Belépés
2019. május 25. szombat | 21. hét | 145. nap | 01:58 | Orbán
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
Tour de Hongrie - Siófokról rajtol, Székesfehérváron zárul a viadal
A viadal keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a nyitány után az első szakaszra Velence és Esztergom között kerül sor, majd a Balassagyarmat és Miskolc közötti táv vár a versenyzőkre. Ezt követően két félszakaszt rendeznek: Kazincbarcikáról Tiszafüredre, majd onnan Hajdúszoboszlóra teker a mezőny, mielőtt sor kerül a királyetapra, amely Karcagról indulva a Kékestetőn ér véget. A vasárnapi záró szakaszt Kecskemét és Székesfehérvár között rendezik.

Eisenkrammer Károly, a szervezőbizottság elnöke elmondta, két magyar csapat, a nemzeti válogatott mellett a Pannon Cycling Team lesz ott a Tour de Hongrie 140 fős mezőnyében. Kitért rá, hogy az M4 Sport napi két órában élőben közvetít, valamint minden este egyórás összefoglaló lesz látható az Eurosporton, amely az utolsó két napon élőben adja a versenyt. Hangsúlyozta, a Tour de France-ot rendező Amaury Sport Organisationnel (ASO) és az Eurosporttal kötött hároméves megállapodás értelmében 2021-ig biztosan világszerte követhetik majd a nézők a magyar körversenyt.

"Amikor történelmi időket élünk, néha nem is vesszük észre, hogy azok közepén vagyunk. Most a hazai kerékpársportban korszakváltás közepén vagyunk" - fogalmazott Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Felidézte, 2014-ben alakult meg az egységes Magyar Kerékpáros Szövetség, majd a következő esztendőben újjáindult a magyar körverseny, amely a tavalyi évre már első kategóriás, minden korábbinál erősebb mezőnyt felvonultató viadallá nőtte ki magát.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte: nagyszerű látni, hogy ismét szintet lépett és új dimenzióba került a Tour de Hongrie.

"A legnagyobb körversenyek példáját követve, méltó körülmények között ismertetjük az útvonalat. Ez a mai gála is mutatja, hogy a Tour de Hongrie a helyére került" - szögezte le a Budapest Music Centerben tartott sajtóeseményen, amelyen a viadal történetének hőseit is köszöntötték.

Kifejtette, az először 1925-ben megrendezett magyar körverseny nemcsak Magyarország egyik legnagyobb viadala, hanem Európa-szerte számon tartott kiemelt esemény.

"A Tour de Hongrie nélkül nem csupán a magyar, hanem a nemzetközi versenynaptár is elképzelhetetlen. A saját körversenyünkön keresztül megmutathatjuk Magyarországot Európának, és bemutatkozhatunk a világnak." - fogalmazott.

A versenyzőket méltatva elmondta, példájukon keresztül céltudatosságot, alázatot, rendkívüli fegyelmet, kitartást és küzdőszellemet tanulhatnak a nézők, szurkolók.

A június 11-én kezdődő, 890 kilométeres össztávú Tour de Hongrie-ra már négy prokontinentális csapat jelezte részvételét: a francia Cofidis, az olasz Androni Giocattoli-Sidermec, az izraeli Israel Cycling Academy és az olasz Neri Sottoli-Selle Italia-KTM. A 2.1-es kategóriájú nemzetközi verseny mezőnye június 16-án ér célba.



A 2019-es Tour de Hongrie programja:június 11,: Siófok, 4 km, egyéni időfutamjúnius 12.: Velence-Esztergom, 194 kmjúnius 13.: Balassagyarmat-Miskolc, 201 kmjúnius 14.: Kazincbarcika-Tiszafüred félszakasz 115 km, Tiszafüred-Hajdúszoboszló félszakasz 69 kmjúnius 15.: Karcag-Kékestető, 138 kmjúnius 16.: Kecskemét-Székesfehérvár, 169 km

Forrás: MTI
velemenyezd, 2019. március 12. kedd, 12:37
Címkék: Kazincbarcikáról Tiszafüredre, Eisenkrammer Károly, Pannon Cycling Team, Amaury Sport Organisationnel, Révész Máriusz, Magyar Kerékpáros Szövetség,
Kommentek
Öttusa-vk - Marosi Ádám 13. lett Székesfehérváron
A férfiak döntőjében még két magyar szerepelt: Málits István 25., Demeter Bence 35. lett.

Marosi, aki korábbi kisebb sérülése miatt most kezdte az idényt, a 200 méteres úszásban 2:04.60 perccel a 11. időt érte el. Vívásban jól kezdett, de aztán volt gyengébb szakasza is, így 18 győzelemmel és 17 vereséggel a 14. helyen zárt. Két szám után is ezt a pozíciót foglalta el, a felázott lovas pályán viszont nem hibázott, csak időtúllépésért kapott minimális pontlevonást, ezzel nyolcadik lett, összesítésben pedig egyet előrelépett. A lövészetekkel megszakított 3200 méteres futásban megőrizte helyezését. A kombinált szám előtt a sok eső miatt a futópályára egyes szakaszairól lapáttal kellett letolni a vizet.

