Belépés
2019. július 17. szerda | 29. hét | 198. nap | 02:39 | Endre, Elek
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma idén Nyíregyházán
Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta, az eddigi adatok szerint idén januártól szeptemberig 83 068-an szálltak meg összesen 158 319 vendégéjszakát eltöltve a nyírségi nagyvárosban, ami 9,4, illetve 7,6 százalékkal volt több mint 2017 azonos időszakában.

A városba érkezők vendégek 2011-ben összesen 114 680, 2017-ben pedig már 181 566 éjszakát töltöttek el itt, a tervek szerint 2018 év végére pedig elérhető lesz a 200 ezer vendégéjszaka is - tette hozzá a városvezető.

Az idei részadatok szerint a belföldi vendégéjszakák száma 11,2 százalékkal több mint 108 ezerre nőtt, a külföldieké nagyjából stagnált (50 217). A hazai és külföldi turisták száma egyaránt emelkedett, előbbiek száma tízezerrel volt több a 2017-es 147 ezret meghaladó adatnál, külföldről csaknem 23 ezren látogattak el a városba, ami 2,8 százalékkal több mint egy évvel korábban. 2018 első kilenc hónapja alapján a legtöbb vendégéjszakát, több mint 10 és félezret, a román turisták töltöttek el Nyíregyházán, de jelentős számú szlovák, lengyel, ukrán és német vendége is volt a megyeszékhelynek.

A nyíregyházi kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó szállásdíj bevétele elérte 1 milliárd 240 millió forintot, ami 11,4 százalékos növekedés 2017-hez képest, egy szoba átlagára 13 958 forint volt.

Kovács Ferenc megjegyezte, az elmúlt években jelentősberuházások kezdődtek a szálláshelyek és a turisztikai attrakciók fejlesztése területén. Számos magánszálláshely létesült, nyáron átadták az állatpark különleges szállodáját, a Hotel Pangeát, folyamatban van a sóstógyógyfürdői múzeumfalu rekonstrukciója, jövőre pedig elkészül az új négycsillagos szálloda is Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn.

A cégvezetők beszámolója szerint a két legnagyobb turisztikai attrakció, a Nyíregyházi Állatpark és a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. által üzemeltetett városi és élményfürdők ebben az évben külön-külön mintegy 530 ezer látogatót fogadtak.

A polgármester a sajtótájékoztatón azt is elmondta, Nyíregyháza idén három díjat nyert el az egyik legnagyobb szállásközvetítő portál közönségszavazatai alapján: az év turisztikai attrakciója az Aquarius Élmény- és Parkfürdő lett, az év szállása különdíjat a Hotel Pangea kapta, a népszerűségi díjjal az apartmanház és panzió kategóriában Deluxe Apartmant jutalmazták.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. december 04. kedd, 14:01
Címkék: Kovács Ferenc, Hotel Pangeát, Nyíregyházi Állatpark, Sóstó Gyógyfürdők Zrt, Aquarius Élmény-, Hotel Pangea,
Kommentek
Cseh turisztikai céget vásárolt a Szállás.hu
A Szállás.hu MTI-nek küldött hétfői közleménye szerint a Hotel.cz cégcsoport eddig, a Szállás.hu-hoz hasonlóan, átlagosan 20-25 százalékos növekedést ért el évente, 2018-ban 2,8 milliárd forintos nettó árbevételt ért el. A Szállás.hu árbevétele 4,2 milliárd forint volt tavaly, 23 százalékkal haladta meg a 2017-es 3,43 milliárd forintot - közölték.

A Szállás.hu csoport a felvásárlással magyar gyökerű regionális vállalattá nőtt: már 6 országban van jelen szállásközvetítőként, bevételének csaknem fele külföldről származik.

Szigetvári József, a Szállás.hu vezérigazgatója a közleményben elmondta: a horvátországi és szlovákiai piacépítés mellett a lengyelországi, romániai és csehországi felvásárlásokkal most már minden biztosított ahhoz, hogy a helyi piacokon elért eredményeken túl lehetőségeket kínáljanak a régión belüli nemzetközi utazásokhoz is, egyéni utazóknak és vállalatoknak egyaránt. A PortfoLionnal közösen kitűzött céljuk, hogy 2021-re Közép-Európa legnagyobb és a legjobb
velemenyezd, 2019. július 08. hétfő, 14:01
Húsz százalékkal is olcsóbban lehet idén nyaralni a horvát tengerparton
főleg magánszállásokra, apartmanokra, kiadó szobákra és kevésbé forgalmas helyeken elhelyezkedő villákra is vonatkoznak, de három és négy csillagos szállodák is csábítanak akciókkal júliusban és augusztusban - olvasható az újságban.

