Belépés
2020. június 02. kedd | 23. hét | 154. nap | 07:36 | Kármen, Anita
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Illegális bevándorlás - Szijjártó: az ENSZ migrációs csomagja Európa elárulása
A paktum el akarja fogadtatni a világgal, hogy "a migráció a legjobb dolog, ami valaha történt az emberiséggel", illetve alapvető emberi jog - mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Ez az illegális migráció legalizálását jeleni, ami újabb biztonsági kockázatot jelent Európa számára, mert szoros az összefüggés a migráció és a terrorfenyegetettség között - tette hozzá.

Egyre több ország ismeri fel, hogy a paktum fenyegetést jelent a számára; Magyarország mellett az Egyesült Államok már a tárgyalási szakaszban bejelentette, hogy nem fogadja el és most Ausztria is kezd kihátrálni a paktumból - közölte.

A miniszter a napokban tett kínai látogatásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy eredményes a kormányzat keleti nyitás politikája, a legfőbb célok teljesülni látszanak. A leggyorsabban fejlődő ázsiai országok, ha európai beruházásokat terveznek, egyre inkább Magyarországban gondolkodnak. A másik cél pedig az volt, hogy Közép-Európából, arányait tekintve Magyarország exportálja a legtöbb árut Kínába. Az elmúlt évben már megközelítette a 2,8 milliárd dollárt a Kínába irányuló magyar export, most pedig öt újabb, tejtermék, bor, és kerámiaáru kiviteléről, valamint napelemerőmű és szennyvíztisztító közös építéséről szóló szerződést írtak alá kínai partnerekkel - ismertette.

Szijjártó Péter a Kossuth Rádió, Jó reggelt Magyarország című műsorában beszámolt arról, hogy osztrák partnereivel áttekintették a magyar-osztrák közúti határátkelők használatának kérdését. Az erről szóló magyar-osztrák államközi szerződésben 55 határátkelő pont szerepel, amelyek közül 48 esetében "jöhet szóba" a gépkocsiforgalom. Ugyanakkor a 48 közül magyar oldalról valójában csupán 39 közelíthető meg autóval, a 39-ből pedig csak 3 aszfaltozott és 7 földút lezárása merült fel.

Magyarországon a helyi közösségeknek az az érdekük, hogy ezeken az utakon a jövőben is lehessen autóval közlekedni, de az osztrák gazdák is használják ezeket. A jövő héten ezért Kismartonban összeül egy osztrák-magyar munkacsoport a probléma megoldása érdekében - mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2018. november 08. csütörtök, 09:10
Címkék: Egyesült Államok, Szijjártó Péter, Kossuth Rádió, legjobb dolog, illegális migráció, paktum fenyegetést,
Kommentek
Illegális bevándorlás - Letartóztatták az M1-es autópályán elfogott embercsempészt
Azt írták: a Komárom-Esztergom megyei járőrök a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság információi alapján péntek délelőtt az M1-es autópályán ellenőriztek egy szerb rendszámú személygépkocsit. A járműben a szerb sofőrön kívül hatan utaztak, akik szír állampolgárnak vallották magukat.

A rendőrök az utasokat meghallgatásuk után a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz, a 29 éves sofőrt pedig embercsempészés gyanúja miatt hallgatták ki.

A szerb férfit őrizetbe vették, az ügyészség indítványára pedig az illetékes bíróság vasárnap elrendelte a letartóztatását - tették hozzá.
velemenyezd, 2020. május 31. vasárnap, 20:27
Illegális bevándorlás - Bakondi: a nemzeti érdek az első
Bakondi György hozzátette: az emberek a választásokon, a nemzeti konzultációkon világosan elmondták az akaratukat, nem szeretnék ha ellenőrzés nélkül tisztázatlan identitású, tisztázatlan céllal tömegben, illegálisan érkeznének a migránsok az országba.

Ezzel szemben számos liberális csoportosulás törekvése az, hogy a magyarok hagyják abba a határok őrizetét, engedjék be az érkezőket.

