Belépés
2019. augusztus 19. hétfő | 34. hét | 231. nap | 16:13 | Huba
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Guller Zoltán: rekordévet zárt a turizmus tavaly
A turizmus tavalyi teljesítményét értékelve kiemelte: a vendégek száma 650 ezerrel, a vendégéjszakák száma pedig egymillióval emelkedett tavaly 2017-hez képest, és csaknem elérte a 31 milliót.

A belföldi turizmus növekedése még ennél is dinamikusabban alakult: majdnem 6,5 millió magyar utazott belföldön, ami több mint 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - ismertette.

A vezérigazgató fontosnak nevezte, hogy az ágazat bevételei jelentősebb mértékben emelkedtek, mint a turisták száma: 2018-ban több mint 8 százalékkal nőtt a magyarországi szállodák szállásdíjbevétele, az összes bevétele pedig több mint 9 százalékkal.

Kifejtette: tekintetve véve, hogy a turizmus-vendéglátás adja a bruttó hazai termék (GDP) több mint 10 százalékát, akkor egy közel 10 százalékos éves növekedés azt jelenti, hogy a magyar turizmus-vendéglátás 2018-ban a GDP-növekedésből legalább 1 százalékot tudhat magáénak. A magyar turizmus növekedése az amúgy is kimagaslóan növekvő GDP-emelkedését kétszeresen meghaladja már sokadik éve - mutatott rá.

Elmondta, hogy SZÉP-kártyával tavaly 109 milliárd forintot költöttek el a kártyatulajdonosok, a szálláshelyeken a költések értéke meghaladta a 20 milliárd forintot, a forgalom idén jelentősen nőhet az adójogszabályok változásával.

A legfontosabb 10 küldő országból hét esetében töretlen volt a bővülés, a legjelentősebbek közül kiemelte az Egyesült Államokat, Romániát, Csehországot. Az ázsiai piac bővülése is töretlen, ahol kiemelkedik kétszámjegyű növekedéssel Kína teljesítménye - sorolta.

Rámutatott arra: ahhoz, hogy Magyarország Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyen 2030-ig, Csehországot meg kell előzni, és Ausztria teljesítményét megközelíteni. Csehországban 4,7 százalékkal volt több külföldi vendég 2018-ban, míg Magyarországon több mint 5 százalékkal nőtt ez a szám. Tavaly Magyarország és Budapest adatai több mutató esetében felülmúlták Csehországét és Prágáét - mondta. Ausztriában 4,6 százalékkal nőtt a külföldi vendégek száma, bizonyos számokban Ausztriát is meghaladta a magyar növekedés.

Guller Zoltán kiemelte, hogy 2010 óta folyamatos növekedést mutatott az ágazat, a vendégek száma több mint 67 százalékkal, a szállásdíj-bevételek 132 százalékkal, a szálláshelyek összes bevétele több mint duplájára emelkedett az elmúlt 8 évben.

Budapest népszerűbb, mint valaha, Európa legjobb úti célja lett egy internetes szavazáson - mondta, hozzátéve: idén több mint ezer turisztikai fejlesztés indul annak érdekében, hogy Magyarország Közép-Európa vezető úti célja legyen 2030-ra.

Guller Zoltán szerint július elsejétől jelentős lépést tesz az ágazat a digitalizáció felé, amikor valamennyi magyarországi szállodát, december 31-től pedig valamennyi szálláshelyet online az MTÜ-höz kapcsolnak. Létrejön a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK). Jövőre az ágazat teljesítményéről nem februárban, hanem már január 2-án lesznek pontos adatok arról is, hogy hány vendég volt melyik országból a 3200 kereskedelmi- és a 32 ezer nem kereskedelmi szálláshelyen - mondta a vezérigazgató.

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. február 12. kedd, 14:31
Címkék: Guller Zoltán, Egyesült Államokat, Magyarország Közép-Európa, Tavaly Magyarország, Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ, turizmus tavaly,
Kommentek
Guller: a kormány napirendre veszi a szállásáfa-csökkentést az új adatszolgáltatás sikeres bevezetése esetén
Guller Zoltán emlékeztetett: július elsejétől indul az NTAK, azaz az országban megforduló turisták statisztikai adatait kezelő új, digitális adatszolgáltatási rendszer. A rendszer fokozatosan lesz bevezetve, elsőként júliustól valamennyi szállodának csatlakoznia kell, örömét fejezte ki, hogy a bevezetésben a kormány partnere a szállodaszövetség. (Ez több mint ezer szállodát érint Magyarországon az MTÜ adatai szerint.)

