Belépés
2020. július 06. hétfő | 28. hét | 188. nap | 01:56 | Csaba
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
3 Az őszödi beszéd üzenete a mának, "annyival vagyunk túl"
AZ ŐSZÖDI BESZÉD üzenete a mának

3. KIEMELÉS a beszédből:

,,Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi."

https://www.youtube.com/watch?v=DqaaLNw2e2Q

Ki kellett tartaniuk, mert annyira rettegtek és rettegnek egy jogos ELSZÁMOLTATÁSTÓL, hogy az általuk proletarizált ÚJ ,,MUNKÁSOSZTÁLY" elárulására is képesek voltak.

Bizonyíték, hogy: az ,,ország lehetőségeinek" elveszítése után már csak a külföldi érdekeltségű felvásárlókra számíthattak MAGYARORSZÁG TELJES IARÁT ÉS MEZŐGAZDASÁGÁNAK KIÁRUSÍTÁSÁVAL.

Gátlástalanul megrendezték - RENDSZERVÁLTOZÁSNAK hazudva - a II. "Trianont"!
Mert, bizony,
- a szocialistának hazudott ÁLLAM becsődöltetése,
- a munkás-parasztságra épített rendszer fölszámolása az ezekben a gyárakban dolgozó munkások utcára kerülésével, akik nem rendelkeztek sem anyagi- sem ismereti, sem kapcsolati tőkével az újrakezdéshez;
- az 1945 utáni államosított gyárak és üzemek (az oly világhírű cégek, mint IKARUS, Ganz MÁVAG, Országos Gumiipari Vállalat Taurus Gumigyára, Hajdúsági iparművek Lehel Hűtőgépgyára, Május 1. Ruhagyár, Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár (The Woolmark Company), Habselyem Kötöttárugyár...Tungsram (1909) Egyesült Izzólámpa és Villamossági Művek, DCM: vagyis Dunai Cementművek, Magyar Gépipar és kohászat (1947) Csepel Művek...Kőfaragó- és Épület-szobrászipari Vállalat, a Herendi- és a Hollóházi Porcelángyártó Vállalat...stb)
1988-tól történő kiárusítása a maradék kis ország határain belül megmaradt magyarságot, a MUNKÁS-PARASZTSÁGHOZ tartozó rétegét érintette végzetesen!

MIÉRT NEM FÁJT SENKINEK A SZÍVE AZ 1989-RE MUNKÁSSÁ LEFOKOZOTT EMBEREKÉRT? Azért, mert 1945 után a Horthy rendszer középosztályát erőszakkal proletarizálták un. HELYCSERÉS TÁMADÁSSAL. Pontosabban fogalmazva: rajtuk valósult meg a PROLETÁRDIKTATÚRA!
Ezt, az új MUNKÁS-PARASZT státuszba került, tönkretett népcsoportot (,,osztályt", amelyik nevében hazudták a hatalmi képviseletet) szemrebbenés nélkül feláldozták az un. rendszerváltoztatásban!

Számonkérés helyett PAKTUMOT kötöttek egymással.
https://www.facebook.com/mariailona.bona/posts/1637212192981437

Lehet érezni ennek a rettenetes PAKTUMNAK a kegyetlenségét? Igen, lehet!
ENNÉL KEGYETLENEBB ,,BÉKEKÖTÉS" CSAK TRIANONBAN VOLT!
Azt azonban idegen hatalmak erőltették Magyarországra.
Ezt a mostanit, viszont a saját, kalmár-lelkű, kufár vezetői!

A PRIVATIZÁCIÓVAL UTCÁRA KERÜLT MUNKÁSSÁGGAL ELLENTÉTBEN - a KOMMUNISTA VEZETŐKBŐL LETTEK A LEGVADABB KAPITALISTÁK!
Itt olvashatunk GYURCSÁNY FERENC CÉGEIRŐL- MILLIÁRDOS VAGYONÁRÓL:
https://www.facebook.com/mariailona.bona/posts/2130390503663601