A belbiztonsági főtanácsadó elmondta, arra számítanak, hogy ez a támadás folytatódni fog. A luxemburgi bíróság döntését tiszteletben tartják, de tiszteletben tartják a nemzeti egységet, a nemzet által kinyilvánított akaratot is, ezért döntöttek úgy, hogy a határokon ne legyen lehetőség benyújtani a menekültkérelmet, csak a külképviseleteken - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy vannak valódi menekültek, akik szíriai harcok elől menekülnek például Törökországba. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ott őket nem üldözi senki, ezért a továbbindulásuk sem indokolt. A Magyarországra érkezők is, legalább 3-4
velemenyezd, 2020. május 29. péntek, 21:52
Illegális bevándorlás - Migrációkutató: valószínűleg a tranzitzónák bezárásával sem szűnnek meg a kritikák
Az intézet a dokumentumban a kormány tranzitzónák megszüntetéséről szóló múlt heti bejelentésének lehetséges jogi következményeit tekinti át.

Emlékeztettek, az Európai Unió Bírósága május 14-én kihirdetett ítéletében őrizetnek minősítette a tranzitzónában történő tartózkodást.

A tranzitzónák azonnali bezárása után - az eddig napvilágot látott magyar jogszabályjavaslatok értelmében - a jövőben csak Magyarország külföldi nagykövetségein lehetne benyújtani a menekültügyi eljárás Magyarországon történő lefolytatása iránti kérelmet - jelezték.

A Migrációkutató Intézet szerint a most születő új magyar jogi szabályozásról rendelkezésre álló információk, a nemzetközi és uniós bírósági gyakorlat, valamint a civil jogvédő szervezetek eddigi tevékenysége alapján a jövőben is jogi és politikai természetű viták valószínűsíthetők Magyarország és Brüsszel/Luxembourg között. Az elemzésben azt is elképzelhetőnek nevezik, hogy a kritikák egy része a déli határkerítést is érinteni
velemenyezd, 2020. május 29. péntek, 16:11
Illegális bevándorlás - Embercsempészt vettek őrizetbe és bevándorlókat fogtak el a rendőrök Baranyában
A közlemény szerint a mohácsi rendőrök a horvát határ közelében lévő Kölked mellett szerdán délután fogtak el nyolc - szír és iraki állampolgárságú - illegális bevándorlót és az autó ukrán sofőrjét, amikor egy francia rendszámú autót ellenőriztek.

A bevándorlók nem rendelkeztek okmányokkal, személyazonosságukat, magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni. A sofőrt előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol embercsempészés elkövetése miatt indítottak ellene büntetőeljárást, az autót lefoglalták.

A rendőrségi közleményben kitértek arra, hogy ugyancsak szerdán az esti órákban hat - magát szírnek valló - illegális bevándorlót tartóztattak fel a rendőrök szintén Kölked térségében.
velemenyezd, 2020. május 28. csütörtök, 08:51
Koronavírus/Illegális bevándorlás - Bakondi: jelentősen megnőtt a magyar határon bejutni próbálkozó migránsok s
Bakondi György emlékeztetett: a járványveszély miatt bevezetett korlátozó intézkedések előtt a török-görög határon komoly konfliktushelyzet alakult ki, sok ezer migráns részvételével.

A török migrációs politikában nincs változás, így a járványveszély lecsengését követően folytatódik a török határok megnyitásával a nyomásgyakorlás az Európai Unióra - tette hozzá.

A belbiztonsági főtanácsadó ismertetése szerint a balkáni útvonalon mintegy 130 ezer migráns tartózkodik, ők korábban, a járványveszély miatt lezárt határok következtében "akadtak fenn" a térség országaiban. A török-görög zöldhatáron a járvány miatti intézkedések ugyan korlátozták az érkezőket, de a görög szigetekre folyamatosan érkeztek migránsok.

Bakondi György közölte: az intézkedések feloldása miatt egyre több migráns tesz kísérletet arra, hogy bejusson az unióba.
velemenyezd, 2020. május 27. szerda, 21:33
Illegális bevándorlás - Embercsempész-hálózatot számoltak fel a Nyugat-Balkánon
A boszniai hatóságok beszámolója szerint az embercsempészek 45 migránst akartak az Európai Unió területére csempészni, amikor lefülelték őket.