Az NTAK sikeres bevezetése, az ebből származó költségvetési bevételek növekedése feltétele az áfacsökkentésnek - mondta Guller Zoltán.

Az idei évről kifejtette: a befizetett turisztikai hozzájárulás januárban 110 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, ami optimizmusra ad okot.

Hozzátette, hogy az OTP és a K&H jelzései alapján a SZÉP-kártya feltöltések 60 százalékkal emelkedtek az első két hónapban az előző évhez képest. "Ha minden így marad, akkor a tavalyi 120 milliárd forintos SZÉP-kártya forgalom idén 195-200 milliárd forintra fog nőni" - fogalmazott. A
velemenyezd, 2019. március 20. szerda, 15:22
Folytatódik a strandfejlesztési program
Guller Zoltán kiemelte: az MTÜ célja, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon.

A vezérigazgató elmondta, hogy mára a belföldi turizmus lett a magyar turizmus motorja, ezért indult el két évvel ezelőtt a strandfejlesztési program. Az első ütemben tavaly mintegy 2 milliárd forintos támogatást kapott több mint 30 balatoni település fizetős strandja.

Az idén 5 milliárd forint keretösszeggel indul el a strandfejlesztés második üteme, amelyben a szabadstrandok infrastruktúrafejlesztésére, a partszakaszok rendbetételére, vízi attrakciók létrehozására fordíthatók az összegek.

A kormány által az önkormányzatoknak biztosított támogatással a Balatonnál valamennyi szabadstrandon további fejlesztések valósulhatnak meg, a Dunakanyarban pedig Komárom, Esztergom, Visegrád, Zebegény, Kisoroszi, Verőce és Szentedre Duna-parti strandjai újulhatnak meg, míg a Tisza-tónál Abádszalók, Kisköre, Tiszanána, Sarud, Poroszló, Tiszabábolna és Tiszafüred tóparti strandjai.

Guller Zoltán közölte,
velemenyezd, 2019. február 14. csütörtök, 17:12
Kovács Ágnes kapta idén a Budapest kulturális és turisztikai nagykövete díjat
- kiváló sportoló: olimpiai bajnok, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok, világkupa-győztes, örökös magyar bajnok úszó. Többször megválasztották Európa legjobb úszójának, a világ legjobb sportolói között tartják számon a mai napig.

Olyan embernek adták át a díjat - fűzték hozzá -, aki nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményével és elismertségével méltó módon képviseli a fővárost és személyével hozzájárul Budapest imázsának építéséhez. Közölték továbbá: az eseményen köszöntőt mondott Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Alexandra beszámolt arról, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa. Kiemelte: az egész évnek "markáns sporttematikája" lesz az eddigi eredmények, fejlesztések hangsúlyozásával, továbbá azzal, hogy a nagy népszerűségnek örvendő, már meglévő sportprogramok mellé speciálisan az évadhoz kapcsolódó új, ingyenes események várnak mindenkit.

A Budapest kulturális és turisztikai nagykövete elismerést a
velemenyezd, 2019. február 02. szombat, 21:50
Guller Zoltán: Magyarország jobban teljesít, és ez a turizmus teljesítményén is látszik
A KSH szerdai közlése szerint tavaly novemberben a vendégéjszakák száma 3,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Guller Zoltán beszámolt arról, hogy 2018 első 11 hónapjában a hazai szálláshelyek árbevétele közel 10 százalékkal nőtt.

Guller Zoltán kiemelte, novemberben a turizmus legfontosabb mutatószámait tekintve Magyarország megelőzte Ausztriát és Csehországot. Örvendetes ténynek nevezte, hogy tavaly novemberben a magas költési potenciállal rendelkező országokból (Amerikai Egyesült Államok, Izrael, Kína, Kanada és Spanyolország) jelentősen nőtt az ide érkező turisták száma az előző év azonos időszakához képest.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója azt mondta, a turizmus az elmúlt években folyamatosan bővült, 2010-hez képest a vendégek száma másfélszeresére nőtt, a szálláshelyek árbevétele pedig megduplázódott. Ez az eredmény többek között annak köszönhető, hogy egyre több külföldi keresi fel a biztonságos és folyamatosan fejlődő Magyarországot, valamint egyre
velemenyezd, 2019. január 16. szerda, 13:51
Guller Zoltán: újabb 40 milliárd forint értékben indulnak turisztikai fejlesztések országszerte
Guller Zoltán közölte: a négy kiemelt térségben 35 program nyert vissza nem térítendő támogatást. A Balatonnál 18 program valósulhat meg közel 22 milliárd forintból, Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és a Tisza-tó térségében 4 program indul több mint 6 milliárd forint értékben, Tokaj, a Felső-Tisza és a Nyírség területén 8 program kezdődik 13 milliárd forint értékben, Sopronban és a Fertő-tónál pedig 4 program kapott támogatást 2 milliárd forint értékben - mondta.