Az 1990 előtti politikai vezetők 1990 után felhasználva INFORMÁCIÓS tőkéjüket anyagiakra váltva kiprivatizálhatták az állami vállalatokat magánvagyonaikat gyarapítandó. Nem véletlen, hogy egy volt ,,SZOCIALISTA" ipari miniszter lett 1994 után az ország leggazdagabb képviselője, KAPOLYI LÁSZLÓ személyében.
http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=828037&aid=257851

A fentiek miatt semmiféle baloldaliságnak nem lett volna létjogosultsága 1990-et követően! Ennek ellenére, mindezen történelmi tények ELHALLGATÁSÁVAL kampányolva VISSZASZAVAZTÁK ŐKET 1994-ben ismét - és ismét - a HATALOMBA!
30 év távlatából nyilvánvaló, hogy inkább feláldozták az egész magyar ipart, a mezőgazdaságot és az ebből élő - AKKORI VÉTLEN MUNKÁS-PARASZTSÁGOT.
MOST, PEDIG MÉG A TÉRKÉPRŐL IS ELTÖRÖLNÉK MAGYARORSZÁGOT!
*
(Folyt. köv.)
*
Bóna Mária Ilona
*
furaila, 2020. május 28. csütörtök, 01:07
Címkék: Magyar Szocialista Párt, Ganz MÁVAG, Országos Gumiipari Vállalat Taurus Gumigyára, Lehel Hűtőgépgyára, Magyar Gyapjúfonó, Woolmark Company,
Kommentek
Hatalmas vagyon felett rendelkeznek a vörösbárók
,,50 leggazdagabb magyar" című kiadványában. Korábban társa volt (Nyíri Viktorral együtt) Kákosy Csaba SZDSZ-közeli, volt gazdasági miniszternek egykori társaságában, az Omega 99 Ingatlanforgalmazó Kft.-ben.


Leisztinger Tamás

A szocialistaközeli vállalkozót 86 milliárdra becsült vagyonával a 14. helyre rangsorolták az idei ,,100 leggazdagabb magyar" című kiadványban. A baloldali kormányok idején alaposan beavatkozott a politikába: sokan őt sejtették Hagyó Miklós felbukkanása, valamint egyes gyanús BKV-s ügyletek mögött. Tüttő Kata, Karácsony Gergely egyik helyettese sokáig az élettársa volt. Jelenleg egyik cégével, a Proton Trade Zrt.-vel tulajdonolja a radikális baloldali napilapot, a Népszavát. A Gyurcsány-korszak egyik
menusgabor, 2020. július 04. szombat, 22:00
Krónika 3. rész (azonnali kérdések)
Jobbik: a miniszterelnöknek "Soros-fóbiája" van



Jakab Péter (Jobbik) szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek "Soros-fóbiája" van, évek óta azt hallani ugyanis a kormánytól, hogy Sorosnak veszélyes tervei vannak.

"Nem érzi úgy, hogy ez végtelenül ciki?" - kérdezte a kormányfőt. Azt is mondta a Jobbik frakcióvezetője: pártja megérkezett középre, "a Jobbik ma pontosan ott van, ahol egy magyar néppártnak lennie kell" ahhoz, hogy minden egyes tisztességes magyart képviselni tudjon.

Ezzel szemben szerinte Orbán Viktor "a liberális internacionálé alelnökéből keleti diktátorok Nyugat-ellenes barátja" lett, "egyik szélsőségből a másikba".

"Felejtse el a fóbiáit, mert így nem tudjuk megállapítani, hogy a magyarokat nézi hülyének vagy ön az" - fogalmazott Jakab Péter, arra szólítva fel a miniszterelnököt, hogy ne "Sorosról konzultálgasson, hanem kormányozzon végre".

A reagálás előtt Kövér László házelnök figyelmeztette a Jobbik politikusát, hogy vannak határok, amelyeket nem
velemenyezd, 2020. június 29. hétfő, 15:12
Szerbiai választások - Néhány helyen meg kell ismételni a szavazást, nem közöl végleges eredményeket a választá
végleges eredmények, mert néhány helyen meg kell ismételni a szavazást. Emellett közölték azokat az előzetes eredményeket is, amelyek 85,32 százalékos feldolgozottság mellett születtek. Az előzőekhez képest nem sok változás történt.

