Belépés
2020. január 28. kedd | 5. hét | 28. nap | 01:06 | Károly, Karola
Friss Sport Versek Egészség Bőrápolás Receptek Praktikák Jótékony hatások Házilag
A Szent Kereszt felmagasztalása
OLVASMÁNY a Számok könyvéből
Akik a Felfüggesztettre néznek, meggyógyulnak.
Az Egyiptomból való kivonulás idején a választott nép elhagyta a Hór hegyét, és Edom földjét megkerülve a Vörös-tenger felé haladt.
A nép azonban belefáradt a vándorlásba, és zúgolódni kezdett Isten és Mózes ellen:
,,Miért hoztál ki minket Egyiptomból, azért, hogy meghaljunk itt a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen ivóvíz, és unjuk már e semmit érő manna-étket is!"
Az Úr ekkor mérges kígyókat küldött a népre, s ezek megmarták őket, úgyhogy Izrael fiai közül sokan meghaltak.
Erre Mózes elé járultak, és így kérlelték őt: ,,Vétkeztünk, lázadoztunk Isten ellen és teellened. Imádkozzál, hogy a kígyókat vegye el tőlünk az Úr!"
Mózes tehát közbenjárt a népért, és az Úr így válaszolt: ,,Csináltass egy rézkígyót, és tűzd ki jelül egy fára. Akit marás ért és rátekint, az életben marad."
Csináltatott is Mózes egy rézkígyót, és kitűzte jelül egy fára. Akit megmartak a kígyók, de föltekintett a rézkígyóra, az életben maradt.
Ez az Isten igéje. Szám 21,4b-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Megalázta magát, ezért az Isten felmagasztalta őt.
Testvéreim!
Krisztus Jézus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.
Ez az Isten igéje. Fil 2,6-11

EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Emberfiát felmagasztalják a kereszten.
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a mennyben van.
Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.
............


Ezek az evangélium igéi. Jn 3,13-17

Imádság
Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz.

Elmélkedés
A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, lélekben felkapaszkodunk a Golgota hegyére, amelyen egykor Krisztust keresztre feszítették. Ezen a helyen teljesedett be a megváltás műve annak köszönhetően, hogy az Úr feláldozta életét. Az emberiség megváltása érdekében ezt kívánta tőle a mennyei Atya, s ő engedelmeskedett. Ezen a helyen vívta meg az élet és a halál a végső nagy küzdelmet, amelyből az élet került ki győztesen. Az Úr kereszthalálának pillanatában ez még nem látszott, de harmadnap, a feltámadás napján nyilvánvalóvá vált, hogy az élet erősebb a halálnál.
Akik Jézus vesztét akarták és okozták azt kiáltották a kereszten szenvedő felé: Szabadítsd meg magadat! Azt várták talán, hogy Jézus majd ilyen módon fogja bebizonyítani, hogy valóban Isten Fia, miként ezt korábban állította? Aligha vártak tőle ilyen bizonyítékot, hiszen nem hittek abban, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte és Fia, s éppen hitetlenségük miatt akarták halálát. Jézus pedig nem önmagát akarja megszabadítani, hanem az egész emberiséget akarja megváltani. Nem szabadítja meg önmagát a szenvedéstől, hanem értelmet ad minden ember szenvedésének: Ha életünk keresztjét vele hordozzuk, vele együtt fogunk majd részesülni a feltámadás dicsőségében. Emeljük tehát tekintetünket a keresztre, amely üdvösséget szerzett nekünk.
C. Horváth István Sándor

*

A Szent Keresztet Szent Ilona találta meg a 4. században: a legendás történet szerint Nagy Konstantin császár édesanyja kiásatta a kereszteket a Kálvária földjéből. Mindhárom kereszt és az INRI-tábla is előkerült, amelyet Pilátus az Úr keresztjére tűzetett. Nem lehetett azonban megállapítani, hogy a három kereszt közül melyik volt Krisztusé, ezért Makárius jeruzsálemi püspök mindhármat hozzáérintette egy halálos beteg asszonyhoz, aki az egyiktől meggyógyult. Így azonosították, melyik Krisztus keresztfája.
335. szeptember 13-án ünnepélyesen felszentelték Jeruzsálemben a Szent Sír-bazilikát. Másnap mutatták fel először a népnek a megtalált keresztereklyét - felmagasztalták a világ előtt gyalázatot, de a keresztények számára a megváltást jelentő keresztet. Az ünnepet előbb Konstantinápolyban, majd a 7. századtól már a nyugati egyházban is megünnepelték.
614-ben a perzsák elrabolták az ereklyét. 628-ban Hérakleiosz császár szerezte vissza, és ünnepélyesen, mezítláb, viseltes ruhában vitte vissza Konstantinápolyba az Aranykapun át.
Képen: M. S. mester: Kálvária (1506 körül)
....................