Hozzátette: a 2020 harmadik negyedévére elkészülő fejlesztésektől azt várják, hogy egymillióval növelik a négy térség turisztikai forgalmát. Emellett cél volt, hogy az akadálymentes és családbarát módon megvalósuló beruházások csökkentsék a szezonalitást és növeljék a térségek versenyképességét.

Guller Zoltán kiemelte: a turizmus a nemzetgazdaság tíz százalékát állítja elő, több mint 400 ezer embernek ad munkát. Októberben csak a belföldi turizmus tíz százalékot nőtt, ami azt jelenti, hogy októberben az egy évvel ezelőttinél 53
velemenyezd, 2018. december 19. szerda, 10:11
Turisztikai Ügynökség: októberben kiemelkedően nőtt a belföldi turizmus
a belföldi vendégek által eltöltötteké 9,4 százalékkal haladta meg a tavaly októberit.

Az MTÜ vezérigazgatója hozzátette, a belföldi turizmus növekedése is azt támasztja alá, hogy a magyar gazdaság stabilan jól teljesít.

Magyarországon októberben - a magyar és a külföldi vendégek számát összeadva - 1 millió turista volt, ami az egy évvel korábbi adathoz képest 8 százalékos növekedést mutat. Az év első 10 hónapjában a bel- és külföldi vendégek száma együtt megközelítette a 11 milliót - mondta Guller Zoltán.

Szólt arról is, hogy az Amerikai Egyesült Államokból 30 százalékkal, Kínából 15 százalékkal több turista érkezett, mint tavaly októberben. Az amerikai turisták számának növekedése annak köszönhető, hogy Budapest közvetlen repülőjárattal New York és Chicago mellett már Philadelphiából is elérhető.

Guller Zoltán kiemelte, hogy az év első tíz hónapjában Magyarországon a turizmus jobban teljesített, mint Csehországban és Ausztriában. Január-októberben a tavaly azonos időszakival
velemenyezd, 2018. december 13. csütörtök, 10:41
Advent - Alkotói pályázaton keresik az ország legszebb betlehemeit
A pályázatra olyan hagyományos betlehemek terveit várják, amelyekben az alkotó saját településének, lakókörnyezetének sajátosságait, népszokásait, a hagyományos betlehem elemeit, a tájegységre jellemző tárgyi, építészeti elemeket is megjeleníti - hangsúlyozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a pályázatról tartott budapesti sajtótájékoztatón hétfőn.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója elmondta, hogy a paraszti hagyományban a legjelentősebb ünnepi periódus az adventtől vízkeresztig tartó időszak, amikor arra is jut idő, hogy szép betlehemeket faragjanak, építsenek azok, akik nem csak elképzelni akarják Jézus születését, hanem gyakorlatban, kézzel foghatóan is meg tudják valósítani. "Szép lenne, ha a Kárpát-medence minden településén találkoznának ezzel a néphagyománnyal. Ezt a célt szolgálja a most kiírt pályázat is" - fűzte hozzá.

Guller Zoltán kiemelte: a három legszebb terv megvalósításának kivitelezését és költségeit a szervező vállalja 2019
velemenyezd, 2018. december 03. hétfő, 11:54
Képek, videók
harika k?rm?z? güller.gif
gizellalapu
2009. november 27. péntek, 13:52
hareketli, oynayan güller
gizellalapu
2009. november 27. péntek, 13:52
albota, komplex, turizmus
relisisi
2014. július 22. kedd, 20:27
turizmus
agica2004
2014. április 04. péntek, 17:39
ausztria_turizmus.jpg
janna53
2013. június 08. szombat, 16:05
1.Falusi turizmus...._tyú
anci-ani
2012. augusztus 01. szerda, 14:53
japán turizmus
kasztl11
2007. április 25. szerda, 18:03
vendégek0101.jpg
maroka
2019. január 04. péntek, 12:10
a vendégekkel
orban47
2015. március 16. hétfő, 11:25
Rég várt vendégek
erzsikepuskas
2013. szeptember 22. vasárnap, 12:42
Hívatlan vendégek
janna53
2013. április 24. szerda, 21:19
vendégek1226.jpg
maroka
2012. december 07. péntek, 18:35
a vendégek
orban47
2012. június 21. csütörtök, 11:22
szülinapi vendégek
orban47
2011. október 06. csütörtök, 05:20
vendégek szülinapon
orban47
2011. október 06. csütörtök, 05:20
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.