokáig.
A csüggedés gyámoltalanul berúgva a sárba okádik.
Gyér gépkocsizaj rebbenti Pest gubbasztó éjszakáit.

De micsoda hangok szálltak a Város utcáin át!
Sosevolt remény hallatta itt fiatal füttyszavát,
S szikráztatta föl érveit a végső tisztaság.

Emlékszik fényeire még egymásra villanó szemünk -
Ugye, szegény barátaim, mi mindenre emlékezünk?
A Város kihagyó kőszive együtt dobog velünk.

Kihagy a Város kőszíve, de meg nem áll soha,
S ha minden kövét lerontaná a Végzet valaha,
Az Időben épül újra föl, mert van hozzá joga.

Mert nem a kövei teszik, traverzei, falai,
Ha százszor leromboltatik, megmarad annak, ami:
Meg tudta örök életét a Haláltól váltani.

A Város megváltotta magát és meg tudott váltani engem:
Ott úsznak minden bűneim a februári szennyben.
Meglett a nagy Feloldozás, a földön, a jelenben.

S kihull szívemből a kárhozat, a magányos bélyegű bánat:
A Város megváltotta magát és megváltott magának.
Sebeiből felém ragyog a nem remélt bocsánat.

Kihúnyt már minden villany és dereng a ködben a hit:
Tudom, valahogy, valahol majd beszámíttatik,
Hogy itt éltem és egyszer sem akartam élni máshol, csak itt.





Rapszódia egy őszi kertben

Csapzottan tarka lett az a fényteli kerted,
Későn süt fel a nap, hamar homálylik,
Elfagytak, feketednek
Napraforgóid, dáliáid,
Még nyílnak, őszien égnek - már nem sokáig -
Napszomjas, késő helianthusok:
Az elmúlásból is itt körül az világít,
Ami nekünk meg nem adatott.

Piroslik már a kis meggyfád - milyen lesz,
Ha jön a nagy esőzés hirtelen?
Szebbek a rőt levelek, ha kerengnek
Nedves szelekben is tündérien.
Már várja a nemes, növényi sejtelem
Novemberi esők verését:
Itt győzni fog minden enyészeten
A szépség.

Magunkra gondolok - a szívre, a gyomorra.
Nem a haláltól félek, féltelek.
De miért kell nekünk magunktól undorodva
Megérni - ha megérjük - a telet?
Szépségben boldogult virágok, levelek -
S ha holdba, csillagokba ér az ember,
Csúnyán közelítő telében mire mehet
Ezzel a földi förtelemmel?

Elfagyott rózsák, dáliák: a kertünk
Új és új szépség akkor is, ha pusztul.
Meglátjuk most, hogy mit szereztünk
Bőrön, beleken, szerveken túl?
Ez még az ősz, ha jól, ha rosszul,
Most vívj, most védd magad,
Míg végső hóditásra el nem indul
A sejtjeinkbe zárt tudat.

Hát lett-e a tízezer éveken át
Szépség, ami nem a miénk?
Vagy tud-e ilyet a lomb, a virág:
Eltenni télire a fényt?
Nincs miért adnunk a szerényt:
Még csúf estünkben is több szépségünk marad,
Mint amit valaha pompáztak elénk
Virágok, madarak.

Mi más értelme van az időben a szépet
Halmozni, ha nem ez,
Hogy mikor nyomorultul vergődik az élet,
Akkor is szép lehess?
Nem tréfából teremtett tartós és nemes
Szépséget annyi mesterünk és ősünk;
Azért, hogy te is vele védekezz,
Míg alantas elmúlással vesződünk.

Mit tud a virág, mit tud a tenyészet?
Rettentő szép rakéták, robbanva repüljetek!
Mindig nekünk teremtik a földöntúli szépet
Az emberi évezredek,
És mindig te leszel, és mindig én leszek,
Holdban, Marson, ki tudja, hol,
Míg meg nem leljük azt a képletet,
Nem nyughatom s nem nyughatol.

És új energiává lesz a múló idő
S új csillagmáglyát gyújt meg érted,
S vigasztalóvá lesz a rémítő,
S mindent meglátsz, mindent megértek,
És érthetetlen szenvedésed
Hétszer boldog szépségre válik:
Mosolyodban kinyílnak a régen semmivé lett
Napraforgóid, dáliáid.



Szerelm es versek

1

Ki vagy, szépség? Egyszer már láttalak.
Én vagyok a szerencse.
Mért hagytál el? Te hagytál el, bolond.
S te mit tettél? Behunytam szememet.