A keresztfa eredetének egyik legendaváltozata szerint a tudás fájáról hozott és a haldokló Ádám nyelve alá tett három almamagból háromágú fa nőtt: egyik ága cédrus, a másik ciprus, a harmadik olajág volt. Ebből ácsolták a keresztfát, a halál fájából az élet fáját.
,,Az emberi ész képtelen kimeríteni a szeretet kereszten megjelenő misztériumát; a kereszt ellenben meg tudja adni az észnek a végső választ, amit keres" - írta Szent II. János Pál pápa Fides et ratio kezdetű enciklikájában.
Képen: Munkácsy Mihály: Golgota (1844)
......................


Istenünk, te azt akartad, hogy egyszülött Fiad a kereszten váltsa meg az emberiséget. Add, hogy mi, akik megismertük szeretetének titkát itt a földön, elnyerjük az üdvösséget a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
II. János Pál pápa: Fides et ratio
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I-II.
Katolikus.hu
Jelesnapok.oszk.hu
Magyar Kurír

*
- Útravaló - 2019. szeptember 14.
Különböző korok különbözőképpen jelenítették meg a kereszten felmagasztalt Krisztust. Az egyik első keresztábrázoláson egy keresztre feszített szamár látható, mert a világ számára nevetséges, hogy az Isten az emberért a keresztre megy; aztán a kereszténység szabaddá válása után már felmagasztalva látjuk a korábbi bitófát, mert a hit győzedelmeskedett, majd a kereszt előtt a liturgiában hódoló Egyház Krisztust papi, királyi öltözetben jeleníti meg. A gótika azonosulásra hív a szenvedő Jézussal, a barokk keresztábrázolásai pedig a minden mértéket felülmúló szeretetet szemléltetik. Korunkban szeretik a torzó kereszteket, ahol hiányzik Krisztus lába vagy keze. Mindegyik kor ábrázolásán visszatükröződik az időszak saját életérzete. Én miként ábrázolnám a megdicsőült Krisztust a kereszten?
maroka, 2019. szeptember 14. szombat, 12:07
Címkék: Szent Kereszt, Erre Mózes, SZENTLECKE Szent Pál, Krisztus Jézus, Ezért Isten, Jézus Krisztus,
Kommentek
Pethes Mária versei
Életrajzodban totemoszlopot
épít a veszteség, s az idő azok nevét faragja rá, akik szerettek.
Belevakulsz az emlékek ívhegesztő fényébe. Senki nem lát,
azt az egyet kivéve, akit ma megölelsz, s akinek sejtelme sincs,
hogy közben elmúlik az üresség, amitől annyira rettegsz.
*
Új helyet keresel magadnak, mint kedves tárgyaidnak
az életedben. A soha sem késő frázisának emlékművet
emelsz. Mint levélen billegő harmaton, átsüt emlékeiden
a Nap. Az elszakadás márvány keresztjét hordozod.
Sziklanehéz. Gondolatok matrjoskababáit rendezgeted.
Már nem kérdezel. A válaszok benned keringnek.
És tudod, melyik akad el a szívedben
majd egy végzetes napon.
*
Gránátalma illatú volt a kert. Hullott levelekre
fröccsent a leve. Akár a disznóvér, mondtad,
miközben én rejtélyes tárgyak körvonalába
kapaszkodtam, nehogy felszippantson
az átélt élmény. Vagy tekinteted mélye.
Ismerem a mindennapok nehézkedési törvényét.
Olyan
menusgabor, 2020. január 26. vasárnap, 20:00
Évközi 3. vasárnap 01.26
szakadjatok pártokra!
Testvéreim!
Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, és ne szakadjatok pártokra! Forrjatok eggyé ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban! Kloé hozzátartozói ugyanis azt a hírt hozták felőletek, testvérek, hogy pártokra szakadtatok. Arra gondolok, hogy akadnak köztetek, akik azt mondják: ,,Én Pállal tartok, én meg Apollóval, én Kéfással, én meg Krisztussal!"
Talán megoszlott Krisztus? Vajon Pált feszítették értetek keresztre, vagy Pál nevében keresztelkedtetek meg?
Krisztus engem nem keresztelni küldött, hanem azért, hogy hirdessem az evangéliumot, - de ne bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.
Ez az Isten igéje. 1Kor 1,10-13.17

EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus Kafarnaumba jött, hogy beteljesedjék, amit Izajás mondott.
Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti
maroka, 2020. január 26. vasárnap, 09:52
Zsidó-keresztény imaórát tartanak Budapesten
Az öt órakor kezdődő imaórát Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Darvas István főrabbi, a Bét Jehuda (Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem) zsinagóga rabbija vezeti - közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.

A szertartáson imát mondanak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházainak vezetői.

Az ökumenikus imahetet lezáró zsidó-keresztény imaórát 2012 óta szervezi meg a Keresztény-Zsidó Társaság és az Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia.

Az ökumenikus imahetet 1908-ban rendezték meg először az egyesült államokbeli Graymoorban. A ma már világszerte megtartott rendezvényhez két évtizede csatlakozott a MEÖT, mára pedig az ország szinte minden településén megszervezik.
velemenyezd, 2020. január 26. vasárnap, 08:00
Ferenc pápa: A féltékeny ember képtelen meglátni a valóságot
mint a szú belülről rágja az embert. Saul elindul a hadsereggel, hogy megölje Dávidot. A féltékenység bűn, ami miatt ölni akar az ember. A Szentatya figyelmeztetett: ,,Mondhatja valaki: »Igen, féltékeny vagyok, de nem vagyok gyilkos.« Most nem, de ha folytatod ezt a belső harcot a másikkal, rosszul végződhet. Ugyanis könnyedén gyilkolhatunk a nyelvünkkel, a rágalmazással."
A féltékenység azáltal nő, hogy magunkban párbeszédet folytatunk, és a dolgokat a féltékenység szemüvegén keresztül szemléljük. ,,Magunkban pletykálgatunk." A féltékeny ember képtelen meglátni a valóságot. Saul is odáig jutott, hogy a féltékenység elhitette vele: Dávid gyilkos, egy ellenség.
,,Mi is, amikor az irigység, a féltékenység feltámad bennünk, ugyanezt tesszük!" - figyelmeztetett a pápa. Ha így érzünk, gondolkodjunk el: Miért tartom elviselhetetlennek ezt az embert? Vagy miért nem akarom látni sem a másikat? Gondoljuk végig, hogy miért! A választ keresve rájöhetünk, hogy
maroka, 2020. január 25. szombat, 11:50
Két szamárral és három gyerekkel zarándokolt......
Hitre, az akadályok leküzdésére szerették volna tanítani gyermekeiket és arra, hogy elégedjenek meg annyival, amennyi éppen szükséges.
Két szamárral és három gyerekkel zarándokolt a Vatikánig egy francia család
............
Nyolc hónapon át tartott a francia orvos házaspár útja három kisgyermekkel Lourdes-on, Assisin keresztül Rómába. Hitre, az akadályok leküzdésére szerették volna tanítani gyermekeiket, és arra, hogy elégedjenek meg annyival, amennyi éppen szükséges.
hirdetés
Elise Marie Naturel és Nils Payelle gyalog indult el Bordeaux-ból Rómába három kisgyermekkel, két teherhordó szamár kíséretében. Elmentek a lourdes-i barlangba, a karácsonyt Assisiben töltötték, január közepén érkeztek Rómába, ahol Szent Péter sírja előtt imádkoztak.
Szerettek volna minél több időt szentelni gyermekeiknek, akik közül Martin hat-, Loup négy-, Augustin kétéves; ezért erre az időre felfüggesztették tevékenységüket a
maroka, 2020. január 24. péntek, 22:14
Megszentségtelenítettek egy indiai templomot
Peter Machado bengalurui érsek azt kérte a hívektől, hogy tartsanak egynapos szentségimádást, miután január 20-án éjjel Kengeriben megszentségtelenítették az Assisi Szent Ferencről elnevezett templomot.
...........
A főpásztor azt kérte a Karnataka állambeli főegyházmegye plébánosaitól és káplánjaitól, hogy január 24-én minden templomban és rendházban helyezzék ki az Oltáriszentséget legalább 12 órán keresztül.
A Bengaluru nyugati részén fekvő Kengeri városnegyed templomának vezetői január 21-én, a történtek után feljelentést tettek a rendőrségen. Állításuk szerint a templomból semmilyen értéktárgyat nem tulajdonítottak el. Az istentiszteleti helyen belül működő térfigyelő kamera felvételein azonban azonosítható egy személy, aki a szolgálati ajtón lépett be a templomba. ,,A férfi kinyitotta a szentségtartót, és a cibóriumból kidobálta a megszentelt ostyákat" - nyilatkozta Bernard Blasius
maroka, 2020. január 24. péntek, 21:41
Török József eó életének 74. évében Égi születése
publikációi: A magyar pálos rend liturgiájának forrásai és története (1997); Szerzetes- és lovagrendek Magyarországon (1990); A magyar föld szentjei (1991); Péter vándorúton (1991); A XX. század pápái (1991); Katolikus templomok Magyarországon (1991, társszerzőként); A magyar egyház ezer éve (1992); Egyetemes Egyháztörténelem I-II., (1999); A katolikus egyház és a liturgia Magyarországon (2000).
2000-ben Stephanus-díjjal tüntették ki. 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Fotó: Lambert Attila; Merényi Zita
Magyar Kurír