"A vívás során bevertem magamba néhány koporsószöget, az ugyanis nem fér bele, hogy zsinórban négy-öt tust kapjak. De hát ez agy kérdése. Visszajelzésnek jó volt a verseny, megmutatta, hogy jó úton járok" - értékelt röviden a londoni olimpia bronzérmese, a 2009-es év egyéni
velemenyezd, 2019. május 04. szombat, 19:41
Öttusa-vk - Alekszejev Tamara győzött Székesfehérváron
Az ezüstérmet a török Ilke Ozyuksel, a bronzot az orosz Anna Burjak harcolta ki.

A csapatban sorozatban háromszor világbajnok Alekszejev 2:19.27 perc alatt úszta le a 200 métert, ezzel 18. volt, a vívása viszont kiemelkedően jól sikerült, így két szám után már az élen állt. A szerdai selejtezőben tőle szokatlanul negatív mérleggel zárt, a döntőben viszont nagyszerűen ment neki a vívás, egyre-másra jöttek a győzelmek: 6-1-gyel kezdett, majd 19 asszó után 14 győzelme és öt veresége volt, a következő 16 párharcából pedig csak egyet veszített el. Élete legjobb eredményét érte el 29 megnyert asszóval.

"A selejtező után kicsit féltem, hogy nem fog menni a vívás. Azt tudtam, hogy nem a technikámmal van gond, fejben kell összeszedni magam. Így sikerült" - értékelt az MTI-nek a 2017-es vk-döntő győztese.

Eredményéhez még két pontot tett hozzá, mivel később a bónuszvívás során is megnyerte asszóját. Ebben a szakaszban a 36. helyezett vív az előtte végzővel, majd a győztes marad a páston, és így
velemenyezd, 2019. május 03. péntek, 19:32
Öttusa-vk - Három hazai versenyző a férfiak döntőjében Székesfehérváron
A 100 részvevővel rendezett csütörtöki selejtezőben - akárcsak egy nappal korábban, a nőkében - három csoportban zajlottak a küzdelmek a kosárlabda-szövetség edzőcsarnokában, a városi uszodában és a Bregyó-közi Atlétikai Centrumban. Mindegyikből az első tíz hely ért automatikusan finálét, a maradék hat helyet pedig a megszerzett pontszámok alapján töltötték fel. Az A-ban először vívtak, azután úsztak, a B-ben és a C-ben pedig fordított volt a sorrend a lövészetekkel kombinált futás előtt.

A döntős szereplést, a legjobb 36 közé jutást a 12 hazai versenyző közül hárman harcolták ki, nyolcadik lett a C csoportban Marosi Ádám és egyformán tizedik az A-ban, illetve a B-ben Demeter Bence és Málits István. Kasza Róbert, aki sérülés miatt gyakorlatilag kihagyta a tavalyi évet, és most tért vissza a vk-sorozatba, a kombinált szám harmadik körében kiállt, mert - amint azt Martinek János szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta - "összeugrott a vádlija".

"Tőle még nem lehetett várni, hogy kiemelkedő
velemenyezd, 2019. május 02. csütörtök, 19:53
A következő évadban is folytatódik az Opera belföldi turnéja
Az évad tematikájához is kapcsolódva újabb három népszerű opera jut el félig szcenírozott formában 22 megyeszékhelyre és megyei jogú városba az Opera vezető művészeinek tolmácsolásában - közölte a dalszínház csütörtökön az MTI-vel.

Verdi egyetlen bibliai témájú darabja, a Nabucco 2019 novemberében és decemberében Veszprémbe, Miskolcra, Nagykanizsára, Szekszárdra, Hódmezővásárhelyre, Győrbe, Kaposvárra és Tatabányára látogat.

A 2020-as húsvéti időszakban az Opera hagyományos Húsvét Mascagnival című programja, amely a Parasztbecsület mellett a szerző Messa di Gloria című feltámadási miséjét tartalmazza, az Erkel színházi előadások mellett Békéscsabán, Szolnokon, Szombathelyen, Salgótarjánban, Debrecenben és Kecskeméten hangzik el.

Az évad végén Bizet Carmenje lesz hallható Szegeden, Egerben, Dunaújvárosban, Sopronban, Zalaegerszegen, Székesfehérváron, Pécsett és Nyíregyházán 2020 júniusában.

A Magyar Állami Operaház és a Filharmónia Magyarország 2018/19-as Operát az Operából!
velemenyezd, 2019. május 02. csütörtök, 11:51
Öttusa-vk - Két magyar a női döntőben Székesfehérváron
A szerdai selejtezőben - melyben 78 öttusázó, köztük 11 magyar indult - három csoportban zajlottak a küzdelmek a kosárlabda-szövetség edzőcsarnokában, a városi uszodában és a Bregyó-közi Atlétikai Centrumban. Mindegyikből az első tíz hely ért automatikusan finálét, a maradék hat helyet pedig a megszerzett pontszámok alapján töltötték fel. Az A-ban először vívtak, azután úsztak, a B-ben és a C-ben pedig fordított volt a sorrend a lövészetekkel kombinált futás előtt.