A rendőrségi akció keretében mobiltelefonokat, számítógépeket és más, bűncselekmények elkövetésére alkalmas eszközöket foglaltak le. Az elfogottakat migránsok szállításával, rejtegetésével és csempészetével gyanúsítják. A feltételezések szerint az elfogottak Törökországból Bosznia-Hercegovinán, majd Horvátországon át Olaszországba akarták szállítani az illegális bevándorlókat.

Az úgynevezett nyugat-balkáni migránsútvonalat ugyan 2016-ban lezárták, de az illegális bevándorlók a Közel-Keletről és Afrikából továbbra is igyekeznek Törökországon, Görögországon, Észak-Macedónián, Szerbián és Bosznia-Hercegovinán keresztül az Európai Unió országaiba jutni. A nehéz útvonal miatt gyakran embercsempészek segítségét veszik igénybe, akik átlagosan fejenként ezer eurót kérnek szolgáltatásaikért.
velemenyezd, 2020. május 27. szerda, 17:53
Illegális bevándorlás - Személyautóban tíz szír migránst szállító embercsempészt ítéltek el Tatabányán
Horváth Sándor helyettes sajtószóvivő tájékoztatása szerint az elkövető autóját március 26-án éjjel állították meg. Az illegális menekültek a kocsiban egymás ölében ültek, a csomagtartóból három ember került elő.

A vizsgálat adatai szerint a férfi a migránsokat a román-magyar határ közelében, Magyarország területén vette fel gépkocsijába, hogy őket Ausztriába vigye.

A Tatabányai Járásbíróság az elkövetőt az ügyészség indítványa alapján 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte. Ennek letöltése után kitoloncolják és három évig nem léphet Magyarország területére.
velemenyezd, 2020. május 27. szerda, 16:23
Illegális bevándorlás - Szlovénia nem tudja befogadni a Földközi-tengerről kimentett migránsokat
Camilleri ismertette szlovén kollégájával a máltai helyzetet, majd arra sürgette Ljubljanát, hogy segítsen a tengeren felvett migránsok közvetlen áthelyezésében.

Hojs elmondta: Szlovénia jelenleg senkit nem tud befogadni, mert a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások megszűnésével valószínűleg folytatódni fog az illegális határsértések számának növekedése.

A tárcavezető rámutatott, hogy Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában most is nagyszámú migráns tartózkodik, majd hozzátette: a schengeni külső határokon - a szlovén-horvát határon - az elkövetkező hónapokban ismét nőhet a migrációs nyomás.

Hojs meggyőződésének adott hangot, hogy az Európai Bizottság hamarosan megoldást fog kínálni az ilyen helyzetekre az új migrációs és menekültügyi paktum keretében.

Szlovéniában az év első négy hónapjában 2394 határsértőt tartóztattak fel a hatóságok, ami 25 százalékkal kevesebb az előző év ugyanezen időszakához képest.

Idén április végéig 823-an folyamodtak menekültstátuszért, ami
velemenyezd, 2020. május 27. szerda, 12:52
Képek, videók
O.V. -bevándorlás.jpg
agica2004
2015. január 25. vasárnap, 14:48
bevándorlási csarnok
mecsery
2010. május 11. kedd, 16:26
régi bevándorlási központ
mecsery
2010. május 11. kedd, 16:25
egyesult_allamok_san_f ran
borigit
2016. június 21. kedd, 11:40
Egyesült Államok - Oklaho
margoboszi
2014. május 01. csütörtök, 19:52
Egyesült Államok - Oklaho
cipello
2014. április 13. vasárnap, 10:47
Amerikai Egyesült Államok
mohini
2011. május 08. vasárnap, 07:46
Florida, Egyesült Államok
evamama0108
2010. november 10. szerda, 13:22
szijjarto-peter.jpg
agica2004
2015. július 07. kedd, 17:07
Szijjártó Péter.jpg
agica2004
2011. július 05. kedd, 14:29
Orbán -Kossuth rádió.jpg
agica2004
2012. március 03. szombat, 18:31
az egyik legjobb dolog.jp
sz719eszter
2018. június 01. péntek, 08:19
A második legjobb dolog.j
nemarika
2008. június 03. kedd, 14:45
a legjobb dolog, amit meg
anita38
2008. május 21. szerda, 12:21
Szeretni a legjobb dolog.
puszikett
2007. december 04. kedd, 09:42
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.