Nyugodjon ÖRÖK BÉKÉBEN Isten országában.
..............

*
- Török József: Félszázad

- Török József professzor előadása:
maroka, 2020. január 24. péntek, 11:24
Soltész: 2,8 milliárd forint kormányzati támogatásból megújult a premontrei iskola Zsámbékon
Soltész Miklós az új épületszárny átadásán arról beszélt, a megújított iskolaközpont jó példája annak, hogy az ősit milyen jól sikerült ötvözni a modernnel.

Az államtitkár elmondta, a kormány azért is támogatja az egyházi iskolákat, mert egy dologban mindenképpen többet tudnak adni a hagyományos oktatási intézményeknél, ez pedig az emberi belső tartalom. Tiszta legyen a lélek - fogalmazott.

Soltész Miklós rámutatott, ha az itt kapottakat komolyan veszik a diákok, sokkal jobban meg tudják állni a helyüket az életben, munkában, családban, házasságban és gyermeknevelésben is.

Közlése szerint a magyar oktatásban, nevelésben résztvevőknek ma 14 százaléka tanul egyházi fenntartású intézményekben, ami hozzávetőlegesen 220 ezer gyermeket jelent. Ez szép aránynak tűnik, de ahhoz képest, hogy mekkora az igény az egyházi iskolákra, még mindig kicsi - mondta, hozzáfűzve, hogy az említett intézmények mintegy fele katolikus iskola.

Az ünnepi eseményen jelen volt Balogh P. Piusz gödöllői
velemenyezd, 2020. január 22. szerda, 13:31
Képek, videók
szent kereszt ünnepe0914.
maroka
2019. szeptember 14. szombat, 12:32
P1420156Keresztelő Szent
irmus
2015. december 24. csütörtök, 05:56
P1420155Keresztelő Szent
irmus
2015. december 24. csütörtök, 05:55
P1420154Keresztelő Szent
irmus
2015. december 24. csütörtök, 05:54
P1420153Keresztelő Szent
irmus
2015. december 24. csütörtök, 05:53
P1420152Keresztelő Szent
irmus
2015. december 24. csütörtök, 05:52
P1420151Keresztelő Szent
irmus
2015. december 24. csütörtök, 05:52
P1420150Keresztelő Szent
irmus
2015. december 24. csütörtök, 05:52
P1420149Keresztelő Szent
irmus
2015. december 24. csütörtök, 05:51
P1420148Keresztelő Szent
irmus
2015. december 24. csütörtök, 05:51
P1420147Keresztelő Szent
irmus
2015. december 24. csütörtök, 05:50
P1420146Keresztelő Szent
irmus
2015. december 24. csütörtök, 05:50
imádom a kígyókat!
vorosritty
2006. november 22. szerda, 09:17
xMagazin.hu - A közösségi magazin. A felhasználóink által megosztott bejegyzésekkel, képekkel és videókkal.
A felhasználók által feltöltött adatokért semmiféle felelősséget nem vállalunk. © 2013 TVN.HU Kft.