2

Hol vagy? A túlparton. Oda néz az ablak.
Egy városban élünk. Sohasem láthatlak.

3

Rám úntál? Hogyisne! Ezer év -
Nem, annyi se volna elég.

4

Furcsa dolog a mi igeragozásunk,
Rendkívül rendhagyó:
A bevégzett múlt nem ismeretes nálunk.
Ami egyszer lehull, újra kivirágzik,
Jelen cselekvés nem meghatározható.
Jövő időre itt nincs szükség, úgy látszik,
Egyremegy már, még, most, cselekvő,szenvedő,
A mi igéinkhez nem kell mód, sem idő,
Csak a Hosszú Folyó.

5

Goe and catche a falling starre
Donne

No menj és fogj egy hullócsillagot!
Megvolt de a kezemen átfutott.
Még álmainkban látjuk néha egymást:
Csak hull s hulltában hozzám felragyog.

6

Ez még a szerelem? Ez még ...?
Ideát mi lehet még?
Ezen a határon túl
Követ vagy visszafordul?
Mi tud megélni e ködben?
Történni közted és köztem?
Figyelj! A ködben, a csend alól
Egy bíztató tücsök halk hangja szól.

7

Gyönyörűség sohasem kötött
Veled össze úgy mint a lemondás.







A SZERETETHEZ



TERÁD VONATKOZIK

Terád vonatkozik megint Chopin zenéje,
Váltakozón borong föl egy-egy arcvonásod
S a hősiesség hangnemet cserélve
Társul az ellágyuláshoz.

Ez a zongorahang! E végső lehetőség
Búcsúmosolya, mely mégegyszer visszanéz!
F-moll balladád esőverte őszét
Pontozza halk ügetés.

A dallamot zilált akkordok mért kisérik?
Hiába kérdezem, epedőn visszakérdez.
Ifjúságunk motívuma — miért is
Fáj e futam, pedig édes?

Mért végződik a tánc elcsukló lendületben?
Szerelmünk hangjait egyedül hallgatom —
És feldobog a még teljesületlen,
Fiatal forradalom.




A Teremtőhöz

Köszönöm, hogy megteremtettél,
Ó, Szeretet, és idetettél,
Hogy csillagok, ködök, hegyek
között ember legyek.

Köszönöm, amit látok,
A teremtett világot,
Hogy még a rossz sem céltalan,
Mindennek jelentése van.

És én is neked kincset-érő
Egy vagyok, soha-visszatérő,
S akár a férgek, vagy a szentek,
Valamit jelentek.

Meghalok, semmit nem veszítek,
Művedet meg nem semmisíted
s a mennyben vagy pokolban
Az leszek, ami voltam.



Titok

Mi annyian vagyunk csak összesen,
amennyi ember Londonban lakik.
Miért, hogy ezt el nem felejthetem,
míg hallgatom a város hangjait?
Nagy város, nagy nép. Itt az idegen
öt világrésznek érzi kapcsait.
Vendégük vagyok. Jól bánnak velem.
Mint gyógyfürdőben, úgy nyújtóztam itt.
De mit tudhatnak rólam? S mit tehetnek?
Ha nem is angolok, de angyalok
lennének, mit jelent rokontalan
nyelvünk, szívünk nekik? Itt életemnek
egyetlen titka és értelme van:
az, hogy magyar vagyok.

1959
menusgabor, 2020. március 25. szerda, 18:00
Címkék: ISTVÁN VERSEIVas István, József Attila-, Szántó Piroska, Digitális Irodalmi Akadémia, Veii Apollo, MIKOR RÓZSÁK NYÍLNI KEZDTEKEmlékszel,
Kommentek
Törő Zsóka
TÖRŐ ZSÓKA

Kacsa Istvánné Törő Zsóka (Nagykanizsa. 1948 09. - ) pedagógus költő. Versei elsősorban lelki életéről, az emberekhez fűződő kapcsolatairól, örömről és fájdalomról szólnak. Megtalálod bennük Őt, mert nyíltan, őszintén ír. Szereti az életet, szereti az embereket, a versek világát. Fogadjátok szeretettel lelkének dalait!

Interjúm Kacsa Zsóka pedagógussal, költővel


Versei
menusgabor, 2018. november 23. péntek, 20:30
150 éve született Sajó Sándor
150 ÉVE SZÜLETETT SAJÓ SÁNDOR

150 éve született Sajó Sándor (Ipolyság, 1868. november 13. - Budapest, 1933. február 1.) költő, tanár, drámaíró, az MTA levelező tagja.