A legfrissebb eredmények alapján a választásokat fölényesen megnyerő jobbközép Szerb Haladó Pártnak (SNS) 190 képviselője lesz a 250 tagú belgrádi parlamentben. Ez 23-mal több, mint amennyi a kétharmados többséghez szükséges.

A második helyen a balközép Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 32 mandátummal. Az országgyűlésben rajtuk kívül egyetlen szerb szereplő jutott be, Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó Győzelem Szerbiának elnevezésű listája 11 mandátumot szerzett.

A képviselőházba emellett négy nemzeti kisebbségi lista jutott be. Az albán kisebbségnek 3, két bosnyák kisebbségi pártnak pedig szintén 2, illetve 3 politikusa ülhet be a parlamenti padsorokba. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség a legfrissebb
velemenyezd, 2020. június 25. csütörtök, 16:12
A baloldal álhíreket gyárt a járvány elleni védekezésről
nélkülöztek. A legfrissebb az MSZP videóhamisítási botránya: egy magát mentősnek kiadó nővel mondatták el azt a hazugságot, hogy 10, kórházból hazaküldött betegből kilenc meghalt. Az álhírek többsége egészségügyi kérdésekről szólt, de azzal is próbáltak riogatni, hogy a kormányzat a veszélyhelyzetre hivatkozva diktatúrát vezet be. Természetesen mindegyik állításról kiderült, hogy hazugság.

A 2013-as bajai álvideóhoz hasonló hírhamisítási botrányt okozott az MSZP. Mint ismert, vasárnap délután a szocialista párt egy drámai hangú kisfilmet tett közzé a közösségi oldalán, amelyben Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke a magát mentőtisztnek kiadó Németh Athinával beszélgetett a magyar egészségügy helyzetéről. Hihetetlen dolgokat állított (hazudott): például azt, hogy tíz hazaküldött betegből kilenc meghalt.

Miután a teljes baloldali propagandahálózat átvette a hírt, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) közleményben jelezte, hogy a nőt egyetlen megkérdezett mentős sem
menusgabor, 2020. június 22. hétfő, 22:14
Krónika 2. rész (költségvetés)
MSZP: a büdzsé rendkívül nehéz helyzetbe hozza az önkormányzatokat



Tóth Csaba (MSZP) szerint a jövő évi költségvetés rendkívül nehéz helyzetbe hozza az önkormányzatokat, holott még a feladatuk is nő. Azt nevezte a büdzsé egyik legsúlyosabb hibájának, hogy nem számol az önkormányzatok kötelezettségeinek felfutásával.

Közölte: míg 2010-ben a GDP 11,6 százalékával gazdálkodhattak az önkormányzatok, 2019-ben már csak 6,9 százalékkal, jövőre pedig a javaslat szerint csupán 5,9 százalékkal.

Mindeközben a többi között az emelkedő közfoglalkoztatás feltételeinek biztosítása is többletteher számukra, de az idénről átütemezett feladatok is jövőre jelentenek majd kiadásokat.

Elmondta: a szolidaritási hozzájárulási adó emelkedése és a gépjárműadó önkormányzati részének elvétele is rontja a helyzetüket, miközben az adóbeszedés önkormányzati feladat marad. A kormány időt sem adott a helyhatóságoknak arra, hogy felkészüljön erre az elvonásra.

Tóth Csaba szerint mindezek miatt
velemenyezd, 2020. június 11. csütörtök, 11:11
Húsz lista indul a szerbiai parlamenti választásokon
A fogadóirodák szorzói hasonlóak, ami azt jelenti, hogy nem számítanak nagy meglepetésekre a jövő vasárnap. Biztos befutónak tűnik a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS), így a parlamentbe jutására csupán egyes a szorzó, arra viszont már 1,8-as, hogy a szavazatok 61 százalékánál többet szerez-e.

A fogadóirodák előrejelzései szerint mindössze öt lista jut be a szerb parlamentbe. Az SNS mellett a szintén kormányzó Szerbiai Szocialista Párt (SPS) koalíciós listájának, valamint három ellenzéki listának, a Szabad Polgárok Mozgalmának (PSG), a Szerbiai Radikális Pártnak (SRS) és az Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó nevével fémjelzett listának van esélye a bekerülésre. A fogadóirodák nem hozzák, de a kisebbségi pártok közül - egyetlen magyar indulóként - a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is biztos befutónak számít, a kérdés csak az, hány képviselői helyet tud megszerezni.