A döntős szereplést, a legjobb 36 közé jutást a hazaiak közül két versenyző harcolta ki az A csoportból: a tizedik helyen végző, csapatvilágbajnok Alekszejev Tamara automatikusan, míg a 11. helyet megszerző Réti Kamilla pontszám alapján. A másik két csoportból senki sem jutott tovább.

A válogatott alapemberei közül nem indult Földházi Zsófia, aki már korábban jelezte, hogy betegség és sérülés miatt kihagyja a székesfehérvári vk-t, valamint Kovács Sarolta, aki a hétvégén belázasodott és bár időközben javult az állapota, nem akarta
velemenyezd, 2019. május 01. szerda, 19:57
Könyvfesztivál - Idén is megrendezik a fesztivál hagyományos kísérőrendezvényeit
Pénteken nyolcadik alkalommal lesz országszerte Kis Könyves éj, több mint 20 fővárosi és vidéki független könyvesbolt várja programokkal a közönséget kora estétől éjfélig, többek között Biatorbágyon, Kecskeméten, Nagykovácsiban, Sopronban, Székesfehérváron és Monoron.

A programkínálatban szerepel egyebek mellett Tandori Dezső-kiállítás, mesemondás, zenés Villon-est, interaktív krimi műhely, Muzsikáló madárház Gryllus Vilmossal, valamint számos magyar és külföldi szerzővel, illusztrátorral is találkozhatnak az érdeklődők. Budapesten például Jean-Christophe Rufin francia író Vad tengereken - Benyovszky gróf kalandos élete című könyvét mutatja be a Latitudes Könyvesboltban, Martyna Bunda lengyel írónővel pedig a Gdansk Büfé és Könyvesboltban találkozhat a közönség.

Budaörsön a Fantazmagória Gyerekkönyvesboltban az Előretolt Helyőrség Íróakadémia mesekaravánja kínál gyerekprogramot, a szentendrei Parti Medvében Hanga Réka illusztrátor kiállítását nyitják meg, a Pécsi Pagonyban Cseh
velemenyezd, 2019. április 26. péntek, 07:05
Majd kétmilliárdból újítják fel és bővítik a Szent Imre Általános Iskolát Székesfehérváron
Mint írták, a beruházást a kormány 850 millió forinttal támogatja, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban 143 millió forintot nyertek energetikai korszerűsítésekre, a fennmaradó összeget a fenntartó egyházmegye biztosítja. A kivitelezést a fehérvári SHS Építő Kft. végzi, a megvalósításra két évük lesz - tették hozzá.

A projekt célja a műemléképületben működő, jelenleg tizenkét osztálytermes általános iskola bővítése további négy tanteremmel, három kisteremmel, illetve szaktantermekkel. Az energetikai felújítás során korszerűsítik a nyílászárókat, hőszigetelik az épületet és napelemes rendszert telepítenek.

A fejlesztés révén a sportudvar többfunkciós közösségi térré válik, továbbá felújítják az iskola éttermét és melegítőkonyháját is.
velemenyezd, 2019. április 26. péntek, 07:04
Jégkorong U18 divízió I/B-vb - Harmadikként zárt Székesfehérváron a magyar csapat
Svasznek Bence együttese az osztrákoktól 3-1-re, a szlovénoktól - szétlövéssel - 2-1-re, a britektől pedig 5-4-re kapott ki, majd 7-3-ra legyőzte az olasz csapatot.

A - már biztos első - Japán elleni zárómérkőzést pedig 5-3-ra nyerte a magyar csapat, amely így a második osztrákok mögött harmadik helyen végzett.
velemenyezd, 2019. április 21. vasárnap, 21:47
Képek, videók
újkenyér székesfehérváron
maroka
2017. augusztus 23. szerda, 10:19
Szekesfehervaron.jpg
kmmmarika
2009. november 10. kedd, 13:34
Bory vár Székesfehérváron
dnemethk
2008. augusztus 28. csütörtök, 14:49
Ivókút Székesfehérváron
dnemethk
2008. augusztus 28. csütörtök, 14:22
Ivókut Székesfehérváron
dnemethk
2008. augusztus 28. csütörtök, 14:22
M41 2308 Székesfehérváron
brummologus
2007. november 22. csütörtök, 18:59
M47 1230 Székesfehérváron
brummologus
2007. november 22. csütörtök, 18:58
M62 330 Székesfehérváron
brummologus
2007. november 22. csütörtök, 18:57
Székesfehérváron
monik21
2007. március 18. vasárnap, 08:58
KazincbarcikaREAC041.j pg
zotyeszkb
2007. október 21. vasárnap, 21:19
KazincbarcikaREAC039.j pg
zotyeszkb
2007. október 21. vasárnap, 21:19
KazincbarcikaREAC038.j pg
zotyeszkb
2007. október 21. vasárnap, 21:19
KazincbarcikaREAC037.j pg
zotyeszkb
2007. október 21. vasárnap, 21:18
KazincbarcikaREAC036.j pg
zotyeszkb
2007. október 21. vasárnap, 21:18
KazincbarcikaREAC035.j pg
zotyeszkb
2007. október 21. vasárnap, 21:17
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.