A felvidéki Hont vármegyében, Ipolyságon született. Rövid ideig a ,,Verbász és Vidéke" című lapot szerkesztette, majd 1903-tól középiskolai tanárként Nyitrán, Újverbászon, Jászberényben, végül Budapesten tanított, a Szent László Gimnázium igazgatójaként. Verseivel tizenkétszer érdemelte ki legtekintélyesebb irodalmi társaságaink jutalmát. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, a Szent István Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak és a Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének. Költői életművének legjavát Bartha József irodalomtörténész gyűjtötte egybe és
menusgabor, 2018. november 13. kedd, 18:00
Emlékezés Dáma Ihász-Kovács Évára alapító főtitkárunkra
Elhunyt Ihász - Kovács Éva író, költő
a Magyar Kultúra Lovagja
( Emlékezés dióhéjban)

Ihász-Kovács Éva 1930 - május 16-án született Székesfehérváron. Édesanyja Tördemiczy Somogyi Terézia az utolsó Tördemiczy nemes-báró leány volt. Pápán járta az ,, Irgalmasok zárdájában" az iskoláit, majd Balatonfüreden érettségizett ahol élt. Budapestre kerül német kisasszonynak a Váncza sütőpor gyáros gyermekei mellé, és végül Márai Sándor író feleségének Lola asszonynak felolvasója két évig. A háború után Veszprémbe költözik és először a várostól 10 km-re levő lőszergyárban írnokoskodik, ahová évekig gyalog jártak. Majd beiratkozik a Vegyipari Egyetemre és munkája mellett ,,Tudományos főmunkatársi" rangot ér el. Egy évet Stuttgartban tölt az egyetemi gyakorlaton. Kutató-kémikuskén egy baleset révén veszítette el látásának nagy részét, ezután négy szemműtét következett, mai napig sincs szemlencséje, legutóbb Debrecenben műtötték, majd eltanácsolják a vegyészettől a látásromlása
cserhat3, 2018. június 24. vasárnap, 18:37
Sinka István-emlékszámot mutat be a Parnasszus folyóirat Budapesten
Az emlékszámban eddig közöletlen Sinka-leveleket és verseket olvashatnak az érdeklődők, új tanulmányokkal és esszékkel, valamint kortársak hommage-verseivel együtt.

A szerdai est díszvendége Kányádi Sándor Kossuth-díjas erdélyi költő, valamint Sinka Zoltán, Sinka István fia lesz, akik a pásztorcsaládban született alkotóhoz, a Kelet Népe folyóirat egyik alapítójához fűződő élményeiket, emlékeiket idézik fel.

A beszélgetésben részt vesz Jánosi Zoltán és Medvigy Endre is; Falusi Márton, Tamás Menyhért és Vörös István pedig az alkalomra írott verseiket olvassák fel. Az eseményen Sinka-verset szaval Léka Géza, Orbán Borbála énekelni fog - derül ki a rendezvény meghívójából.
velemenyezd, 2017. május 21. vasárnap, 13:42
Így szerettek ők címmel koncertszínházi bemutatót tartanak a Városmajorban
A legnagyobb magyar írók híres szerelmi történetei a való életben is párt alkotó színészművészek - Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, valamint Gryllus Dorka és Simon Kornél - tolmácsolásában szólalnak meg a Kaláka népszerű dalainak kíséretében. A zenés irodalmi időutazás házigazdája maga a szerző.

Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész Így szerettek ők címmel megjelent irodalmi szerelmes könyvei az elmúlt évek könyvsikerei. Mindkét kötet negyven magyar író, költő, művész híres-hírhedt szerelmi történeteinek kevésbé ismert vagy elfeledett részleteire irányítja a figyelmet. A szerző levelek, naplórészletek, fényképek segítségével hozza közelebb a szereplőket az olvasóhoz.

Nyáry Krisztián az MTI-nek elmondta: a színpadi változat létrehozásának ötletét a Szabad Tér Színház vetette fel, és kiderült, hogy a könyveiben megírt magánéleti történetek a Kaláka együttes megzenésített verseivel jól kiegészítik egymást. Elkezdődött a szerkesztői munka: a szépirodalmi szövegek és személyes dokumentumok - a
velemenyezd, 2016. július 18. hétfő, 18:32
Petőfi Sándor
--------

Petőfi Sándor


1823. január 1-én, Kiskőrösön jött a világra. Apja, Petrovics István mészáros mester, anyja Hrúz Mária.