Ennek oka a lap szerint, hogy 40 ezerrel több kiadó ágyat regisztráltak idén Horvátországban, mint tavaly, és bár a kínálat nőtt, a kereslet a tavalyi szinten maradt.

Boris Zgomba, a horvát utazási irodák egyesületének elnöke elmondta: a magasabb kategóriás szálláshelyek az idén is elkeltek, vannak olyan városok, ahol tovább nőtt a turisták száma, ilyen Split környéke vagy Dubrovnik, a probléma azokkal van, akik újak a piacon, valamint, akik nem fektettek be, nem rugalmasak és nem növelték a szolgáltatások minősét. Az igények egyre nagyobbak, vannak, akik nem szombattól szombatig akarják eltölteni a szabadságukat, ahogy azt a horvát szállásadók meghatározzák, és olyanok is akadnak, akik a privát szállásokon is szállodai ellátást igényelnek, mint például a napi
velemenyezd, 2019. július 08. hétfő, 11:21
Heti makronaptár - Inflációs, ipari és államháztartási adatok várhatók a jövő héten
az áprilisi 3,8 százalékról. Az év első öt hónapjában 3,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a múlt év azonos időszakához mérve.

Szerdán adja ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a június 25-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvét. A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, és a kamatfolyosót is változatlanul hagyta. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak. A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalék.

Csütörtökön a kereskedelmi szálláshelyek májusi forgalmát közli a KSH. Áprilisban a külföldi vendégek 4,0 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, a belföldiek által eltöltött éjszakák száma 2,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A szálláshelyek vendégforgalma összességében 3,2 százalékkal nőtt. A kereskedelmi szálláshelyek bevétele 42,416 milliárd forintot tett ki, ami 9,2 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisit, ezen belül a szállásdíjbevétel 25,155 milliárd forint volt, 10,4
velemenyezd, 2019. július 07. vasárnap, 07:04
Romániában 9,9 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az idei első öt hónapban
A vendégek száma 4,307 millió volt, ami 6,2 százalékos növekedés a tavalyi adathoz képest. A belföldi turisták száma 10,1 százalékkal, 3,386 millióra bővült, ugyanakkor a külföldi vendégeké 6,1 százalékkal, 920 ezerre csökkent.

A legtöbb külföldi turista Németországból (95 ezer), Olaszországból (83 ezer), Izraelből (77 ezer), Franciaországból (55 ezer) és az Egyesült Államokból (54 ezer) érkezett.

A külföldi és a belföldi vendégek egyaránt átlagban két éjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.

A legtöbb vendég a fejlett megyék szálláshelyeit kereste fel, így Bukarestbe 781 ezren, Brassó megyébe 516 ezren, Kolozs megyébe 239 ezren, Prahova megyébe 216 ezren érkeztek.

Már tavaly is a belföldi turizmus biztosította a román idegenforgalom növekedését. 2018-ban a vendégéjszakák száma 5,7 százalékkal, 28,449 millióra nőtt, a vendégek száma 6,3 százalékkal, 12,809 millióra emelkedett. A külföldi turisták száma 1,3 százalékkal, 2,785 millióra nőtt.
velemenyezd, 2019. július 02. kedd, 13:01
Július 1. - Elindult a digitális adatszolgáltatás a szállodákban
A rendszer kizárólag statisztikai célú, statisztikai adatkörökbe tartozó adatok digitális kezelésére alkalmas - semmilyen, a vendégekkel kapcsolatos személyes adatot nem rögzít, és nem is fogad be. A rendszerben a legfontosabb turisztikai mérőszámokat lehet majd látni, azaz, hogy hány turista, melyik országból, hány napot tölt az adott szálláshelyeken, milyen szolgáltatásokat vesz igénybe és mennyi pénzt költ.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) korábbi közlése szerint júliust követően szintén egy-egy hónapos regisztrációs időszak után 2019. október 1-jétől a panziók, 2020. január 1-jével pedig a kempingek, üdülőházak, közösségi szálláshelyek, falusi és egyéb szálláshelyek, tehát a teljes szálláshelyszolgáltatási szektor digitálisan szolgáltat majd forgalmi statisztikai adatot.

Mint írták, az egységes és digitalizált rendszer nagyban hozzájárul a turizmus versenyképességéhez, a szálláshely-szolgáltatási szektor fehéredéséhez és a szolgáltatók adminisztrációs- és adóterheinek csökkentéséhez.
velemenyezd, 2019. július 01. hétfő, 09:01
Krónika 4. rész (adócsomag)
jók a gyermekek utáni kedvezmények, de szélesebb körben is nyújthatnák

Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) jónak ítélte a gyermekeket nevelő nők adókedvezményét, de szerinte a teljes személyijövedelemadó-mentességet már a háromgyerekeseknek is meg kellene adni.