A fogadóirodáknál megbízhatóbb, de nagyon hasonló adatokat közöltek a különböző közvélemény-kutató
velemenyezd, 2020. június 09. kedd, 09:51
Krónika 10. rész (a nemzeti önazonosság védelméről)
MSZP: a magyar és az európai identitás együtt gazdagítja az országot



Hiller István (MSZP) - biztosítva a jelenlévőket, hogy pártja megszavazza a nyilatkozatot -, azt kérte: annak elfogadása ne végpont, hanem kiindulópont legyen.

Sorolta azokat a képviselőket, akiknek a neve is mutatja, hogy más nemzethez tartozó felmenőkkel rendelkeznek. Többek között Brenner Koloman jobbikos, Sebián-Petrovszki László DK-s, Schmuck Erzsébet LMP-s, Korózs Lajos szocialista, Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Harrach Péter kereszténydemokrata, valamint Kubatov Gábor fideszes politikusokat említette.

"Mi így, együtt, ezekkel a nevekkel és felmenőkkel vagyunk büszke magyarok és a magyar Országgyűlés képviselői" - hangsúlyozta.

Szerinte a nyilatkozat tragikus vége lenne, ha azt gondolnák, hogy az a múltról szól. A megemlékezéssel nem tudható le minden, ami lényeges és fontos.

A megoldásnak csak egy része az, amit a nyilatkozat tartalmaz - folytatta -, a szomszédos nemzetek országgyűléseihez,
velemenyezd, 2020. június 08. hétfő, 19:43
A trianoni békediktátum üzenete a mának
TRIANON ÜZENETE A MÁNAK
Vissza kell utasítani a - "KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉG"- elve alapján - a TRIANONBAN hozott "BÉKE"-DIKTÁTUMOT!!!
http://xfree.hu/kep_show.tvn?kid=1022833&aid=278217

A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM ÜZENETE A MÁNAK:
Történelmi tény, hogy a szocialistának sulykolt államot valójában a saját magyar vezetői vitték csődbe, ami törvényszerűen következett be. De nem (csak) azért, mert ,,nemzetközileg előkészítették", hanem azért, mert az a hatalmas FÜGGETLENÍTETT párt- kisz- és szakszervezeti apparátus nem csak
- a vállalatok élén, hanem
- a járási-
- megyei-
- városi-
- fővárosi (minden kerületében lévő: össz. 22 kerületi)
- települési
szervezetei, irodaházai: infrastrukturáli s- fenntartási költségeivel; irodistái- és saját kiemelt bérezésükkel, reprezentációs költségeikkel és-a -többi...
FELEMÉSZTETTE, FELÉLTE a dolgozó nép által megtermelt nyereséget, bevételt...
Ez volt a valódi OK!
furaila, 2020. június 07. vasárnap, 01:05
Képek, videók
Szocialisták 01.jpg
chillik
2017. április 19. szerda, 07:44
Szocialisták 02.jpg
chillik
2017. április 19. szerda, 07:44
Szocialisták 03.jpg
chillik
2017. április 19. szerda, 07:43
Szocialisták 04.jpg
chillik
2017. április 19. szerda, 07:43
szocialista brigád jelvén
jpiros
2012. március 11. vasárnap, 18:22
szocialisták- nuku.jpg
agica2004
2012. február 13. hétfő, 16:59
szocialista menü.jpg
agica2004
2011. április 19. kedd, 14:21
szocialista Varsó
mecsery
2010. február 27. szombat, 23:05
A szocialista éra üdvözlő
caris11935
2009. április 12. vasárnap, 13:27
Édes Varázs Szocialista B
tothgergo
2006. november 14. kedd, 14:53
Ganz-MÁVAG
sanci81
2015. április 01. szerda, 16:27
hruscsov a GANZ-MÁVAG-ban
lacipecsenye
2013. november 21. csütörtök, 21:38
Szeged-Gumigyár.jpg
agica2004
2014. március 12. szerda, 15:28
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.