Petőfi két éves korában, mindannyian Kiskunfélegyházára költöztek. Selmecen járt iskolába, ám tizenöt éves korában nem járhatott tovább a líceumba. Épphogy önmaga fenntartására volt elég a pénze, mikor egy színházban felfogadták mindenesnek. Ezután gyerekek tanítását vállalta, majd Sopronban elment katonának. Miután leszerelt, sokáig vándorolt, azonban 1841 októberében már a tanulók életét élhette, mivel a pápai kollégiumban járhatott iskolába. Pápán nem csak az iskolának örülhetett, hanem annak is, hogy megismerkedett Jókai Mórral.

A borozó című verse volt az első sikere, mivel az Athenaeum nevű folyóiratban, amely mind szépirodalmi, mind
maria_kadar_148, 2016. január 11. hétfő, 21:28
Ma 117 éve született.....
Sajnos csak ennyit találtam róla..

117 éve született..

Józsa Béla (Hodgya, 1898. december 4. - Kolozsvár, 1943. november 29.) magyar közíró, szerkesztő, költő, építőmunkás, faszobrász.

Székely földműves családból ered, Székelyudvarhelyen elvégzi a kő- és agyagipari iskolát (1916), két évet tölt az első világháború frontján, az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságban vöröskatona; hadifogság után Kolozsváron az épületasztalos szakmát tanulja ki, munkakeresés közben Galacon ismerkedik meg a kikötőmunkások szakszervezetével, s a kolozsvári famunkások szakszervezetében válik marxistává, egyben a proletárkultúra propagandistájává. 1928-tól a Munkássegély titkára, népkonyhát, sztrájktanyát szervez, ingyenes orvosi rendelőket és napközi otthonokat állít fel a külvárosokban. Művészi hajlamainak megfelelően szociofotó-felvételeiből kiállításokat rendez (1928-30), egyben az 1920-as évek agitációs költészetének hatására megverseli munkástársainak életét és harcát. 1932 tavaszától
gabfe, 2015. december 04. péntek, 19:10
Könyvhét - Csukás István összegyűjtött verseivel jelentkezett
Az Összegyűjtött versek számomra olyan, mint egy nagy épület, amelynek szobáiba be lehet menni, vissza lehet lépni az időben, amikor az első verseskönyvem megjelent. Remélem, az olvasónak is örömet okoz ez a bolyongás - mondta az MTI-nek Csukás István író, költő, hozzátéve, bár nagyon örül a "hagyományos" köteteinek is, az ilyen jellegű gyűjtemények mindig egyfajta összegzést is jelentenek számára. "Azt hiszem, így egyszerre szólalnak meg a verseim" - tette hozzá.

A Kossuth-díjas alkotó hangsúlyozta, hogy a 456 oldalas kötet nem az összes versét, hanem a korábbi köteteibe került szövegeket tartalmazza, hiszen annyi költeménye született már, hogy nem is férnének el egy könyvben. "Az összes versek összegyűjtése az utókor feladata lesz" - mondta, hozzátéve, hogy a kötet legkorábbi verse 18 éves korában született.

"Korán léptem színre, 17 éves koromban már megjelent pár versem" - idézte fel, majd kitért arra, hogy eredetileg hegedűművésznek készült, ám amikor meglátta nyomtatásban a műveit,
velemenyezd, 2015. június 06. szombat, 10:11
Képek, videók
alliteracio-verseim-áb rán
menusgabor
2019. december 13. péntek, 16:22
alliteracio-verseim-vo x-h
menusgabor
2018. március 31. szombat, 15:11
alliteracio-verseim-tá vna
menusgabor
2018. március 31. szombat, 15:10
alliteracio-verseim-ne -tö
menusgabor
2018. március 31. szombat, 15:10
alliteracio-verseim-mé zíz
menusgabor
2018. március 31. szombat, 15:10
alliteracio-verseim-má r-n
menusgabor
2018. március 31. szombat, 15:09
alliteracio-verseim-ho rdo
menusgabor
2018. március 31. szombat, 15:09
alliteracio-verseim-ha -mú
menusgabor
2018. március 31. szombat, 15:08
alliteracio-verseim-ha ldo
menusgabor
2018. március 31. szombat, 15:08
alliteracio-verseim-én eke
menusgabor
2018. március 31. szombat, 15:08
alliteracio-verseim-az -éj
menusgabor
2018. március 31. szombat, 15:07
alliteracio-verseim-eg y-é
menusgabor
2018. március 31. szombat, 15:06
József Attila
maria_kadar_148
2018. május 04. péntek, 21:09
József Attila.jpg
anci-ani
2018. március 09. péntek, 15:28
József Attila - kép.jpg
anci-ani
2018. február 22. csütörtök, 08:34
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.