A szociális hozzájárulási adó csökkentése igazolódik vissza a kiva-ban is - mutatott rá. Bírálta azonban ezen adónem létét - ami korábban járulék volt -, hiszen szerinte így a kormány bármire elköltheti a befolyt összeget.

A szálláshelyek áfacsökkentésével kapcsolatban azt mondta: az szerinte hasznos lesz a munkaerőhiányban szenvedő ágazatnak. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a turizmusfejlesztési hozzájárulás is terheli a szektort.

A társaságok adójáról szólva pozitívumként említette, hogy a fejlesztési adókedvezménynél megszűnik a bérköltség- és létszámfeltétel.

Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról bírálólag azt mondta: nemrég emelték meg az összeghatárt a sportolók számára, most pedig a nemzetközi
velemenyezd, 2019. június 18. kedd, 13:01
Tour de Hongrie - ASO-megfigyelő: az ország készen áll a jövő évi Giro-rajtra
a kiemelt kategóriás (HC) viadalokhoz képest kevésbé nívós, ugyanakkor a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában 2.1-es kategóriájú viadal mezőnye évről évre egyre erősebb lett. Hangsúlyozta: fontos a fokozatosság, így ha jövőre a mostani négy helyett öt vagy hat prokontinentális csapat vesz részt a magyar körversenyen, majd két év múlva sikerül egy-két World Tour-csapatot idecsábítani, akkor lépésről lépésre lehet bővíteni a versenyre szánt anyagi forrásokat, vagy épp a szükséges minőségű szálláshelyek számát.

"Ha megnézzük a korábbi győztesek névsorát, évről évre jobb kerékpárosokat láthatunk. Néhány éven belül pedig akár topversenyzők is feliratkozhatnak a listára" - mondta Renault, aki szerint számos részlet tökéletesen szervezett volt a Tour de Hongrie-n. Példaként az útvonalbiztosítást, valamint a rajt- és célterületeken precízen kialakított parkolási rendet hozta fel, amely komoly hagyománnyal bíró versenyeken is jóval kaotikusabb szokott lenni.

A még jobb versenyzők és csapatok
velemenyezd, 2019. június 17. hétfő, 18:42
Átadták a megújult badacsonyi Hableány borászati központot
újjáépített központban évente 450 ezer üveg italt palackoznak, ebből 50 ezer a pezsgő. Az épületben borászati üzem, bemutató tér, pezsgőkészítő üzem, vendéglő, valamint az egykori üzemeltető Barabás családot és a tulajdonos Laposa családot bemutató kiállítás kapott helyet. Jelenleg 20 féle bor szerepel a kínálatukban.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szólt arról, hogy a turizmus teljesítménye évek óta töretlenül nő, tavaly 15,5 millió vendég járt a magyarországi szálláshelyeken, az új digitális adatszolgáltatási rendszernek köszönhetően pedig hamarosan pontos és naprakész képet fogunk látni a szektor teljesítményéről. Mint mondta, a céljuk, hogy több minőségi élményt kereső turistát szólítsanak meg, és tovább emeljék az ágazat versenyképességét.



Közölte: a turizmus GDP-hozzájárulását a jelenlegi 11 százalékról 16 százalékra kívánják emelni, e célnak elérését támogatja a digitalizáció mellett ágazati adócsökkentés, a Szép-kártya és a turizmusmarketing erősítése is.
velemenyezd, 2019. június 15. szombat, 23:20
Képek, videók
Szálláshelyek...
simocsi
2018. november 23. péntek, 17:25
Nyíregyházán
orban47
2015. április 29. szerda, 21:25
Új Józsival Nyíregyházán
farkasemese59
2013. december 23. hétfő, 20:38
Törpezíziló Nyiregyházán
anci-ani
2011. augusztus 16. kedd, 14:47
Krúdy Nyíregyházán
reper
2009. szeptember 22. kedd, 17:14
375 694 Nyíregyházán
brummologus
2008. június 30. hétfő, 23:16
Rendelés Nyíregyházán 03
drkondor
2007. február 15. csütörtök, 14:11
Rendelés Nyíregyházán 02
drkondor
2007. február 15. csütörtök, 14:10
Rendelés Nyíregyházán 01
drkondor
2007. február 15. csütörtök, 14:09
Nyíregyházána padon
vobuma
2006. november 18. szombat, 19:13
Kereskedelmi Iskola
agica2004
2014. március 24. hétfő, 17:58
Mauritius ; Kereskedelmi-
farkas1945
2013. november 21. csütörtök, 14:17
orosz kereskedelmi levele
lacipecsenye
2012. november 09. péntek, 11:27
Kereskedelmi Dómok Buhara
pacsakute
2012. január 13. péntek, 20:57
Kereskedelmi-központ,H ong
farkas1945
2011. február 13. vasárnap, 16:05
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.